Lucas megőrült, vagy csak simán kütyümániás?

A másik hatalmas pletyka — igazából egybevonhattam volna a két posztot, de ez nagyon durva, külön kellett —, hogy Lucas elkapta a 3D-lázat, és már tervezgeti egy új trilógia létrejöttét. Szerencsére csak producer lenne, a rendezést másra hagyná. Jöhet az admirális története, kár, hogy már mindenki öreg hozzá. Amúgy itt olvastam: a 3D mániás blogon.

Közben természetesen a 2D filmeket is 3D-re konvertálják, hiszen nem Han lőtt először és mindig a legújabb trükköknek kell lenni egy öreg filmben is, nem szabad úgy hagyni, legendának.

Még az is van a pletykánál, hogy az Avatartól ijedt be. Komolyan. Mármint hogy az egész Avatar univerzum olyan jól van kidolozva, hogy esetleges folytatásokkal az lehetne az “új SW”, ezt pedig nem hagyhatja a szakállas öreg.

Be Like Han.

human
írta
2009. 10. 23. 05:10
megjelenés
49
hozzászolás


49 hozzászólás a “Lucas megőrült, vagy csak simán kütyümániás?” bejegyzéshez

  1. Már amikor régebben olvastam a “be like han” részt is becsináltam a röhögéstől, de ez nem is vág ide;). Engem a 3D dolog nagyjából hidegen hagy, egy filmet nem az fog megmenteni. Elhiszem, hogy az Avatar egy erődemonstrálás lesz, de Lucasnak már rég nem kéne összepipilnie magát ilyesmiktől, pakolt ő már le eleget az asztalra. Főleg nem fogcsikorgatva folyton felújítani a régi frankó cuccokat, a SW-ból is mi lett már az első felújításnál? Fletty.

  2. Ha azon a 3 könyven alapulna, amire én gondolok (Timothy Zan?) akkor jó rendezővel, jó anyagi háttérrel kiváló filmeket lehetne csinálni.

  3. “Jöhet az admirális története…”

    főadmirális, birodalmi főadmirális, fehér uniformisban, az egyetlen nem ember főadmirális.

    a Timothy Zahn féletrilógiában van potenciál, a gond az, hogy a történet akkor íródott, amikor még nem volt a második trilógia kidolgozva (Baljós árnyaktól a Sithek bosszújáig), így igen sok ellentmondást kellene feloldani. ennek dacára várós, nem lenne baj, ha elkészülna, 3d ide, vagy oda.

  4. Remélem tényleg lesz új SW trilógia. Bár az újakat a francba küldeném, de hátha sikerül Lucasnak összeszedni magát. Legyen csak a producer, script, rendezést másnak és újra mestermű születhet. De jó lenne újra látni a régi szereplőket, az meg hogy öregek mit számít? Semmit, van ilyen 30 évig elhúzódott a Birodalom maradványa és az új Köztársoság közti háború :-) Sejtettem, hogy bevállalja valamikor (még ha ez most csak lehet ilyen fellángolás) hiába mondogatta eddig, hogy ennyi volt.
    SW forever!!! (persze csak a régiek :-P)
    A nap híre, egyből felpörögtem :-)

  5. Ha már csinálnak új részeket, Obi-van jedivé válását szívesebben nézném meg. A felújítást meg hülyeségnek tartom, tartottam eddig is

  6. Lucasnak egyszer sikerült egy mestermű trilógiát összehoznia soksok évvel ezelőtt. Azóta mindent elkövet, hogy tönkretegye művét. Egy új trilógiához pedig biztos mindenkit újracastingolna, és valószínűleg az sem lenne több egy fénykardozós hollywoodi szuperprodukciónál (az eredeti trilógia sokkal több volt annál, de az új nem).

