Szikraváros (City Of Ember)

Az év egyik legnagyobb buktája, ami kicsit meglepő számomra, mert az előzetes információk alapján nem lehetett előre érezni annyira a közönyt vagy utálatot, mint mondjuk a Speed Racernél (ami pedig egész jó lett). Talán a reklámhadjáratot rontották el, mert ez egy egész normális családi sci-fi, fiatal főhősökkel, néhol egész izgalmasra véve a figurát és a látványt. Ezen kívül még Bill Murray is van benne.

City of Ember írás

A történet röviden annyi lenne, hogy a film elején látunk pár tudóst, akik valami világkatasztrófa után, vagy közben, eldöntik, hogy létrehoznak egy föld alatt születő generációt az emberiség túlélése érdekében. Azért újszülöttekkel, mert nekik nem is fog hiányozni a felszín, mivel nem tudják mit vesztenek. Egy ládába instrukciókat raknak azért, hogy majd 200 év múlva kinyissák a föld alatt lakók és kimenjenek a felszínre. Persze, ahogy az lenni szokott az ilyen információkkal, a hosszú évek alatt ez is elkallódik, így sokkal tovább vannak a föld alatt mint kéne. Már kezd szétesni a város és, ami a legfőbb gond, elromlani az elektromosságot szolgáltató generátor – az aminek a tényleges megszereléséhez senki nem ért. Itt kapcsolódunk a történetbe, amint két fiatal nem éri be a velük történő dolgok rendes elfogadásával, hanem kiutat keresnek.

Bevallom, engem már ezzel az egész földalatti város-elromló generátor dologgal megvettek, ezért is igyekeztem jól leírni az alapfelállást itt fentebb. Az egész olyan furcsa hangulatot árasztott, ahogy esik szét a város, az amiben mindent sima égőkkel világítanak meg és olyan mintha valami 50-es években lett volna építve, de mégis vannak benne modernebb dolgok, például robotok.

Nyilván a gyerekszereplőkkel (14 körüliek?) picit nehéz kibékülni, de ez a történet nem működött volna felnőttekkel. Vagyis működhetett volna, de akkor sokkal durvább lenne. Mondjuk így is akadt egy egész necces jelenet, legalábbis ha gyerekeiddel nézed, mégpedig az amikor valami nagyon rusnya földalatti lény támadt rájuk, de olyan volt mintha a Half-Life 1-ből lépett volna ki az a savköpködő, csak még nagyobbá tették volna.

Szikraváros értékelés

Részemről ez 6/10 lett, de kicsit sajnálom, hogy moziban néztem. Inkább olyan otthoni szórakozás, hiába van benne látvány is.

25 hozzászólás a “Szikraváros (City Of Ember)” bejegyzéshez

  1. jaj-jaj. Nagyon reménykedtem pedig. Ami azt illeti ezek után viszont valószínűleg jobbat kapok majd, mint amit várok. Maga a történet fogott meg engem is a pár perces bemutató alapján.

  2. Hangulatos film, egész jó szereplőgárdával, nem túl bonyolult történetvezetéssel. Az alapötlet (és a helyszín) nekem is nagyon bejön, érzésem szerint egy jobb forgatókönyvíró sokkal többet is ki tudott volna hozni belőle. De egy 6/10-et nekem is megér.

  3. Nem szörny az, cssak egy csillagvakond nagyban, közelről (http://www.szanalmas.hu/show_post.php?id=22694). nem kell félni :)

    Valóban kellemes, de több sebből vérző darab – én a csodás art direction miatt ültem be és az elég halovány payoff (még azt sem tudjuk meg miért olyan nagy az a vakond – tipp: nukleáris háború) miatt volt kicsit keserű az élmény.

