Alien-reboot?

Úgy néz ki nem csak terv az újraélesztés, és a lények AvP-beli lejáratása után nagyon előlről kell kezdeniük, legalábbis szerintük. Annyira előlről, hogy a jelenlegi tervek szerint az Alien 1 előtt játszódna.

A Fox Carl Rinschet nézte ki rendezőnek, aki eddig reklámfilmekből ismert (ismerős fordulat?), és a forgatást már idén kezdenék, valamikor az év vége felé. Producerek: Ridley és Tony Scott. Az első részt újrázni ugye nem lenne értelme, de nem is azt tervezik, így bevallom, kíváncsi lettem.

human
írta
2009. 05. 30. 03:49
megjelenés
40
hozzászolás


40 hozzászólás a “Alien-reboot?” bejegyzéshez

  1. hihi. nekem tetszik az 5let.
    azért annyiban egyezzünk meg, hogy: Alien előtt, nem Alien 1 előtt… ;)
    remélem a soundtrack is hasonló lesz…

  2. Az elözmények bemutatása egy jó ötlet pl: a Weyland-Yutani cég hogy szerezz tudomást az élő biólogiai fegyverről ami képes elpusztitani egy Predatort is. De a rendező imdb-s adatlapja engem nem igazán gyözött meg. Egy popcornmozi egy számomra ismeretlen rendezőtöl teljesen visszadobná az idegensaga bemutatását pedig jókora filmpotenciál van benne még. pl:Idegen a földön triologia.

  3. Ridley és Tony Scott neve alapján én reménykedek, jó alien könyveket írtak ezek.

  4. előzmény film jó ötlet, viszont avp-k után nekem nem sok bizodalmam maradt:/ producerek azért megmenthetik talán. főleg ha nem erőltetik nagyon a cgi-t (linkelt videókból sajnos nem ez jön le)… meglátjuk.

  5. egy alien előzményt már olvastam könyvben (Acéltojás) és kíváncsi lennék, hogy azt vagy ahhoz hasonló történetet filmesítenének meg, vagy egy teljesen új bemutatás lenne.
    viszont ez a “reklámfilmes-rendező” dolog egy kicsit elbizonytalanít. nem szeretnék még egy “avp”-t, sokkal inkább egy valódi hús-vér Alien 0-ra vagyok kíváncsi.

  6. a két Scott neve akár garancia is lehetne, de láttunk már karón varjút, sajnos. mi is lehetne előzmény az alien 1 előtt? valami idegen civilizáció vészjeleit fogják, és a Nostromo nem az első hajó, amit felderítésre odaküldenek. ez kb. ugyan az a sztori lenne, mint az alien 1. másik lehetőség: nem emberek találnak rá, hanem valami másik lény, de a történet íve hasonló lenne, felejtős. az sem túl valószínű, hogy a Nostromo pusztulása és a bolygó benépesítése közti időszakot dolgoznák tovább, azt ellőték a alien 2 rendezői változatában, legalábbis a találkozást az idegennel biztosan. nem tudom, hogy van-e még potenciál ebben a történetben, és hogy ki írhatna jó forgatókönyvet, ki rendezhetné meg jól. a fai az lenne, ha egy batman szintű reboot sülne ki belőle, az avsp megkívánná ezt. jó szerencsét hozzá nekünk. :)

  7. Alien-t illetve az első 3 részt újrázni mint a Batmant butaság, marhaság és ratyiság lenne.
    Az akkora klasszikus, hogy istengyalázásnak minősülne egy ilyen.Értelme sincs, hisz jobbat nem lehetne kihozni belőle, mint az első 3 rész.