  7. Kyp: Ugyanez volt az első reakcióm.

    A gond az, hogy az új trilógiában sem a rendezéssel volt a gáz, hanem a forgatókönyvekkel.
    Én alap nem bírom ezt a 3d dolgot, oké, nem voltam még rendes imax filmen, csak a kémkölykök 3d-t néztem anno, de ott a 3d erősen a sztori rovására ment, plusz igazából csak ha nagyon megerőltettem magam láttam 3d-snek, csalódtam nah, azóta kösz, de kösz nem.
    Persze azért ha lenne új SW mindannyian megnéznénk, ebben biztos vagyok, tehát ez a név még mindig biztos siker.
    A régi filmek átkonvertálásához meg már nem is tudok mit mondani, tehát nekem már az alap trilógia felújított változata is rontott az élményen.
    Jó is kisülhet az egészből, csak relatíve kicsi rá az esély, szerintem.

  8. Ez egy akkora baromság, hogy csak na. Kamu az egész. Lucas kijelentette, hogy az SW Anakin életéről szól és az bezony a hatodik rész végén bevégeztetett. Amúgyis jön a tv sorozat, az leköti a figyelmét. Valszeg legelőször az EU írók akadnának ki egy ilyen hírre a rajongókon kivűl. Bár őket sajnálnám a legkevésbé. A Vongos dolgot nehéz lenne megbocsájtani.
    Minimum egy Old Republicos sztorit tudnék elképzelni. Még talán 3D-ben jól is mutatna egy Sith-Jedi háború.

  9. Ez most sokaknak nem fog tetszeni, de szerintem szegény ember vénségére meghülyült… Ilyen gyerekesnek lenni, hogy “ha Cameron csinál egy fasza filmet, akkor elb*szom tíz évem egy új SW-trilógiára, a minőség meg teljesen elhanyagolható tényező lesz (megint)”, ez kész. Remélem a hír csak kamu…+

  10. Én örülnék a 3D-nek, nem tehetek róla egyszerűen imádom a Beowulf óta. Szívesen megnézném a SW filmeket 3D-ben.

    Ami az új részeket illeti, ha nem lesznek túl gyerekesek (se Jar-Jar, se ewokok de C3PO+R2D2 azért jöhet), nem a Klón háborúban zajlanak (sztem mesze nem ez a legjobb SW korszak, mégis nagyon erőltetik). Ha nem inkább a Klasszikus trilógia után, vagy a Régi Köztársaságban akkor jöhet.

    De kétlem, hogy valóban lesznek új részek, viszont a 3D nem biztos, hogy pletyka mert pát éve, nyilatkozta Lucas, hogy megcsinálná, csak még nincs nagyon elterjedve a technika.

  11. remélem a Thrawn trilógiát dolgozzák fel.

    Ha nem, akkor értelmét veszti az összes Expanded Universe-s könyv.

  12. A Timothy Zhan folytatás az egyik legjobb, persze abban is voltak hülyeségek (pl az erőt blokkoló lények, bár Wattoo után, ki tudja), de karakteres volt és nagyon jó hangulata. Na meg persze a Kevin J Anderson féle. Azt mondanám megnéznék egy folytatást ezen szálak egyikén, vagy a kettőn keverve, de amilyen lett az I-III lehet inkább nem kéne. Jusson eszünkbe a Fanboys utolsó mondata:
    “What if the movie sucks?”. Hát igen, ebbe régen senki sem gondolt bele, most már meg félünk.

    Nem lenne szabad a régiekhez hozzányúlni. Mindig amikor hozzányúlt csak rontott rajta, vesztett az igazi ízéből. Bár talán amikor még a 90es évek első felében egy felújított kópiát csinált az még rendben volt, de a plusz jelenetekkel megspékelt is valahogy veszített már eredeti fényéből.
    Human szövege tetszik, ebben tökéletesen minden benne van : “mindig a legújabb trükköknek kell lenni egy öreg filmben is, nem szabad úgy hagyni, legendának”

  13. Nem érdekel mi, de ha lézerkard lesz benne és űrcsata, akkor jöhet. Segítsen Lucas bácsi! Ön az utolsó reményünk. Krsst.

  14. Hát nem azé a húsz fillérért, de óvodás koromban imádtam az első trilógiát (még alámondásos szinkronnal talán jobban is). A 95-ös felújítás láttán már 13 évesen is a hajamat téptem. 17 évesen Jar Jar-tól majdnem kiugrottam az ablakon. A klónvórzzal meg véleg bebizonyította, hogy teljesen begőzölt a dollártól. fuck Lucasfilm. fuck corporate usa.

