Röviden: Pandorum

Az a nagy helyzet, hogy én is megnéztem és nyilván nem fogok rá annyit adni, mint mammut, viszont alapvetően ez bizony bejött. Azzal kezd a film, hogy egy 60ezer fős űrhajó repül valami lakható bolygó felé, miközben a föld elpusztult. Aztán azzal folytatják, hogy a reaktorhoz értő tizedes felébred a hibernálásból, egyedül, miközben áramkimaradások vannak és többnyire sötét. Logikus lépés logikust követ miközben feltűnnek valami lények, akik éhesek na meg erősek. Még egyszer mondom, az emberiség maradéka, az utolsó esély a faj fennmaradására, nyakig szarban. Innentől én meg voltam véve.

Azért néhol leült, meg túl fordulatosra próbálták írni, de meg tudtak lepni pár húzással. Ahogy a néhol klausztrofóbiás, néhol brutális hangulat is teljesen rendben volt. Igazából ami necces volt nekem, az pont a film címét adó dolog, a Pandorum állapot. Nem akarom lelőni, de amit akörül variálta, az érte a pontlevonásokat. A hatalmas hajón keresztül lények elől meneküléssel egy percig sem volt probléma. Na jó, összesen 2 percig, csak hogy mondjak egy számot. Részemről 7/10.

human
írta
2009. 11. 13. 05:39
megjelenés
37
hozzászolás


37 hozzászólás a “Röviden: Pandorum” bejegyzéshez

  1. Én meg pont úgy éreztem h a pandorum rész lett elhanyagolva.

    SPOILER!!! —>

    És ezalatt a mentális állapotot értem, nem a lények kialakulásának gagyi történetét. Számomra ott vált gyatrábbá a produkció.
    Szóval kegyetlen nagyot lehetett volna WTFeztetni a pöpecebb csavarral a pandorum poént meglovagolva. Nekem rettentően elindította a fantáziám, ilyenkor mérges is vagyok, h ez nekik miért nem jutott az eszükbe. Dehát mindig ez van.

  2. A film ténylwg rendben volt, de 1-2 értelmetlen rész miatt és a pandurom dolog hát igen azt vagy ki kellett volna hagyni vagy jooban kidolgozi… ez bizony 7.5/10

  3. Fos Cinema City nem játssza, Székesfehérváron meg csak az van… Pedig kurvára megnézném nagy vásznon, főleg a Dead Space hasonlóság miatt. Na meg mert imádom a hideg űrben játszódó filmeket főleg ha fosatós. Lehet felutazok Bp-re?

  4. Mammut irása után az volt az első dolgom, h megnézem a filmet én nagyon nem bántam meg!!! 10pontot nem is de nekem 9es volt a film. Ha jól emlékszem Mammut azt irta h a film trilógia lesz (ha profitál az első rész). Kiváncsian várom h mit hoznak ki a 2es részben.

  5. Szerintem is klassz egy film sci-fi, ami fosatós – az ilyen ritka (számomra), úgyhogy bátran folytassák csak! :)

  6. egyedül a 60 e emberre 3 ember vigyáz tűnt kicsit irreálisnak…

    nekem is bejött, de a pandorumos résszel még dobahttak volna rajta ha bátrak.

    spoiler:

    pld kiderül , hogy payton nem létezik, csak a skizo bower egyik személyisége(és bower lett volna gallo…)

    illetve, miért is nem vettek fel űrruhát és tették meg a távolságokat az űrben(örök trükk)

    ettől függetlenül korrekt darab.

  7. A Pitch Black óta vártam egy ilyen finom kis sci-fi felütésre, a bevételt nézve ezt nem rontják el második résszel, bár trilógiának szánták. DVD, Blue-ray kultusza viszont csont nélkül létrejöhet. Látni kell!

  8. SPOILER

    Lehet hogy azért nem mentek ki mert nem volt ürruha vagy nem volt kijárat esetleg nem tudták hogy kell. Mivel munkás, tudos és gépész vagy mi volt a felállás.

