Repo! The Genetic Opera

Várva volt ez a pillanat is, de eljött, és rögtön bele is kezd a lemez a Saw bemutatók és The Doors blu-ray trailer után a filmbe, melyről az a jelző jut eszembe, hogy fura, vagy inkább zuhant? Talán a cikk végére eszembe jut a megfelelő jelző is. Addig is elmondanám, hogy miről is szól ez a rock opera.

I’m the smartest, I’m the toughest.
I will find a hole and fuck it.
If there ain’t one, I will make one.

Mint ahogy azt a filmet felvezető, és közben többször is feltűnő képregény-kockák elárulják, a nem is olyan távoli jövőben egy járvány tör ki, és a megmaradt emberiség utolsó reményére támaszkodik, a GeneCo-ra, mely szervekkel látja el a rászorulókat. Azonban ennek ára van, és ha valaki nem tud fizetni, bizony az a szerv visszajár, de természetesen nem kell azzal fáradnia senkinek, hogy bevigye a portára, a GeneCo-nak van erre egy külön embere, a Repo Man, aki eljön, bárhol is legyen az illető, és kíméletlenül kivágja belőle a kérdéses szervet. A gyilkosság ezúttal nem bűn, pláne, ha egy hatalmas cég kezében van az egész világ, ugyebár.

A kedves Repo Manünk kettős életet él, mikor nem éppen hálátlan, és korántsem köztudott munkájának áldoz, akkor a beteg lányát igyekszik megóvni mindentől, és mindenkitől, még attól a sötét titoktól is, mely a múltját kísérti. Mindeközben igyekszik megtalálni betegségére a gyógyírt.

Azonban nem csak neki van ködös ügy a háta mögött, a GeneCo alapítójának is, és mivel közeleg a vég számára és három porontya nem éppen alkalmas arra, hogy rájuk hagyja az aranyat érő vállalatot, ideje, hogy a vészes múlt visszaköszönjön.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a Saw-k rendezője miatt néztem meg a filmet, téved, nekem az nem jött be. Aki miatt nagyon vártam, az Anthony Stewart Head, aki a kedvenc sorozatom egyik főszereplője volt. Ő maga a Repo Man, aki játszi könnyedséggel tépdesi ki mások gerincoszlopát, de közben máson se jár az esze, mint hogy a lánya bevette-e a gyógyszerét. A kettős élet nem csak a történetben kerül elő, de még az énekben is, más hanggal énekel Nathanként, és mással Repo Manként, akár egy dalon belül váltva is, igazán bravúros volt.

Az ember azt gondolná, hogy annyira ellentétes zenei műfaj képviselőit, mint Sarah Brightmant és Paris Hiltont egy filmben megdaloltatni valami nagyon nagy katasztrófához is vezethet, de egyáltalán nem ez a helyzet, inkább különösnek mondanám, de mindenképpen beleillett a világba. Brightman még mindig iszonyat tud énekelni, és Hilton is szuper volt a saját számaiban.

Egy másik énekest is kapunk, Nivek Ogrét, aki a Skinny Puppy frontembere, és a filmben az egyik fiát játssza a GeneCo tulajdonosának, akit Paul Sorvino alakít, és szintén nem áll olyan távol az énekléstől, hiszen még Andrea Bocellivel is előadott egy dalt Rómában pár évvel ezelőtt.

17, I’m sweeter than 16.

A Kémkölykökből ismert Alexa Vega szintén kiváló volt, és igazából szinte mindenki jól énekelt, talán csak Bill Moseley lógott ki egy kicsit, de ő is jól megoldotta azért a szerepét.

A rendező, Darren Lynn Bousman, mint már említettem, főleg Fűrészelt eddig, a 2-4. részek fűződnek a nevéhez, már elkészítette 2 éve a színpadi darab egy 10 perces verzióját, hogy pénzt szerezzen ezen nagyobb műre. Persze, a Saw-s hátszéllel a Lionsgate bele is ment a dologba. Az eredeti írók dolgozták át filmre a darabot, Darren Smith és Terrance Zdunich, aki játszik is a filmben.

Ígértem, hogy mondok egy jelzőt, a beteg jutott még eszembe, de bármi is legyen, az egyszer biztos, hogy nagyon érdekes volt ez a film, és az is, hogy a közeljövőben még párszor meg fogom nézni. Ez a gót jövőkép, a szenny, a hatalom, az irónia, a gore, és még sorolhatnám, mindez így egybegyúrva, eléggé egyedi elegyet alkot.

Sok véleményt olvastam arról, hogy ez a film az új Rocky Horror Picture Show, én azért ezt nem jelenteném ki, bár még le kell bennem ülepednie, és emlékszem, elsőre az a film is kicsit megfeküdte a gyomromat anno, nem tudtam hirtelen hova tenni, de azóta már vagy százszor láttam, és a műfajban nálam a legjobbak között van, szóval még ebből is lehet akármi. De egyelőre én most így egy 7/10-et adnék neki, ha ahhoz viszonyítom.