  15. Mondjuk, ha jobban belegondolok már régen is ezt csinálta a Hálidéj szpesöllel meg az ewokokos baromsággal. Nem lehet hogy Lucasnak gyakorlatilag volt egy jó éve mikor kitalálta az egészet és azóta csak elnézünk neki MINDENT?

  16. Nem kell egyből beszopni minden PLETYKÁT, oda is van írva a bejegyzésben hogy ezek csak azok. Mind a kettő baromságnak hangzik, különösen a második. :) Lucas elugrott a haverjával Spielberggel a legközelebbi IMAXba megnézte a 15 perces részletet majd rángógörcsök közepette megragadta spielberget és hangosan az arcába ordibálni kezdte hogy “ez nem lehet igaz, ez jobb mint a star wars Cameron is tuti trilógiát akar belőle, milyen fantasztikusan kidolgozott univerzum ez, bár a 15 percből ez nem jött le, de a Cameron is megmondta hogy majd az lesz, fent van a youtubeon is az interjú,te is láttad Steven… lehet hogy TRILÓGIÁT csinál, ez lesz a 21. század Star Wars-a!!!!!! ááááááááááááááááááááááááá nekem is kell csinálni valamit gyorsan, GYORSAN!!!! Már tárcsázom is Mark Hamill számát te addig hívd fel Fordot!!!!!!!!!!!!!”.

  17. Bence valószínű, hogy Spilerberg, Lucas, Sodebergh, Jackson nem egy IMAX-ban nézték meg a 15 perces bemutatót a nagyközönséggel, főleg, hogy már pár hónapja csak erről regélnek az újságíróknak.
    Amúgy persze attól még lehet pletyka, benne van (valószínű) DE semmi sem lehetetlen.
    Minden akkor lesz tuti, ha egyszer hivatalos lesz.

  18. glarion!
    (Off)A Kémkölykök 3d féle mosottas kék-piros undormány a múlté, a szemüveggel együtt. Az új szemüveg cseppet sem zavaró.(off ende) Az öregekkel én is megnéznék még 3 részt. megvan 1 halom folytatás a polcon. Jó lenne, ha nem csak pletyka maradna.

  19. Alapból ott kezdődik h az Avatart ki látta ?! Senki! Akkor mi értelme lenne Lucasnak aggódnia, mert mivan ha az embereknek nem fog annyira bejönni vagy csak simán azt mondják – hé ez nem volt rossz, de a Star Wars nyomába sem ér, vagy ne adj isten azt h pff deszar..

    nem hiszem h azért csinálna egy új trilogyt, mert megijedt h úristen Cameron is mert nagyot álmodni.. áh biztos nem, vicc

  20. Szerintem meg benne van, hogy beijedt. Sw jó, de Lucas ezen túl (ami engem illet) még az American Graffiti-vel adott valamit rendezőként a filmvilágnak. És valljuk be, ha Cameron úgy megcsinálta a filmet, ahogy azt rebesgetik, akkor Lucasnak semmi nem marad. Ők már nem (csak) a stúdióknak alkotnak, hanem a filmtörténelemnek. Ha ütni fog az Avatar, SW persze akkor is mérföldkő marad, de Cameron beelőzi őket. ezt ők is tudják. Nem véletlen, ogy nagyon sok neves rendező benevez a 3D-re (csak halkan jegyzem meg, hogy JC ezek szerint tényleg mindig előttük jár…)

