Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button)

Erről van szó kéremszépen, 160 perc olyan mesélésről, ami miatt a mozifilmeket megalkották. Na jó, nem csak a Benjaminok születéséhez, ezért inkább átfogalmazom: ami miatt én filmrajongó lettem.

Benjamin Button különös katonái

Egy dolog biztos kéne hogy legyen, legalább a látványért kapni kell valami díjat majd ennek a filmnek. Az öreg Brad Pitt maszkja, a folyamatos fiatalodása, Amerika a 20-30-40-es években, a fantasztikus díszletek — sokáig lehetne még sorolni. Az eszméletlen vizuális munka amit a Benjamin Buttonba tettek valahol meg kell hogy kapja az elismerést. Legalább itt, meg még más írásokban a filmről.

Azért kezdtem a technikával, mert ott látszott a rendező, David Fincher aprólékos törődése, meg mert a történetet már mindenki ismeri. Azért vegyük át gyorsan: van ez a Banjamin Button nevű figura, aki az első világháború utolsó napján születik öregemberként, és onnantól kezdve fiatalodik az élete során. Igen, az egész életét bemutatja ez a film, ezzel monumentális feladatot magára vállalva. Természetesen van benne szerelem, hiszen egy férfi élete, amiről itt ugye szó van, semmi a nő nélkül — és viszont.

Természetesen az aprólékos történetmesélés, meg a majdnem tökéletes vizuális munka, semmit nem érne a két főszereplő zseniális alakítása nélkül. Brad Pitt idén egyszerűen villogott, hiszen a Burn After Reading az ő karaktere nélkül feleolyan vicces lett volna mint amilyen lett, közben meg ugye itt év végén jelentkezett még ezzel a drámai szereppel, amit szintén könnyedén legyűrt. Cate Blanchettről meg ódákat lehetne megint zengeni, ez a nő szinte mindig fantasztikusan el tudja hitetni velem azt amit a szerepe szerint alakít. Teljesen berántottak a sztoriba.

benjamin Button meg a Cate Blanchett

Na, ilyen A nagyszabású történetmesélés, ez itten Hollywood. Sok ember számára hosszúra vették, de ezt rövidebben nehéz lett volna elmondani. Nekem speciel még így is kevésnek érződött, olyan szívesen néztem volna tovább, most meg csak a végén hagyott kicsit szomorúságot őrizgethetem még picit.

Benjamin Button különös értékelése

Na, ezen most filóztam, mert volt egy rész ahol lanyhult picit a figyelmem, de végül csak oda jutottam, hogy nem tudok 9 pontnál kevesebbet adni neki.

172 hozzászólás a “Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button)” bejegyzéshez

  1. eddig is határozott meggyőződésem volt, h beiktatom ezt a filmet valamelyik vizsgám után lazulásnak, de látva a 9es értékelést, ez csak erősödött…most már nagyon kíváncsi vagyok!:)

  2. A filmről írjunk. Aki nem látta, nem akarja látni, más fájása van, az most inkább ne, köszönet. Aki látta meg nyugodtan, nem fog eltűnni a 30 “ma nézem, holnap nézem, februárban nézem” komment között, mert azokat törlöm.

  3. egyik best 2008, 9.5/10. Kíváncsi vagyok, hogy az Oscar fog-e hatni a bevételekre ha díj-eső lesz, remélem igen! A trükkök nagyon jók, tényleg oda kellett tenni magukat, mert ha egy űrhajónál kilóg a CG nem nagy was ist das, de ha egy arc “nem hiteles” az már gázabb, főleg ha ő rá, a karakterre épül a film!
    Minden ok a filmmel, nem hiába küzdött érte Fincher a pletykák szerint! Pitt+Blanchet nagyon jók, Bradnek ezentúl csak Fincher-rel kéne dolgoznia :-) ha “klasszikust” akar legyártani!

  4. Fantasztikus és gyönyörű film. Sajnos párat a legjobb pillanatokból ellőttek a trailerben. Ritkán birom végignézni a 2 és fél órás filmeket, de tényleg van benne valami a klasszikus történetmesélésből: erre mondják, hogy “egész estés”.

    Spoiler innen.

    A film csúcsjelenete nekem, amikor a már nagyon fiatal Benjamin találkozik a 13 éves lányával. És elhangzik a “you’re so much younger now – only on the outside.” Abban a jelentben tényleg hidegkirázós Pitt sminkje.

    Pitt alakitása és narrációja viszi a filmet, és fincher újra bizonyít, hogy van létjogosultsága a történetmesélésnek, és végre ezt csak kiegésziti a látvány, és nem forditva.

    Minusz pontok:
    Nekem kicsit túl sok temetés van a filmben, meg tényleg van pár karakter, akit egy az egyben a Forrest Gump-ból importált az iró: pl. a kapitány.

    8/10.

  5. Spoiler.

    Human: ott lanyhult a figyelmed, ahol “Christopher Lambert” töcsköli évekig a szépasszonyt a szállodában? :)

  6. Egyetértek a kritikával, nekem is iszonyatosan bejött a film, na meg a látványvilága. Fincher egyszerűen tökéleteset alkotott. Amúgy kiváncsi lennék neked Human melyik résznél lanyhult a figyelmed, mert nekem íg visszagondolva nem volt olyan. Végig csak arra tudtam gondolni hogy hogyan oldják meg a film végét. És abban sem csalódtam.

  7. teljes mértékben egyetértek, nekem is a smink és látvány volt a nagyon, de leginkább a viszonylag öreg és a tizenéves Brad

    a S. Mill-el ellentétben roppanttul tetszett a film, én még 1 órán keresztül csak néztem volna, és a 35-20 éves résznél már majdhogynem feelgood volt nekem:D

    volt 1-2 emlékezetes jelenet, de az utolsó szempillantás feltette az i-re a pontot azt kell hogy mondjam, nekem felkúszott 9.5-re

    egész évben nem tudok ennél egyértelműbb oscar-t mondani mint itt a smink

    ilyen kritika után úgyis mindenki megnézi, szóval felesleges újra leírni:D

  8. Hát szerintem korán sem tökéletes a film. Nem az a baj, hogy hosszú, hanem David Fincher annyira belemerül a történetmesélésbe, hogy néha csak azt felejti el hogy nincs mit mondania (a történet alapja egy 28 oldalas novella), és ilyenkor rohad unalmassá válik (én nem, de a mellettem ülő csaj háromszor is elaludt rajta :-) Nagyon tetszettek a gyönyörű helyszínek és a történettel változó színek, az elején szinte fekete-fehér, aztán technicolor és így tovább, viszont a kikötői és hajósjelenetekről kiábrándítóan lerítt, hogy zöldhátteres stúdió felvételek. Nem igaz hogy nem találtak volna egy ködös kikötöt egy öreghajóval (a Forrest Gumpban milyen király volt már a rákhalász hajó). A rengetek szerethető apró részlet mellett csak egy dolgot hiányoltam, hogy a villámos fickó mind a 7 esetét megismerjük. :) A novellának nekem a vége nem tetszett, vicces hogy a film cselekménye ezt a részt vette át a leghűebben. (remélem ez nem volt spoileres) Összeségében mégis hatalmas moziélmény, irány a moziba be!

  9. 20-35 év között feelgood volt… hát majd ezt fogod 70 évesen mesélni az unokádnak a saját életedről is :)

  10. Alapjában véve tetszett, de nekem picit hosszú volt.

    A színészi teljesítményre megint csak azt mondom, hogy Blanchett nagyon ott volt, Brad Pittnek nem volt túl nehéz dolga. Kb. ilyen egykedvű, néha bedob egy méla mosotlyt. Ez így gyengus.

  11. Anthonz, egyetértek! A novella befejezésében ez nem tetszett nekem is.
    Amúgy teljesen más a novella 1860-ban kezdődő cselekménye!

  12. A post irasa utan nehany perccel “lett meg”. Fincher eddigi legjobbja (Pedig a Fight club es a Se7en is legalabb 7/10). Zsenialisan jo film. 2009 remeljuk valahogy igy megy tovabb. Nagyon orulok en most ennek, a NCFOM ota nem volt egyetlen igazan nagyon jo film sem, erre Benjamin jott latott es gyozott. Koszonjuk Mr. Fincher.

    9/10 !

  13. Tökéletes film. Nekem a Nagy Hal, meg a Forrest Gump jutott róla eszembe.
    A CGI is kitűnő volt, néhol lehetetlen eldönteni róla, hogy ez most számítógépes grafika vagy egy eszméletlen jó smink. Valószínűleg a legtöbb helyen ugyanazt a technikát alkalmazták, mint Davy Jones-nál(Karib3). A szem és a száj maradt az igazi, a többi részt meg az animátorok fiatalították/öregítették.

  14. Valami elementálisan jót vártam a történet, a látott képek, a rendező, főszereplők miatt (trailert direkt nem nézek!), azonban a várt katarzis elmaradt.
    Nem ragadott magával a film, csak szépen csordogált a maga medrében. Háromnegyed óránál tartott mikor elgondolkoztam:ok, semmi baj nincs azzal, amit láttam, de anyám, ez mégiscsak majdnem 3 óra!!
    A képek, az operatőri munka, a zene is dícséretet érdemelne, azonban néha átmennek túlzott szentimentalizmusba, sablonossá válnak és közhelyessé. A hatodik gyönyörű tengeri képnél már nem sikerült eltátanom a számat.
    A narráció szerintem kissé unalmas volt, és a film is leült néhány helyen. Amúgy sem egy lendületes mozi, de ilyen hossz mellett nem is csoda hogy néha-néha ellaposodott.
    Érdekes hogy kritikákat, hasonlót szintén szándékosan nem olvasgattam, mégis már a film felénél nekemis beugrott a Forrest Gump-érzés. Fura hogy pont most, mikor nemrég lett vége a Tom Hanks-féle egyébként zseniális és szvsz klasszisokkal jobb örömjátéknak (tényleg nem tudtam hogy most megy).
    Nemcsak a hajós motívumot, hanem a történetmesélést, meg úgy egyébként is, elég sok mindent vettek át Zemeckistől (tollpihe helyett kolibri stb.)
    A legtöbb mellékszereplő csak úgy felbukkan-eltűnik, amivel nem is lenne gond, hiszen ez történik a való életben is, azonban abszolút nincs súlyok, semmi Hal Holbrook-szerű Út a vadonba alakítás.
    Ja és persze a hosszal nekem is gondjaim voltak. Láttam már jópár hasonló hosszúságú filmet, jónéhány zseniálisat is, azoknál valóban nem éreztem a hosszt. Itt azonban a már említett ellaposodások miatt ezt nem sikerült palástolni. Egy jó fél órával- negyvenöt perccel meg kellett volna vágni, biztos sikerült volna úgy is lekerekíteni, csak csorbát szenvedett volna az eposz-jelleg.
    Na de hogy ne csak negatívkodjak, mert azért énis beismerem, nem rossz film a Benjamin Button.
    A 2 főszereplő odateszi magát, ha nem is az évtized kiugró alakításait láthatjuk, de mindenképpen hitelesek. Mindketten olyan fajta szerepet játszanak, ami nem kívánt már látszatra is kiugró játékot.
    A smink és díszlet zseniálisan sikerült, Oscart nekik!
    Akad egy-két emlékezetes jelenet, ami további plusz pontot jelent.
    Nehéz megítélni a Benjamin Button különös életét, mert bizonyos vagyok abban, hogy még egy, esetleg két nézésre feljebb tornázza magát nálam. Talán picit a kötekedhetnék is bennem volt, (még ha nem is érzem úgy hogy kukacoskodtam volna), hiszen legjobban a katarzist és a magával ragadó történetvezetést vártam, ami nem teljesen jött be.
    Hirtelen felindulásból ítéletem:
    7/10

  15. én speciel nem ismertem ezt a történetet, de a kritika +
    a rendező személye továbbá Pitt miatt megjött a kedvem hozzá!