    Az Alien előtti időszakot bemutató film már jó ötlet.
    El lehet szépen játszani, hogy az elefántszerű lények hogyan találták meg az Alien anyabolygót, hogyan kerültek fel a tojások az úrhajóra, hogyan zuhant le az a bolygóra ahol végül a Nostromo legénysége megtalálta.
    A filmben szépen be lehetne mutatni, hogy alakult meg a “cég”, hogy került Ripley a flottához, hogy találkozott a társaival, a kislányát…..a végén pedig azzal fejeződne be a film, hogy felébrezsti Őket a fedélzeti számítógép, mert egy jelet vesz egy bolygóról…

    Az AVP-t kellene REbootolni egy odabaszós történettel, a Predatort pedig már kurva rég óta érdemes lenne folytatni, akkora lehetőségek vannak abban a történetben.(Otthonvilág, történelmük, kúltúrájuk, szokásaik, a 6000-valahány vadászbolygó kialakítása, az Alien-ek kifejlesztése mint tökéletes préda, az emberekkel való kísérletek….)

  8. Az hajó, amin a tojásokat megtalálják ez első részben irtó régóta fekszik ott. Engem az érdekelne, hogyan került oda. Esetleg egy csavaros kis sztori a régmúltból egy arra tévedt járőrhajóval, ami találkozik vele a világűrben és szembesül a lényekkel…hm.

    Bár azt nem tudom pontosan mikor is játszódik az első rész és mikor zuhant oda a hajó. Ha a kőkorszakban, akkor bukta a tervem. :)

  9. Kb fél éve olvastam vmi külföldi filmes oldalon hogy épp concept-eket csinálnak egy tervezett Alien előzményfilmhez, és soksok idegen űrhajó meg nem Alien alien concept art volt ott, kíváncsi leszek mi sül ki ebből. (volt olyan Alien is, ami nem emberben fejlődött ki, képzelhetitek)

  10. MStipee!

    melyik oldalon láttad azokat a concept artokat? tudom, hogy így félév távlatából nehéz visszaemlékezni, de hátha. engem nagyon érdekelne a dolog

    köszi

  11. én a két Scott miatt azért még reménykedem. Múltkor mondta Ridley Scott egy interjúban, hogy vissza akar térni a sci-fi-hez, de én reménykedtem egy direktori minősítésben. Az a hajó lezuhanása történet elég érdekes kérdést vetne fel, mert alien3-ban ugye egy kutyából jött ki a kicsi, és elég más formája lett…na mármost, ha ezt vesszük alapul, ami ott kirobbant a lényből, az elég brutális lehetett…

  12. Komolyan már ez a tendencia is annyira kezd unalmas lenni, régen mindennek folytatásokat akartak csinálni a $ miatt, manapság meg mindent reboot-olnak, meg a Batman hatására ilyen “komorabbra” akarják venni – ugye felmerült a F4 meg a Pókember is szal mind1…. unalmas

  13. Örülök is meg nem is.
    Alien film bejelentésének mindig örülök, viszont utóbbi filmek, amiben szerepeltek csak rombolták a kultuszt.
    Scott név jól cseng, remélem ha már producrek, rendesen bele is fognak szólni a végeredménybe.

    ami nekem az ilyen előzményekkel a bajom, hogy a sokkal modernebb kinézető design furán fog hatni. (SW-al is ez volt a bajom).

    Rothrock: eredetileg tehénből jött volna ki. De annyira véresre sikeredett, hogy átdolgoztatták velük…

  14. Ridley neve nagyon bíztató, Tony már kevésbé. Viszont a belinkek videók… AZT A KURV@! Kb olyan ez a csávó mint a Disctrict 9-os akit most PJ karolt fel (neki is érdemes megnézni a rövidfilmjét).

    Szóval hajrá, kiváncsi vagyok :)

  15. A reklámfilmes rendezőtől nem kell félni, human se véletlenül írta a cikkben a párhuzamot. Most ezt csak fejből írom, de az Aliennél is volt egy akkori nagyágyú rendező mint producer (Walter Hill) + egy újonc reklámfilmes rendező (Ridley Scott). Szóval koncepció ugyanaz, ha a Scott tesók a producerek nekem így azért megnyugtatóbb a helyzet.

