Eclipse-lego

Ahogy a múltkor megjegyeztem, 2010 nyarán érkezik a Twilight Szaga következő fejezete, amit a 30 Days of Night rendezője hozott tető alá. Véresebb meg komolyabb filmet ígér a rendező. Vicces amúgy, hogy hypeban a Potterhez hasonlítottam anno a Twilightot (nem tartalomban hasonlítottam, figyelem, vigyázat, ezt akkor sem fogták fel sokan), rengeteg rajongó ellenkezett, erre most a Twilight Saga harmadik része komolyabb film lesz, a Potter sokológia harmadik észe pedig az Azkabani fogoly volt, ott váltott komolyabbra az a filmfolyam. Szóval izé.

Na mindegy, itt az Eclipse logója.

Twilight: Eclipse logo

22 hozzászólás a “Eclipse-lego” bejegyzéshez

  1. Human, nem érzed kicsit erőltetettnek a párhuzamot?
    Már a New Moonra rámondták, hogy izgalmasabb, akciódúsabb meg komolyabb lesz az előzőnél, ezért hozták Weitz-et a nő helyett rendezőnek…:P
    Egyszer megtehetnéd azt is, hogy mindenfajta felhang meg utalás nélkül csak simán, objektíven beszúrod ide a cikket;)
    Had örüljön a sok fan:)

  2. voltak olyanok is, ugyanolyan flame lett, szóval tökmindegy. Meg amúgy is had írjak már a saját blogomba úgy ahogy én akarok, köszi.

  3. Olvastam az első két könyvet és – egy-két részlettől eltekintve – azért annyira nem volt rossz. A guilty pleasure kategóriába még belefér legalábbis. Viszont el kell ismerni, hogy humannek igaza van.

    Castiel: Na, megnézem, hogy hoznak ki egy igazán izgalmas, komoly és akciódús filmet egy olyan könyvből, aminek kb. a fele az egyik főhős nyavalygásából áll XD De mint mondtam, moziban tutira megnézem ettől függetlenül.

  4. Human…kezdek gyanakodni, hogy valójában fan vagy :D :D :D

    Viccet félretéve, általában a legtöbb könyvsorozatnál bedurvulnak idővel, több az akció stb…ez a 3. rész csak egybeesés lehet.
    Meg az ilyet mindig kiemelik egyébként, hogy a férfiemberek elmenjenek a moziba. Ami egy baromság szvsz, mert vannak a tipikus férfi és tipikus női filmek…nem kell beülni senkinek egy Twilight-ra…már eltekintve a papucs kisfiúktól :D

  5. Én az összes részt leadnám egyben a moziban. Nem lenne kifizetődő a stúdiónak, de kit érdekel, legalább túl lennénk már rajta. Az elszántabbak úgyis végigülnék a 8-9 órát, és utána remélhetőleg ők is belátnák azt, amint 15 év felett mindenki más már tud:)

    “nem kell beülni senkinek egy Twilight-ra…már eltekintve a papucs kisfiúktól” Napi tizes:)

  6. A film is jó lesz, nem csak a lógó! Tényleg kezdenek beindulni a dolgok a 3. kötetben. Mondom ezt úgy, hogy a New Moon a kedvencem az összes közül. :)

    Human, human, már úgy várom, hogy írj a New Moon-ról, miután megnézted november végén (HA megnézted). De tényleg. :P

  7. Pillanatra 2-t vert a szívem, h lesz Farkasos LEGO…

    ^ Szarkazmus, természetesen, és am meg: Tvájlájt-Szaga xD

  8. hannah, 22 évesen azt hiszem nem tudom mire céloztál, szóval légyszíves magyarázd meg nekem, köszi! :D

  9. Én nagyon bízok a Twilight filmek minőségi javulásában, bár sokat kell javulni, mert a borzasztó unalmas olcsó amatőr szarul vágott szarul fényképezett első résznél nem lesz elég, ha szimplán jobb lesz a folytatás!
    Bizakodó vagyok azért, mert vámpír-vérfarkas örök kedvenc téma, plusz a könyvek is jók. Mondjon bárki bármit. ;)

  10. Benceking, tudom, hogy erre célzott! :D

    Mondjuk az is igaz, hogy mikor először láttam a filmet még nem olvastam a könyveket és csodálkoztam is, hogy miért ez a nagy felhajtás körülötte – de(!) akkor se tartottam sz*rnak, csak nem nagyon fogott meg. Utána nyert számomra értelmet, hogy elolvastam a könyveket. És szerintem ezek után nem tudom majd azt mondani az egyik folytatásra sem, hogy sz*r. Legalábbis nagyon remélem! :)

  11. Nos ami engem illet, én várom a filmet. Olvastam az Alkonyatot és az Új holdat is. Az első könyv nem volt rossz, de a folytatása mérföldekkel jobb volt. Ezt el tudom mondani a filmről is. Amikor megnéztem az Alkonyatot, hát mit ne mondjak éppen nem volt rossz. A film feléig még úgy tetszett is nagyjából, aztán kissé unalmas lett. Ennyi. Sok minden működik könyvben, ami filmben nem, de a filmbéli folytatástól valahogy bizakodóbb vagyok. Egyébként meg azért is várom, s nézem meg a filmeket, mert jó viszont látni a vásznon azt, amit elolvastam. Lehet nem fog tetszeni, hát annyi baj legyen. Mindenesetre pasi vagyok és nem vagyok Twilight-fan, nem csöpöga nyálam sem a férfi, sem a női főszereplőtől, a könyv érdekelt elolvastam tetszett. Ennyi. :)

  12. KImaradt a “nem”. Bocsi bukta. xD Na szal nem vagyok Twilight-fan, a többit nem írom le újra. ;)

  13. “Viccet félretéve, általában a legtöbb könyvsorozatnál bedurvulnak idővel, több az akció stb.”

    kivéve azokat, amiknél pont nem. :)

    más: miért van az, hogy az twilight-tal kapcsolatos posztokban az átlag hozzászólás azzal indul, hányszor látta/olvasta azt, illetve annak meghatározása, hogy mi a sorrend? őszintén, kit érdekel ez? meg miért kell mindig-mindehová ezt leírniuk?

    egyébként nem nagy durranás ez a logó, bármelyik Harry Potter jobb volt. :) (he-he :PPP)

  14. Én olvastam a második részét, nagyon tetszett! Jók az előzetesek is, biztos vagyok benne, hogy a film is jó lesz!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.