Zack and Miri Make a Porno

Az van, hogy ezt Kevin Smith benézte. Egy pár pillanatra azt hitte ő Judd Apatow és kommerciális sikert tud csinálni egy furcsa romantikus történettel. Hát nem tudott. Mielőtt nagyon felháborodtok, egyáltalán nem Judd Apatow az etalon, de ő az akinek megy az anyagi siker is ebben a témában. A pénzügyi so-so felsülés ellenére a Zack and Miri Make a Porno egy baromi jó darab, és szinte az utolsó betűig Kevin Smith film, méghozzá a Clerks & Chasing Amy minőségből.

Zack and Miri amint épp forgatja azt a pornót

A történetet már a címből ki lehet találni: két anyagilag leégett lúzer, pár ismerősét belerángatva, nekiáll pornót forgatni, merthogy abban van a pénz. A két lúzer egy nő meg egy pasi, akik barátok, de sosem jártak. Nyilván a sok káromkodás alá most is elbújt Kevin Smith romantikus énje, aki Apatow túlhúzós megoldásaihoz képest meglepően feszesre vágta még a csöpögős részt is szerencsére.

Az a helyzet, hogy Seth Rogen jó arc, de ebbe a filmbe nem ő kellet volna. Valahol itt hasalhatott el Smith papa. Ugye nyilatkozta, hogy milyen jó Apatow munkássága, mert végre mainstream lett az a fajta humor, amit ő már a 25 ezer dolláros filmjében is űzött. Mivel tényleg mainstream lett, így kapott pénzt is a projektre, ezért megpróbálta tényleg kommerszebbre venni a figurát, de nem ment. Pedig a színek meg a rendezés meg ilyesmi megvolt, a szövegek meg teljesen a Smith minőségűek, viszont ez sem segített, ez továbbra is underground film kaliber maradt, haverfilm, ahogy az eddigi munkái. Na, a sok temetés mellett muszáj megemlíteni, hogy az árát visszahozta, főleg majd a dvd-vel még nyereséges is lesz, de nem siker, ez tény.

Bár Rogen rossz választás volt, a többiek remekeltek. Feltűnik Jay egy normális szerepben, nem magát alakítva, meg Randall aki szintén nem magát alakítja. Nem színészzsenik, viszont pár karakter simán megy nekik. Justin Long pedig külön említendően zseniális. Aztán a pornó többi szereplője közé még egy igazi pornóst is választott Smith, ahogy azt kell. És hát a főszereplő hölgy, Elizabeth Banks meg gyönyörű, de nem tudom elhinni, hogy ilyen szép nők ilyen lepukkant módon élnek a mai világban. Rózsaszín lufi.

Zack and Miri Make a Porno értékelés

Ez simán 8/10 volt, még ilyet Kevin, még.

17 hozzászólás a “Zack and Miri Make a Porno” bejegyzéshez

  1. 6/10
    igen, elment Appatow irányába, s igen, sikerült kommerszebbre venni a figurát. a film utolsó harmada kb bármelyik gagyi romantikus vígjáték lehetett volna, kicsit jobb mellékszereplőkkel.

    “Aztán a pornó többi szereplője közé még egy igazi pornóst is választott Smith, ahogy azt kell.” nem, nem, nem így kell, azoknál csúnyább melleket régen láttam.

  2. azért még mielőtt nagyon le kisfilmeznénk, pár napig vezette a BO-t Kevin Smith filmjei közül az elsőként és a nyitási hetét a második helyen végezte a HSM3 után, ami meg blockbuster és az előző héten jelent meg.

  3. Valamikor mindenképp megnézem én is, mert szeretem a Kevin Smith filmeket, meg Seth-et is bírom.

  4. Lester “the Molester” Cockstein :] – nekem kellemesen nézhető film volt, sok mosolygással, de nem annyira elszállt mint a Chasing Amy

  5. Hőzöngés, lehúzás, vagy mindenféle számokkal való bűvészkedés ellenére, mégis csak ez lett Kevin Smith eddigi legtöbb bevételt hozó címe. És úgy, hogy tulajdonképpen egy csomó ország premierje még hátra van. Bár bankot ugyan valóban nem robbantott, de a DVD eladásokkal csont nélkül nagyon szép eredményekkel záródhat a végösszeg. A film pedig baromi jó volt…

  6. Kevin Smith kezd tulzottan is hasonlitani Tarantinora. Tarantino a Ponyvaregeny ota (rendben a Jackie Brown-t nem szamitjuk, az egesz mas) gyartogatja a maga kis stilusgyakorlatait, Smith meg megmarad a szennybol- csinaljuk- valami- vicceset- de- igenyesebben- mint- masok filmjeinel. Raferne mar nemi ujithatnek szvsz. Ennek ellenere a film eleg jo 6,5/10.

  7. Hat hogy nagyon szep nök hogyan tudnak elni, azt en egyszer tapasztaltam meg, de nem is ertem azota sem.

    Egyszer talalkoztam egy szlovakiai magyar lannyal, aki gyönyörü volt minden tekintetben es itt nem olyan köbanyai bombazora gondolok, hanem klasszikus modell szepseg.

    Na a kiscsaj 5 euros oraberert a krumpliföldön dolgozott burgenlandban, mert szlovakiaban nem tudtak megelni a baratjaval.

    Vannak meg ilyen lanyok is, akik elmennek a csoro baratjukkal meg csorobban elni, pedig minimum a kifutora illett a csaj, de smink nelkül is legalabbis poszterre.

    Sajna keves ilyen van. Talan ö volt az egyetlen.

  8. Nekem picit csalódás volt a film, nem volt az a sírva röhögős amire számítottam. Igazából meglepetés volt Office-Darryl, ő nagyon jó volt szerintem. A box-office teljesítmény meg Seth Rogen miatt van szerintem, lehet néhányan Apatow filmre mentek…

  9. Sajnos nem állt össze teljesen úgy, ahogy szerettem volna, de így is minőségi alkotás lett végül belőle. A kisebb hibák, hiányosságok miatt csak 9/10. :D

    Pénzügyileg meg nem sült ez fel, az összbevétel szép lesz. Kíváncsian várom a horrorfilmjét és azt, hogy mit tervez még a közeljövőben. :)

  10. Nem egy, hanem két pornószínésznő szerepelt a filmben. A veterán Traci Lords és a Stacy-t “alakító” Katie Morgan. Először én sem ismertem fel, de jobban belegondolva kinézetre is tipikus amerikai pornószínésznő

  11. ez nagyon ott volt. Smith papa nagyon nagy ász. jól áll ez a kikacsintás a kommersz felé, de még az 1értelmű KS jelleggel. még Rogen sem zavart annyira. Banks tuti nő, a többiek meg rilifán. tényleg simán 8per10, na.

    és 1et értek: még még ilyet, mr. smith!!

  12. Én nagyon nem szórakoztam jól, iszonyat erőltetett és öncélú volt a film. Kevés igazán jó poént láttam, a régi Jay és Néma Bob filmek színvonalát meg sem közelítette. Én nagyon bírom Kevin Smith-t, de ez a film nagyon félresikerült, én a legrosszabb alkotásának gondolom. A csóró harmincasokat valahogy hanyagolhatná már, hiszen ő is vészesen közelít a 40-hez, és már vagy bő 10 éve csórónak sem igazán lehet nevezni.
    Eltávolodott a kedvelt figuráitól, ami nem baj, sőt, természetes, éppen ezért kéne elhagynia a jól bevált utat, és valami újat mutatnia. Legalábbis szerintem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.