All The Boys Love Mandy Lane

Azon filóztam picit, hogy mit lehetne erről a filmről írni, akár ezer karakterben. Egyszerűen annyira tucatcucc szinte végig, hogy éltetni nehéz, de valahogy mégis elment, hála a rövid játékidejének. És hát Mandy Lane-t én is akarom, nem csak Joe meg az összes fiú.

Mandy Lane őmaga

Lássuk a történetet: pár fiatal kimegy a büdös picsán túlra egy házba bulizni, aztán valaki elkezdi őket gyilkolászni. Ugye, hogy ugye? Semmi, de semmi extra nincs benne. Közepes tiniszínészek, és a gyönyörű Mandy Lane szerepében Amber “a pálmafássorozatból” Heard. A mostanában is divatos tinivígjáték érzettel vezetik fel, ami során megtudjuk, hogy az összes srác meg akarja húzni Mandy-t, azért hívták meg a buliba, de Mandy szerény, és nem akarja, hogy ezt megtegyék vele. Még benyugtatózva sem akarja.

Igazából az a baj a filmmel, hogy szinte végig PG-13-nak érződik, pedig nem az. Például mutatnak cicit (trancsírozós horror alapkellék ugye), de amikor a vér fröcsögéséről lenne szó, akkor meg ilyen teljesen sötétben rejtegetik az erőszakot. Ez kicsit csalódás, mert ijesztegetősnek gyenge, trancsírnak meg szűzies, szóval valahol középúton akar elhelyezkedni a film, és körülbelül ez a veszte.

All The Boys Love Mandy Lane érzékelés

Közepes film, de egyszer simán nézhető. Bambulhatunk a jó nőkön, pár poén, pár köcsögebb poén, meg némi vérengzés aztán pont elfogy a kóla. Értékelés egy 6/10, de egyáltalán nem bántam a megtekintést.

11 hozzászólás a “All The Boys Love Mandy Lane” bejegyzéshez

  1. “pár fiatal kimegy a büdös picsán túlra egy házba bulizni, aztán valaki elkezdi őket gyilkolászni”

    ez tetszett xD
    sztem sose fogom megnézni..

  2. én jól elszórakoztam rajta
    mondjuk amúgy is csípem a tinihorrorokat, mindig halálra röhögöm magam rajtuk
    másik kedvencem idén a promnight volt ebben a kategóriában

  3. Majd egy unalmasabb pillanatomban…

    Szalagavató sztem übergáz volt, ha ez is olyan lesz, belepusztulok…

  4. “mostanában is divatos tinivígjáték”
    Én azt hittem már kimetek a divatból…
    Az “amerikai pite” 1999-ben készült. Azóta divatban vannak, vagy újra divatosak, vagy?
    Bár azt írtad mostanába IS, végülis ok… :) …

  5. azt írtam, hogy az a felvezetése, a tinivígjáték az animal house óta él, a horrorba felvezetésnek meg nem tudom mióta, azért írtam is-t

  6. Nekem tetszett a film. Ami kiemeli a tucathorrorok trutyijából, az Amber Heard, és a kiváló fényképezés. A rendező 750 ezer dollárból egy jó kis filmet rakott le, ami nem rossz teljesítmény.
    A gore-ról annyit, hogy én nem éreztem pg-13-nak a filmet.

    A jellemek olyanok voltak amilyenek, de legalább nem voltak nagyon lelkizős részek, és végre igazi tinik játszottak tiniket nem pedig 32 éves érett felnőttek.

    Nálam 10-ból a 8.5-et csont nélkül megkapja, főleg mert a végén felcsendül a szívemhez egy oly kedves szám a Sealed with a kiss Bobby Vintontól, egyfajta beteges-retro 70-es évekbeli hangulatot kölcsönözve a záróképsoroknak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.