Year One

Hát emberek, ez olyan kellemes pozitív meglepetés volt, amilyenben ritkán van részem. Az előzetesek teljesen semmilyenek voltak, el nem tudtam képzelni mit művelnek majd az első évben ezek az ősembernek kinéző figurák, erre olyan dumákkal és vallási utalásokkal volt tele, hogy rengeteget lehetett röhögni. Aki nálam jobban ismeri a bibliát, tehát nem csak úgy általánosan tud belőle dolgokat, az pedig biztos, hogy még jobban fog szórakozni, kivéve ha magát túl komolyan vevő vallásos, mert akkor borzasztóan fel fog háborodni.

Jack Black almát zabál a Year One-ban

A kezdéskor még bólogattam, hogy jaja, pont erre számítottam. A két loser, Jack Black meg Michael Cera a saját falujában nem igazán boldogul, lévén Cera gyűjtögető, ezért nem kell egy nőnek sem (- I’m a virgin by choice. – Not your choice.) Black pedig vadász, de a vaddisznó helyett egy törzsbelit talál el simán a lándzsájával, annyira béna. Mázlijukra a tudás fája nincs messze a falutól, Black figurája falatozik is egy kicsit, de persze semmivel nem lesz nagyobb a tudása tőle, csak a törzs kitaszítja érte, Cera meg követi, majd meglátjátok miért. Eddig nulla volt a Year One, egy halvány mosollyal, erre feltűnt Káin és Ábel, és onnantól rendben is volt a film. Ez nem azt jelenti, hogy a világ legviccesebbje, hanem egyszerűen csak minden ötödik poén jó volt, és hát kurvasok poént zsúfoltak bele, így akadt köztük bőven jó.

Amúgy a folytatás természetesen az, hogy Káin gyorsan leüti Ábelt, vagyis Ábel többször beleszalad a Káin kezében levő kődarabba. Magával is rángatja Blackéket alibinek, de a fater rájön, hogy Káin a bűnös, aztán közösen menekülnek hárman. Idővel eljutnak Szodoma és Gomorrába, mert ott kell megmenteniük életük nőit a rabszolgasorstól, és mindezek közben csomó baromságba keverednek.

Nem tetszik a Year One? Akkor kövezés!

Az biztos, hogy aki nem bírja Cera szokásos geeky, orra alatt okosakat mondó figuráját, meg Jack túlzásokkal teli baromkodását, annak nem fog tetszeni a Year One — meglepő módon. De hogy a rövidebb szerepekre is remek gárdát rántottak össze, az is biztos. A Káint alakító David Cross volt a mellékszereplők között a legjobb, bármikor feltűnt a mindenkit eláruló figurája, azon nyomban ellopta a többiektől a showt. És lehetne sorolni olyanokat mint Vinnie Jones meg Oliver Platt meg Olivia Wilde, de akit mindenképp ki akarok emelni az Hank Azaria, aki Ábrahámot alakítja, és épp az orrunk előtt ötli ki, hogy levág a péniszek végéből egy kis felesleges darabot, rohan is a jobbik késéért.

– But for my faith and devotion that self-same God has promised unto me the whole of this land. From the Heights of Golan in the north to the Sinai in the south. From the river of Jordan to the great sea.
– This is all your land?
– For all of eternity.
– But apparently God forgot to tell anyone else. We’re at war with someone every other day.

És hasonló vallási humorral van tele az egész, csodálkoztam, hogy Jézus kimaradt a buliból. Pontszámilag olyan 7/10 körül teljesített a Year One végül, de az látszik, hogy közel sem való mindenkinek. Furcsán idióta a humora, de közben zseniálisan is az egyben, Harold Ramis és az Office gárda egyszerűen odatette magát.

human
írta
2009. 09. 27. 14:16
megjelenés
46
hozzászolás


46 hozzászólás a “Year One” bejegyzéshez

  1. Vinnie Jones állat lehet :D! Biztos jó a film, majd valamikor meglesem. Cera jó arc, Black meg mindig is egy barom volt, de ezért lehetett rajta olykor röhögni.