  16. Fantasztikus film …10/10
    És amit Cate Blanchet alakít az vmi hihetetlen…
    A 2 legjobb jelenet a filmben amikor sötétben táncol Cate bradnek + a baba pillantás
    Sztem egyértelmű oscar esély (min 2-3 )

  17. valóban megérdemelt az a 9/10, ha létezne 9.5/10-es értékelés, én azt adnám rá a legszívesebben. nagyon régen volt, hogy egy film teljesen hozta az elvárásaimat, pedig nem kis elvárásaim voltak ebben az esetben.
    vitathatatlanul must see.

  18. Látom a Forrest Gump-utánérzés nem csak itt jelentkezett. Nem negatívumként hozom fel ezt sem, a film nagyon megfogott, nagyon ott van. Mindenképp megnézem majd még egyszer később, (még) jobb minőségben.

  19. Mióta láttam, 3 napja, kb egész nap ezen agyalok, nagyon megfogott a film. Nem tudom, csak én éreztem-e ezt, de miután Benjamin gyerek lett nagyon szívszorító lett az egész film:(

  20. Érdekes nekem kicsit a Robin Wiliams féle Jack jutott eszembe, bár igaz ugye ott gyorsabban öregszik, nem öregből fiatalodik. És bár az is egy szép megkapó történet azért Ez a Benjamin jobban bejött. talán tényleg a képi világa miatt…

  21. A film zseinialis, szerintem 2008 legjobbja. A tortenet rohadt jol ossze van rakva, nem kis feladat lehetett egy teljes eletet egy kevesebb mint harom oras filmkent megirni. (amugy nem veletlen a Forrest Gump-kapcsolat: a ket filmet ugyanaz az iro irta)

    Vicces, hogy Fincher a macso es bunugyi filmjeirol hires, megis jobban tud erzelmes torteneteket filmre vinni, mint a The Curious Case of Benjamin Button-fele filmekre specializalodott rendezok 99%-a (itt meg a The Game c. filmjere gondolok).

  22. Nálam a tavalyi év legjobb filmje 9.5/10 simán!

    Persze beavallom férfiasan én Fincher rajongó vagyok!

  23. A rossebbe’, hosszú évek óta nem láttam ennyi pöpec filmet mint mostanában.

    Affene, valahogy másabbat vártam, de így legalább kellemes csalódás volt. Szórakoztatott, remek volt-az biztos! Mostanában végre újra van értelme!!! A filmeknek. Hál’ Istennek, már temetni kellett Hollywoodot a sok szir-szar (főleg remake) után.

  24. Én már a 2009-es filmek közé fogom sorolni, a Slumdog egy tökéletes lezárása volt az évnek a BB meg egy csodálatos kezdés. Egyetértek azzal, hogy emiatt érdemes rajongani a filmekért.

    Spoiler

    Többen írtak kedvenc jelenetet a filmből, szeretnék egyet én is kiemelni, nem tudom miért de nekem tökéletesre sikeredett. Brad és Cate arról beszélnek, hogy hány évesek. Korban/testben kívülről és belülről abban a jelenetben álltak számomra a legközelebb egymáshoz.

  25. Nagyon nagyon szép film volt, az érzelmeket eléggé feltudja kavarni. Nem szabad ilyen filmeket néznem :( ÁÁÁ, kész vagyok.

  26. spoiler

    Az egy dolog hogy a 3óra sok egy ilyen filmnek, de mi abban a logika hogy egy ráncos, öreg szervezetű csecsemőként születik, felnő megfiatalodva, aztán visszafejlődik csecsemőnek, ráadásul szellemileg is. Nem logikus hogy kétszer volt csecsemő, persze anélkül már egy egész más sztori lenne, de ezen akkor is elbukott nálam a film, bár meghatónak valóban megható.

  27. SPOILER

    szerintem csiszold az angoltudásod béla, mert a végén nem csecsemő agyban, bár elbutul, de mint egy öregember – gyerektestben. Erről beszélnek is, mondja az orvos képtelen álláspontját a gyerekvédelmis

  28. Klasszikus lesz ez. Fantasztikus élmény a film, zseniális mind a technikai kivitelezés, mind az érzelmek átadása. Magával ragad, elvarázsol, beszippant, megnevettet, könnyekre fakaszt. Majdnem 10/10, a mozis megtekintés után viszont valószínűleg annyi is lesz. Oscar-t neki! :)

  29. Most lehet hogy kapni fogok, de szerintem ez közel sem az a remekmű aminek beállítják.

    Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe, megpróbálom felsorolni a fő problémákat – persze ez saját vélemény.

    SPOILER

    A dupla narráció (tripla?) alapból kicsit furcsán hatott – de ami teljesen érthetetlenül volt ott – az szerintem az egész kórházas Katrina hurrikános keret. nem mondom, hogy teljesen szükségtelen volt, de annyira jelenteni akart valamit…kár hogy nem jött össze.

    Maga a sztori érdekes, de nem vitte el a hátán a filmet 3 órán keresztül. Egy “gimmick”, jól felöltöztetve, bemaszkírozva, lefilmezve.
    Talán emiatt hatott az egész egy jelenetsorozatnak – karakterek jelennek meg és tűnnek el, s bár ez valóban igaz az életre, de valahogy nem állt össze, hogy végülis kitől mit tanult és ezt hogyan kamatoztatta.
    Még itt megemlíteném, a Forrest Gumpra valóban hasonlít, de annak ellenére, hogy ott trivializálják a történelmi eseményeket, nem mennek el azok következményei és hatásai mellett, itt pedig szinte utólagos gondolatnak tűnik a komplett második világháború – ami önmagában nem lenne baj, de abszolút belerőltetettnek hatott tőle az egész tengeralattjárós rész (nem is beszélve a legénységről, de arról kicsit lejjebb).

    Felvet érdekes kérdéseket, de nem megy bele a válaszokba, illetve olyan KELLEMETLEN KÉRDÉSEKET tesz fel, amire talán jobb is ha nem tudjuk a választ – gondolok itt arra, hogy amikor végre összejönnek, és egymáséi lesznek, mégis milyen fantáziaképek suhanhatnak át rajtuk? Benjaminnak egy 5 éves kislány, Daisynek meg egy 75 éves öregember?

    Lehet én értettem félre, de megszületett az öregemberek minden nyűgjével és bajával, de kinőtte azokat, aztán csecsemőkorára újra visszakapta? Gondolok itt konkrétan a szenilitásra. Logikusabbnak tűnt volna, ha éppenhogy emlékszik mindenre és valóban egy agastyán szemein keresztül látja a világot, hiszen feltételeztem volna, hogy neki is kijár az utólagos visszatekintés lehetősége, ahogyan az Daisy-nek is megadatott.

    A színészek jól játszottak, bár nem értem Brad Pitt feltétlen dicséretét. Elviselte a maszkot. Okés. De a többi jelenetben semmi olyan különlegeset nem nyújtott, mint például éppen Tom Hanks a már említett Forrest Gumpban. Külön feltűnt például, hogy mikor elméletileg 65 körül jár, ugyanolyan fiatalos tekintete és frissességgel rendelkezik mint aki valóban csak 18 körül van. Elvártam volna, hogy egy öregember tekintetével szembesüljek, hiszen épp ez lett volna a sztori lényege vagy nem?
    Cate ott volt, jól táncolt, teljesen korrekt volt, de valahogyan hiányzott a valódi kapocs Pittel.
    A mellékszereplők tették a dolgukat, jól eljátszották ami játszani valójuk volt, de a legénység nekem kiverte a biztosítékot. Most nem is csak az hogy Dan hadnagyot bebiggyesztették hajóskapitáynak, de az egész legénység csak volt, mintha annyi lett volna az egész célja, hogy Benjamin leírja őket, ahogyan (már megint elő kell vegyem) Forrest a vietnámi társait.

    Lehet, hogy még emésztenem kéne, de így elsőre ez gyenge volt. Hideg és idegen, ami bár Finchernek jól megy és a megfelelő történettel jól működik (se7en), itt épphogy a szándékozottal ellentétes hatást váltott ki.

    Persze, majd az, hogy lehülyéznek mindenkit akinek nem tetszett – “nem értetted meg” – persze néhány kicsit finomabban fogalmaznak, kap egy pár oszkárt, és aztán majd egyszercsak senki sem fog róla beszélni.

    6/10-et akartam, de a végére már annyira untam, hogy a végső értékelés 5/10.

    SPOILER VÉGE

  30. Tobbet is felrottak, h Forrest Gump ill. Jack utoize van a filmnek. Sztem az legyen a legnagyobb baja egy filmnek ha a fenti kettot jol utanozza.

  31. spoiler
    “Lehet én értettem félre, de megszületett az öregemberek minden nyűgjével és bajával, de kinőtte azokat, aztán csecsemőkorára újra visszakapta? Gondolok itt konkrétan a szenilitásra.”

    nem hiszem hogy ugyanaz volt a kettő. Miután megszületett, egy öregember agyával és annak bajaival rendelkezett. De az agya is folyamatosan fiatalodott, és végül visszafejlődött egy gyerek majd egy csecsemő szintjére, és ezáltal az emlékei is elvesztek.

  32. SPOILER

    Rosszul értelmezed acu (meg Daprince), de ezt már leírtuk. A végén szenilis volt, öregember agya volt, elfelejtette az arcokat, neveket. gyerekkorában meg kisgyerek agya volt, viszont öreg teste. Azaz akkor tanult meg járni, beszélni, a friss agyával. De ezt már tisztáztuk pár hozzászólásban. Előre nem kaphatta meg az emlékeit, és az öregemberek (parkinson kórosok?) is folyamatosan vesztik el az emlékeiket ahogy megy szét az agyuk, néha van tiszta pillanatuk, pl az a pillantás csecsemőként.

  33. Ez a film sokkolt, szerintem nem csak egy-két napra. Semmi, de semmi nem okoz akkora örömöt, mit ha egy filmen el lehet gondolkodni. Néztem volna még tovább. Nem is hiszem el, hogy közel három órás volt. Gyönyörű képek, csodás zene, magával ragadó történet.Brad, Cate eddig is Isten volt a szememben! 10-es.

  34. spoiler és öt szóban spoiler h oldalt se legyen az

    “A végén szenilis volt, öregember agya volt,”

    mert mikor az egész teste fiatalodik, lassan a fej és agymérete csecsemő méretűre kezd zsugorodni, akkor lesz újabb öregekre jellemző betegsége (amiket a film elején már maga mögött hagyott)? hát… izé.

  35. előbb nem ezt írtad, de ez parttalan vita, ha nem látod be mi volt a fogalmazásodban félreérthető

  36. Hatalmas!Azonnal magával ragadott és még mindig nem akar elengedni!Régen láttam ilyen filmet ami ennyire hatással lene rám!

