Pár apróbb hír: 2012, Thing, Phoenix, Spidey4, Karate Kid, The Rum Diary

A Bond őszi sikere miatt a Sony úgy döntött, hogy az új katasztrófafilmjüknek, a 2012-nek is az lenne a jobb hely a nyár helyett, ezért kiemelték a hőségben jövő blockbusterek hadából, és áttették november 13-ra.

Joaquin Phoenix komolyan gondolta, hogy zenél a színészkedés helyett, itt az első fellépéséből egy részlet. És ha már szóbakerült Phoenix, akkor az is hír hozzá kapcsolódóan, hogy a zenei karrierjéről Casey Affleck forgatja a dokumentumfilmet.

J.K. Simmons már tuti ott lesz a Spiderman 4-ben, leigazolták őt is. Azt nyilatkozta, hoyg nem akarja, hogy jobban előtérbe kerüljön a karaktere, csak annyit lesz a filmben mint eddig.

Matthijs van Heijningen Jr. rendezi a Thing előzményfilmet? Ezek szerint nem remake lesz, hálisten. A norvégok kalváriáját dolgozzák fel elvileg, a végén meg elkezd futni egy kutya a végtelen jégmezőkön.

A Karate Kid-remakebe Jackie Chan-t szeretnék tanítómesternek! Ő fogja oktatni Will Smith kölykét a karate rejtelmeire. Továbbra sem hangzik jónak ez a remake.

Úgy néz ki filmre viszik a The Rum Diary-t. És úgy néz ki, hogy Depp lesz a főszereplő, akivel már a mostani munkája, az Alice csodaországban után rögtön el is akarják kezdeni a forgatást.

Hirtelen ennyi, így éjszaka, irány aludni talán.

28 hozzászólás a “Pár apróbb hír: 2012, Thing, Phoenix, Spidey4, Karate Kid, The Rum Diary” bejegyzéshez

  1. bházzég ez a Joaquin Phoenix…
    nem vágom, nekem annyira nem jön be ez a “stílus”, de majd kialakul, talán

  2. bazeg, en mar 2004 ota varom a rum diary filmet. =D
    mar akkoriban is oda volt potyogve imdb-n, hogy johnny depp…paul kemp, es hogy pre-production. remelem mostmar tenyleg lesz belole valami. =)
    a konyvet imadom.
    RIP HST!

  3. Most fel lett keltve az érdeklődésem az új Thing film iránt. Nem mindig tartom jó ötletnek az előzmény-filmeket, de ez jól hangzik.

  4. mattty
    A játék a film után játszódik. Vicces amugy, hogy lehet majd tudni, mi fog történni a túlélőkkel.

  5. Erről a Karate Kid remakerről most olvasok először (ha volt már akkor átsiklottam rajta), de nagy hülyeségnek tűnik. A nagy sikerek remakejeit se értem, de amikor az eredeti se egy eget rengető valami akkor minek. Jackie Chant szeretem, de ezt nem kéne elvállalnia.

  6. Remélem Phoenix csak viccnek szánja ezt az új “look-ot” meg a rappet is – egyik kedvenc színészem, kár lenne érte ha meghülyülne.

  7. hajrá rum diary! csak csatlakozni tudok, várom!

    phoenix h nézel ki : D

    (pókember 4-hez meg elvileg morbiust akarnák főgonosznak? meg még antivenomot. vízembert meg namort nézném meg pedig szívesen, v skorpiót. bár ez lehet, h az off off-ja)

  8. A cimben ott a Rum Diary, majd raneztem Phoenix kulsejere, es fejben egy pillanatra osszekotottem… elegge alkoholista fazonja van, szegeny megbolondult, kar erte…

  9. Még régebben, amikor kijött a Pókember 3, láttam egy hirdetést valahol külföldön.

    Spiderman 3
    May 4

    Hát itt van. Természetesen május 4-dikére gondoltak, de azért oltás volt. :)

  10. Akkor már tuti a Spidey4? Nem is tudom, hogy örüljek e vagy sem, arra leszek kíváncsi inkább, hogy lesznek e új főszereplők.

    Betegesh: honnan veszed ezeket a főgonoszokat? Morbius szerintem esélytelen (vámpír a pókiba?), anti-venom túlságosan új karakter, plusz az azt jelenti, hogy Brock nem halt meg, akkor inkább már Carnage (ebből jön a teóriám, hogy Doctor Connors/gyík a kis mintával amit Peter mutatott titokban kísérletezgetett, majd csinált egy Carnage-t, meg magát regenerálta Gyíkká).

    Vízember túl középszerű (Homokember volt Spidey első képregényben, víz csak egy koppintása), Namor meg… (WTF, ez nem FantasticFour), viszont Skorpiót megnézném.

  11. JP sokkolt. Röhejesen fest és igen bénának tűnik. Cashnek nem volt rossz (és úgy tudom, hogy ott is ő énekelt) ha már zenélni akar, akkor valami olyasmit kéne. Nem ezt a bohóckodást. 20 év hátránya van a rapben…

  12. JP inkább hasonlított egy felhízlalt Pandacsöki Boborjánra mozgásilag, meg “reppelésileg”, mint egy nakiafaszagyerek-re :)

  13. A Thing volt életem talán legjobb horrorja! Nagyon örülök, hogy nem remaket vagy a játékot filmesítik meg. (a játék a film után van emlékeim szerint)

  14. Közben eszembe jutott, hogy lehet, hogy ez a Joaquin Phoenix menet. és nem is magától akar raper lenni, hanem valaki az agyában így irányítja…

  15. ja egyetértek rum diaryt már egy ideje ígérgetik, kész csoda h rá is szánják magukat végre…

  16. Imdb szerint Sam Raimi marad, Tobey marad, és Kristen Dunst is marad. Egy kérdés felmerül itt. Miért éppen Alaszk… Mary Jane? Miért? A képregényekben, ha jól tudom volt egy rakat nője! Ráadásul Kristen Dunst már annyira inritál, meg az is, hogy a pókemberekben a barátnő csak sikoltozik meg elrabolják. De ha a négyben is elrabolják, pedig valószínűleg el fogják, akkor én ott helyben szétröhögöm a fejemet. Thats lame!

  17. Bob, ott szúrták el, hogy Mary Jane-el kezdték a legelső filmet. És persze azzal is elszúrták, hogy Kirsten Dunsté lett a hihetetlenül csodaszép modell szerep. Reméljük, most mondjuk Betty Brant-re hajt majd, mert MJ elmegy, én szeretem Elizabeth Banksot aki eddig játszotta (jó csaj!!!)
    És IMDB tényleg kamuzik. Én nem örülök Raiminak, csúnyán elbánt Venom karakterével.

  18. Nem semmi, hogy 27 év után előzményfilmet készítenek egy horrornak. Ebből is látszik mekkora klasszikus…

  19. Rum diary, rum diary… Tenyleg jo lenne mar, mert a legjobb HST. Kemp alap h Depp, de vajon ki tudna eljatszani Yeamont? Ralph Fiennes pszichopata fele? (lasd Pok, In Bruges)

  20. trib: olvastam itt-ott, de egyiket sem tartom elépzelhetetlennek. brock is sztem simán visszatérhet.. (gyík alap, h lesz)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.