    Nekem nagyon bejött a film és külön öröm volt hogy nem derült ki hogy Bower (vagy mindenki) az egészet csak képzelgi mert akkor nagyon mérges lettem volna. Túl elcsépelt mostanság ez a megoldás.

  9. Latis:
    tehát egy űrhajón nincs űrruha, sem zsilip.
    vagy ha van akkor arról a legénység nem tud.

  10. SPOILER SPOILER

    Pedig egyszerű,addig nem tudtak kimenni míg azok a fishman-ek ott voltak…esetleg tönkre tették ,ruhának felveszik vagy akármi … volt rá idejük bőven.
    A film vége tetszett,nem úgy lett vége hogy az utolsó képkockán feltűnik egy megmaradt vizibuznyák.
    Azokat a filmeket,hogy bírom már utálni… :(
    Remélem nem lesz trilógia,ez így nagyszerű volt.
    Nem kéne elrontani,mint ahogy a Pitch Black-kel tették.

  11. Racoon: vagy nem tudták hol keressék. Masszív emlékezetkiesés mindenkinél ugyebár.

    /* SPOILER */
    A pandorumos rész pont elég szerepet kapott, se több, se kevesebb nem kellett belőle. Kár lett volna erre építve csavarni még a sztorin, mert akkor már úgy állunk fel, hogy “Nabmeg, megint egy film, ahol mindenki csak képzelgett mindent. El se indultak.”
    9/10, de csak azért mert remélem lesz folytatás.

  12. Spoileres lesz!

    Ezt a filmet az utolsó 10 perccel úgy hazavágták, mint annak a rendje. Rég láttam olyan filmet, amit az utolsó perceiben zúznak porrá bár addig sem volt kiemelkedő. Az hagyján, hogy tényleg rengeteg filmből van összelopkodva az egész (Alien-ek, Event Horizon – ami nem lehet véletlen, hiszen a film végén előbukkan Paul W.S. Anderson neve – meg még talán a Sunshine is, de lehetne még foszlányokat emlegetni, most nem megyek bele, The Descent), mert a film közepe-végéig még semmi(?~) gond nincs vele, szemet lehet hunyni a nyúlások felett, hiszen mindezt viszonylag jól teszi, saját javára fordítja. De!
    A film végére minek kellett beletenni azt a hadnagy (Quaid) féle kiborulást, hisztit?? Hozzáteszem ugyanezt a jelenetet az Event Horizon-ban Sam Neill messzemenően jobban hozta, mint Dennis Quaid ebben. És teljesen feleslegesen, mert ha a filmben végig alig van utalás erre a pandorum jelenségre, akkor a végére már tökmindegy volt beleerőszakolni, nevezték volna át inkább a filmet és az megmenthette volna.
    Itt a film végén még valami szemet szúrt, méghozzá az űrhajó ablakának betörése, ami egy irtózatos vicc szerintem, mert ha ennyitől betörik az üveg, akkor a víznyomástól már rég betört volna. Plusz a zuhanáskor maga az űrhajó is megsérült volna ha az üveg ennyit nem bírt ki, ergo megint csak el kellett volna már ázni mindennek. És még valami így hirtelen felindulásból: miért is bukkantak fel újabb mentőkapszulák? Mert betört az üveg a hajón és vészhelyzeti evakuáció lép életbe?? Mi van?? A lezuhanáskor nem kellett volna ennek megtörténnie, vagy akkor amikor becsapódott, de inkább még előtte? Áhhh, hagyjuk. Saját magát betemette a film egy szempillantás alatt.
    A végkövetkeztetésem az egész filmről az az, hogy túl sok mindent próbáltak belesűríteni ebbe a filmbe, túl sok elemet próbáltak egybegyúrni innen-onnan lopott ötletekből, de valahogy a végére már ők is elvesztették a fonalat. Egyszerűen túlbonyolították. A “pandorum” szindrómának meg már kapkodva próbáltak értelmet nyerni a film végére, hogy “úristen ha már ez lesz a címe, akkor legyen ezzel kapcs is valami bonyodalom, csattanó…
    Átgondolatlan, üres katyvasz és a végére teljesen lehangoló! Sokkal jobbat vártam. Nálam ez egy 5/10.