  2. Én kapó vagyok a kretén humorra, uh biztos jól fogok szórakozni. Aztán majd holnap elolvasom a kritikád, és meglátjuk, mennyire értettünk egyet :)

  3. Király a kritika, bár én tényleg nem ismerem annyira a bibliát, mindenesetre leesett a poénok nagy többsége. De ettől még én többet vártam volna Jack Black től. Véleményem szerint nem annyira jó, ha összepárosítják Cera-val, mivel totál lehúzza az akciókat a srác ezzel a visszafogott übergeek hozzáállással.
    én egy 6/10 et adnék neki, mivel Jack Black től sokkal többet vártam. Ez persze totál egyéni vélemény.
    (Főleg hogy utálom Cera-t és Black nek jobban bejönnek a parasztosabb szexista poénjai)…szóval határozottan egyszernézős.

  4. Kicsit valóban spoileresnek érzem, még szerencse hogy vígjátékról van szó, ahol a sztori szinte mellékes.

  5. melyikre hasonlít inkább Nacho Libre vagy Pick of Destiny?

    nem mindegy; az egyik felejtős a másik fergeteges

  6. Kyp:

    Egyikre sem. Köszönőviszonyban sincs a két filmhez….
    A Nacho Libre fergeteges, a Pick of Destiny pedig k*rvajó :D

  7. Sajnos én sem értek egyet a 7/10-el. Szvsz elég kiszámítható film volt, a poénok meg inkább laposak, mint ötletesek. Sokkal-sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a dologból, részemről elég nagy csalódás volt. Imádom Black-et, Cera nekem egy kicsit sok volt (Youth in revolt-ban hátha). Olivia Wilde sosem tetszett igazán, de ebben a filmben, huuhhh (a jó értelemben). Volt egy két poén, ami ült (főleg a végecím alatt az a csók-prototípus, jujjj), de a film max. csak 4/10. Ismétlem szvsz.

  8. Ehh. Negyed órán keresztül filóztam tegnap, hogy ezt nézzem, vagy az Observe and Reportot. Sajnos a másodikat választottam.

  9. Hát az öreg szellemirtó most nem alkotott nagyott, mint az Idétlen időkig. Azért pár poén tényleg jól sikerült, szóval nem olyan rém gyenge ez!

  10. Persze egyik alkotónak sem a legjobb filmje, de én baromi jól szórakoztam rajta minden kiszámíthatósága ellenére. Ha hozzávesszük, hogy sokkal gyengébbre számítottam, akkor 7/10, de amúgy is. Mikor állnak a tiltott szoba ajtaja előtt, na az ott zseniális :D

  11. igen a negatív kritikát ki kéne fejteni.
    Nekem pl nagyon tetszett a film. én is egy 7/10et adnék rá. Tipikus JB poénok.
    És egy akkora castot hoztak össze olyan cameokkal. :D
    Komolyan Paul Ruddon is besírtam! :D
    A film eleje fele iszonyat jó, számomra a végén ült le kicsit a hangulat, meg a poénok, de érdemes megnézni.

  12. hehe
    van olyan szar ami azt se éri meg hogy 1 sornál többet foglalkozzanak vele. de akkor legyen 1 kivétel, + talán JB megérdemel ennyit.

    hogy lehet megölni egy poént.magyarázd túl, ragozd túl. értsd példáúl ne csak vizsgálja szagolja meg a szart hanem ezt nyújtsd el, még harapjon is rá, vagy akár ott hugyozós jelenet ami sokkal jobban ütne ha Jack Black fejét mutatnák végig: “ne, ne nyisd ki a…”. a bibliai utalások sem voltak valami hú de fergetegesek. és mindenki tudja hogy a kövezés a brian élete óta tilos poén.
    Jack Black valahol maga a király, de itt is bebizonyosodott, attól még hogy remekül nyomja azt az egy karakterét amit tud, erre nem lehet egy egész filmet ráépíteni. tessék szépen visszamenni a sonic halálmajomba meg a tenacious d-be zenélni mert kérem szépen az élete 2 legnagyobb szerepe. A pick of destiny sem egy hatalmas humorral operáló “örök klasszikus”, de ott remekül oldották meg az arányt a zenével keverve és jó volt a hangulat. Bár ott a végén a jetis rész, áááá, na ott majdnem kikapcsoltam, itt meg olyan mintha 1 egész filmre kihúztak volna egy ilyen részt.
    Hank Azarianak remek mellékerszerepei vannak, meg a simpson teamben is fontos a helye, de itt ő is inkább gyenge volt. körülmetéléses poén, ezen így előadva lehet röhögni? én csak pislogtam nagyban.
    gyökér humor, altesti humor, igen az van benne, amit sokan nem bírnak, én speciel a kidobóson hatalmasakat röhögtem, mert ott sokkal jobban rakták össze, és keverték a különböző poénokat.
    nem hittem volna hogy valaha ilyet mondok, de a filmben a legkevésbé ingerlő alak Cera volt.
    hasonlítsd össze a csupasz pisztolyt vagy az airplane-t a bazi nagy filmmel, hasonló forrásból építkeznek de mégis fényévekre vannak egymástól ( bazi nagyból 20 percet láttam, voltunk valakinél és közben ment a tv-ben…). ezek persze paródiák, a year one meg nem az, de viszonyításként írtam.
    egyetlen jó poén amin tényleg nevettem is, az az idézetnek bevágott “this is all your land”
    akinek ez bejött nézze meg a bazi nagy filmet, lehet neki való