  21. A “megijedtet” persze nem kell komolyan venni, de ki mondana ilyet, még maga Lucas sem, de átvitt értelemben lehet értelmezni.
    Simán benne van, hogy amit látott technológiát, CG + főleg az új 3D és így együtt a látványvilág a lópikulába küldi még az új SW-ket is technikailag és amilyen nagy tech-fan lett Lucas-bácsiból, neki már ennyi elég és nem irigységből vagy félelemből, egyszerűen ösztönzően hatott rá amit látott és amilyen nagy gyerek kinézem belőle, “…hogy nekem is kell ilyen…” :-)
    Az új trilógiát se azért csinálta meg most 20 évre rá a régire, mert annyit rágódott a sztorin, egyszerűen a technika kedvéért, nemegyszer lenyilatkozta ezt.
    Spielberg se hiába forgatja a Tintint full CG-val, pedig ő is “nagy ember” még is tudott valaki vagy valami rá hatni.
    Amúgy ha nem lesz most új trilógia, majd lesz később :-)

  22. sandor: Ha ösztönzően hatott rá, az más, de itt előtte mindenki ilyeneket írt, meg mittomén. Ja hát ha ezt csak egy újabb kihívásnak veszi, akkor remek és csinálja amit szeretne. de az előző kommentekből az jött le, h ő fél meg begolyózott meg satöbbi. Pedig ilyenről sztem szó sincs.

    Spielberg fejlődik a korral :) persze ők is ebből látszik. kihasználják a lehetőségeket

  23. Nomak78 beijedt ezt most komolyan gondoltad? Röhej hogy ilyen marhaságnak sokan bedőlnek. Az meg még viccesebb hogy ekkora hypot kell nyomni az Avatarnak, úgy látszik csak ilyen marhaságokkal lehet felhívni a filmre a figyelmet, ami azért elég gáz, de láthatóan sokan harapnak rá, sajnos.

  24. ha meg nem írtam volna meg akkor az lenne a baj :) Ez igazából nem csak Avatar hype, és Lucast ismerve ha tényleg akar Sw folytatást akkor tuti 3D lesz, ha nem is beijedve, de minimum az Avatar esetleges sikerét és kidolgozását látva jutva erre a döntésre.

  25. Homer, nem hinném, hogy a hype teszi azzá az Avatart, ami lesz. Egy olyan rendezőről meg, aki életében csinált egy filmet, majd azt folytatta, megvan a véleményem…Lucas számomra nem több, mint a Wachowsky testvérek (mondom mindezt úfy, hogy maga az SW univerzum nekem is bejön, de itt alkotói képességekről beszélek). A másik pedig:
    1. JC költött először 100 millánál többet a filmjére ( T2 – a drága CG, ugye), ami utat nyitott a speckó effekteknek.
    2. Titanic nyálassága ide vagy oda, 12 éve meg sem közelítik a bevételi rekordjait.
    3. A forgalmazóknak égnek áll a hajuk Camerontól, de valahogy mindig megcsinálja a tutit, és nem köt kompromisszumokat a pénz érdekében – ezért nem ő rendezte a T3-4-et, vagy éppen az Alien 3-at.
    4. Nem véletlen, hogy a rendezőtársai felnéznek rá: kockáztat, önbizalma van, maximalista, őrült, de tudja, hogy mit akar – és legyen bármilyen is, az alkotásai őt igazolják (olvass csak külföldi szaklapokat…)
    5. A hype nem JC miatt kell – egy olyan technológiával készíti a filmjét, ami most még (érthetően közgazdasági okokból) rendkívül drága – ezt be kell hozni, és lévén egy termékről van szó, kell a marketing is. Ám ha bejön, rácuppannak a többiek (páran már meg is tették), és ez a technológia is olcsóbb lesz.
    6. Ha a két embert a rendezői képességei alapján kell összehasonlítani, akkor bizony nem Lucas az, aki JC-vel egy szinten van (Spielberg, Nolan, Singer, Fincher, R. Scott inkább).

    Egyébként peace, mert mint látod, JC rajongó vagyok, de bántani senkit sem szeretnék.