  13. SPOILER SPOILER SPOILER

    @ 16. Cooper

    “miért is bukkantak fel újabb mentőkapszulák?”
    Azzal a módszerrel evakuálta amivel a régi “baleset” kapitánya kilőtte a hajó utasait. (Nem volt megmagyarázva, de szerintem ez nagyon egyértelmű volt)

    Az ablakos dolgon kiakadni egy ilyen filmben szerintem butaság :)

  14. @ 16. Cooper

    Az ablakos dolgon főleg azért fölös kiakadni, mert addig zárva volt a külső pajzs, ami megvédte, az a fegyver meg lehetett elég erős is, mondjuk amikor látták, hogy reped visszazárhatták volna a pajzsot :)

    A hajó meg valszeg a számítógép által vezérelve leszált a bolygóra nem lezuhant.

    A producer, Paul W.S. Anderson pedig a saját rendezéseiből nyúlt, vagy mondhatjuk úgy is hogy saját magából merített :)

    Payton a végén nem pandorumos, csak simán próbálja meggyőzni őket az igazáról, hogy álljanak mellé, aki pandorumos a Bower, azért halucinál.

  15. Spoiler

    Jó, azt az üvegbetörést meg lehet magyarázni, meg sok mindent, ha nagyon akarja az ember. Pajzs tényleg volt, erre nem emlékeztem… De akkor is, olyan vékony “üveg” egy űrhajón, 2174-ben??????
    Viszont a mentőkapszulák nem ugyanazért jönnek fel a felszínre, mint az előző űrhajón, ahol a kapitány lőtte ki őket a semmibe, mert megzakkant, hanem tényleg azért, mert betört az üveg. Egy monitoron ki is írja a gép, hogy “Hull breach; Emergency evacuation” (még azt is írja, hogy 1211 életfenntartó kapszula sértetlen vagy aktív) és arról is szó van a végén, hogy a hajó nem magától szállt le, hanem lezuhant. Nem véletlenül van egy tengerbe esve. Számítógép vezérelve simán le kellett volna szállnia… De ez lezuhant!
    Payton pandorumos (vagy csak simán tébolyult), hiszen a film alatt végig saját magával, vagyis fiatalkori énjével beszélget, pont ez a lényeg, hogy ugyanúgy meghülyült, mit az előző hajó kapitánya, ja és nem is hadnagy és nem Payton a neve ez is kiderül, hanem ő Gallo tizedes és ő nyírta ki a hajó legénységét is amikor megtudta, hogy a Földnek annyi… Bower meg a végén kezd meghülyülni, mert Payton, alias Gallo telebeszéli a fejét, ami azért vicc, mert egy betegséget azért ilyen könnyen nem lehet belebeszélni az emberbe, hogy egyből nekiáll hallucinálni. Vagy beteg az ember mentálisan vagy nem. Szóval Bower a film végén kb 5 percig pandorumos, aztán hirtelen semmi baja. LOL
    Kár azért az utolsó 10 percért, amiben mindent megpróbáltak megmagyarázni, még visszatekintő jelenetsorokat is mutatnak, hátha a néző már nem emlékszik mi volt a film elején… Ez meg már nagyon elcsépelt dolog.

  16. SPOILER SPOILER SPOILER

    @19. Cooper

    Jó, erre a kabinos dologra rosszul emlékeztem akkor :)

    De a vízben landolásra azt mondja Gallo, hogy “Ez nem véletlen szállt le ide, hiszen nem vizi hajó, ugye?” (nem pontos idézet természetesen), ebből arra következtettem,hogy ő navigálta a hajót a vízbe.

