A nap vicce: Kígyók a fedélezeten

Nem meglepetés, hogy odakinn is megy ám az újraszinkronizálás meg a vágás, hiszen előfordul, hogy olyan időpontban akarják adni a filmet, amikor amúgy nem adhatnák. A stúdió erre előre készül, lecsapnak a vágollóval meg a keverőpulttal, és ilyenek sülnek ki. Sokszor amikor valamelyik hazai tévét szidjuk, akkor is csak arról van szó, hogy a kinti korhatárossal operálnak, hogy ők is időben adhassák.

Ez itten az, amit a Snakes On A Plane-nel műveltek! Azért fog beugrani, hogy gázos, mert hát a filmet tulajdonképpen Samuel papa egy mondatával, meg a vicces erőszakkal próbálták eladni, így hallottuk bazisokszor, hogy elege van a fűzfánfütyülő kígyókból.

35 hozzászólás a “A nap vicce: Kígyók a fedélezeten” bejegyzéshez

  1. Jól láttom, hogy az FX-en megy így? Pont ott kell így leadni, ahol ment a The Shield?

  2. MrBungle, szvsz az teljesen mindegy, mivel itt az “időben adáson” van a hangsúly.

  3. anno, nem is tudom, a junkie-ra nem tettem ki ezt a top10 botrányos újraszinkront? nem semmi dolgok vannak benne die hard-tól kezdve a többiig.

  4. “Konkrétan nem is értem mit mond, de szarul hangzik. :-)”

    monkeyfighting snakes on this monday-to-friday plane.

  5. Üdv!
    Nem kötözködésképpen, de a film címét javítsátok már, Snakes on a plane-re, mert így egy picit mást jelent!

    A videó meg röhej!

  6. Na most ez azért más mint amit a rötölökláb művel. Vasárnap belenéztem a Szállítóba, az egyik akciójeleneteket szó szerint szarrá vágták, egyszerűen követhetetlen, érthetetlen lett. Valószínű ennek ellenére sokan nézték, és lehet, hogy csak a fele érezte hülyén magát!

  7. igen, azt pont láttam, mikor belehempereg az olajba, hogy ne tudják elkapni és a következő snittben már frissen mosva érkezik a kamera elé. de még hangban is ugrás volt.. nem hiszem el, hogy kint is így tették volna “időben eladhatóvá” fuj rtl

  8. Ja, a szállítóban ez az olajos dolog nekem is feltűnt, és már azt hittem, hogy életemben először sikerült kiszúrnom egy bakit. :D

  9. nem látom, hogy ez miben más? valszeg az erőszak meg a cicik is ugyanígy meg volt vágva ebben is, ha a motherfuckert ennyire át kellett javítaniuk, csak az pont nem látszik msot ebben a videóban

  10. Human, ki lehet vágni egy filmből az erőszakos jeleneteket, de azt is ésszel kéne művelni. Egy akciófilm jól megkoreografált verekedős jelenetét pl. halálos bűn tönkretenni, ám ha mégis vágni kell, akkor is lehet normálisan, de itt több perc hiányzott, nem csak egy-egy snitt!

    más: TV2, House doki. 20 perccel 10 előtt kezdik (már amikor), és emiatt kivágják a műtétes/belső szerves jeleneteket (lásd bezoáros rész), emiatt a néző nem érti az eset megoldását, s tulajdonképp értelmét veszti a sorozat.

    Úgyhogy vagy úgy vágják meg a filmeket/sorozatokat, hogy érthetőek legyenek és ne csorbuljon túlságosan a művek élvezhetősége, vagy tessék 10 után adni az ilyen filmeket/sorozatokat!

  11. Pizsama: Ne gondolkozz magyar TV szemmel, ezek mindent kivágnak amiben van valami minimális erőszak, a legidegesítőbb amikor Vasárnapi mozifilmet vágják így meg. (Nagy harc kezdete, nagy harc vége, de eredetiben harcolnak is…)
    Csak abban reménykedem, hogy nem arra a gyerekre fogják a nagy cenzúrát aki kiugrott az ablakon mert azt hitte ő a SonGoku.
    M0txxxer f@kersss

  12. “vagy tessék 10 után adni az ilyen filmeket/sorozatokat!”

    na, persze. mekkora felháborodás volt, amikor 21.10 helyett 21.40-re került a house.

    “Ne gondolkozz magyar TV szemmel, ezek mindent kivágnak amiben van valami minimális erőszak,”

    akkor te nem láttál amerikai tévét. ott sokkal szigorúbb a szabályozás, mint nálunk.

  13. Mégis 21kor kezd ott a house, véresen, nem? akkor mégsem szigorúbb, csak jobban átgondolt egy kicsit (ott is vannak böszmeségek természetesen).

    pizsama: én is a vágás ellen vagyok, engem nem kell győzködnöd, a szikla mai napig szégyen amikor vetítik itthon :)

  14. human, pont ezért sokkal jobb megoldás ez a fent említett, stúdió által előre átszinkronizált/vágott változat, mint a honi TV-k általi összeszabdalás! Egyébként meg úgy ahogy van szar ez a magyar szabályozás, utálom a karikákat, utálom a megvágott műsorokat, meg úgy a kertévéket általában!
    Mondjuk a TV2 most vasárnap leadta a Mechanikus Narancsot, ami jó, meg hát a Képírók sorozat maga, csak ne lenne a sok reklám.

  15. Az ötletet biztos a Battlestar Galacticából koppintották. Csak az legalább normálisan hangzik.

  16. ezért is minimalizálom a tévénézést.
    nemsokára eljön a south park-os korszak amikor ugye cb rádiókkal lövöldöznek egymásra az emberek.
    és ha már témánál tartunk, az mennyire vicc már amikor ha valaki csúnyát mond nem csak kisípolják de a száját is eltakarják?