  4. Engem a gyerekszereplőkkel az őrületbe lehet kergetni. Pedig imádom a scifiket, de ez kihagyós lesz.

  5. sztem igenis remek gyerekszereplőket tudnak összecastingolni hollywoodban :)
    mint pl Csupóék a Terabythia-ban… megnézem

  6. A vakondnál le kellett állítanom mert annyira undorító volt. Gyerekeknek meg nem ajánlanám, mert egy ilyen után biztos nem mennek ki a kertbe játszani egyhamar. :) Ezt egyébként nem is tudom hogyan gondolták a készítők…
    A történet maga jó volt, engem meg meg lehet venni az ilyen kvázi “kincskeresősökkel”, úgyhogy nem éreztem erőltetettnek. Tim Robbins kaphatott volna kicsit fajsúlyosabb szerepet.
    A végkifejlet meg egész jó volt. A másik meg ami megfogott az a lusta nemtörődöm társadalom ábrázolása, egész hihetőre sikeredett, én is valahogy így képzelném el.

  7. [mittomén mit töröltem, ma 40 faszakodás volt, nem tudom melyik a tied, írd meg levélben a bánatod – a zerk]

  8. föld alatti civilázició? aha, sehonnan sem ismerős!

    ESETLEG SPOILER

    ja, h a metropolisból? hány éve is csinálták? aha! sorry!

  9. egyértelmű csalódás pedig az ötlet és a képi világ (díszletek, jelmezek) elfogadtható volt. Arról fogalmam sincs melyik gyerekkorosztálynak nézhető mert akinek nincs egy kis fantáziája annak a film közben egy csomó kérdése lesz megválaszolatlan és értelmetlen(főleg azoknak akik a mostani rajzfilmeken gyereksorozatokon nőnek fel). Szóval a forgatóköny bukta, 1,5 óra unalom a moziban… :(

  10. Egy mozijegyet sztem nem ért meg, otthon esti nézősnek jó egyébként, mert kedves kis film különben. A regény egyébként meggyőződésem, h nagyon jó; nagyon jó az alapötlet, amiből sajna egy gyengécske screenplayt csináltak, valamint az egész szituáció feelingje nem jött át. A vakondot nem tom h gondolták koomolyan, télleg van egy két rész ami abszolút nonsense és naon elrontja az összhatást. /Csomó dolog eccerüen nem derül ki, és nincs értelme/; ezenfelül azért pozitívum mégis az art direction, és az áramkimaradások és az az alatti hanghatások kifejezetten bejövősek. Ezenkívül még egy major pozitívum van és az Soarsie Ronan. Ez egy jó színésznő lesz (nem hiába van 14 évesen ugye oscar jelölése…). 6/10 így végül.

  11. Zsenialis film szvsz. Mostanaban foleg azsiai filmeket nezek, azonban 1perc ennek a filmnek a kozepebol felkeltette az erdeklodesemet, vegignezve pedig erosodott bennem az erzes vegre egy jo Hollywoody muvi. Kicsit feltem elejen hogy nagyon disney-s lesz , de szerencsere nem lett nyalas ;) Egyedul a vegen a zavart hogy messzirol buzlott a “computer-grafika.

    Fallout megszalott vagyok… lehet ezert utott nalam nagyon ez a muvi ;) http://en.wikipedia.org/wiki/Fallout_(series)

  12. Alapvetően rendben van ez a movie, a rejtvényfejtést egy kicsit elnagyolták (sokkal izgalmasabb dolgokat is lehetett volna vinni bele), illetve még a végét éreztem kicsit elkapkodottnak. Azzal, hogy nem mindenre adtak választ, nincs gond, pont ettől lesz “misztikusabb”. Nálam egy erős 7/10!

  13. Nekem most sikerült megnézni. Nagyon jó, kellemes kis kikapcsolódás volt így vasárnap estére! 7/10

  14. Hát, én nemrég néztem meg, és kellemesen csalódtam. Az elejéhez képest azt hittem, egy unalmas, nyomkövetős, kijutós, emberiségmentős film, de – mindezek mellett – nagyszerű látványvilággal is rendelkezik, ami nem egy utolsó szempont egy filmnél.
    Nekem tetszett, a romantikai szál kihagyása miatt pláne, a vége pedig vitte a pálmát, bár talán a narrálás nem kellett volna a végére. Az elején még nem volt zavaró, de aztán…
    Részemről 10/8 az apró hibák miatt.