  17. SPOILER

    16. Cooper
    2009. 11. 13. 23:21

    kb. szóról-szóra egyezik a véleményünk. Zavaros, és követhetetlen. Azt a kórságot vagy teljesen kihagyni, v. jobban felépíteni. A gyorsított mozgású halpofájúak még most sem teljesen értem hogyan kerültek oda? (Vmit hadováltak szteroidokról, és ennyi??) Nekem szimplán csak idegesítőek voltak, lévén olcsó húzás pusztán a sötéttel és kamera kapkodással, hirtelen ijesztgetéssel operálni.

  18. Soder: nem követhetetlen, de oda kell figyelni a sztorira h a végén megértsd teljesen. Az öreg feka elmeséli az egész történetet és abból kiderül, hogy miért kerültek oda. Csak oda kell figyelni és ezt a részt meg a végét összerakva mindenre megkapod a választ :)

  19. SPOILER

    20. qzer

    Ha jól értem: I guess this thing does land itself, doesn’t float too well though, does it?
    Ami nyersen kb: Asszem magától landolt ez a valami, habár nem úszik valami jól, nemde?
    Magyarosabban: Asszem magától landolt a “kicsike” , de nem úszik valami jól, nem igaz?
    A csaj mondja előtte: Already crashed.
    Vagyis “már lezuhantunk”.
    Úgy hogy lehet tényleg magától szállt le robotpilótával, de az is lehet, hogy tényleg lezuhant. Konkrét válasz nincs, fingja sincs senkinek róla. De akár lezuhant, akár leszállt, mindenképp ki kellett volna szerény logikám szerint lőnie a kapszulákat, mert megérkezett a célhoz. Gallo-nak vagy Paytonnak semmi köze nem volt a leszálláshoz, szimplán kinyírta a legénységet, majd aki jól végezte dolgát, befagyasztotta magát a hadnagy kapszulájában és várta, hogy megérkezzenek vagy valami. Ezért hitte azt ő is és Bower is, hogy ő a hadnagy.
    Ez a vége jelenet is szinte szórol szóra lopás a Sunshine-ból, annak is a végéből Pinbacker gondolataiból istenről, de az Event Horizonban is hasonló dolgok hangzanak el Sam Neill karakterének szájából. “Isten azt hiszed még létezik? Halott az emberiség nagy részével együtt. Nincs aki ítélkezhetne fölöttem…” Stb.

    21. soder

    Elvileg az a magyarázat a “szörnyekre”, hogy minden befagyasztott emberbe valamiféle cuccot adagolnak, hogy a bolygón ahova leszállnak könnyebben alkalmazkodni tudjanak a környezethez. De mivel a hajó több mint 900 évig utazott és egyes kapszulák valahogy kinyíltak, de nem jutottak ki a felszínre, ezért ők az űrhajó környezetéhez alkalmazkodtak. Valami kényszerített evolúció akar lenni. De hogy mitől és miért lettek ilyen gyorsak és erősek az fals szerintem. Sötétben és ilyen környezetben igazából elkorcsosodnának szerintem. Igazából egy az egyben nyúlás a “The Descent”-ből.
    Az is fals, hogy hogyan tudnak túlélni ráadásul ennyi ideig, mit esznek. Jó, volt 60ezer ember, amiből a végére maradt 1211, de akkor is több mint 900 évről van szó. + kérdés hogyan szedték volna ki az embereket a kapszulákból eledel gyanánt, hiszen valami törhetetlen izéből van, még hangot is szigetel.
    Persze itt már kicsit túlságosan is kivesézem a dolgokat, amiket jó filmeknél ált. eszembe se jutna, ráhagynám a fantáziámra. De itt nem tudok elmenni mellette, mert túl sok a hülyeségből, meg mindenből és ezért ez egy katyvasz, mint ahogy írtam már feljebb is. Nincs normálisan kidolgozva egy történet- vagy eseményszál sem, mindenből egy pici.
    Kicsit konkrétabban össze kellett volna szednie a készítőknek, hogy miről is fog szólni a film, mi lesz a váza: Pandorum jelenség (“Event Horizon”-hoz hasonló és a “Sunshine”-féle Pinbacker jelenséghez)? Föld bolygó pusztulása/ utolsó túlélők megpróbáltatásai (Sunshine)? Szörnyek a hajón (valahol a “The Descent” és “Alien” első rész? Simán maga az utazás a bolygóra és a landolás csavar, hogy már rég megérkeztek, csak víz alatt vannak (“Sphere”)? Kannibál utasok, akik véletlenül ébredtek fel az altatásból és éheznek? Stb. Ezeket a kérdésköröket feszegetik és egyik sincs igazából kidolgozva. Más filmekből vették át ezeket a dolgokat és próbálták harmatgyengén összegyúrni, ami talán a film közepe/végéig (utolsó 10 perc) még talán sikerült is.
    Ennyi.