  16. Nekem nem tetszik az ötlet. Véglegesen nyilván majd mozgókép alapján döntök, de csak így az írás alapján úgy gondolom, hogy ezt én ki fogom hagyni…

  17. oh fuck, mindig is arrol almodtam, hogy mennek tovabb az AR altal kitaposott osvenyen, vagyis a Foldon latunk egy Alien mokat, jo kis horrorosat, majd Fincher szeru lezaro 6. reszt, mindossze csak elozmenyt nem akartam :( pedig remenykedtem, hogy az 5. reszre felkernek egy bejaratott fiatal horrorrendezot (Aja esetleg), majd a 6. resszel lezarjak a masodik trilogiat is, mondjuk Aronofsky rendezeseben Mansell zenevel, de hat almodozni szep… :P

  18. sandor8206
    de lehet erteni a parhuzamot Fincher-re is, mivel o is reklamfilm rendezo volt az Alien3 elott

  19. 1. Szerintem véget kéne vetni az Alien és Predator franchise keveredésnek. Mindkettő elég erős (volt) ahhoz hogy mindenféle higítás nélkül is megálljon a lábán.

    2. Teljesen valószínűtlennek tartok egy olyan filmet, ami a space jockey történetét mutatja be – nem nagyon lehetne benne emberi főszereplő, akivel a közönség azonosulhatna, plusz irtózatosan drága is lenne. Ez inkább valami rövidfilmes, animációs megközelítésben működhetne.

    Egyébként szerintem az eredeti Alien kábé megismételhetetlen, hatásában, újdonságában, filmes jellegzetességeiben és persze Giger teljesen újszerű designjában. Cameron nagyon is jól tette, hogy egy teljesen más irányból fogta meg (akció), de nem tudom hogy maradt-e még ezen kívül másfajta megközelítésre lehetőség.
    Ha meg egy Alienhez foghatóan újszerű és hatásos filmet akarnak, akkor ahhoz valami teljesen újat kéne kitalálni… minden más elég értelmetlen vállalkozás. A lény eredetét feltárni pedig SZVSZ nem lehet anélkül, hogy ne rombolna le valamennyit a mítoszból.

  20. Az igazán izgalmas abban a hatalmas űrhajóban, hogy az első részben, a történet szintjéhez mérten, lehetett tudni, hogy egy királynő uralkodott még mindig a hajó legmélyén. Csak akkor még vagy nem volt elképzelésük,vagy nem akarták túlbonyolítani. Mivel Ash többtucat tojást talált ott. Tehát lehetséges, hogy a hajó a bolygóra csak szállította valahonnan a tojásokat, és mint az Alien3 elején, egy tojás volt még valahol, amíg a legénység aludt. Kíváncsian várom, bár nagyon remélem Ridley Scott ebbe már nem akarja Russel Crowt berakni. Habár hosszú hajjal hasonlítana Dallas kapitányra az első részből:)

  21. Ridley Scott neve biztató, de én szívesebben látnék Alien 5-t amit Scott rendez ( vagy esetleg Cameron).

  22. Alfie

    Nem Ash találta a tojást, hanem Kane, és több száz volt belőlük. Királynőről viszont szó sem volt, ehelyett a lény kvázi egynemű lett volna, és a Nostromo legénységének két tagjából kezdett új tojásokat csinálni (Brettből és Dallasból). Giger még egy komplett életciklus-domborművet is csinált, amin rajta lett volna a tojás-arctámadó-alien-tojás körforgás.
    Cameron szerencséjére ezek elég homályosak maradtak a filmben, így gond nélkül be tudta dobni a királynőt, ami kizárólag az ő ötlete volt.

    A DVD kiadásokon egyébként elég sok további info van a történet keletkezéséről, pl. eredetileg egy piramisban lettek volna a tojások és nem az űrhajóban.