  26. A beijedéshez még egy gondolat, bocs: tartom azt, hogy ezek az ürgék már nagymértékben a történelemnek is dolgoznak. Ez a munkájuk, ebben akarnak a legjobbak lenni – érthető. És ilyen aspektusból, bennük is megvan az irigység, a “csak azért is megmutatom” habitus – ami nem baj, sőt, viszi előre a filmipart. HA nem is beijedt, de Lucasban ott motoszkálhat, hogy JC olyan világot vitt a filmre, ami bizony megközelítheti az SW magasságait – és a mai (igaz, még csak kamerás) trailert látva, aggódása egyre inkább jogos…

  27. Nemtom, nekem bejött az 1-2-3 széria, emiatt újranéztem gyerekkorom kedvencét, a 4-5-6 szériát.

    Kedvencem az összes fényében a 2., az Attack of the Clones. Old Star Wars fanok ezért minimum megköveznének :). Dehát ez van.

    Ha lesz újabb dolog, arra kíváncsi vagyok, max nem fog tetszeni…

  28. az egyetlen embernek, akinek joga van, hogy mégegy trilógiát csináljon, az Lucas, és én örülnék ha lenne egy újabb, mert ez tényleg magával ragadó ez az universum.

    engem az érdekelne, hogy egészen pontosan milyen könyvek vannak, amik a story-t folytatják, mert uggy tudom, hogy van egy csomo könyv, ami már egy-egy mellékszállaz mesél el, de igazából miről szólnak, és hova helyezhetőek a mostani két trilógájoz viszonyitva

  29. Nekem is az eredeti trilógia a kedvencem.Nem rossz az új se,de de az Anakinos-Padmés szerelmi jelenetektől a falra mászok.
    Új trilógia?Megfilmesíthetnék Kyle Katarn történetét(szerintem:D)

  30. Van aki tényleg azt hiszi, hogy Lucas az ILM-el, a THX1138-as szabvánnyal, a LucasAtrsal, Lucasfilmmel, Skywalker Ranch-el a háta mögött megijed 1, ismétlem 1, filmtől???

    Lucas nem hülye, hanem üzletember. Majd ha látja, hogy Cameron filmje is ekkora hájpot gerjeszt és VESZÉLYEZTETI az ő üzletét, majd akkor TALÁN csinál valamit.Addig meg ül a dollármillióin és nyúzza az SW-ről a kitudja hányadik bőrt.

    Egyébként meg, a trükköket ki is készíti az Avatar filmhez? Jéééé az ILM, többek közt.Tehát Lucas megijedt valamitől amiben közvetve ő is részt vesz. Na persze.

  31. Bár Lucas szereti más ( nem Lucasfilm) filmeken kipróbálni, tesztelni az új dolgokat, hogy aztán beleépítse a tutit a saját filmjeibe.

    Na most én is elbizonytalanodtam :D. Na de akkor se.

  32. Ha jól tudom az ILM csak pár hónapig dolgozott a filmen, ugye a többiek meg majd 2-évet, szal a végeredmény nem rajtuk fog múlik.

  33. Idézném magamat, mert itten félreértés alapos gyanúja áll fenn :) .

    Tehát:

    Egyébként meg, a trükköket ki is készíti az Avatar filmhez? Jéééé az ILM, !!!–>többek közt<--!!!. Az ILM-el csak azért merészeltem dobálódzani, mert Lucas ne most ijedjen má' meg, mikor az egyik cége már dolgozott a filmen, ergo ismeri a filmet. Ééééérteeeeem?

  34. Egyébként is mitől ijedne meg? 3d-s kék cicáktól és animált erdőktől? Úgy marhaság az egész ahogy van.

  35. Viccelsz azon nőttem fel:) Na meg a Terminator 1 és 2-őn, Indiana Jones-on, és a Jurassic park kombináción.(na jó volt ott még Vissza a Jövőbe, és apámnak hála James Bond is) Miért kérded?

  36. csak azért mert az SW és Avatar tök = így trailer alapján, mindkettő mesefilm :-), itt kék cicákkal, ott zöld manókkal, itt animált erdővel, ott animált erdővel, itt CG űrhajókkal, robotokkal, ott CG helikopterekkel, robotokkal, egy kutya a kettő. Még az se lehet mondani, hogy egyik komolyabb mint a másik.

  37. Hát ez az, szal mitől is ijedne meg?
    Egyébként én is nagyon várom a filmet.(Ez lesz az első 3d-és élményem)

  38. 20.Bence: elég vizuális típus vagyok, elképzeltem ezt a jelenetet, és 10 percig sírtam… a röhögéstől!!! Ez jó volt.

