Ausztrália: Vadászidény

Bár a trilógia első része, az Ausztrália nem kicsit hasalt a pénztáraknál, felfújt autósrágó érzetét keltve, de ez az a második rész, aminek az elkészülése ellen egyetlen “minek kell azt a szart folytatni” ellenvetést sem lehetett hallani. Egyszerűen folytatásért sikított az Ausztrália, ezt a készítők is érezték és basszus, szállították amit vártunk (bár a címbe nem merték kiírni, hogy 2., hanem a manapság divatos alcím megoldást választották, hátha így több néző akad).

A Vadászidény nem sokkal az előző film végétől veszi fel a fonalat. Bár Kidman és Hugh “Wolverine” Jackman nyilván nem írt alá a második részre, hiszen nem akartak még egy buktában szerepelni, de azért a helyükre érkező sztár, Emilio Estevez is simán elbírt az utánauk támadó űrben a főszerepével. Mondom a történetet röviden: a tejeskávé kölyök utáni vadászatról szól. Ahogy utána ered egy szakasznyi ember, hogy levadásszák, mielőtt végképp elterjeszti a tört angolját.

Nyilván a kevesebb pénz következménye, hogy nem olyan nagyszabású, de azért ebben is rengeteg gyönyörű kép van Ausztráliáról. Ahogy egyre mélyebbre hatol a szakasz a vadonba, a kaktuszerdő, mind fantasztikusan lett megvalósítva, egyszerűen le a kalappal az operatőr előtt. Mint említettem, a szereplőgárdát Estevez vezeti könnyedén, de a szakasz többi tagját alakító noname színészekkel sincs komoly gond. Az azért nyilvánvaló, hogy kik hullanak el közülük a varázsló ténykedésének hála: elsőnek természetesen az aki a családjáról beszél végig. A hülye.

Ausztrália: Vadászidény értékelés

Igazi misztikus westernt kanyarítottak ebből, nagyon tetszett, jobban mint az első rész. Részemről 7/10 legalább. Úgy hallottam a harmadik rész is készül már, ami a jelenben fog játszódni! Egy család beköltözik majd a Faraway Downs addigra ledózerolt területén épült házba, és estéről-estére furcsa dolgok történnek a ház körül. Először a kutyájuk tűnik el… egyelőre ennyit tudni a harmadik részről, de igazából azt már nem várom. Bár érdekes, hogy horrorba mennek át a westernből, de az ilyen gyerekszellemes dolgok nem mozgatnak.

human
írta
2009. 01. 06. 13:55
megjelenés
60
hozzászolás


60 hozzászólás a “Ausztrália: Vadászidény” bejegyzéshez

  1. Tehát ha jól értem, akkor nem egész 2 hónappal az Amcsi bemutató után már hozták is a 2. részt.
    Akkor gondolom 1xre forgatták, vagy párhuzamosan. Ez esetben viszont Hughnak és Kidmannak is szerepelnie kellett volna. Előre nem tudhatták, h bukta lesz, vagy a folytatásban alapból nem volt benne a karakterük. Zavaros…

  2. ez a kritika valami jól sikerült gombapörkölt eredménye lehet, mert április csak 3 hónap múlva lesz…

  3. imdb nem talalja, estevez profiljan se, szoval valszeg ez vmi fapados zs film, ami fu alatt jott ki, az is lehet, h assylium :P

  4. Szerintem valaki órákig bezárta Humant, egy internet nélküli géppel egy szobába, ezért kicsit bepörgött és ez lett az eredmény.

  5. Aprilis elseje van? Vagy ööööö mi ez? :)
    Rendesen megijedtem és elkezdtem ostorozni magam hogy létezik ilyen film és nem tudok róla?

  6. Lehet ez csak egy rossz álom, felébredünk és kiderül hogy Bobby nem is halt meg, vagy ez olyan Mementós???

  7. nem bukott meg? 130 milliós készítés plusz 20-30 marketing és mégis csak 46 milliót keresett domestic. Ez bukta, nem lehet szépíteni.

  8. Human de most komoly ez a második rész, én lányos zavaromban még mindig pislogok mint hal a szatyorban?

  9. mikor rájöttem h poén a bejegyzés újra elolvastam és még mindig mosolygok :)

    –mostmár főleg a bamba hozzászólókon–

  10. ez egy ausztrál film. worldwide már most megvan a 130 millió, ráadásul a költségvetés 30%-át fedezi az ausztrál kormány, szóval luhrmannék már rég pezsgőt bontottak.