  23. Az elefántormányos idegen történetére szavazok! A legkirályabb rész a filmben amikor megtalálják a csontvázát. Ha belegondoltok egy 30 évvel ezelőtti filmről beszélünk, ami mérföldkő a filmtörténelemben. Jó, hogy gyerekként láttam (persze a szülök előtt titokban), így mindig bennem van egy kis rettegés ha újra megnézem. :-)

  24. Scott már baromi rég mondta, hogy egy új Alien részben csak akkor venne részt, ha azt a történetet forgathatná le, ami arról a szerencsétlenül járt űrhajóról szólna, amiben a tojásokat megtalálták az első részben. Gondolom ezt az ötletet veszik elő. Hogy mi lesz az jó kérdés…Csak alien-ek? Semmi emberi szereplő? Érdekes lenne:)

  25. Ha valóban megcsinálják, akkor H.R Giger is részt kéne vegyen benne,Jerry Goldsmith fantasztikus zenéje és persze a régi Ridley Scott. Russell Crowe mentesen. A legjobb az lenne, ha az első részhez alkalmazkodnának ismét, semmi dirr-durr,az idegen is szépen lassan nézegeti áldozatát nem azonnal ráugrik, a hajó bemutatása 5 percben mielőtt a legénységre sor kerül, a főcím kiírása régi effektekkel megoldva. Néha nem árt egy kis “vissza az alapokhoz” film.

  26. blade78
    irod:
    “Az elözmények bemutatása egy jó ötlet pl: a Weyland-Yutani cég hogy szerezz tudomást az élő biólogiai fegyverről ami képes elpusztitani egy Predatort is.”

    ez az első részben kiderül: az automata pilóta észleli a vészjeleket majd továbbitja a corporation-nek, aki azt az utasitást adja, hogy ébressze fel a személyzetet és szálljanak le a bolygóra. Arról szó nincs, hogy a vállalat tudta, mit fognak találni. Azt csak akkor tudták meg, amikor Ash leadta a drótot a fedélzeten tomboló lényről.

  27. Copkuler: Annyira nem tombolt az a lény,ha jobban megnézed mindig ők sétáltak az Alien markába mintsem ő indult meg volna feléjük :). Elvégre Bratt a macska keresése közben akadt rá,Dallas ugyanúgy, Parker és Lambert is. Még a Ripley sem hagyta aludni békében a kompon :). Ilyen téren ellentmond totálisan az 1. részben lévő idegen a későbbi részekben levőkben. Csak nézzük meg azt a tombolást,amikor a 4. részben az evakuálásnál az idegen önszántából bemászik a kis kapszulába és kinyírja az összes bennelévő katonát. Valahol az idegen is olyan volt mint a ragadozó ilyen téren, hogy eredeti formájában nem kezdett ilyen darálásba, hanem mindig csak egyet ragadott el. Bár nekem eddig még mindig a kedvenc jelenetem, amikor Ripley egyezkedik a királynővel, hogy hívja vissza a heréit különben felgyújtja a tojásokat. Az volt az első mozzanat,amiből lelehetett vonni a következtetést az idegenek intelligenciájáról.

  28. Remélem nem OFF, de gondoltam leírom.

    Szóval olyan elemi félelmet én még nem éreztem, mikor ezeket – leginkább az első és második részt – néztem. Ez azóta sem múlt el, szóval nagyon megérzett valamit Giger amikor megálmodta a szörnyet. Mintha valahogy minden benne volna, amitől az ember iszonyodik és annak ellenére, hogy annyira idegen, annyira más, mint bármi amit tapasztalhatunk vagy a kollektív tudattalanunk tárolhat, mégis azt a mélyről jövő ösztönös ősi rettegést váltja ki, amit mindannyian ismerünk.

    Örülök, hogy felélesztik a franchise-t.

  29. rémálmaimban az szerepel hogy a FOX közli hogy 12-es korhatárral gyártják le a közönség kedvéért.
    Shia le Beof kapja a főszerepet a nézettég növelése miatt, meg egy divatos rapper nigger segédnek.
    és a legvégén kiadják az Alien menüt a Mcdonaldsban….

    szóval szerintem nem kéne megerőszakolni az Alien-t, ugyanűgy mint Indiana-t Spielbergék.