    örök kérdés, mi fontosabb egy vicc esetében, jól adják elő vagy maga a poén? hát itt egyiket sem találtam igazán értékelhetőnek.

    so lásd fentebb a tömör véleményt

    és igen a shift nem barátom, tudom, who cares…

  13. A bazinagy film-et, year one-t és társait elnézve az Idiocracy világa egyre közelebb jön.
    Mikor lesz kritika a segg, című filmről, vagy az Oh my balls-ról?

  14. Kyp: gratuálok az átalánosításért, hiszen akinek ez tetszett annak tuti a bazi nagy film is, pedig ugye nem, mert az nagyon rossz, ez meg jó. Miért nem lehet ilyen általánosítások nélkül írni egy filmről? Nem a nézőket kéne minősíteni, hanem csak amit láttál a videón.

  15. Hi,en tegnap este neztem meg a filmet itthon,nem gondoltam volna hogy ennyire jo lesz 7/10.
    Az eleje volt a legjobb,jobbat is kitudtak volna hozni belole,de igy is nagyon ott volt.

  16. egyszerű a válasz olyan érzésem volt egy idő után mintha azt nézném, hasonlónak érzetem a humor színvonalát.

    egyébként azért volt ott a lehet, nem kifejezett sértésnek szántam

    nem szokásom minden filmhez beírni, hogy ez szar meg fikázni, de ez érdekelt, és nagy csalódás volt. nem vagyok egy filmesztéta, nem világít a fejem Réz András mintájára, így nem is tudok úgy fogalmazni mint ő, ált más filmekhez hasonlítok, viszont most a kifejtést meg ti kértetek

    off lett, nyugodtan törölheted ha zavar

  17. Furcsa dolog ez a humor. Minden jel arra utalt, hogy ezt is ugyanúgy utálni fogom, mint az összes másik nagy vígjátékot az utóbbi 10-15 évből (kivéve a harold&kumar). Nagyon nehezen találok a mozis palettán olyan vígjátékot, ami tényleg megnevettet. Pl. Knocked Up-ot gyűlöltem, Superbadet utáltam, a Sarah Marshallban volt 2 jó szöveg, 1 jó mellékszereplő + Marshall vámpírdala, Will Ferrelléktől még semmi sem tetszett eddig (kiv. Eastbound, de az más kategória). Ugyanakkor imádom mondjuk az olyasmi elborultságokat mint a Harvey Birdman, vagy a Frisky Dingo rajzfilm, a jobb sitcomok is lekötnek, stb, sőt még az Elit Alakulat (érted) magyar változatában is volt két olyan mondat, amin percekig fetrengtem a padlón. Szóval lényeg az, hogy nagyon nehezen találok olyan mozifilm kategóriájú vígjátékot, ami igazán megnevettet. Legfeljebb leköt meg megmosolyogtat, de az tudjuk, hogy nem ugyanaz. Viszont ez meg tökre bejött. Tényleg csak úgy röpködnek a poénok, és szerintem, ez adta el nekem, mivel ha már csak négyből egy poén tetszett, a mennyiség miatt akkor is többet tudtam röhögni, mint 4 Apatow fícsörön összesen. Ezeket a dolgokat egyébként nem lehet igazán megamgyarázni, mindenkinél beállítottság kérdése, hogy most valamit viccesnek talál-e, vagy sem.
    A 7/10-zel amúgy teljesen egyetértek.