    Amúgy én is azt mondom, hogy majd ha hivatalosan bejelentik, akkor pánikoljunk…

  39. Hah, méghogy az Avatar überelné kidolgozottságában a SW-t? Javítsatok ki ha tévednék, de az Avatar a kékcicabolygó lerohanásán és a szerelmes kékcicapár tragédiáján kívül másról is fog szólni? (Én örülnék neki a legjobban, ha így volna.)

    Bujtor: Az én szememben nincs olyan, hogy “Old Star Wars fan”, valaki vagy fan (és már a “A Long Time Ago In A Galaxy Far, Far Away” láttán összerosálja magát és még a pattogatott kukorica majszolásáról is megfeledkezik) vagy nem. A “jáj, a prequel-részek így szarok, meg úgy szarok…” emberkéket én nem tartom SW-fannak.

    Btw én örülnék egy új trilógiának (bár tény, hogy Anakin halála után már kicsit eröltetett volna), de a Zahn-trilógia sztem önmagában unalmas, alig szerepelnek benne jedi-s dolgok, pedig egy SW történetben az kéne hogy legyen a mozgatórugó, persze ha mondjuk ötvöznék a történetet az Anderson regényekkel, és az Új Jedi Rend megalapítása állna a történet központjában, akkor akár még jó is kisülhetne belőle. Bár szó mi szó a Régi Köztársaság témában még így is sokkalta több lehetőség van, az még akár egy új hexalógiát is megérne…

  40. jelenleg bárki kijavíthat, hiszen még senki, így te sem láttad a teljes filmet innen, így fogalmad sincs mennyire lesz kidolgozva.

  41. Mért lenne Lucas annyira öreg? Clint Eastwood már vagy 100 éves :) és még mindig ontja magából a filmeket, amikkel általában ottvan az Oscaron is.

  42. “A “jáj, a prequel-részek így szarok, meg úgy szarok…” emberkéket én nem tartom SW-fannak.”

    Hat en meg moziban lattam az eredeti filmeket es a kommunista magyarorszagon talan nekem volt az egyik legnagyobb SW gyüjtemenyem es az eleg nagy szo, mivel ugye csak külföldön lehetett merchandisinget kapni akkoriban, szoval eleg nagy fannek tartom magam, de az uj trilogia az egy szar es ha egyszer megtehetnem, felvasarolnek mindent, ami azzal kapcsolatos es elegetnem es ujra forgattatnam az egeszet.

    Lucas meg bekaphatja.

    Ez az avatar engem valahogy nem hoz lazba. Szep, meg jo meg mittomen, csak sajna engem a latvannyal nem tudnak megvenni, ha nincs mögötte semmi.

    Es ennel a filmnel nem erzem, hogy lenne mögötte valami.

    Igaz amikor jött a hir, hogy Cameron a Titanicot forgatja, mindenki azt kerdezgette, hogy abbol meg mi a picsat lehet csinalni, en meg mondtam, hoyg Cameron azert szerintem tudja, hogy mit csinal es ha ö azt csinalja, akkor tuti valami nagy fog kisülni belöle. Szoval remelem az Avatarnal is ez lesz majd es nem kell benne csalodnom.

  43. “Hat en meg moziban lattam az eredeti filmeket es a kommunista magyarorszagon talan nekem volt az egyik legnagyobb SW gyüjtemenyem es az eleg nagy szó” Hát és ezt meg ki nem x..ja le? Ennek mi köze van a hoz hogy nem tettszenek neked, talán ezzel azt akarod sugalni hogy emiatt te tudod a frankót?
    Szerintem meg rohadt jók. Szerintem ha néhány aprócska hiba nem lett volna bennük akkor majdnem annyira jók lettek volna mint a régiek(még így is van olyan rész ami szerintem még jobb is mint mondjuk A Jedi visszatér). Ja és ha már személyeskedsz Lucas nevében mondom, hogy te is bekaphatod, okés.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.