  30. Racoon, hát én remélem, hogy Shia lesz és az első jelenetben bedarálják :-)

  31. vargatom,
    meg ha jól emlékszem, az első elgondolás szerint nem is nő lett volna a főszereplő, talán még csak nem is volt női tagja a legénységnek, később változtatták meg. remélem nem tévedek, újra meg kéne néznem :)
    spoiler
    dallas az első részben nem hal meg amikor a szellőzőben találkozik az aliennel, később ripley adja meg neki a kegyelemdöfést. persze csak a rendezőiből derül ki. a könyvben meg még esélyük lett volna azelőtt kidobni mielőtt mindenkit megölt volna, egy lépzsilip előtt állt, de ash bekapcsolta neki a riasztót. és ugyancsak a könyv szerint, már tudtak az idegenek létezéséről. ezért is haladtak abba az irányba, hogy befogják az “S.O.S.” jelzést és “mintát” hozzanak haza. :)
    imádom az ilyen háttérinfomorzsákat, ha valakinek van még ilyen ne tartsa vissza :P

  32. brianaspirin: Igen eredetileg a Lambertet alakító színésznő kapta volna Ripley szerepét, csak azt szinte az utolsó percben megváltoztatták. Meg én azt is olvastam, hogy nem Ripleyt akarták, hogy túlélje, tehát ÁLLÍTÓLAG amikor önként vállalkozik, hogy letesztelje a tűz erejét az idegenen, akkor valóban őt akarták, hogy menjen Dallas kapitány helyett. Jah és: a Kean halálának módszerét nem árulták el konkrétan a szereplőknek, tehát amikor egy vörörnyi vér(málnaszörp) robban ki a mellkasából, akkor tényleg azért üvöltöttek a szereplők, mert nem tudták, hogy ez lesz.

  33. Ash karaktere nem szerepelt O’Bannon forgatókönyvében.
    Eredetileg egyik filmvállalat se akarta ezt a filmet elkészíteni. A 20. Century Fox is tovább passzolta az ötletet. Különféle okokat hozott fel indokul, többek közt azt, hogy túl véres lett volna, elcsépelt ötlet a földönkívuli rémisztget embereket elképzelés. Csak egy producer látott a kezdetekben fantáziát benne, ez pedig Roger Corman volt, majd megjelent a fedélzeten Walter Hill, ki végül meggyozte a Foxot, és zöld utat kapott a project. Viszont kikötötték, hogy az eroszakon enyhítsenek, és kevésbé véres legyen. Volt egy szexjelenet Dallas és Ripley között a forgatókönyvben, amit sohasem forgattak le. O’Bannon eredeti szkriptjében csak hat urhajós van, mind férfiak: Standard, Roby, Melkonis, Broussard, Hunter és Faust. A foszereplok neveit megváltoztatták a film producerei, Walter Hill és David Giller, ugyanis a Dan O’Bannon és Ronald Shusett állttal hegesztett forgatókönyvben ettol eltéro nevek szerepeltek, valamint mindegyik unisex volt, nem gondolták még ki, mely karaktereket játsszák noi, illetve férfi színészek. A két író soha nem gondolta volna, hogy Ripley karakterét no fogja játszani. A film gyökerei egészen 1974-re nyúlnak vissza. Ekkortájt, egy bizonyos John Carpenter rendezett egy sci-fi thrillert, Dark Star néven. Egy egészen kis költségvetésu filmecske volt ez, a benne szereplo Idegen is elég kezdetlegesen és nevetségesen nézett ki. Dan O’Bannon nevezetu úriember, ki szereploje volt ás társírója a filmnek, elégedetlen volt a látottakkal, úgy látta, több lehetoség lakozik eme mufajban. Egy meggyozobb sztorit akart kreálni, és elkezdett élénken érdeklodni a horror stílus iránt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.