  18. próbáld ki a strange wildernesst is akkor

    Viszont itt maradjunk a Year One-nál, apatow flame most kurvára nem kell (és amúgy itt is producer ha jól rémlik:).

  19. Kyp tökéletesen leírta azt, amit én is gondoltam, miközben a filmet néztem. Ahogy a Bazi nagy paródiákban egyáltalán nem vicces, hogy egy Amy Winehouse utánzat böfög 20 másodpercig, úgy itt sem lehet fetrengeni a 20 mp-es fingástól, vagy a szembe/szájbavizeléstől. A szarevős jelenetet is csak Cera méltatlankodása menti meg. 5/10, jóindulattal

  20. Nem is erőltetném meg magam, azzal viszont kivételesen egyetértek, hogy ez egy szar film, ami mégis szórakoztató (azér’ nem 7/10, de egy vaskos 5-ös). De ehhez erős JB-fannak kell lennem, s el kell ismernem, hogy Cera kurva jó. Lehet, hogy komoly szerepet is elbírna.

  21. szerintem elbírna. Juno-ban igaz, nem sokat szerepelt, de engem ott is megfogott. bár lehet, hogy az csak a karaktere volt…

  22. “minden ötödik poén jó volt, és hát kurvasok poént zsúfoltak bele, így akadt köztük bőven jó”

    Sztem pont ez volt az egyik legtágabb sebe a filmnek. Vagyis átgondolatlanul voltak a poénok egymásra pakolva. Létezik olyan is, hogy vígjáték dramaturgia. Ha ez defektes, akkor el-macskafogó 2-södik az egész és az aritmikus poén dobálás lefárasztja az embert. Például a -szerintem is frankó- Káinos jelenetben is ez a potenciál, hogy váratlanul ér a harmadik fejbekólintás. A sz*revés, a fingás, a banán szopás, és hasonlók sztem max röhejességnek számít, ami nem egyenlő a humorral.

    Összességében elég béna film, pár nagyon jó poénnal. Persze a saját ízlésemtől függetlenül ez még lehet simán jó vígjáték, főleg, ha ennyi embernek tetszett. A film nagyon Ígéretesen indul, de hatodik altesti poénnál már elkezdtem kicsit szkeptikusabb lenni. Nálam is a fingós résznél dőlt át véglegesen a “ez fárasztó sz*r” kategóriába a fejemben.

    Meg kell jegyezni, hogy Jack Black karaktere nagyon sokat hozzáad. Egyes jelenetek más színésszel tök unalmasak lettek volna. Nekem a neve mindig garancia volt, most sem benne csalódtam.

  23. IMDB és RottenTomatoes is jól lehúzta, pedig szerintem nem volt annyira rossz. Olyan volt, mint a többi Apatow-os vígjáték, csak ószövetségi környezetbe ültetve. Az Ószövetség pedig erre tökéletes :)
    A “Yes we can!” mekkora volt :)
    Egyszer meg lehet nézni, lehet rajta nevetni.

  24. Nekem azért nem tetszett a film, mert az egyes jelenetek nem is kapcsolódtak egymáshoz csak úgy jöttek szépen sorban. Gyakorlatilag bárhol elkezdhettem volna nézni a filmet. A film felénél már arra gondoltam, hogy mikor lesz már vége, ki kéne kapcsolni meg hasonlók.

  25. Ma néztem meg. Nekem tetszett, kb ugyanolyan véleménnyel vagyok róla, mint Human. Bár voltak benne elég snassz poénok, de összességében a témát nagyon eltalálták, és Jack Black is hozza a formáját. Nem utoljára néztem meg, az biztos.

  26. Látom, sokaknak nem jött be a film, ami számomra kissé furcsa, mert én jól szórakoztam. Van benne sok olyan poén, amin jókat lehet nevetni. Igaz akadnak túlzások is (szar evés, nyakba hugyozás), de sokkal több az emlékezetes jelenet.