  20. SPOILER

    @23. Cooper

    Hát ismét neked van igazad, bevallom kicsit fáradtan néztem, ezek a részletek kicsit zavarosan maradtak meg :)

    De arról nem volt szó,hogy pontosan tudják mikor jöttek létre a lények, lehet nem voltak “sokat” szabadon, bár ennek pont az ellenkezőjét feltételezi a nő, de ő is csak sejti/gondolja.

  21. “bázeg, jelöljétek a spoilereket figyelmesebben légyszi”

    nem egyértelmű, hogy kommentek között spoilerek lehetnek?

  22. SPOILER

    A szörnyek úgy jöttek létre, hogy a telepeseket Dennis Quaid kikúrta a picsába a reaktorba mert nem akarta, hogy ott legyeneek és ők úgy alkalmazkodtak a környezethez ahogy tudtak pl élelem -> felzabálják egymást ezért is lettek korcsok plusz gondolom különböző fertőzésektől lett ilyen a kinézetük. A gyorsaságukra csak annyi a magyarázat, hogy ez egy scifi kell bele izgalom, mittomén, de ez annyira nem izgatott.

    Sztem nem volt túlzott baj a kidolgozottsággal. Ez így nekem tetszett, meg a vége is, ahogy megoldották a csavar is. csak kár h folytatásos lesz ha lesz, sztem nem kéne..

  23. HA SPOILERES KÉRDÉSRE VÁLASZOLOK AZ IS SPOILER

    23. Cooper: Miért nem lőtték ki a kapszulákat korábban?

    1. Ha a hidon nincs senki, aki felülírhatna egy fals kilövési parancsot(gép rosszul értelmez egy helyzetet), akkor lazán a halálba küldhetne 60.000 embert. Ezért a gép ebben a kérdésben nem dönthet önnállóan. Hiába érkeznek meg a célhoz, nem lő ki semmit.
    1. folyamánya: ha viszont vannak a hídon és komoly sérülés éri a hajót, akkor joggal feltételezi, hogy a fals kilövési parancsot felülírná a szolgálatban lévő tiszt, de ha mégsem teszi, akkor valószínűleg épp a kapszula felé rohan (ahogyan tették is). Ebben az esetben kilövi a kapszulákat.
    2. lehet, hogy a hajót valaki letette és szándékosan felülírta a kapszulák kilövésének parancsát, mert pl. úgy gondolta, hogy előbb vezetőségi kupaktanácsot hív össze. Helyette vacsorát adott a mutánsoknak, így ez elmaradt.