  37. Nekem néha kicsit kevésbé volt élvezetes – a moziban két és fél órát nem ültem volna örömmel végig, pláne úgy, hogy elcsúsztam a havon, és fáj a seggem – de így, ágyból tűrhető volt. Mindent összevetve jó film, egyértelműen tetszős!

  38. néminemű ambivalencia vett (azaz vesz most) erőt rajtam a filmmel kapcsolatban. hasonlóan az előttem szólottakhoz, a Forrest Gump-ra és a Big Fish-re tudok asszociálni (mindkettőt nagyra-nagyra tisztelem).
    úgy érzem, a rendező a film elején kicsit elveszett a történetvezetésben, rendkívül aprólékos volt, míg a vége kicsit hirtelen. ez bizonyos mértékben jogos, hisz ahogy minden érdekes, elbűvölő szereplő meghal, úgy a néző is egyre magányosabb lesz, míg már a szellem is elhagyja hősünket (ezen a ponton a Virágot Algernonnak szívszorító végkifejlete jutott eszembe). a szellemi öregedést furcsállom, hogy sokan nem értették, imdb-fórumokon már nyiszálják egymás artériáit emiatt. nem találtam hosszúnak, mert hibái ellenére számomra megigéző és kicsit megrendítő is volt. a látvány teli kalapot emelek.
    csak úgy érzem, többet ki lehetett volna hozni a szellem és a test ellentétes irányű fejlődésének szituációjából, mélyebre lehetett volna menni a problémákban, amiket a egész sztori felvet.

  39. Azt hiszem utoljára az Óceán járó zongorista legendája volt az a film, ami ennyire eltudott varázsolni 3 órára. Mig Tornatore alapból egy nagy mesélő rendező, ezért nem tud meghökkenteni “csak” elbűvölni, addig Fincher ezzel a nagyszerű mesével igencsak meghökkentett. Nem a története miatt, ami ugye egy öregen született és folyamatosan fiatalodó ember életét mutatja be, hanem azzal, ahogyan ezt teszi. Azt a kreativitást, miképpen a korokat megjelenitették a vásznon, ahogy a jelen technológiáját ilyen alázattal használták fel a hitelesség maximális megvalósitásához, az megdöbbentő. A rendezés zseniális. A szinészek; Blanchett és Pitt tökéletesek, de teljesen alárendelték magukat a mesélésnek, a történetnek. Számomra nem a szinészi játék volt a meghatárózó. A film vizualitása annál inkább. Ezzel a filmmel Fincher bebizonyitotta, hogy ő is egy nagy mesélő és képest olyan nagy mozit késziteni, ami naggyá tette hollywood-ot annak idején.

  40. SPOILER!
    Tisztázzuk akkor: A filmben épp ellentétesen van ez a fiatalodás dolog, mint a novellában. Ott egy öregember születik meg, akit az apja ki akar fiatalitani (pl. befesti a haját), és ott a születése után öregember agya és vágyai vannak, pl. szivarozik. Itt viszont csak a teste öreg, az agya pedig csecsemő, ami teljesen normális ütemben öregszik: 70 éves kinézettel játékkatonákkal játszik, 65 évesen tini szerelmes lesz. És a kulcsjelenet is erre épül, hogy már “vén agyyal”, de 16 éves fejjel találkozik a lányával: “young – only on the outside”. Tehát a végén a suhanc külső egy szenilis, mogorva öregembert takar, a csecsemő pedig a haldoklót, akinek van még egy tiszta pillanata.
    Még egyszer: a regényben nem igy van, hanem ott a végén tényleg egy csecsemő: az agya minden korában megfelel a kinézetének, a filmben épp forditva.

  41. hát, nem tudom. szerintem logikusabb is, mivel az azért nehezen elképzelhető, hogy valaki tele emlékekkel, lefáradt aggyal szülessen. azt össze kell hozni egy életen keresztül.

  42. na most hogy dave is tisztázta azt amit már modnunk egy ideje, akkor így ennyi a mikor milyen agya volt dumálból, mert innen csak önismétlés lenne :P

  43. a rendező a film elején kicsit elveszett a történetvezetésben, rendkívül aprólékos volt, míg a vége kicsit hirtelen.

    ez is direkt van így. ha nem csak néznél, hanem látnál is, akkor észrevetted volna, h caroline a végén már siet a történetmeséléssel és részleteket hagy ki, mert az anyja haldoklik, de azért a történet végére akar érni.

  44. amúgy meg szerintem is zseniális volt
    kedvenc részem meg SPOILER az, amikor daisy-t elcsapja az autó és annak az előzményei meg ahogy az el van mesélve /SPOILER

  45. Lehet, hogy SPOILER

    Az élet maga ilyen ritmusú, nem? Gyermekkorodban végtelennek tűnik egy év, aztán ahogy nősz fel, mintha egyre gyorsabban telne az idő.

  46. spoiler

    ok, akkor öregkorábban szenilis lett, (annyira nem figyeltem mert ott már kicsit untam) de testileg akkor is kétszer volt csecsemő, egyszer ráncosan egyszer bababőrrel, tudom hogy szőrszálhasogatás, de akkor is ez rontotta nálam le a filmet.

  47. SPOILEREK

    rendben. annyit mondok csupán, hogy én szívesebben láttam volna többet a leépülésből. csak ennyit. szurkálásra semmiképp nincs szükség. abszolút értem a forgatókönyvírót, de attól hogy valami indokolt, még nem biztos, hogy tetszik.

    születésekor BB a testi vénség oly fázisában volt, amit az ember általában már nem él meg. de ha a normál öregedés jeleit figyeljük, láthatjuk, hogy az ember teste egyre aszik, és egyre inkább felveszi a csecsemőpóz sajátságait (pl hát meggörbülése, lábak megroggyanása). engem ez nem zavart.

  48. Human: A Parkinson-kór az a végtagok kóros remegése, te meg szerintem az Alzhemier-kórról beszéltél a kommentedben… Legalábbis arról akartál.

  49. Nem hiszem el, hogy ilyen `anatomiai` hulyesegeken kellene fogast talalni. A filmnek nem sok valosagalapja van es azert volt 2x csecsemo, mert ez volt a forgatokonyvben, ennyi ! megis mifele realitast vartok egy ilyen tortenettol ? Ez felnott mese, meghozza a legjobb fajtabol ! Hogy csinaltak a torpek uvegkoporsot Hoferkenek ? :)

    9/10

  50. Szenzációs a film, a Forrest Gump óta nem láttam ehhez hasonlót, nekem 9es minimum! Olyan szép mese amiket gyermekoromban olvastak nekem a szüleim, ugyanaz a jóleső érzés kerített hatalmába a film után, mint anno…, mesét hallgatni az ágyban.

  51. hát nekem Cate Blanchett nagyon nem jött be ebben a filmben.. bár talán csak a karaktere, nem is tudom… persze nem teljesen logikus, dehát ez nem egy krimi..
    szerintem a néhány elvarázsolt hangulatú kép, és Brad Pitt nélkül sehol nem lenne ez a film.
    ha mesélős, akkor inkább Big Fish. valamiért az jutott eszembe már filmnézés közben is. pedig a Forrest Gumphoz sok szempontból közelebb áll
    7-nél többet nem adnék rá, lehet kövezni :)

  52. jaaa, és már tudom, mi az ami nem tetszett Blanchett-ben! hát a tánc, amit művel, valami elképesztő suta! csúnya, és nem passzol. vagy ő vagy a koreográfus nagyon rossz választás volt.
    most elolvasgattam a kommenteket, és már kezdek emlékezni rá, hogy mik voltak a filmben.. (pedig most néztem). kár, hogy közel 3 óra alatt egy rendes mellékszereplőt, egy maradandó jelenetet sem tudtak összehozni (a főszereplők sem!), helyette kapunk sok első blikkre fontosnak tűnő, de aztán semmibe vesző apróságot.
    összeszedegették a dolgokat, amikből ki lehet hozni valamit, aztán nem csináltak velük semmit. kár.
    oké, azért a kép, a zene és Pitt nem olyan rosszak. de a többi dolog igen..
    najó, megyek aludni :))

  53. A film valami fantasztikusan kezdődik hatalmas alap ötlettel és mivel nem láttam semmilyen trailert nem olvastam infokat, így nem is tudtam előre semmit még az öregedést sem, így abszolút meglepetés volt.

    A látványvilág meg nem is lehetne jobb, a film első harmada lényegében tökéletes, először fel sem ismertem Brad-et, a hangulat, az apró vicces jelenetek mint pl. katonákkal játszó öregember, mind mind nagyon jól passzolnak és teszik feledhetetlenné ezt a részt.

    Aztán kb. a film második harmadánál azt vettem észre, hogy nagyokat ásítok az unalomtól lévén, hogy nem történik semmi érdekes. Egyszerűen dögunalom.
    Ami a legjobban nem tetszett az viszont pont a főkarakterünk. Ez az ember egyszerűen nem csinál semmit, nem nevet, nem sír, nem mérges, egyszerűen semmilyen, képtelen voltam azonosulni vele vagy átérezni a helyzetét. Nem tudom miért ez a nagy dicséret Brad-nek amikor egy fapofával végig nyomja az egész filmet és itt nem arról van szó, hogy rossz a játéka, hanem arról, hogy semmilyen lényegében nem kell csinálnia semmit.
    A narrálása viszont nagyon ott van elismerem.

    Cate viszont szvsz mint mindig most is tökéletes.

    Anélkül, hogy bármi +infom lett volna a filmmel kapcsolatosan nekem is Forrest jutott eszembe, ami mondjuk klasszikusokkal jobb.

    Az első harmada miatt valóban emlékezetes marad, de messze van ez az igazi kultuszfilmektől. 6/10

  54. Hát nekem összeségében nagyon tetszett, voltak benne néhol közhelyek, de a látványvilág, és a szinészi teljesitmény kárpotolt. A film végén viszont egy nagyon rossz érzés fogott el, nem tudom mért. Lehangolt picit:( Na mind1, nekem bejött. Ajánlom másnak is.

  55. Én most néztem meg, és hatalmas a film. Nekem furcsa mód nem a Forrest Gump jutott először eszembe róla, hanem Brad Pitt és Anthony Hopkins szereplésével a “Ha eljön Joe Black”. Ott is a lét és a halál folyamatos ellentétének a varázsát tárták elénk, és ez a film is valahol erről szól. Gyönyörű történet, szép mesélés, és nagyszerű színészi játék. Rég láttam ilyen jó filmet, és igen, ahogy human is megfogalmazta, ez az amiért érdemes filmeket nézni, mert néha egy ilyen kivételes darab is születik.

  56. Hát mit írjak, ott a helye valahol a Fountain meg a Forrest Gump között, valahol nagyon felül. Éjjel 2 után jött le (igen, nagyanyám az emeletről), másnap reggel tárgyalásra mentem a bíróságra, szóval frissnek üdének akartam volna lenni, de gondoltam azért belenézek, és egyszerűen nem lehetett abbahagyni: ” Erről van szó kéremszépen, 160 perc olyan mesélésről, ami miatt a mozifilmeket megalkották.” Hihetetlen, talán a “varázslat” a jó szó, ilyen filmek után még a stáblista végén is csak nyitott szájjal bambulok, és nem érzem a hétköznapok súlyát, aludtam aztán vagy két órát. (a bíróúr meg kapja:ezt mondja a birka).

