Röviden: Van Wilder: Freshman Year

Azt hiszem, hogy itthon kevés rajongója volt a második résznek, de nekem többnyire bejött anno. Hát sajnos a harmadik rész nehogy az első, de a második színvonalát sem tudta elérni, szóval képzelhetitek. Ellenben van benne Art of Wart olvasó szép nő, mert az a könyv amolyan igazi könnyed esti kikapcsolódás.

Van Wilder 3

Amúgy van története is, tényleg, próbálkoztak írni valamit. Mint a címből látszik, Van Wilder első egyetemi évét öleli át szorosan a forgatókönyv. Megérkezik a suliba, ahol tilos bulizni, csókolózni, és sört inni. Hát persze, hogy gondjai lesznek az igazgatóval. Ebből jó dolgok is kisülhettek volna, de sajnos nem lett szórakoztató a kettejük sunyi, hátbaszúrogatós harca.

A Freshman Year legnagyobb baja amúgy a főszereplő, aki kicsit olyan mint Jimmy Fallon (ki? majd a junkien bővebben), kicsit meg Ryan Reynoldsos, de ez inkább hátrányára válik, mert hát pont annyira hasonlít, ami már az áhdegyengemásolat kategóriába esik. Na meg mellékszereplőknek is béna arcokat válogattak be. Az egyetlen, amivel próbálják a sok negatívumot ellensúlyozni, az a határtalan mennyiségű cickó, amikből sosincs elég egy tinivígjátékban, csak poénok is kellenének a tortába, amin a hab lenne a meztelenség. Ez így bizony 3/10, innen már nem sokat lehet süllyedni.

6 hozzászólás a “Röviden: Van Wilder: Freshman Year” bejegyzéshez

  1. nálam első rész volt az a vígjáték amit az amerikai pite EGYhez hasonlóan ha századszor is nézem, századszor is szétröhögöm magam. Kettő sajnos nem jött be annyira, ezt meg már meg se merem nézni.

    Ryanbá egybe felrakta magát nálam a “térképre”.

  2. art of war már télleg minden 5. filmben benne van, vhogy odarángatják, mert azt még ismerik, de azért még “emészhető filozófia”

  3. Art of War. Jaja, a Sopranos korai évadaiban Tony is idézgetett belőle sokat – szép hollywood-i közhely (a másik ilyen szvsz – talán a Zarathustra mellett – a Hagakure, annak egy egész filmet is szenteltek – Ghost Dog)…
    Az külön muris hogy Szun Cu-t hányan hányféleképpen ejtik, eredetiben meg szinkronban is. Bocs az OFFért human.
    A Freshman Year meg be lesz próbálva mert 1. uborkaszezon van, és így bocsántos bűn, 2. a második rész sem volt olyan pofátlanul rossz :)

  4. Már féltem, hogy öregszem és azért nem jönnek be az ilyen baromságok, de ezek szerint akkor tényleg a film volt szar :)

  5. off
    @new-york-islander: konkrétan a sopranos-ban sztem épp jó helye volt, hisz volt funkciója. gyakran építettek amúgy is az “absztrakciós képességekre”, szóval nem arra gondoltam

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.