Cloverfield szörny és tábla

Az alábbi videó terjed a neten ezerrel, ami ugye egy vírusvideó dolga. Tippre nem a stúdió anyaga, pont a benne levő Cloverfield tábla miatt, szóval ha valami “amatőr” csinálta akkor grat. Ha mégis a stúdió, akkor is rendben vagyunk, jöhet a kicseszett film. Az első részről itt duma. Volt valami titkos forgatás valahol, amire madarak azt tippelték, hogy a Cloverfield 2, szal akár igaz is lehetne. Majd minden kiderül valamikor.

40 hozzászólás a “Cloverfield szörny és tábla” bejegyzéshez

  1. Szerintem tök jó ötlet, és nem is lett olyan rosszul megcsinálva. Szerintem amatőr, semmiképp sem stúdió általi.

  2. Szerintem amatőr. Ezt a szörny “hirtelen” megjelenése miatt mondom (egyik pillanatról a másikra). De nem rossz.

  3. Hát amatőr…de azér jólkitettek magukér…azért gondolom h amatőr mert próbálták leutánozni a cloverfieldben a régebbi felvétel szálát…deha leszclover 2 szerintem biztosan nemsütik el benn ugyanazt a poént.

  4. Az a nagy baj , hogy a szörny az szépen az első film egyik jelenetéből lett kivágva, mikor a csóka alulról veszi és a dög kiszúrja.
    Nyilvánvalóan fake, mégpedig az ügyesebb fajtából. Hangulatot meghozza rendesen.

  5. Ez tuti nem stúdió anyag, mert 0:32-nél megállítva a felvételt, látszik hogy egy férfi és egy nő mosolyogva sétálnak a szörny előtt :D Azért csak észrevették volna…

  6. Hát ez elég rossz… De úgy is mondhatnám, mi ez a bénaság?
    Ehh!

    “Kurva jó!!! Simán studiócucc, méghozzá nagyon profi.”
    LOL, ugyanazt a videot néztük?

  7. Biztos volt vele munka; ha úgy van, ahogyan yosha mondja és kivágták azt a részt a filmből, már önmagában az is elég pepecselős munka. Ennek ellenére szerintem is nagyon amatőr ;P

  8. Szerintem is fanmade cucc, annak is a gyengébb fajtájából. Nem szeretem az ilyen “vegyük fel videóra hogyan halunk meg hogy az emberek majd tanulhassanak belőle” filmeket, de felőlem jöhet az a második rész, max bosszankodok majd egy jót :)

    Viktorka: nekem is pont ez ugrott be, amikor megláttam a “szörnyet” :)

  9. Nézzétek már meg jobban, 32mp-nél egy emberi jel lóg be. Nagyon gagyi. Ráadásul mintha kodek hibás lenne úgy néz ki.

  10. de mivan a táblával? szerintem épp azért lenne stúdiós mert ott a cloverfield tábla
    bár minőségileg meg nemtudom, úgy inkább amatőr

  11. Vakok vagytok, vagy mi a szar? Pókösztön bakker az első hsz-ben, beszarok. Még hogy nem amatőr… ráadásul szerintem kurva béna. Az a maszat a végén filmből lévő részből van, amikor leharapja a csávót. Kérdezem újra, vakok vagytok??????

  12. ez ilyen nesze semmi – fogd meg jól.
    a végén az a hatalmas nagy füst, az akar lenni a szörny? mert akkor tényleg elég tré hogy csak így BUMM hirtelen ottvan :D

  13. Ezt azért illett volna észrevenni, h csak 1 rajongói vid, semmiképpen sem studio-s. Annak ellenére nagyon fasza lett.

  14. csigusz: nem füst hanem képhiba vazz, te is láttál már ilyet szerintem a sok gépen való filmnézés közben valamikor a sok év alatt, amikor hirtelen ilyen összevisszaszíneskockás valami.

    noname: hm? alapban rajongóira tippeltem ott felül, nem igazán értelek.

  15. Meg lehetne magyarázni, hogy miért valódi. Meg azt is, hogy miért nem az. Én humannel értek egyet, inkább az amatőrséget az egyértelműség (tábla) jelzi, és nem pedig a megvalósítás. (más kérdés, hogy Abramsból ki lehet nézni, hogy ennyire mélyről indít egy arg-t.)

  16. igen human vágom mire gondolsz összevisszakockás alatt csak itt mindenki írja hogy a “szörny az 1-ből van” és én meg nemlátok semmitse ezért kérdeztem rá.

  17. Ez írtó gagyi!:-DDDD
    Úristen, van aki ezt bekajálja????

    A filmből kivágták 1-2 frame erejéig a szörnyet (abból a jelenetből, amikor Hud fülé hajol, talán csak egy képet raktak be), ami hihetetlenül elüt a videó többi részétől, ráadásul egyik pillanatról a másikra “van” oda mint egy hologram ráadásul a házak is szarul vannak kimaszkolva (illetve mögöttük az ég, ami helyett betették a szörnyet).

    Egy ilyet fél perc alatt minőségibbre meg lehet csinálni.
    (photoshop + vegas, semmi extra progi nem kell hozzá…)

  18. én elhiszem, hogy könnyű, a rayban orra dobása is könnyű videóban, mégis az egyik legnagyobb vírusvideó volt. Az hogy könnyű valamit megcsinálni az nem jelent semmit, attól még akár stúdióanyag is lenne (még ha erre én sem azt tippeltem elsőre).

    Amúgy tök jó lenne egy budapestes, engem érdekelne, főleg ha ilyen egyszerű. Mondjuk margit hídnál dolgoznak ás rájuknéz hirtelen a szörny. Lécci csináld meg.

  19. kurvajó, de ez az előző felvétel bevillan téma…Az eredetiben is már majdnem tökönszúrtam magam tőle. Mi a lófaszért villanna már be? Emiatt 100, h fake.

  20. Az első részben (vagy eredetiben, vagy hogy mondjam) minden esetben oka volt a “bevillanásnak”, hiszen épp bénáztak valamit a kamerával. Itt viszont valóban teljesen alaptalan.
    Ha rajongói, akkor azért ügyes, mert jó a hangulata.
    Ha stúdiós, akkor azért, mert bár technikailag gagyi, de tökéletesen eléri a célját: Újra beszélünk a Cloverfieldről.

  21. Teljesen amatör, és még csak nem is érdekes videó. Mi volt a képen??? Igazából semmi…

    Nem tudom mire ez a nagy izgalom, de elég gáz ez a hiszti.:(

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.