  57. Uraim, csak én sírtam a végén?:)
    Ezzel a sírásosdival meg az elődeimet nem akarom ismételgetni, isteni a film.

  58. Bevallom hősiesen én is végigsírtam. Kevés film van rám ilyen hatással.
    Nem tudom szétboncolgatni, mert így ahogy van: Tökéletes.
    Talán csak annyit hogy örülök hogy nem csak a látványra mentek rá, zseniálisan adaptálták F. Scott Fitzgerald novelláját. Akinek a műveiből köztudott hogy nagyon nehéz forgatókönyvet írni (mint ahogy Hemingwayből is), többen belebuktak már, még olyanok is mint Francis Ford Coppola.
    Most sikerült.

  59. Hát emberek! Ez a film alaposan megsiratott.. komolyan, a végén már zokogtam, férfi létemre.. ez a film gyönyörű, lehengerlő, csodálatos, magával ragadó.. utoljára ilyen film amin sírtam az a Jesse James meggyilkolása volt… részemről mindkettő egy 10/10.

  60. Kihoztam néhány emberből a sírós vonalat :D

    Azért én megemlíteném a zenét is… Isteni volt az is szerintem, bár több jó dolgot nem lehet elmondani róla. nekem 10/10

  61. Egyaltalan nem tunt hosszunak,nem unatkoztam,mozgalmas volt,nagyon tetszett mert mondanivaloja volt es elgondolkoztatott.Nem egy egyszeru tucat film,hanem a szivedhez szol,megindit,es ami a legfontosabb gondolkozol rajta,es en semmi mast nem varok egy filmtol.

  62. Joey,nem,a ket vilaghaboru kozott zajlodik es ez utan,ha megnezed a filmet pontosan kiderul.Ha meg lattad akkor nem figyeltel :P

  63. Látom, már sokan írtatok, pedig még nem is játszák a mozik! Én épp most néztem meg és nem is csodálkozom, hogy már ilyen sokan írtak a haza premier előtt!:):)
    Erről lehet is beszélni, remélem még sokáig!!!!

  64. 9/10 simán, Oscaron tuti ott lesz, de azért lesz pár kemény ellenfele.
    A történet egy nagyon szép mese, F. Scott Fitzgerald a kedvenc amerikai íróm. A képi megjelenítés magáért beszél, gyönyörű beállítások, színek, díszletek. Szerintem simán megérte a három órát, a székbe szegezett. Nekem a Big Fish jutott róla eszembe először.

    Talán azért tűnik a film első fele izgalmasabbnak, mivel az a része sokkal meseszerűbb, hisz egy gyermek világában játszódik, míg a második felében Benjamin már “felnőtt”.

  65. 1 percig nem unatkoztam, magával ragadó a story. Mondjuk arra tehettek volna utalást, h írja a naplót, mert arról csak akkor volt szó mikor felolvastak belőle, de ennyi bőven belefér. 9/10.

  66. Gyönyörű volt. 10/10
    Nem gondoltam volna, hogy Fincher képes újra ilyen nagyon lenyűgözni. Sokszor tette már, megint sikerült. Valahogy hasonló élményt váltott ki belőlem, mint anno könyv formájában a Keyes – Virágot Algernonnak.

  67. Sírtam, folyt a könnyem…inkább zokogtam!
    Zseniális, egyszerűen zseniális! Engem enm zavart egyátalan a számítógépes háttér, ha a látványért akarok filmet nézni más műfajban vájkálodok.
    11/10
    Nincs mese! Magávalragadó a történet.

  68. Szerintem egy szép, és feelinges film volt, jó játékkal (ami nem közepest jelent!, de sajnos nem is brilliánst), és naon jó screenplayel. Ezek a fő pozitívumok szerintem, és úgymond “hibák” (vagy negatívumok) is csak kicsik vannak. Sztem pl. télleg nem volt feltétlenül szükséges a Swintonos rész, valamint én egy kicsit több “háborús” részt vártam, valszeg nagyobb hatású lett volna ugy a film, de ezek szerint nem ez volt az író és a rendező célja. Néhol picit a “cselekményfilm”, teljesen átmegy “hangulatfilmbe” /ami különben nem baj!!/, de ettől függetlenül nem lesz unalmas.
    A játékról meg annyit hogy mindenképp pozitívum Pitt stabilan jó, és elvezetes játéka (ami kár, h sajna semmi igazán különlegeset vagy egyedit nem rakott bele, és nekem a film egy részében eléggé Forrest Gumpos volt.) Blanchett úgyszintén jó volt (nem oan jó mint az Im not there -ben), de ez nem is oan film volt. Ami picit kár volt, h nem volt a filmben egy igazán erős játékú mellékszereplő sem. Erre ezek szerint már a filmnek nem volt kapacitása…
    A díszletek, és a maszk (Pitt) rendkívül igényes munka, és minden más egyéb film “alkotóelem” is abszolút korrekt. sztem 2-3 Oscart fog bezsebelni (sztem annyit kéne) de a best picture – t, és a best actor/actress-t nem.
    Részemről 8,5/10

  69. gyönyörű film volt. brad pitt baromi jó volt és egyre komolyabb szerepeket vállal…csúcs film
    10per10

  70. Épp most fejeztem be nemrég a film megtekintését. Mit is mondjak, teljesen berántott, gyönyörű volt, ezt rövidebben nem is lehetett volna megcsinálni. 9/10. És még aludnom kell rá egyet legalább.

  71. Érdekes mozi volt. Bár engem is kissé a Forrest Gumpra emlékeztetett (ugyanaz írta mind2-őt), azért nem rossz, a fene se gondolta, hogy Fincher ilyet is tud. De azért nálam nem lesz kedvenc.
    7/10

  72. Nagyon jó film, de a Forrest Gump, Nagy hal féle remekműveltől messze elmarad, házon belül a Harcosok klubja is jobb volt.
    8,5/10 Miért?

    1. Mert egyszerűen ellaposodik a film, unalmas is helyenként.

    2. Benjamint nem sikerült közel hozni a néző szívéhez, ami egy ilyen filmnél alapkövetelmény.

    3. Nem használja ki az alapsztorit a film, hogy fordított életet él a srác. (Amikor elmegy a háborúba magától, az egy jó rész: tudja hogy meghalhat, és soha nem lesz fiatal. A néző azt hinné, ő sokkal jobban akar fiatal lenni, mint más öreg, és mégis veszélybe kerül Benjamin. Ilyen csavarok hiányoznak a filmből.)

    Az első kettő hiba bármelyik filmet hazavághatja, itt sincs ez másként.

    Persze az utóbbi évek talán legjobb drámája a film, ami nem is volt nehéz, lévén az Ütközések című drámán kívül nem láttam jót egy ideje. De Finchertől és Pitt-től többet vártam. Gyönyörű zene, gyönyörű képek, profi felvételek, de akkor sem sikerült maradéktalanul elbűvölni a nézőt.

  73. Így van human! Mindenkinek SAJÁT véleménye van! Az én nevemben ne nyilatkozzon senki! Én is NÉZŐ vagyok! Ha “martins”-t nem nyűgözte le, azt is tiszteletben tartjuk, de vannak és lesznek olyan emberek, akire ez a film nagy hatást gyakorol majd, talán az egész életére!! És persze lesznek olyanok is, akik talán soha nem is fogják látni (sajnos)!!!

  74. Nem értem, miért van elakadva mindenki a biológián, szerintem nem az a film lényege… :) Tegnap este megnéztem, azóta tiszta depresszív vagyok. Az ILYEN filmekért érdemes élni! Kövezzetek meg, nekem 10/10

  75. Teljesen egyetértek Daprince-el és Adam Taylor-ral, ezért nem írom le mégegyszer, ugyanazokat a dolgokat.

    Az első 45 percben én is úgy voltam, h n amajd csak lesz valami amitől átlendül az érzés, hogy innentől nekem találták ki ezta filmet. Viszont ez egész végig elmaradt. hatalmas kiábrándultság és érdektelenség lett rajtam urrá, pedig a legjobban várt film volt ez mostanában.

    Rengeteg dolog fölösleges volt , mert nem tudták úgy kibontani, hogy azt megszeresse az ember. Csak úgy lógtak a levegőben a dolgok.

    SPOILEREK

    A szerelmi szál szerintem az első elszakadás után iszonyat szánalmas lett. A végén meg hogy Pitt lelép 12 évre és visszatér, majd a táncstúdió folyosoján kisétálnak egymás mellett az épületből,az meg már szégyen kategóriába ment át.

    Sajnálom, hogy nem jött be ez a film, nekem már a rossz kategóriába csúszott át a végére.Három pillanat tetszett igazán: mikor a katonák visszafelé mozogtak a harctéren, mikor a kicsi Buttonnak eszébe jut a háztetőn, hogy ide temették el az anyját és ahogy sorolja fel az emberek mire születnek. Ennyi. és közben 160 perc, ha nem vártam volna tőle sokat, lehet végig se nézem, annyira sablonos volt,hogy már fájt. Nekem 4.5/10

  76. Már mondták páran, hogy Brad Pitt a kedvenc színészük. Hogy miért? Azt mondták, hogy bármit el tud játszani. Eddig nem nagyon ismertem el Brad-et, most se fogom azt mondani, hogy ő a legjobb. Egyszerűen ezt a filmet mással nem lehetett volna megcsinálni. Tökéletesen rá illik a szerep. Fantasztikus történet, ebben a kategóriában sztem jobb mint a Forest Gump. Ha Joker a legjobb szereplő, akkor ez a legjobb film. Az imdb-n már most 8.5 * kapott. Nálam 10, egyszerűen nincs kivetnivalóm benne. Életem egyik legnagyobb élménye.

  77. emberek, most fejeztem be. nahát, kész vagyok. ilyen szinten nagyon rég hatott meg film.

    tökéletes volt. 10/10.

  78. Na jó pár comment született, részemről ezek:

    – Először azt akartam írni, hogy nem jutott eszembe semmi róla, és nem is értem ennyi embernek miért ugrik be ez vagy az a film. Aztán rájöttem, hogy nekem is a Joe Black – már talán csak a Brit Pitty miatt is, és a csajok (Claire Forlani és Blanchett hasonló kaliberűek). Bár a bizarr szerep ott is megvolt.

    SPOILER

    – Semmi értelme azon lovagolni, hogy milyen agya van/volt/lesz, teljesen egyértelműen kiderül a filmből, hogy öreg testtel csecsemő aggyal születik és fiatal testtel, és tényleg valami Alzheimer-szerűséggel halálozik el. Aztán mivel ez egy film, és ez valójában nem is történt ám meg, de azt hiszem nem is megtörtént eseményen alapul, nem mindegy?

    – Brit Pitty 12 majom, Harcosok Klubja (volt még amiben gyogyós volt?) után ez a szerep egy nulla – persze nem azért mert gyogyósan jó csak -, ezt viszont nem feltétlen az ő számlájára írnám. A többi filmje után ha Fincher bácsi ezt kérte tőle, akkor elhiszem hogy azt tette amit kellett…
    Azért hozzátenném, hogy Blanchett viszont pl. a Banditákban volt gyalázatos, bár nyilván semmi köze ehhez.

    – Előttem 14 zsebkendő hever, egyszerűen fröcsögött a könnyem, pedig a sablon-érzelgős-hatásvadász produkciókat nem szeretem.

