Vannak itt Dickek, Törpök és még Star Trek is a Farkasemberek mellé

A múltkor belenéztük az új Kevin Smith-filmbe, a Couple of Dicks-be. Friss hír, hogy Jason Lee és Michelle Trachtenberg is szerepelni fog. Cool, hogy a szépség Bruce Willis karakterének a lánya lesz, Lee pedig a mostohaapját fogja játszani, na nem Bruce-ét.

Aztán pedig kiderült, hogy 2010 decemberében érkeznek a 3d Törpök a mozikba, a karácsonyi hajtás körülre.

Végül pedig annyit, hogy Abrams-et faggatták a Star Trek folytatásról, és azt mondta, hogy egyrészt szívesen rendezné, másrészt még csak ötletelnek, szóval a “kiszivárgott” főellenség meg ezekre a dolgokra még nem kell sokat adni. Őszintén szóval én remélem, hogy ő rendezi a második részt is, de erről majd nemsokára bővebben.

Plusz van egy horroros hír is, aminek sajnos nem láttam még az eredetijét (nem, vagyok nagy horrornéző, szerintem feltűnt már), de szerintem fogom: An American Werewolf in London-remake fog készülni.

10 hozzászólás a “Vannak itt Dickek, Törpök és még Star Trek is a Farkasemberek mellé” bejegyzéshez

  1. No, akkor ilyen sorrendben:

    Szaromle. (Smith szar rendező.)
    Bah. (Bármilyen is lesz a film, egy nem Sinkovits Imre-hangú Törppapát nem tudnék megszokni.)
    Szaromle.
    Bamegmá.

  2. An american werewolf in London kotelezo darab! Mindenkeppen ajanlom Human! Remake? Kivancsi leszek!

  3. simán, trachtenberg miatt pláne
    hát ez bazz tényleg bah, disney végre visszatér a rajzfilmmel, erre 3d törpök
    meglátjuk, ez egy nem volt rossz azért
    ennek hány rimékje lesz már?

  4. na akkor en is sorrendben:

    alakul, smith az egyik legaszabb rendezo
    szaromle
    ha abrahams rendezi, tuti varni fogom
    az eredeti meg megnezesre var

  5. Egy amerikai farkasember….jó kis film.
    Még taknyos tinédzser koromban láttam,(nemrég sikerült ujranézni)és annyira fosatós volt hogy fél órát mertem nézni belőle.:-)
    Nem kéne ezt remakelni,Baker bácsi nemhiába kapott Oscart a trükkökért.
    A többi film meg nem érdekel(főleg a star trek:-( )

  6. Érdekel szeretem Smith filmjeit, nem tudom mi a baj pl.: a Clerksel, Dogmával, Mallratsal meg a többivel. Jason lett is bírom benne van szinte minden KS filmben vagy fő vagy mellékszerepben.

    Kétlem, hogy ez a 3d-s móka visszaadná a klasszikus hangulatát, hogy a szinkronról ne is beszéljünk. IMho valami debil hülyeség lesz a mai gyerkőcöknek, ne legyen igazam.

    A Star Trek egyet is meg kéne már nézni, elégé lemaradtam róla szerintem nem is vetítik már, de a jó kritikák és J.J Abrams függvényében várom.

    Ebből se láttam az eredeti de még a remake előtt megnézzem, hogy tudjam majd fikázni azt. :D

  7. Smith összes filmje egyforma, így ez sem nagyon érdekel.

    Smurfs a mozikban? Uh… ezt művészet nem elcseszni, de érdekel.

    A Star Trek jó lesz gondolom, noha még az egyet se láttam.

    A farkasosdi nem mozgat.

  8. Star Trekből sorozatot csináljanak ne vicceljenek. Ez a film egy jó pilot volt egy jó sorozathoz…

  9. Kevin Smith atomzsilette, az ő filmjei mindig jöhetnek.

    Törpök? Áhhhhhh….

    Új Star Treket imádtam, várom a folytatást.

    Farkasember is jöhet bármikor, csak valóban meg kéne már nézni az eredetit.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.