  11. number1: akkor oszd már meg velünk is hogy mi ebben a poén? vagy milyen apropóból íródott ez az egész?

  12. Jó maga a hangvétel nem Human-os, de akár 2 rész alatt az egész projekt átmehet a végére hardcore horrorba… God only knows…

  13. ae: a nemzetközi terjesztésből kevesebb a pénzük Luhrmannéknak, mint midnig, az hogy valami a készítést látszólag behozta (hátdeugyanazakétszám), az semmit nem jelent, hiszen ott még a moziknak, a terjesztőknke meg mittoménmégkinek lejön belőle csomó. (persze pénzüknél lesznek, nem vitás, de 130 millió befektetéssel nagyobb sikert vártak, nagyobb pénzzel terveztek a jövőre, jövőbeli filmekre, ergo bukta)

    Ezzel a logikával amúgy már jön az arany iránytű 2 is mindjárt, hiszen nemzetközileg 300 milliót kaszált…

  14. G@bee–>: megint flamelni jöttél? neked nem tetszett, kész, túl lehet rajta lépni, nyugodtan, áttekerni, ott van alatta két hír is, nem csak ez volt a napi frissítés eddig.

  15. Azért a bukta és a “nem hozott annyi pénzt amennyit vártunk” között elég nagy a különbség de mindegy…:D

  16. Australia 3.-Human the true man!

    Hiehetetlenűl jó 8/10-es film Lorenzo Lamas és Chuck Norris főszereplésével! :)

  17. “Azért a bukta és a “nem hozott annyi pénzt amennyit vártunk” között elég nagy a különbség de mindegy…:D”

    az a bukás definíciója, hogy nem hozott annyit.

    és az ausztrália bukta. pedig jó film, nekem bejött.

    kvázi csak siker vagy bukta van a mozis világban. minden film pozitívba jön ki a végén, de az, hogy 3 nap alatt fial pénzt vagy 200 nap alatt dvd-vel és tévével együtt, nem mindegy. sőt.

    “worldwide már most megvan a 130 millió, ”

    gondolom a corvin miziból másnap küldik is a csekket luhrmannak:)

  18. nekem a Mel Gibson cameoja tetszett a legjobban: amikor fűszoknyában, kékre festett arccal, didgeridoon eljátssza az ausztrál nemzeti himnuszt…

  19. csak a buktához annyit, hogy egy távoli ismerősöm aki amcsiban végzett producer szakot, azt mondta, hogy nagyon durva (persze van komolyabb számítás is) számítással, tehát sacc-perr kb.-ra tudjad arányaiban a nyereséget, veszteséget, a gyártási költséget szorozd be 2,5-3-ral és azt hasonlítsd össze a összvilágbevétellel. Bocs az OFF-ért aki elhiszi (el lehet nem kamuzok:-D) ezentúl számolgathatja a film nyereségeket ez alapján! Szóval Australia eddig nagyon nagy bukta!

  20. Húú, human, most írok ide először, de most muszáj… Elsőre simán beszívtam, hogy ez most valódi, főleg az első rész linkje miatt, de elolvasva az irományt… nagyon nagy volt! :D Pedig még a filmet sem láttam. :)

  21. Kár érte…pedig jobban megfogott ez a sztori, mint az eredeti filmé…
    human, gondolkoztál már azon, hogy beszállj a forgatókönyv iparba?:D

  22. Egy átlag filmnek ha megvan a költségvetése, marketinggel(!), és ezt beszorozzátok kettővel, nagyjából annyit kell hoznia világszinten csak moziból. Ekkor beszélhetünk arról hogy behozta a pénzét. Persze ez sem biztos, mert ahogy winnie is írta, úgy is finanszírozzák a filmet, hogy effektíve előre eladják a vetítési jogokat, tehát leegyszerűsítve belefizet Vas Jóska 10 milliót a filmre, és övé a bevétel pl. a Német mozikból.

    A New Line Cinema például többek közöttezek miatt bukott be és vásárolták fel. Sok sikerfilmjének is eladta a jogokat, és hiába hoztak sokat a filmek worldwide, ha más kalapozta be a zsetont.

    Amúgy pedig általában kevés igazi sikerfilm hozza be azt az igazi nyereséget, amit a sok kisebb-nagyobb bukta visz el.

    Az Ausztrália pedig bukás pénzügyileg, akárhonnan is nézzük.