  15. Tegnap néztem meg, és nagyjából az első negyven percet találtam érdekesnek. A felvezetés szerintem elég jól sikerült, de ennél jóval többet ki lehetett volna hozni belőle. Engem a kiscsaj (Poppy) teljesen kikészített, vicces volt, hogy hang nélkül viselte a több méteres ugrásokat a csónakban. Összefoglalva: az elején még Oscarra jelöltem volna ezt a filmet, ám a végén arra a következtetésre juttottam, hogy maximum paródia-alapanyagnak felel meg.

  16. Anno annyira megtetszett a trailer, hogy megvettem a könyvet és úgy döntöttem előbb azt fogom elolvasni… bánom. A trailer alapján egy poszt-apok/scifi sztorit vártam – de ez nem más mint egy dögunalom/max 14 éves korig szórakoztató ifjúsági regény.
    Totál kiszámítható, izgalom semmi benne, önismétlő… áhh szar. És drága is volt…
    És van folytatása… (a filmet a 7en megnézem)

  17. Billyboy a király! nem volt rossz, 1etértek a 6/10el, de ehhez kellett BM.

    SPOILER TALÁN

    az nagyon nagy volt amikor a kiscsaj odament BM-hez arcoskodni, h dugiba kajázzák a raktári kaját, felugrott letépte BM-ről a nyakláncát majd elfutott. na az a vigyor Murray arcán az nagyon ott volt :)

    nah szal ez 6per10 télleg. 1xjó volt. ennyi. semmi flanc.

    jah: ugye nem ezért jelölték oscarra a csajt..?

  18. áhh hagyjuk… le akartam írni mi minden nincs is köszönőviszonyban a könyvvel – de hosszabb lenne mint maga a kritika.
    a könyv maga csalódás, a film meg a könyv után csalódás.

  19. Nekem nagyon tetszett a film! Szerintem nagyon jó történet, elgondolkodtató! Én teljesen beleéltem magamat a szereplők helyébe és szívesen ottlettem volna! :) Kár hogy nem moziban láttam mer biztos nagyobb hatással lett volna rám! Én simán 10est adnék rá!

  20. (SPOILERS)

    Összecsapott film, egy remek alapötlet gyenge kivitelezéssel.
    Nem jó felnőtteknek, mert túl szájbarágós, a fordulatok előre kiszámíthatók, az ember előre látja a történéseket, mint Nick Cage a Next-ben.
    Nem jó gyerekeknek, mert vannak azért húzósabb részek, amik nem nekik való (óriásvakond zúzása, óriásvakond széttrancsírozza – megérdemelten – Murray-t a végére.)

    Tim Robbins szerepe nulla, Bill Murray jól alakítja az ellenszenves, pohos szemét polgármestert, de valahogy mégsem áll jól neki – nem ilyen szerepekben szoktuk meg. Érdemes még megemlíteni Martin Landau játékát, ahogy a vén hülye, bealvós paksi atommérnököt, Sul-t alakítja.

    Az egész film kapkodós, nem derül ki, miért is kellett a föld alá költözni, bizonyos dolgok meg túl hamar megoldódnak (pl. Poppy elhozatala az énekelgetésről, miközben a fiatalokat erősen körözik). Kicsit Bioshock-ba oltott Who feeling, némi Harry Potter ízzel.

    Hogy azért némi jót is mondjak, jó látni a sok európai – ír – szereplőt, valamint a kosztümök, ruhák szerintem zseniálisak, és a 200 éve egyre csak széteső város feelingjét is jól sikerült hozni, a rozsdás csövekkel, a koszos utakkal, a kimosatlan transzparensekkel, érezni hogy a készletek mindenből végesek, ami van azzal gazdálkodnak.

    Nekem ez a film arra volt jó, hogy felfigyeljek Saoirse Ronan-re (micsoda ír név!), akit még remélem sok filmben láthatunk viszont.

  21. Evek ota nem lattam ennyire jo csaladi filmet, nem rajzfim, nem szuperhosos, nem idiotanvicces, nem akar tul sokat…es az a gigantor vakond? 10/9

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.