    A mutánsok.
    1. egyszerű törzsi kultúrában éltek, aki nem erős, megdöglik. Elég gyorsan eljutottak a látott szintre, ezért ilyen gyorsak.
    2. Nem 900 éve vadásztak, ez az indulás ideje. Hogy a Föld mikor semmisült meg és Gallo mikor kezdte a maga kis egyéni poklát felépíteni, nem tudni.
    3. Nem szedték ki az embereket. Időnként kinyílt egy-egy kapszula és levadászták a kilépőket.

    Szerintem nem nagyon akad olyan dolog, amire nagyon nyakatekert lenne a válasz, nem annyira katyvasz a sztori.

    Ami viszont tényleg erősen sántított, az a közel 800 éves óceán alján történő pihenés. Azért ennyi idő után nincs gép, ami még működne. Bár az is lehet, hogy a számítógép meghibásodott.

  24. SPOILER TÉNYLEG

    Még egy apróság: Nem olyan biztos, hogy nem Gallo tette le a hajót (eleve masszív emlékezetkiesésük volt), vagy nem tudta hogy már rég lezuhantak/leszálltak. Amikor Payton rátalál, elejt egy félmondatot a csillagokkal kapcsolatban. Ráadásul a film végén Gallo egyáltalán nincs meglepve velük ellentétben, valószínűleg ő már tudta az igazságot.

    Amúgy Bower nem a végén kezd halucinálni, a film közben is előjön párszor a Pandorum néhány mellékhatása.

  25. nagyon-nagyon-nagyon durván bejött. tipikusan olyan, amikor nem tudok semmit a filmről (mikor készült, ki csinálta), és úgy ülök le nézni, semmi elvárással.
    lehet h csak az r5 hibája, vagy direkt (?) ilyen az effekt, de az elején mikor jöttek a lények, akadozott az animáció, pont mintha stop-motionnel lett volna felvéve. ekkor úgy 80-as évekre tettem, mondom basszus a descent de lenyúlta az egészet, és sokkal sz*rabb is :D

    a hangulat az első perctől beszívott, és úgy is tartott a végéig. kitűnő szórakozás.

  26. Nem volt rossz, bar nem tul eredeti. Az elöttem szolok mar lemondtak, hogy mi mindenböl “meritettek” a film keszitöi.

    Az idegesitöen gyors, követhetetlen vagasok es a kezikamera tulzo hasznalata az akciojeleneteknel viszont nagy-bagy fekete pont, nalam sokat levont az elvezetböl.

  27. Sziasztok!
    Én nekem ez a film nagyon is bejött!
    Talán az utóbbi idők egyik legjobb filmje volt.
    Komolyan úgy izgultam, mint már rég… Utoljára talán kiskoromban a Nyolcadik utasnál :) Szóval volt bennem adrenalin az tuti. Úgy indult, hogy csak belenézek és majd megnézem valamelyik ráérős délutánomon, de egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy vége is lett :D

    Szóval nekem nagyon is tetszett!
    Hála Nektek, hogy megnézhettem, mert anno irtatok róla, de már el is felejtettem. Feljöttem, megint meglepődtem, hogy dejó és már jött is lefele :) Köszi :)

    Na minden jót!
    Laccy

  28. Nekem tetszett. Lehetne alcímként még ezt adni neki: Heikki Kovalainen kalandjai az F1 után. Viccet félretéve, 8/10.

  29. SPOOOOOILER

    Nem értem, akik azt kritizálják, hogy Bower csak úgy hirtelen lett örült a végén, aztán meggyógyult a kilövés után.
    Nem figyelték a filmet?

    Már az elejétől elkezdett remegni a keze (kezdeti szindrómák), valamint megvolt a múltbéli tragédia (a felesége meghalt vagy öngyilkos lett, ez nem volt tiszta), és ez a pandorum két szimptómája, ahogy végig szajkózzák a filmben.
    Végig rajta volt, csak próbálta visszaszorítani, hogy megmentse a hajót, viszont amikor a végén látta,hogy nincsenek csillagok és minden reménytelen, akkor elengedte magát, bár próbált harcolni, Gallo meg jobban gyengítette a hülyeségeivel.
    Az meg, hogy amikor kiszabadult a hajóból normális lett az a pandorum maga miatt van,mert az a mélyfagyasztás és az utána lévő bezártság miatt van, ergo, ha a szabadba kerülsz, akkor enyhül és elmúlik, vélhetőleg, bár nem tudjuk utána mi volt.