  23. TorrenteXY, kösz a megerősítést :-)
    “..Egy átlag filmnek ha megvan a költségvetése, marketinggel(!), és ezt beszorozzátok kettővel, nagyjából annyit kell hoznia világszinten csak moziból…”
    Ha csak sima budget(marketing nélkül) 2,5-3-mal, szóval nem vert át az ismerősöm:-D
    Szóval lehet számolgatni:-)

  24. ez nem így megy srácok azért, plusz ezekben semmi “jaj titkso belső infó, ismerős ismerőse súgta” nincs. De ez már nagyon offf.

  25. human, “..sacc-perr kb.-ra tudjad arányaiban a nyereséget, veszteséget,..” arra meg bőven megfelelő! És semmi belső infó, meg találgatás, ezt tanítják kint, persze a komoly számítást, az egyszerűbb szorzás az csak statisztikailag leegyszerűsítve, de OFF

  26. igazából Charlie Sheennek ígérték a főszerepet, de ő nem akart családon belüli viszályt, hiszen a Dallas remakejéből is kifúrta Emiliót, ugye jól tudom?! :D

  27. Na jól van ennyi hájp után kénytelen voltam lenyomni a filmet… Hát nem tudom min pörögtök annyit, nekem egyáltalán nem jön be, simán lehúznám 2/10re az is csak azért mert az első részre emlékeztetett.

  28. csak a terjesztés felvállaló foxnak nem jött be a számítása, nem stúdión belüli film volt. luhrmann saját produkciós cége fabrikálta állami támogatással. ők már pénzüknél vannak. hosszútávon a foxnak is megtérül majd, legfeljebb nem vállalják az AUSZTRÁLIA: VADÁSZSZEZON forgalmazását. :)

    és igen, a corvin mozi minden eladott jegye után megy a jutalék a stúdiónak.

  29. ae: most komolyan, te is írod hogy a jutalék megy, nem pedig a teljes összeg, akkor hogy lehetne már msot a pénzénél mindenki amikor most tart kb 160 millió kiadás és 130 millió bevételnél a film. És hol nem bukta? És miért még midnig nem a vadászidényről van szó – de ha valaki pénzénél van az még kvázi bukta a filmvilágban (inkább legyen kevesebb komment, akár csak 5, mint egy ilyen parttalan hülyeség mint ez, 1 szón lovaglás amiben még igazam is volt de már csakazért sem lehet elsimerni ugye:P)

  30. baaassszuuus, lattatok Robert Downey es Norton cameojat?!?!?! valaki tud arrol valamit, hogy Estevez karaktere is benne lesz az Avengers-ben?

  31. szerintem ezt a dolgot ketté kell választani. Siker az alkotóknak akkor, ha az átlagnál többen nézik meg. Siker a stúdiónak/forgalmazónak, ha befektett pénz nem megtérül, hanem afelett hoz. Ebben az esetben egyikről sem beszélhetünk:)

  32. Szerintem alapvetően az alkotók is a pénzre mennek, mint mindenki.
    Arra meg mérget vennék, hogy a nagy rendezők nem szoktak azzal dicsekedni, hogy “az átlagnál többen nézik meg” a filmjüket.

  33. Szerintem az igazság valahol Copkuler-nél keresendő. Ez a film a forgalmazónak mindenképpen bukás volt. Az alkotóknál viszont a siker az önmaguk elé kitűzött cél elérését jelentené. És mivel ez egy nagy költségvetésű kommersz film, ezért ez a cél egyezik a forgalmazói érdekekkel. (és nem egy alig pénzből összedobott művészfilm, ahol maga az alkotás, és egy üzenet eljuttatása az emberekhez a célkitűzés) Ergo, minden téren bukta volt.

  34. én sem értem, hogy miért ilyen “parttalan hülyeségről” megy vita, mikor itt van ez a remek kitalált film komoly kritikája… oké, hogy újranézzük a Jay és NémaBobot, de szvsz ez elég vérszegény volt. mondjuk nyilván én vagyok alulkvalifikált ehhez a fajta humorhoz.

  35. Hihetelenül gyenge film!
    Pocsék dramaturgia, érthetetlen elbeszélő és gyenge,gyenge,gyenge….
    csak a profi látványvilág miatt
    3/10

    remélem a trilógiacsak vicc volt…

    …ja és az USA mozibevételek sohasem hazudnak(tisztelet a kivételnek, meg leszámítva pár ultragagyi filmet)!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.