    – Ha voltak is elvarratlan szálak (hát voltak ja), nem hiszem, hogy az itt hozzászólók életében ne lennének. Mindenki fel tudna sorolni szerintem minimum 5 dolgot, amit lezárhatna az életében, esetleg vár valakire, vagy csak szimplán „nem illik oda”. Tudom, persze ez egy film, van dramaturgia ésatöbbi. De hogy őszinte legyek én már unom a sok „megtervezett” filmet, ahol előbb utóbb minden mindennel összefügg, „hohhóóó” marhanagy leleplezések, a csavarokon csavarunk még nyolcat, így aztán egy rendkívül entellektüel trendi művet hozunk létre. Van pár zenekar kis világunkban akik szövegeinek semmi értelme, mégis imádjuk sokan.

    – Annyit még elmondhatna valaki, akinek nem tetszett, hogy csecsemőként születik: mégis hogyan kell megszülni egy – mondjuk – 160 centi magas öregembert? He?

    – Utolsónak pedig csak annyi, hogy majd a szívem szakadt belé, mikor Daisy karjában tartotta a kis Benjamint. Ugh, inkább hagyjuk is…

    Nálam 11/10 helyett a főszereplő furcsán visszafogott gyerekkora miatt – van ez a gyermekkori öregedés a valóságban, de nem hiszem, hogy ők nem üvöltöznek és nevetnek néha – „csak” 10/10.

    Aminek viszont örülök, hogy Cate Blanchett-et még sokáig szívesen fogom nézni ha hasonlóan öregszik, még őszen is bánat jó csaj volt. :)

    /SPOILER

  79. Még életemben nem pityeregtem ennyit filmen, konkrétan az utolsó harmadát végig. Továbbra is a Baraka a kedvenc filmem, de ez a megosztott második helyről a megosztott harmadikra küldte a Lost in Translationt és a Vanilla Sky-t.

  80. most néztem meg, ez biza nálam simán 10/10, Fincher megint nagyot alkotott, legjobb filmje eddig nálam…

  81. …én maximális pontszámot adnék neki,mert (számomra) tökéletes a film kivitelezése…simán többszörnézhetős…szóval köszönöm hogy láthattam…

  82. Tényleg nehéz bármi rosszat mondani a filmről, de valahogy hiányzik belőle nekem a katartikus élmény. Nem igazán tudnék a filmből kiemelni egy jelenetet sem, úgy szépen lassan gördül előre a cselekmény (ugyanez a problémám a Zodiákussal is). Megnézi az ember mind a 3 órát, de nem éri meg bárhol is beletekerni. Meg nem értem még igazán a mondanivalóját mit is akar az író valójában. Nálam csak 8,5.
    Szerintem a Zodiákus jobb.

  83. Nem szeretném a filmet pontozni, csak annyit mondanék, hogy jó film volt. Az utóbbi években elég kevés jó filmet láthattunk (természetesen volt egy pár) de ez közéjük tartozik. Nekem is többnyire ugyan azok a dolgok jutottak eszembe a film nézése során, után, amiket most itt a commentekben is olvasok. A 20 századot bemutató díszletek nagy elismerést érdemelnek, és ezek szerint nem csak nekem jutott eszembe a Forest Gump film, pedig én sem tudtam, hogy a két történet egy íróhoz kapcsolódik. A film zenéje is rendben volt, viszont a legtöbbet a szálloda hall-jában, Elizabeth Abbott-al történő éjszakai beszélgetések alatt felcsendülő taktusokat szívesebben hallottam volna többször is, pl. SPOILER ON: annál a jelenetnél amikor találkozik a lányával SPOILER OFF. Számomra az egyébként is hatásos jelenetet csak fokozta volna és ez igaz a többi torokszorító jelentre is.

    Összességében tehát mint a comment elején is leírtam, jó film és remélem, hogy a Film Akadémia is díjazni fogja.

  84. éreztem h moziban kellett volna megnéznem. tényleg összelett ez pakolva, nem is kicsit.

    nálam mondjuk nem a zsepik száma volt mérvadó, de úgy kussoltam végig közel 3órát, mint már régen.

    érdekes, h itt egy olyan film ami nem kimondottan a hatalmas színészi játékok, hanem úgy am block volt nagyon nagyon egyben. részemről is mehet akár 9/10 is.

  85. A filmről az átlagemberek között beszélni igen nehéz, inkább azt mondom felesleges. Ez a hossz egyértelműen annihilálja a hiperaktív majomtársainkat, ez a fajta mélység(nem a divatmindfuck mélységre gondolok Mr. kultúrantropos szimatszatyor, hanem inteligencia és érzelemvilágot igénylő mélységre) SAJNOS picike tortaszeletté redukálja a filmet értő és átérző nézőközönség bázisát. Nem mindennapi, és ez teszi különlegessé.
    És zárszónak még csak annyit szeretnék mondani hogy teljesen egyetértek (neharagudj késő van nemtaláltam hirtelen a neved visszakeresve) az egyik előttem szólóval, miszerint nem szégyen az ha egy bizonyos film hasonlít egy már bizonyított korábbi alkotásra.
    Még ilyeneket!

  86. Szval egyben megfogalmazva Peti mondanivalóját, mindenki hülye a filmhez akinek nem tetszik. Hülye vagyok én is mert, én se érzek benne átütő erő, csupán egy 3 órás kissé furcsa mesét, amit ugyan nem sajnálok, de ez maximum 7,5/10 lehet.

  87. Most fejeztem be a filmet.Nem akartam megnézni, mert azt hittem vmi gyengusz eresztés csak belerakták Pityut,hogy legyen nézettség.Azt meg főleg nem tudtam, hogy majdnem 3 óra. Elkezdtem nézni és rájöttem hogy ezt nem lehet abbahagyni.Nekem eddig is bejött Pityu sokszínűsége (nyomozó,cigó,tuning bérgyilkos férj,bolond stb…)De ez felülmúlhatatlan!Itt nem feltétlenül az a lényeg hogy melyik színész mennyit ad a filmhez hanem az,hogy ha az ember nézi akkor bele tudja-e élni magát a filmbe.Itt pedig a sztori a zene a képi világ a narráció nagyon ott volt.Le a kalappal.Belőlem is kicsalogatott 1-2 könnycseppet.Nem tudom kiben mi fogalmazódik meg a filmet látva, bennem konkrétan az,hogy az élet rövid és hogy ne szarozzunk felesleges dolgokkal.Benjamin úgy élte minden napját hogy talán a holnapi az utolsó.Én azt mondom kötelezni kellene a filmet minden középsuliban hogy már ott rájöjjön az ember hogy nem minden a fasza kocsi meg az xbox(sokan vannak akik még 25-30éves korukban is igy gondolják)Akinek meg nem tetszett nézze meg az asszonnyal vagy valakivel még1x!!!:D:D:D

    Nálam 10/10 és ha nem kap minimum 3 Oscart akkor az egész gála egy kamu

  88. Nagyon tetszett a film, megérintett, utána olyan jól esett csak ülni a csendben és élvezni a hatását:).
    Találtam benne sok szép érdekes mondanivalót és nagyon szépen lett elmesélve. Imádom az ilyen lecsengésű filmeket. Csak ültem vagy egy óráig és élveztem a hatását.

  89. Fantasztikus történetmesélés, varázslatos látványvilággal, a színészi játék tényleg elbűvölő, bár a filmet nem tartom nagyobbra a Forest Gump-nál 8/10-et adnék rá;)

  90. Szerintem a film technikailag teljesen rendben, szépen meg van csinálva, de azért korántsem gondolom, hogy a Gomb Benjamin lenne akkora szabású film, mint a Forrest Gump volt. Az összehasonlítás teljesen jogos Spielberg filmjével, de abban a flow, a történet fonala teljesen el volt találva és hihetetlenül precízen be lett mutatva a kor, a hely, a helyzet, amiben a szereplők ügyködtek, ellenben Fincher filmjével, ahol kapunk egy szép mesét, némi történelmi referenciával és bájjal, de korántsem olyan alapossággal és műgonddal, ahogy az a fent idézett filmben tetten érhető. Annyi érdeme van Fincher filmjének, hogy végig lehet nézni, ami önmagában is nagy szó, tekintve, hogy 163 percről van szó, de olyan nagyon nagy filmnek nevezném, mint mondjuk a Slumdog Millionairet, ami elejétől végéig hihetetlenül el van találva. Anarrációval kapcsolatban szerintem Finchernek kéne még vennie néhány leckét az öreg mestertől, a főszereplő Brad Pittről pedig nem is beszélve, aki tulajdonképpen semmit nem tesz hozzá a történethez, ellenben Tom Hankssel, aki annak ellenére tud izgalmas lenni a történet végén is, hogy tulajdonképpen nem változik semmit sem a mese során, ellenben a szépfiúval, aki ha a történet bája nem vinné el a karaktert, akkor nem lenne izgalmasabb, mint egy eltaposott kólás flakon. Részemről 6.5/10, egyszer simán nézős, de másodszorra már aligha lennék képes végig ülni, ellenben a nagy előddel.

  91. Uraim… kérhetek valamit?
    Miért vonatkoztatjátok a Forrest Gumphoz?:)
    Ezt én nem tudom megérteni…
    Nekem az egész film alatt nem volt Forrest Gumpos érzés, pedig mind a két filmet sokszor láttam. Két külön világ ez a kettő.

  92. Először is, szpojler vagy még jobb szpolyler:) meg mégeccer SPOILER
    Kellemes kis darab, egyébként fura, hogy senki nem említi Ámilí csodálatos életét, nekem ez jutott először eszembe, de hangulatát tekintve akár a Nó Kántri For Old men is hasonló!
    Mennyi mindent összehordtak itt elöttem, ez egyszerűen egy nagyon faszántos kis film volt, minden okéj volt benne, öreguras történetmesélés, a legjobb fajtábó, azt ennyi!
    Mit kell itt megmagyarázni, meg érvelni, akit kellemes érzéssel töltött el az szereti a jó filmeket akit meg nem az nézzen Zsánklódvándámot meg Dolflándgrent, az való neki.

  93. Nagyon szép film. El se tudom mondani, mennyire hatott rám, és milyen szörnyen bántott, ahogy Benjamin kezdte elveszteni önmagát. A fiatal test még kontrasztosabbá tette ezt.

    Mindenki abban bízik, hogy gyönyörű öregkort fog megérni, bár sajgó csontokkal, de tiszta tudattal néz a jövő elé. Hát ezt az érzést vették el a végén, amitől kicsit elkomorultam, de talán ez is volt a céljuk a készítőknek.

  94. Gyönyörű film volt! Minden percét élveztem, rég volt rám hatással így film… Ezzel nálam 10/10-et érdemel.

  95. tényleg remek film, csodálatos alkotás, minden szempontból. 10/10 részemről, de megvallom őszintén a vége felzaklatott, a párom szerint azért, mert elég friss szülők vagyunk, így az a jelenet elég heves reakciót váltott ki belőlünk, nem tudom más hogy van vele… :(

  96. Üdv all,

    Nekem nagyon tetszett,Szeretem az olyan flmeket aminek ha lement a végezene akkor is jár rajta az agyad.
    Na ez ilyen, a kedvenc jelenetem egyébként az a visszatérő amikor meséli az öreg hogy életében 7szer belecsapott a villám és mindíg meg is mutatják…:o)

    10/10 nálam simán..