  27. Spoileres lehet (bár eddig sem jelölte senki)
    sajnos én is többet vártam a filmtől, a kezdés tetszik, a feszült vadászat, aztán a hátbaszúrt pasi, a lándzsaeltörés ezek mind-mind jók voltak és reménnyel töltöttek el. tetszett a sámán is, főleg amikor az égő kunyhóért kezd jajveszékelni amikor rájön, hogy nem is az övé. ezután viszont kihúzták a dugót a matracból és szépen leeresztett a film. (ja meg még tetszett jack íjazása is, de ez már a trailerben agyon lett ütve) a szar evés meg az önhugyozás nem zavar, de nem tudom mi a vicces benne. káinon egyáltalán nem tudtam mosolyogni, kifejezetten zavaró volt. a két főszereplő egyáltalán nem tudott magával ragadni ezek után. mindketten hozták a saját karakterüket amivel adott helyzetben nincs is gond, de szerintem ide ez nem volt elég. cera motyogása 2-3szor jól ki tud jönni egy filmben, de hosszú távon nem múködik (muszáj lesz példálóznom, nekem is) ez olyan kb. mint mr.bean 5-10 percben elmosolyog rajta az ember, de a mozifilmeknél elveszti a báját.
    összességében 3-4 poénon kuncogtam egy kicsit, a többire nagyon nem is emlékszem. azt kell mondjam, hogy a Rrrrrr sokkal viccesebb számomra, pedig abból is csöpög rendesen az izzaddság.
    sajnálom, hogy ebbe az irányba haladnak a vígjátékok.
    hol van már a csupasz pisztoly, airplane, nagy durranás?
    hol van ace ventura, a pénznyelő, a közös többszörös?
    ezek mind olyan filmek, amiket kellő szünetekkel, végtelenszer meg lehet nézni. de ezek az új vígjátékoknak nevezett valamik nem lesznek ilyenek (year one, zack és miri, pláza ásza stb)

  28. Megnéztem. És én is a sötét oldalra áltam. Nem jött be. Nem akarok belemenni, hogy mi a poén, mi volt benne elrontva, melyik jó, vagy rossz. Nekem soványak voltak, vagy a “sok” poén között elveszett az a pár jó. Engem máshonnan zavart a dolog. Valaki korábban említette, hogy mivel vígjátékról van szó, ezért a story nem lényeges. Pedig szerintem igen is az. Vagy ha nem élvez akkora pioritást, akkor legalább ne igénytelenkedjük el. Kifejezetten zavart a helyszín választás, vagy a korhűtlenség. Nem azért írom, mert akkora ász vagyok, hanem szembeötlően nagyok voltak a bénáskodások. Zavart, hogy a törzsfejlődés első lépéseit, összekeverték a bibliai elemekkel. Korban hatalmas a szakadék. Káinék kis faházakban laktak? Ugyan. Ábrahámék feltűnően az Amcsi Mojave sivatagban éltek (magas, kopott hengeres sziklák). Mikor megérkeztek Ábrahám falujába látszott a lehelletük a hidegtől, mikor azon a területen a legrosszabb téli napokon 10C foknál nem megy lejebb a hőmérséklet. Bár ezek “Sodomára” helyrerázódtak, de akkora már elment a kedvem az egésztől. Nem értem miért akkor lett vége a filmenk, amikor. Tudom, ha lesz folytatás, akkor az 5. rész fele eljutunk majd a NY-i hüjegyerekekhez, akiket szintén ők alkotnak. Sok apró zavar van a forgatókönyvben, amit nem tudtam befogadni. Emellé még a poénok is… De ezt már feljebb ecsetelték.

    Ami talán még zavaróbb, hogy 7/10-et kapott humantól és még az imádjuk kategóriába is bent van:( Lehet beszélni ízlésekről és pofonokról, de baromi sok a kritika, és ha valaki utána számol, biztos több a negatív.

    Aki meg akarja nézni, az véletlen se adjon ki érte pénzt, töltse le vagy kérje kölcsön. Nagy a rizikó, hogy besülsz vele.

  29. Azok közül akik lehúzták, tegye fel a kezét aki trailerezett! Úgy kell nektek. Ennyi.
    Én azt sem tudtam mi ez, mielőtt beültem. És egy élmény volt!
    Voltak lapos részek? Persze! De manapság melyik vígjátékban nincs?! Sírhatunk itt erplének után, de azok az évek már elmúltak sajnos.
    Örüljünk annak a kevésnek, ami még megüt 1 színvonalat.

  30. teddyrush:

    “a törzsfejlődés első lépéseit, összekeverték a bibliai elemekkel”

    Te melyik Year One-t nézted? :) Törzsfejlődés???