Mammut
írta
2009. 01. 09. 02:56
megjelenés
27
hozzászolás


27 hozzászólás a “Repo! The Genetic Opera” bejegyzéshez

  1. majd meglátjuk, mi lesz belőle, mindenesetre a biztonság kedvéért megnéztem még egyszer a zenés részeket :)

  2. Még nem láttam, de a soundtrack, a trailer és a honlapon található filmrészletek alapján ígéretesnek tűnt:) Szinte már látatlanban tetszik a film. (Egy olyan film, amiben Paris Hilton szerepel… Sose gondoltam volna, hogy ilyet mondok :) Kár hogy nem kapott szélesebb mozibemutatót, de talán majd a dvd eladások sikeressé teszik. (Úgy érzem kult gyanús a dolog…) Köszi, hogy írtál róla Mammut:)

  3. Uuu nem is tudtam, h mar hozza lehet magunkat juttatni ehhez a musicalhez. Amint tudom megnezem, tekintve, h a Rocky Horror Picture Show a kedvenc musicalem, abszolut 10**/10, ha mar hozza hasonlitjak, akar az is eleg lehet egy nagyon jo filmhez, remelem a legjobbakat :)

  4. “Kár hogy nem kapott szélesebb mozibemutatót,”

    szűk körben sem volt siker, így felesleges lett volna a széles kör, csak még nagyobbat bukott volna. (6ezres nyitó étlag 8 moziban, majd -65%, nem jó. a filmre viszont kíváncsi vagyok.)

  5. Mondjuk Nivek Ogre sem az a tipikus énekes, mert áltban suttog, hörög, kántál, kiabál mittomén, de énekelni nem igazán szokott…
    Bár olvasva a kritikát, egy ilyen filmhez nagyon passzol(na) a Skinny Puppy…

  6. “h a Rocky Horror Picture Show a kedvenc musicalem, abszolut 10**/10, ha mar hozza hasonlitjak,”

    de azért azt tudd, hogy nem stílusra teszik, hanem a hasonló “groteszk” reakcióra, amit kiváltott annak idején

  7. ogre miatt kotelezo
    o az alap indusztrial arc
    metalhemmer satorban is mekkoea sot csinalt 1 lepedo mogott…

  8. A filmet sajnos még nem láttam, de a soundtrackje már megvan egy pár hete és nagyon tetszik. Tony Head fantasztikus, amit a hangjával tud művelni. Miss Hilton pedig tökéletes Amber Sweet szerepére.

  9. Anthony Stewart Head néhány Buffy, the Vampire Slayer részben is énekelt, és hihetetlenül jó hangja van.

    off: mi az említett kedvenc sorozatod, amiben főszerepel? Little Britain?

  10. hűűű
    hát érdekes volt, lebilincselő
    filmzenét elég sokszor meghallgattam előtte, így a sztori nem nagyon volt meglepetés
    remélem nem tűnik el a süllyesztőben ez a film, és lesz még hasonló hangulatú
    legjobb jelenet 1:13 – 1:16 között, azok miatt akik még nem látták volna, nem akarok spoilerezni
    … és szerintem Paris Hilton erre a szerepre egészen találó :)

  11. most néztem meg, elképesztő, nagyon tetszett
    nem is gondoltam volna hogy lehet egy rock opera ennyire sötét és véres.
    maradandó élmény úgy gondolom

  12. Már hónapok óta vártam erre (a soundtracket az utóbbi időben agyonhallgatva) és nem csalódtam. Anthony Head valami csodálatos, ha rajtam múlna, egész életében éneklésre kényszeríteném. :)

  13. hehe, szinte csak lányok nézik meg a filmet? :D bevallom, kicsit meglep, mármint, a horroroknál általában nem sűrűn látok lányoktól kommentet :) de nagyon örülök neki, hogy megnéztétek, és tetszett

    Anthony Headnek már régóta tervezem, hogy beszerzem a music for elevators albumát is :)

  14. Ejnye, Mammut, micsoda szexista előítéletek. ;))

    Egyébként meg szerezd csak be, jól teszed. (Bár én elfogult vagyok, a Buffy óta bármit meghallgatok/nék, amiben ASH hangja szerepel.)

  15. :)
    nem előítélet, hanem tény, hogy ritkán szóltok hozzá ;)

    persze, majd mindenképpen beszerzem :) nálam viszont nem lehetsz elfogultabb, mikor buffy szereplőkről van szó :)

  16. Engem nagyon érdekel ez a film, megjelenés óta hallgatom a soundtrackot, és váromm a filmet.. de ugye csak 20.án jelenik meg a dvd
    Te hol láttad a filmet?

  17. helló, én vagyok apu ellenvéleménye :)

    lehet,h az énekesek jók voltak (sztem nem mindegyik), de a dalok rosszaságát talán csak a sweeny toddhoz tudnám hasonlítani. egy dallamfoszlányt nem tudok felidézni belőle, ami pedig nem túl hízelgő egy zenés izéhez képest.

    35 percig bírtam, ezvan. nem nekem való ez.

  18. Anthony Head hangját a Buffy 4×22 óta imádom, egyszerűen fantasztikus énekes. Ráadásul színésznek sem utolsó, és ezt itt is bebizonyította :-)
    Sötét elborult góth világ, ének és kiváló zene, zseniális alakítások (még Hilton kisasszony is :-)), mestermű :-) Másik nagy kedvenc a Rocky, és tényleg mindkettő polgárpukkasztó és zseniális, azt hiszem ennél többet fölösleges írnom :-)

  19. Remek film volt, remek és egyedien bizarr hangulattal, környezettel, ötletekkel. A zene is nagyon bejött, szóval egy 8/10 simán jár neki.

  20. Imádom! Nagyon megfofott a hangulat, a dalok, a színészek, minden tökéletes. Szerintem 10/10 :)

  21. Gyűlölöm a zenés filmeket, meg a dalolászást! A képi világa bár kellemes volt, 18 percet bírtam…

    (Maradok a francia horroroknál: Mártírok, Á l’intérieur és társaik…)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.