  97. Ja és az a rész ahol a mi lett volna ha rész van, amikor eltörik a táncosnő lába, az nagyon ott van…

  98. Én az előzetes írásokból vártam Brad Pitt zseniális színészi teljesítményét, csak az a baj, 2 óra 43 perc után is vártam, nem nagyon jött meg. :D Ha ezért oscar-t kap, azt hiszem szájbarugom magam.
    Teljesen közömbös, egyhangú, alig beszél valamit, nincs egyértelmű személyisége. Amúgy a film nem volt rossz, de többet az életben nem fogom megnézni, 1x nézős.

  99. Egy film nagysága a látvány, a színészi játék és a sztori szerencsés együttállásában mérhető. Jelen esetben a látvány és a sztori összejött, de a színészet és a főszereplők kiválasztása sztem csupán a vizualítás egy szempontja volt.
    A film ezzel együtt szándékol a nézőben elvont gondolatolatokat (öregedés, élet értelme, életen átívelő szerelem, Amerika a 20. században) ébreszteni, ami érték, de sajnos ritka manapság.
    Bennem az Aranypolgárt idézte fel.
    8/10

  100. Ez a film szerintem egy folytogató mese, ami még ilyesztő is, gyerekeknek biztos nem mutogatnám. valamint rengeteg következetlen rész van benne, ezenfelül átlép sok helyen a tipikus amerikai giccs kategóriába.

    számomra a legelején lett hiteltelen a film, amikor megtaláljak a verandán a csecsemőt, és egyből befogadják, igaz, hogy 3 sarokra született, de az senkit nem erdekel.

    Valamint akkor is volt már “bulvár sajtó” lásd (elefántember-David lynch) vagy cirkusz ahol egyből mutogatták volna és a csodájára jártak volna, valamint az sem tiszta ki szoptatta?, mivel táplálták stb, stb…

    hatás vadász film, remek sminkkel, látvánnyal (Kenyér Pitt megfiatalitása megdöbbentő)

    nálam közepes film, hármas alá.

  101. to Gergely

    Tök igazad van, hiszen öregen nem születnek emberek, meg az, hogy fiatalon halnak meg az aztán meg végkép nem van, szóval az egész egy nagy átverés.:)

    1/10 simán

    Hülye átverős filmek
    A Pinokkiót már meg sem merem említeni, fából kisfiú, hát nem ez már több a soknál, és még azt sem tudtuk meg, hogyan kaksizik a kis fabábú, pedig akkor már simán volt bulvársajtó! Tényleg tök simán!

  102. Nagyon felemás érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Egyrészt az alapkoncepció remek, és vannak nagyon jó részek a filmben. Másfelől viszont iszonytató baromságok (pl. elment a csajtól és a gyerektől jó pár évig, aztán meg visszatért, ennek semmi értelmét nem láttam) vannak benne, és ezek rontják a film hangulatát. A Forrest Gump vagy a Jack ennél ezerszer életszagúbb, jobb film.

  103. Egyik kedvenc filmjeim közé lépett elő ez az alkotás. Bár több, mint 2 órás, végig a képernyőhöz szegezett. Tetszett az alapkoncepció, a színészek játéka és a smink valami észbontóra sikeredett. Amikor Brad visszatér és találkozik a lányával, ott azt hittem eldobom az agyam. Sima Oscar a sminkért. Néha nekem is az az érzésem támadt, hogy nagyon hajaz a Forrest Gumpra, de mivel azt is imádom, így nem volt baj. Nálam 9/10

  104. én ma néztem meg. most sokan lehurrognak majd, de én jobbra számítottam,bár lehet már túl nagyok voltak az elvárásaim..vki írta itt a hurrikánt, h annak mi értelme volt..én sem nagyon értettem..de talán az, hogy hurrikánban kolibri.. nekem ijesztő volt kicsit..meg furcsa volt,amikor egy “öregember” bebújik egy bunkerbe a kislánnyal..meg amikor már kisgyerek és sétálnak Cate Blanchettel és ad neki egy puszit..az nagyon furi volt..mégis csak élete szerlme…Az biztos,h a smink és a helyszínek fantasztikusak.Nekem az is hinyzott,h Cate Blanchet kislányként olyan különleges és elbűvölő volt,de nagykorára nekem az teljesen eltűnt, nem volt benne semmi különleges. És annyi minden történt,de igazából nem volt semminek jelentősége.Ha a 2008-as filmekről van szó, nekem a Slumdog Millionaire milliószor jobban tetszett.
    Forrest Gump nekem sem jutott eszembe egyszer sem, de ha rá gondolok, ő fényévekkel jobb volt..

  105. A film valódi cselekményének benned kell lejátszódnia. Ez erősen filozófiai kérdéseket boncolgatott, és persze mint minden jó filozófia nem ad válaszokat csak lehetőségeket avagy világértelmezéseket. Aki erre nem fogékony nem fogja szeretni ezt a filmet.
    Szerintem 10/10.
    Közelebb vitt önmagamhoz.

  106. Nem tudnék különösen kiemelkedő pozitívumot mondani a filmből. mégis könnyet csalt szemembe
    (sok év után) ezért nálam 10/10.
    Talán pont attól értékes egy film, ha nem tudod megmagyarázni, mi van rád hatással belőle, csak érzed.

  107. Nemrég értem haza a filmről. Ezt csakis moziban akartam látni. Hát ez nagyon ütős volt. 10pontot tényleg érdemel.

  108. Jó film, kiemelkedően jó film, de nálam személyszerint a Button vs. Millionare versenyt az utóbbi nyerte.

  109. SPOILERES

    most fejeztem be, és még jobb volt, mint amire számítottam. nekem még 9 fölé is kúszott, mégpedig az órás történet miatt. lehet hogy nyálas vagyok, meg mittomén, de amikor leszedték az állomáson az órát, ott kezdtem el pityeredni. az meg, ahogy brad azt mondta, hogy csak kívülről, az volt a best. a filmnek oda az oscart, most azonnal…

  110. ja, és a millionaire nálam a táncos jelenet miatt csúszott le arról, hogy egyenlő legyen ezzel a filmmel.sajnos…

  111. Tipikus Oscar-esélyes film. Gyönyörű képek, szájba rágott tanulságok (az a kolibri, bazmeg), unalom az első félóra után. 10/6 és 10/7 között ingadozom, de inkább az előbbi. Pitt amúgy nem jött be most, Blanchet viszont most is csodás volt.

  112. Most néztem meg. Hát nem tudom mit mondjak. Eleve 2 részletben néztem, mert a film felénél nem bírtam tovább egy szuszra.

    Előzetesen annyit olvastam róla, hogy a Forrest Gump-hoz hasonlítják meg persze a 13 Oscar. Hát szerintem a Forresthez nem ér fel, az ennél sokkal jobb film. Hasonlóságok tényleg vannak, felfedezhetőek annak ellenére hogy Forrestet elég rég láttam.

    Történet: Érdekes nagyon és izgalmas de ebben a tálalásban nem tetszett. Egyrészt a hossz, másrészt az egész túlságosan fragmentált számomra.

    Szereplők: Brad Pitt. WTF? Ez közel sem volt olyan jó játék tőle. Plusz teljesen személytelen volt nekem Benjamin, mint karakter. Ellenben Blanchet tényleg jó volt bár a karakter idegesített néha.

    Inkább a mellékszereplők voltak azok amik bejöttek nekem.

    A rendezőről annyit, hogy nagyon profi munkát végzett, meg úgy az egész stáb.

    Látványvilág, efektek nagyon jók, Oscart érdemelnek.

    Itt bejön a Fight Club és a Se7en. Persze eszében sincs senkinek hasonlítgani de én pl. mindkét filmet jobbnak tartom mint a BB-t.

    A film nézése közben úgy éreztem, mintha a film egy-egy részét már láttam volna külön filmben, vagy olyan lenne mintha egy kisfilm lenne. Nem volt tökéletes a koherencia.

    Plusz bejött egy olyan titanicos monumentalitás érzés ami valahogy nem tetszett, de ez lehet, hogy csak a szobrocskák előszele.

    Végszóként az idei Oscarról: hát a Slumdog nálam fényévekkel jobb volt, napokig a hatása alatt voltam és most is a soundtrack-en csüngök.

    7/10.

  113. SPOILERES

    Jó kis film volt, kap mondjuk 8,5-et. A murmanszki résznél kicsit untam a dolgott, ott lehetett volna rövidebbre is venni. Oké, vicces volt látni, hogy 68 évesen átúszta a csatornát, meg az üzenete, hogy sosem késő.

    Cate nagyon nem jött be, a színészethez nem értek, biztos remekül játszott, de számomra nem hozta az életem szerelme is lehetne egy pillantás alatt dolgot.

    Részben Cate miatt, részben önmagában számomra a film legjobb része az eleje volt, az öreg testben fiatal Benjamin. Meg a hétvillámos fickó.

    A smink nálam tuti oscar, nem is az öreg részek miatt, az szerintem nem túl nehéz, hanem ahogy Brad Pitt a tánciskolába visszamenős jelenetben tényleg egy kamasznak nézett ki. Nem gondoltam, hogy ennyire sikerül nekik.

    A végére: ha Murmanszkban Cristopher Lambert volt, akkor hazatérésekor Russel Crowe a csodálatos elméből :)

  114. Tegnap este néztük meg a Benjamint, hallottam, hogy jó, de erre nem számítottam. Szinte mozdulatlanul néztem végig, és még ma is a hatása alatt vagyok. Az ötlet, a smink, az alakítás, a díszlet, mind megérdemli az oscart. Sírtam is természetesen, ahogy egy nőhöz illik:) Megadom a maximum pontot, az utóbbi filmek közül ez vitt nálam mindent.

  115. Sajnos engem nem szippantott be úgy, mint a nagy többséget, de hát olyan teremben, ahol nemcsak a „mobilom megcsörren, és nem süllyedek a föld alá, hanem csak azért is beszélek rajta” és a „minden ami evidens, azt most én ki is mondom” (Meghalt…Ez öreg…Visszatért) féléknek létjoga van, hanem a „dehogy Brad Pitt a narrátor, majd én, és végigpofázza a filmet, olyan magasröptű gondolatokkal „jó kanos a hapsi”, de hát személyes kedvencem „az akkorát tüsszentek, hogy beleremeg a padló és erre úgy reagálok, nem is halkan, hogy VAZZE” És ezen az egész mozi röhög, akkor tán én tanítsam meg kicsi lyányként mi az Archy-féle jobbkezes fonákos pofon? Bocsi, tom, hogy egy csöppet off, de ez ki kívánkozott

    Hogy a filmről is legyen szó:
    A történetbe már akkor beleszerettem, amikor az előzetest láttam….Brad Pitt megöregítését, majd megfiatalítását meg leesett állal néztem (Oscart a „bűnösöknek”)…viszont színesebb karakterekkel, egy-két emlékezetesebb párbeszéddel számomra maradandóbb lett volna. Így is egy jó film, csak szvsz nem átütő erejű…persze még egyszer tuti megnézem, aztán hátha eljön a nagy szerelem, de ennyi csak mi tudható: hiába imádom Fincher mester majd minden művét, mesemondómnak mégis inkább Tim Burtont választanám

    7-8/10

  116. Varázslatos film.
    Azt nem állítom, hogy ez lenne életem legnagyobb filmélménye, mivel sem a szerelmi száltól, sem Brad játékától nem tettem le a hajam. Viszont úgy éreztem, hogy az örökkévalóságig el tudnék gyönyörködni ebben a mesevilágban, a Dél hangulatában, a különleges mellékkarakterek ügyes-bajos dolgaiban és Benjamin kalandjaiban.