    A szörnyek meg egyszerűek–> tele volt nyomva a szervezetük az adaptáló gyógyszerekkel, hogy amikor felengedik őket, majd tudjanak alkalmazkodni az új bolygó körülményeihez (ahogy a nő is mondta), viszont amikor felengedtek, a szabadság helyett Gallo beküldte őket a storage roomba vagy a reaktorba, a sötétbe, ahol a gyógyszerekkel telepumpált testük elkezdett ahoz a környezethez alkalmazkodni.
    Ilyen egyszerű.

    Az üveg is könnyen magyarázható: a hajó több, mint 900éves!! Egy üveg ezalatt meggyengül (bár sosem értettem azokat a sci-fiket, ahol az űrhajókat telenyomják sérülékeny üvegekkel, amik teljesen nyilvánvalóan a hajó leggyengébb részei, még ha pajzs is védi őket! bezzeg a galacticán egy üveg sincs, nincs is mi betörjön!!:) ),előzőleg meg a pajzs be volt zárva, tehát a nyomás ellen védve volt.
    Gallo végig amnéziás volt a fagyasztás miatt, fogalma sem volt a történtekről, addig, amíg nem adta be magának a gyógyszert, onnantól mindent vágott.
    Tehát: Gallo megtudja, hogy elpusztult a Föld, megőrül, mindenkit kinyír a hídon és elkezd játszani a “rakománnyal” pár évig (felnő ugyebár), amíg feltehetőleg megérkeznek a Tanisra (az nem világos, hogy magától rakta le magát a hajó, vagy lezuhant; ha lezuhant, akkor biztos azért került a vízbe, mert ott érheti a legkisebb kár becsapódáskor, gondolom erre rásegített a fedélzeti gép is és mivel nem érte nagy károsodás, ezért nem volt emergency evac, vagy Gallo simán felülírta), ott még gecizett egy kicsit az emberekkel, majd visszavonult aludni pár száz évre,mert megunta.

    Szerintem elég érthető és követhető volt a sztori végig, akinek meg még maradtak sötét foltok, azok olvassák el szerintem wikin az összefoglalót, mert ott érthetően el van minden magyarázva:)

    Mondjuk engem csak egy dolog zavart: faszán szigetelt kis kapszula a végén,beleállnak, megy bele egy kis víz,ok,de miután lezárták miért megy még bele víz?
    Akkor nem jó a szigetelés és az űrben simán meghaltak volna..
    Mindegy.

  30. Az imdb 2 bakit említett meg egyébként a filmmel kapcsolatban. EZÉRT ÉN NEM IS JELÖLTEM A SPOILERT ALAPBÓL

    Az első a por jelenléte az űrhajón. A film elején is mutatják, valamint a történet közben is láthatunk 1-2 poros műszert. Az űrhajók elvileg pormentesek.
    A másik dolog pedig a film végén, amikor Bower és Nadia katapultálnak a hajóról. Első körben ugyebár a kapszula félig van tele vízzel, majd ahogy haladnak az óceán felszíne felé, úgy folyamatosan telik meg vízzel az egész, pedig hát ezeknek a kapszuláknak semmit sem kéne beengedniük.

  31. Baki spoiler

    Kapszulát én is megemlítettem:P

    De a por mondjuk úgy magyarázható meg, hogy a bent lévő dolgok (hullák és tárgyak, minden ami nem fém és nem rozsdamentes) rohadnak, főleg majdnem ezer év alatt, szóval szerintem ez nem állja meg a helyét, de a kapszulás dolog igen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.