  17. Beverly Hills-i Zsaru-ban volt mikor káromkodik vmi ízeset, természetesen szinkronizálva, és tisztán leolvasható Eddie szájáról a What the f*ck?!

    Mellesleg ha már szinkronnál meg vágásnál tartunk, mi a véleményetek az SGA-ról, ami a tv2-n megy?

  18. “a szikla mai napig szégyen amikor vetítik itthon :)”
    Nekem, ahogy ezt olvastam egyből a “Starship Troopers RtlKlub’s Cut” jutott eszembe. Úgy rémlik 11 után kezdte 18-as karikával, ezt elmagyarázhatná valaki, hogy ilyen időpontban ennél a korhatárnál mi szükség vágásra.

  19. Én legutóbb a fringe-en háborodtam fel. Spoiler talán

    Amikor a kávézoban felforr az emberek feje és a csaj feje szétrobban. kb 1 -1,5 perc folyamatos anyag van kivágva.

    Én azt nem értem hogyha pl. starship troopers ami késön ment és 18-as karikával ott miért kell mégtovább vágni?

  20. …és akkor (ha még nem volt) megemlíteném a Bérgyilkosok című Stallone / Banderas múvit , amikor Banderas bácsi hosszasan b*megol a fürdőkádban…na ez az RTL-CUT verzióban tökéletesen eltűnt…kedvenc jelenetem…(b*meg,b*meg,b*meg,b*meg,b*meg,b*meg,b*meg,b*meg,)

  21. Kihagytátok még a Tango & Casht, illetve Az utolsó cserkészt. Mind a kettő a híresen jó magyar szinkronjuk miatt lett nálunk siker – és láss csodát: Tango és Cashből anno kivágták a vizes-elektromos kínzást, meg “Conan” halálát (hirtelen ennyi jut eszembe), utóbbit meg fajintosan átszinkrózták.
    Ja és említhető még a Nekem 8 is. Ugyanazok a szinkronhangok, de más szöveg – tudom, mert még anno az HBO-ról így lett felvéve – az RTL-en mindig a lágy verziót adják le.

  22. Mondjuk én azon lepődtem meg nagyon, hogy a House szinkronjában a harmadik évadtól kezdve olyan “picsázások”, “kurvázások”, “gecizések”, az ötödik évadban meg vannak már lazán “bazmegelések” is. Érdekes, itt pl direkt durvább a magyar verzió, de a műtéteket meg vagdossák. Én csak gratulálni tudok, de pont ezért nem nézek se sorozatot, se filmet tv-ben.

  23. Mondjuk a nekem 8-ban tim robbins hangja már nem rátóti volt a retek klubon. Meg amúgy rohadtul meglepődtem, de láttam az rtl-en tavaly nyáron az utolsó cserkészt, és meglepétésmre az eredeti szinkronnal tolták le…
    Meg néhány hónapja asszem a tv2 tolta eredeti szinkronnal a Megint 48 órát.

  24. Én akkor borutam ki először és azt hiszem utoljára(azóta nem érdekel, szimplán nem nézek tv-ben filmet) az RTLk agyatlan filmrövidítési technikáján, amikor rajtakaptam őket, hogy megvágtak egy “Jackie Chan”-filmet… egy JACKIE CHAN filmet!!! Ugye tudjuk, hogy az újabb filmjei kb. 1:30 hosszúak és “walt disney”-hangvételűek, de az RTLk-nak kellett a reklámidő és megvágta, így a filmet lejátszották 1:20 alatt reklámokkal együtt :o)
    Mindegy is lenne, ha nem venném észre a változtatást és valahogy okosan vágnák, hogy ne nagyon csorbuljon az élvezeti faktor, de annyira azért nem érdekli őket a nézők véleménye. De akkor mi érdekli őket, ha a mi véleményünk nem?
    A vágás:
    Nézem a filmet…JC-filmek közül gyenge közepes, de elmegy, megnézném, mert még nem láttam…élesedik a helyzet, barátnőt elrabolta a gonosz, Jackie megy kiszabadítani a csajt a főgonosz rejtekhelyére, rengeteg ellenség…izgalom a tetőfokon :o)…Jackie-t elkapják, és lóg egy láncon, szép tiszta fehér atlétában/pólóban…pislantok…Jackie koszos/barna felsőben meg a csaj + 1 MP5-ös(üres tárral) sétálnak ki a főgonosz főhadiszálásáról, én meg főbelövöm magam hogy bedőltem a Retekkklubnak.
    Biztos nekem túl magas az intelligencia szintem, hogy hiányoltam valamit a filmből. De most mégis mit gondolnak ezek, debilek néznek csak tévét?
    Azóta nem nézek Alien-t meg ehhez hasonlókat kereskedelmi csatornán. Mi marad egy ilyen filmből, ha még a “Jackie Chan brutalitású” filmeket is meg kell vágni.

  25. A kertévéket nem érdeklik a nézők. Simán levesznek műsorról sikeres és magas nézettségű sorozatokat, csak hogy a saját műsorukat nyomassák.

  26. Az m2 és Duna hála az égnek még reklám, és vágás nélkül ad le igényes filmeket. Előbbin pl. vasárnap lesz az Egy Maréknyi Dollárért, utóbbin pénteken a Veronika Kettős Élete. Néha elképzelem, hogy a kertévék előtt gubbasztók vajon hogy reagálnának az ilyen filmekre, agyhalállal?!

  27. egyetértek az előttem szólóval…én a Dunán láttam anno a Zongoratanárnő c. filmet és kicsit leesett az állam…(egyébként remek film , a rendező meg egy zseni)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.