    Nem tudom eldönteni, melyik istennő tetszett jobban, Cate Blanchett, aki ismét parádés alakítást tett le az asztalra, vagy a nyúlfarknyi szerepben tündöklő Tilda Swinton.

    Kivételesen nem bőgtem ki a szemem a filmen, de a végén eleresztettem egy könnycseppet. Közvetlen közelről végignéztem a nagyanyám halálát, így csontig hatott az ifjú-de-öreg, majd a vén-de-kisbaba Benjamin kiszolgáltatottsága. Ezt remekül ábrázolták. És ha már a végénél tartunk: dimitrij, amikor Benjamin meghalt, azonnal beugrott a fél éves unokahúgom tekintete. Enyhe szívroham. Egyébként nagyon szép jelenet volt.

  117. Szerintem a mozinak a szórakoztatásról kell szólnia. Beülsz a filmre és ha jól van megcsinálva – mint pl ez is – akkor nem gondolkozol folyamatosan azon, hogy ez most trükk vagy nem hanem átadod magad a történet folyásának és igazgatottan várod a következő forulatot. Érdekes, hogy nekem nem a csodálatos helyszínek ragadták meg a figyelmemet, hanem ahogyan a kapcsolatok alakulását, fejlődését ábrázolta a film. Szeretem azokat a filmeket melyek gondolkodásra késztetnek… mégha az egy sokak által bírált hollywoodi szuperprodukció.Nekem élményt adott.

  118. Valahogy mindig megunom egy idő után a hosszabb filmeket(ami hosszabb 1,5-max 2 óránál), de ennél filmnél magamban elkezdtem kiabálni: “Ne legyen vége!”
    Nagyon tetszik, imádom, Brad iránti imádatom is újból felszínre jött:P
    A vége nagyon megható, amikor az a kis baba lehunyja szemeit. Zsepiért nyúl az ember… sorolhatnám.
    A smink tuti oscar, de az alakításért is megérdemli Cate és Brad.

  119. A film nekem is tetszet, de a 9/10 az szerintem kicsit sok.
    7/10 adnek.

    A problemam annyi volt vele, hogy valamikor 20-30 percekig nem haladt semmit a film semerre, a vegen pedig szerintem kicsit gyorsan lett befejezve. Vartam volna valami csattanot is, az elso 50 perc utan elkepzeltem hogy fogjak befejezni a filmet, es pont ugy is fejeztek be kn 2 oraval kesobb :), egy nagyon pici kis csavar beleferhetett volna.

    Amugy minden mas nagyon jo volt, leszamitva par holt pontot vegig elveztem :)

  120. A film zsenko! Zsenko=zseniális!
    Nem azért véleményezem, mert szoktam a filmeket, hanem mert igazán végre érdemleges műnek, nem is filmnek, hanem műnek titulálom az alkotást! Az, hogy egy sztori és annek filmrevitele tökéletesre sikeredett azt már sokszor megélhettük, de most olyan -nem futószalagos- remeket tártak elénk, hogy MEGÉRDEMLIK az Oscart. Ugyanis tutira veszem, hogy megkapják, Braddal az élen!

    …és az átvitt rávezetések a lényegre.. egyszóval beleköthetetlen!
    Nézzétek mert “adni” tud a film!!!!

  121. Én tegnap este megnéztem a filmet. Nem is tudtam, mire megyek, csak véletlenszerűen ezt választottuk. Eleve a sztori fantasztikus és mélyen elgondolkodtatott, a látvány és a színészek brilliánsan valósították meg a történetet. Hatalmas élmény volt számomra, pedig én ezt a műfajt nem igazán kedvelem.. Érdekes volt, hogy nagyjából mindig tudtam mi fog következni, de mégis meglepődtem. Néha nehezen értem a filmeket, de ennél nem volt ilyen, csak egy-két pici momentum maradt homályos számomra. Érdemes megnézni mindenképp!

  122. 9.5/10

    Miért az a fél levonás?
    Mert Brad Pitt tényleg nem csinált gyakorlatilag semmit a filmben. Nem hozta közel a nézőhöz a karaktert. Bocsi, hozzám, egy nézőhöz. =)

    A kedvenc jeleneteim: a visszafelé járó óra és az a rész, amikor Benjamin elmeséli, hogy történt Daisy balesete.

    És igen, én is sírtam rajta… =)

  123. Sajnos a földhözragadt gyomrom és lelkivilágom nem vette be ezt a filmet, sem érzelmi, sem gondolati szinten semmi sem jutott el hozzám belőle. Untam és alig vártam, hogy vége legyen. Egy dolognak tudtam igazán örülni, mégpedig Pitt fiatalodásának. Valahogy enyhült a hányingerem, ahogy fiatalodott és szépült. Azon gondolkoztam közben, milyen lehet az alapnovella. Fogalmam sincs, ez a film miről szólt és minek. Mintha megerőszakolták volna a valóságot és egyben engem is, mint nézőt. Egyesült oszkáros haderővel lenyomtak a torkomon egy gusztustalanságot. 5/10.

  124. Nagyon jó a film, akiknek tetszett én még a Robin Williams főszereplésével bemutatott 200 éves embert ajánlom megnézni.

    Hasonló a sztori és gyönyörű a film.Szintén.

  125. Hát nemtom…
    Az általam egyik legjobban várt film volt (amióta megjelent az imdb-n Fincher adatlapján, azóta tűkön ülök), de nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
    Sajnos egy óra után elvesztettem az érdeklődésemet a szereplők iránt, céltalanul bolyongtak a semmi közepén, és az égvilágon semmi, de semmi üzenet nem jött át számomra a végén. Persze szép, meg ügyes, meg látványos.
    De attól még középszerű… Ha már elgondolkodtatás az élet értelméről, akkor a tavalyi mezőnyből egyértelműen a Revolutionary Road, abban legalább zseniális színészi teljesítményekkel is találkoztam.

  126. Én tegnap néztem meg, és teljesen magával ragadott. Nagyon-nagy hatással volt rám! Ahogy fiatalodott nagyon jól csinálták meg, az egész összhatás szerintem zseniális, volt 1 feelingje a filmnek, pláne moziban.

    Spoiler.

    A kedvenc részem amikor az öregember elmeséli egy csomószor, hogy 7x belecsapott a villám :DDD

  127. Jah igen értékelés: 10/10 lenne, de az hogy sokáig sikeredett (pláne hogy este 8tól 11ig tartott), már majdnem elaludtam, pedig nem volt annyira unalmas, csak a végén már álmos voltam.. Szóval a hosszúsága miatt 9/10

  128. Nekem az utolsó jelenet nem volt tiszta. SPOILER az óra. Ő azért született, hogy visszafelé éljen? A hurrikán szerintem elfújta végleg a régi new orleanst, a szereplők eltűntek a meséjükkel együtt. Itt egy régebbi gondolatsor:
    Pont most lett vége a filmnek és már sokszor megfogadtam, hogy nem fogok az oscar jelölés után megnézni egy ismeretlen filmet, mert akkor a magas elvárások miatt csorbulhat a story, de most megtettem. Mi a f.-t tegyek, ha nem képesek a forgalmazók időben elhozni? A jelöléseket én is soknak tartom, de megérdemel belőle 6-ot, 7-et kb. Olyan jelöléseket is kapott mint a hangkeverés ami persze jó volt de melyik filmben nem legalább ilyen jó? Na meg persze a női mellékszereplő, Taraji P. Henson, vagyis a feka mama, nos ő is jól játszott de nem volt egy olyan igazi kimagasló pillanata sem amiért azt mondom, hogy 22.-én joggal mehet fel a valhalla kilincséért. Pitt is jól játszott de nekem valamiért ő mindig erősen beképzeltnek tűnik, egoizmust sugároz és arca valóban csak az elmaszkírozásoktól volt más, nem tud játszani az arcával, ebben a filmben legalább is. Sokan mondják, hogy az új forrest gump, de én csak egyszerű koppintásokat véltem felfedezni. Sokszor számomra a már 30 éves Benjamin is olyan lassan beszél mint öreg (kiskorában) és Forresthez erőltetetten hasonlóan ő is a vállán viszi a “napfelkeltét nem látót” , csak itt Button apuka az, nem Dan hadnagy. Ugyanaz a csendes, egyszerű és jólelkű arc, de nem értem miért. A hangulattal nincs baj, minden pillanatában remek, az utolsó részek valóban gyönyörűek, csak a végét nem értettem. Nem lövök le a poént de akik látták, érteni fogják az órás résznél SPOILER, tehát Benjanim dolga, az élete az volt, hogy visszafelé haladjon? SPOILER OFF
    Az üzenet érthető, ami fontos, legyen az a rég nem látott napfelkelte, a csatorna átúszás, az, hogy művész lehessen valaki (kapitány) vagy a szerelem, vagyis mind a boldogság, független tőlünk és örök. Szerintem ez a jelentése. Nekem, bár az is szép rész, az volt hihetetlen, hogy a kislány éjszaka lemegy egy vén szivarral az asztal alá. Bocsi de ez utópisztikus :)
    Mindent egybevetve hiányoztak belőle a Forrest Gumpra (ha már itt tartunk) jellemző, örökké fennmaradó drámai jelenetek, a nagy dumák és a történet értelmének kissé erősebb sulykolása. Nem éreztem, hogy a film hossza ellenére a színészeknek kellő ideje lett volna kibontakozni. Alexandre Desplat, általam igen tisztelt zeneszerző, Alan Silvestrihez hasonlóan (Forrest Gump komponistája) kitalálhatott volna a számtalan gyönyörű minimalista dallam közé egy hangzatos főtémát az Isten szerelmére is.
    Összegezve 10/7 és lehetett volna több is, mert jó film, megérte megnézni, a hajózgatós, szerelmes, holdfényes, éjszakai partos szexes rész különösen tetszett, nagyon tiszta és mély érzelmi “festékkel” alkotott képek, de hiányolom belőle azokat az igazi drámai jeleneteket, amik nélkül ez a film is csak egy szép és szomorkás story a büdös és mégis ragyogó XX.századból. Valahogy nekem a tolószékes Brad Pitt arca semmiben sem különbözött a fiatal tizenéves tekintetével, olyan volt mint egy passzív szemlélő. Jó film, csak lehetett volna jobb is.

  129. 10/10…. ma néztem, és teljesen magával ragadott…ha alszom rá egyet, még durvább lesz….az utolsó harmadot kb. végig pityeregtem én is…

  130. engem nem rígatott meg a film, de a sokat emlegetett Big Fish végén elmorzsoltam néhány könnycseppet.
    BB-nél sokat hozzátesz a meséhez a hollywoodi varázs, ami tényleg varázslat volt a filmben a régi idők megjelenítése, ehhez még mindig nagyon ért az “álomgyár”.