    Egyébként a film nekem sem tetszett, de az a kevés plusz amit fel tudnék sorolni azok közül, ami nekem is tetszett, az pont a film alap szerkezete. Sztem a bibliai korok-helyszínek közti ugradozás jó alap koncept, mert az összes ide kitallható gag-et sorrendbe lehet fűzni. Más kérdés, hogy ez utóbbi sztem egyáltalán nem sikerült nekik. Jópofa alap, gyengusz rápakolás. Az meg sztem egyértelmű, hogy sem történelmi, sem bibliai helyesség nincs egy gramm sem ebben a VÍGJÁTÉKban, ilyesmin hülyeség is fennakadni…

    Wanille:

    A trailereknek a figyelemfelkeltés a célja, nem a félrevezetés. Vígjátékoknál szinte már külön kategória az, ha csak a legjobb poénokat mutatják meg (egyébként a Year One-t én sem bemutató után láttam, csak tudtam hogy Ramis rendezi és Black van benne, ennyi elég volt). A vígjáték bemutató után magára az egész filmre következtet az ember, nem arra, hogy a poén mennyiség/minőség fordítottan lesz arányos a filmben a bemutatóhoz képest. Nem lehet elvárni, hogy ne nézzünk bemutatókat (legalább is amiatt nem, hogy később jobban élvezzük a filmet).

  31. bár nem említettem az előző kommentemben, de szerintem is pont a kevés érdemei közül az egyik volt az időben ugrándozás a filmnek. az már más kérdés, hogy ezt mennyire jól (vagy inkább rosszul) fogták meg az alkotók. míg a brian életében és a gyalog galopban jól sültek el ezek az időbeni kikacsintások, itt ez nem sikerült.
    de nem akarom tovább szapulni a filmet. azért nem olyan szörnyű, aki szereti jacket és cerát az néhány üveg sör kíséretében egyszer megnézheti.

  32. különösen tetszett hogy Kyle Gass is szerepet kapott benne :D Ő JB társa a Tenacious D együttesben. Nagyon poén mindkét srác és a film is (: jó volt (:

  33. Ma megnéztem én is! Szerintem nem nagy eresztés, 1x-2x nézhető, vannak ennél sokkal jobb vígjátékok!!

  34. Hi! Én azt hittem az elején. hogy egy kis limonádé film lesz ebből, de szerencsére kellemesen csalódtam a megvalósításban:)
    Cera motyogásai a film alatt számomra színessé tették black idiótaságait is
    Egyszóval kellemes kis esti kikapcsolódás volt.

  35. Szerintem pont hogy az elején voltak jó poénok, aztán egyre inkább lanyhult. De összességében nem volt rossz. (Oliver Plattből kevesebb is elég lett volna :)

  36. Én, jobbra számítottam… bár már a bemutató sem tetszet annyira, de mégis a kor miatt és az idiotizmusa miatt megakartam nézni hátha… de nekem egész végig volt valami furcsa érzésem a filmmel kapcsolatban. A helyszínek a képi világa hangulatos volt, de néhol „túl sokat” időztek és egy két poént is tovább húztak a kelleténél. Jobb lett volna ha egyik helyszínről sem jött volna át v. tovább az a néhány karakter, mert ugyan mindegyik jó volt de csak ott ahol megismertük őket és csak addig, zavart még az is hogy nincs karakter fejlődés még elemi szinten sem nem változnak a célok a megítélések, nincs felismerés (csak a legvégén blacknél), tudom ez egy vígjáték de min. kell lenni akkor is, és a vége kornak is egy grandiózusabb kort képzeltem (+ még több helyszínt :) )… szóval egynek mindenképpen jó volt de másodjára max egy két év múlva a tv-be, talán 5/10 szerintem :p

  37. elég szokásosnak mondható film, semmi extra, ettől sem kell túl sokat várni, és akkor, meg ha megfelelő időpontban-hangulatban kapod el, akkor akár jó is lehet. pontot nem adnék rá… ez nem nullát jelent, természetesen. :)

  38. az elején saláta, nem éreztem kraftot, majd szépen kezdtek ülni a poénok, az erőltetettségből egy egészen szerethető vígjáték lett.

    ehhez azért hozzájárul, h bírom Blacket és nem viszolygok Cerától. Azaria, Cross jók voltak, 13, meg hát.. 10es :)

    egyedül Platt ütötte ki a biztosítékot, bazz.

    a 7/10 reális.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.