  131. Őszintén mondhatom, hogy a legjobb film, amit valaha láttam. Mély nyomot hagyott bennem, és nem mindennapi látványt nyújtott. Sokszor jó elgondolkodni a valódi tartalmán, a mondanivalóján, a történeten magán. Ez az a film, amit ha nézel, elszorul a torkod, és a szemed megtelik könnyel, mert mintha átéreznéd, ha tudnád, hogy igenis megtörtént, és van ilyen. Részese akarsz lenni minden egyes percének. Én a moziban nem mertem sírni, de ahogy hazaértem kitört belőlem, és akárhányszor csak rágondolok a ” Good Night Benjamin” -ra, a film utolsó mondatára elszorul a torkom, és megtelik a szívem valami kifejezhetetlen érzéssel. Nekem ilyen, és ehhez hasonló élményeket nyújtott. Nem fogom letölteni, mert vannak olyan dolgok amik csak eredetibe jók:). És ez azok közé tartozik. Várom a napot amikor újra elmehetek és megnézhetem a moziba, akár egyedül is. Aki pedig azt mondja hogy unalmas volt, vagy esetleg nagyobb dolgot várt volna, az magába keresse a hibát, és hogy ő milyen ember, milyenek a belső értékei. Csak gratulálni tudok mindenkinek akinek bármi köze volt ehhez az alkotáshoz. Üdv

  132. Nem csalódtam, ezt vártam. Szerintem talán a filmtrükkök és egy-két apróbb epizód miatt érdemes megnézni, otthon, de Brad Pitt játéka(?), vagy a sztori miatt nem. Inkább érzelgős, mint érzelmes, tipikus hollywood. A Seven, vagy a Harcosok klubja után jobb, érdekesebb filmet vártam Finchertől. Remélem, hogy az oscarosok a Pankrátort, vagy a Slumdogot is látták…
    6/10

  133. Magával ragadó mese. Fantasztikus képekkel és zenével, ami elvarázsolja az embert.

    SPOILER

    A kórházas, napló olvasásos keret volt egy kicsit sok szerintem. Valahogy nem érzetem indokoltnak, hogy megszakítsa az elbeszélést, mint a Forrest Gumpban. Szerintem csak kizökkentette az embert a meséből. Itt inkább eltudtam volna képzelni egy Titanic-féle elején végén keretet.
    A maszkosoknak én is megszavaznám az Oscart, de nem az öregítésért, olyat már láttunk párszor, hanem amit Pitt – és a nem igen emlegetett – Cate Blanchet megfiatalításá során műveltek. A színésznő alakítása inkább volt említésre méltó, bár tőle ezt már megszoktuk.
    Az, hogy csecsemőként halt meg dolog egy kicsit engem is zavart. Én ennyire nem fiatalítottam volna meg, mert furcsa volt, hogy így “összement”. A gyerek Benjamintól még egy picit visszavittem volna és kész. Igaz az nem lett volna ilyen drámai.
    8/10

    Mártír Rajnald:
    “Nekem, bár az is szép rész, az volt hihetetlen, hogy a kislány éjszaka lemegy egy vén szivarral az asztal alá. Bocsi de ez utópisztikus :)”

    Az a szép a gyerekekben, hogy őket nem kötik az ilyen felnőtt gondolkodás minták, amik a társadalmi normákból fakadnak. Daisy a bensőjét – nevezzük léleknek, szellemnek, tudatnak, akárminek -látta, hiszen ki is mondta, hogy Ben úgy viselkedik, mint egy gyerek. Így aztán ő gyerkként is kezelte. Ellenben a nagyanyjával, aki – bár együtt élt Benjaminnal és észrevehette, hogy nem olyan, mint egy “igazi” öreg – csak a külseje alapján látta.

  134. Nagyon jó film, csak tegnap sikerült megnézni sajnos…
    A film második felétől kezdve szinte végig volt egy gombóc a torkomban.
    Viszont a Forrest Gumphoz hasonlítani erős, mert a két film felépítése ugyan hasonló, ám élményben azért ég és föld Forrest javára.
    Összességében 8/10 a BB nálam.

  135. Nem vesznék el a részletekben. Ez a film a SZERELEMRŐL szólt. Semmi másról. Olyan volt, mint a Romeo és Júlia, vagy éppen a Titanic. A VARÁZSLATRÓL! Ha nem érzed, akkor hiába magyarázom.

  136. Ha a Slumdogra 9/10-et adtam (márpedig így van:)), akkor ez 10/10. Egyszerűen csak jó volt nézni. És ami különösen tetszett, az a novellához képest kibővített történet.

    SPOILER

    Az elesett katonák életének visszaforgatására való vágy ihleti a visszafelé járó órát, ami groteszk módon egy ember életének a tragédiája lesz. A novella vége nekem nagyon döcögött azzal a folyamatos visszafiatalodással lélekben-szellemben is, számomra sokkal elképzelhetőbbnek, hihetőbbnek tűnt a filmbeli ábrázolás, amely szerint öreg testben, de egy csecsemő szellemével születik valaki, vagyis “lélekben” tényleg fiatal, majd a tapasztalatokkal, az évek előrehaladtával öregszik, noha a teste fiatalodik. Pont az a drámája ennek az életútnak, hogy B.B. érett gondolkodással képes felfogni, hogy mi történik vele. Persze egy szinten túl már nem, de ez a filmben a jelentkező demenciának köszönhető, ami kb. 11 éves formának kinéző korában éri utol B.B.-t, és nem az agy “visszafiatalodásának”.

    SPOILER VÉGE

    Na, ez jó hosszú lett:). Nagyon tetszett, ez a lényeg, és hogy Cate Blanchett hogy tud táncolni!! Fantasztikusat alakított, Brad Pitt-tel együtt! Egyetértek Anthony Hopkins-szal:).

  137. Nekem is nagyon bejött a film, két napja mióta megnéztem nem hagy szabadulni. Egész nap az életen, annak értelmén gondolkozom. Nah ilyen egy jó film. Az apró hibák ellenére nekem 10/10.

  138. üdv
    nekem is nagyon tetszett a film de a végén egyfajta ürességet érzek magamban sok kérdés merült fel bennem pl: milyen jelnetősége van a hurrikánnak, a villámcsapásos öregembernek, vagy ezek a dolgok csak ugy vannak és nincs igazábol mélyebb jelentőségük? előre is köszi a válaszokat.

  139. Amúgy véleményem szerint a villámcsapásos öregembernek annyi jelentősége van, hogy érzékelteti vele a rendező az állandóságot, a változó komponensek mellett, mint amilyen pl Brad Pitt.
    A hurrikán meg gyanúsan Daisy haldoklásával volt párhuzamos, szóval szerintem csupán annyi volt a szerepe, hogy kihangsúlyozza az idő jelenlétét.
    “Gyorsan kell olvasni, gyorsan, mert haldoklik, gyorsan, mert jön a vihar”
    Ahogy eljött a vihar, Daisy meghalt, és ugye megjelent a kolibri, ami a végtelent jelöli.
    Ezáltal üzeni SZERINTEM a rendező, hogy az ember túlmutat az időbeliség létezésén.
    Tulajdonképpen az egész film az idő különböző megvalósulásairól, és azok összefüggéseiről szól.De ha elolvasod a blogom, akkor kifejtek mindent, ami persze csak az én véleményem, nem tények.
    Köszi

  140. Számomra az utóbbi évek legjobb filmje! Minden várakozás nélkül ültem be a moziba, várván a következő hollywoodi “hulladékot”, és leesett az állam! Évek óta vártam egy ilyen ütős, teljesen egész filmre! Végre újra úgy jöhettem ki a teremből,hogy nem azon filóztam, hogy “micsoda pénzkidobás volt ezért fizetni!” Számomra 10/10.

  141. Ez egy érzelmekre ható , kitűnö látványvilágú, felnötteknek készült mesefilm volt. Valóban mese, mert ha jobban belegondolunk, sok dolog érthetetlen, és nem logikus benne.
    Az érzelmekre viszont nagy hatással van, mert az élet kérdéseit feszegeti…
    Maradandó film! 9/10

  142. tegnap néztem, az egyébként nagyszerű film látványa csak azért nem ütött nekem mert egy 9 soros kis szar homályos életlen ciema city-s teremben néztem?

    és az milyen már hogy a magával ragadó főtéma nincs rajta állítólag a filmzenealbumon?

    ezt a Blanchetet amúgy nem tudom hova tenni, annyira észrevétlen volt számomra megint, nem is jó nő, nem is karakteres, olyan semmilyen, egyedül fekete fehérben a Kávé és cigarettában tetszett minden értelemben, de itt egyáltalán nem tűnt ki.

    Maga a film nagyszerű, magával ragadó, kicsit Forrest Gumpos meghatós szomorkás, de nagyon tetszett, csak nem volt eleje (vártam volna valami jó főcímet vagy valami felvezetést, de egyik se volt, így elég nehézkesen és olyan semmilyenen indult, aztán kialakult a dolog a történetmesélés előrehaladtával már rendben volt minden, a zene, az események, a karakterek, brad pitt, a vicces és ironikus valamint az elgondolkodató részek is mind mind. a végét szerintem sehogy sem lehetett volna jól megoldani, Brad Pitt utolsó megjelenését követően nekem már furcsa volt az egész, valahogy nem jött át onnatól hogy gyerek lett meg megint kicsi volt, mondom, nem tudom elképzelni hogy lett volna jó, de nekem ez így olyan furcsa volt….

    a történet jó volt meg az alapötlet is de azért valamivel több rejlett az egészben, mint ami végül lett… szerintem többet ki lehetett volna hozni belőle vagy hozzátenni még. egy különleges, bájos, magával ragadó, elgondolkodtató és egyedi élettörténet volt, profi munka és emlékezetes alkotás, de még nem érzem azt hogy annyira maradandó lenne mint ahogy vártam.

  143. David Fincher az egyik kedvenc rendezom, most sem csalodtam benne…
    Gyonyoru film, gyonyoru kepek nagyon jo szineszi alakitas!
    Mindenkinek ajanlom!

  144. Egyszerűen magával ragadó a film. Ritka kincs manapság. Még sokszor meg fogom nézni és nemrég értem haza a moziból, de nem tudok magamhoz térni. Beszippantott, elgondolkodtatott, megkönnyeztetett. Csodálatos. Köszönöm hogy láthatok ilyen filmet és kaphatok ilyen mondanivalót!

  145. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, nekem csalódás volt, annak ellenére (sőt: annál jobban meglepett, hogy menniyre nem tetszik), mert mind a rendezőt, mind a színészeket nagyon kedvelem, és utóbbiak remekül játszottak. A fényképezés, CGI is jó volt, de nekem a történet az alapötleten (BB “fordítva” él) kívül nem jött be.
    Tudom, hogy mindenki a Forrest Gumppal veti össze (de nem véletlenül), aki összeveti valamivel, és nekem menet közben mindig az jutott eszembe, hogy a FG mennyivel jobban meg volt csinálva. A poénok, az érzelmek, minden.
    Itt sem a motívumok (a kolibri kivételével), sem más nem állt meg a lábán, eklektikus volt. Daisy karaktere kimondottan idegesített, ha nem lennék annyira oda Cate Blanchettért, már rég félbehagytam volna a filmet.
    Bocs azoktól, akik szerették, én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire nem tetszett, pedig nagyon vártam, örömmel ültem le megnézni és reméltem, hogy egy kivételes alkotást láthatok. Nekem nem az volt, biztos nem fogom többször megnézni.

  146. Jó film…
    Nagyon sokat tudnék írni róla, és hogy mi a véleményem de összességében annyit tudok elmondani, hogy vannak olyan filmek amiket mindenki látott, ilyen a Forrest Gump is, Titanic, sötöbö… Hát szerintem ebből nem egy olyan film lesz. Nem tudom miért. Lehetne olyan de valahogy mégsem.

  147. Hát nem tudom…
    Szerintem túl hosszú volt, és több ponton lapos.
    Nálam max 7 pont.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.