30 hozzászólás a “Deathly Hallows most akkor rendesen” bejegyzéshez

  1. jójójó de mindig ezt mondom én is azt a végén mindig szar lesz… remélem ezt nem rontják el úgy mint a hatost, mert szerintem az volt a mélypont, és hogy ne csak fikázzak tényleg jól néz ki, bár ugye soha nem a képi világgal volt a baj :D

  2. szerintem a legeslegroszabb a 3. volt, utána már egyre jobbak lettek, bár a 6.at még nem mertem megnézni ennek ellenére sem. de ez egész jónak tűnik…

  3. A 6. film nekem nem tetszett, mivel úgy éreztem, hogy pont a könyv lényegét hagyták ki belőle. Remélem ez jobb lesz. Habár a rendező ugyanaz…nem baj, akkor is remélem, hogy jobb lesz.

  4. Az első percig bevágott képek tökéletesen egyeztek azzal amit olvasáskor elképzeltem, utánna már nem, de azért jó lesz majd egyszer egynek!

  5. Szerintem egyenlőre semmilyen következtetést nem lehet levonni.
    Viszont nem korai még 1 évvel a bemutató előtt már képi anyagot mutatni a filmből?

  6. szerintem pont a 3. volt a legjobb, de ez nem az a topic
    engem a filmek már annyira nem érdekelnek, de pont a napokban kérdezték a lányaim, hogy mikor lesz új Potter a mozikban. lehet, hogy egy enyhe rosszullétet fogok okozni Nekik holnap, mikor közlöm, hogy egy év múlva…

  7. Hát nemtom, nekem olyan mintha a 6-ot is most láttam volna (és van egy olyan érzésem hogy hamarosan fogom is újra, mert a húgom rágja már a fülem nagyon), és úgy érzem ez még lehet jó… mármint, a 6.-ból már az első mozgó anyagnál azt mondtam, hogy na, végre, végre, lesz egy nem csak nézhető, hanem jó film, és amit a végén kaptunk az (számomra) szintén csak nézhető lett, ez azonban egyelőre nem nagyon fogott meg, szóval még jó is lehet :)

  8. de a hatodikról tényleg van külön írás, itt már a következőről kéne legyenek kommentek, ha kevesebb is, de a temánál maradva.

  9. Tiszta jó, hogy a filmek élvezhetősége előre haladva növekszik, ha belegondolunk. Látszik, hogy a sok rendező-/producer-/minden váltás után végülis belőtték a keresett irányt. Ennek örömére a két ünnep között le is darálom majd az eddigi hatot.

  10. Én imádom a könyveket, és a filmek nagy részét is, de ez pl annyira semmi még, hogy tök fölösleges volt kiadni. Egy évvel előre…ahogy Harryék rohangálnak fel alá…
    Ettől függetlenül várom nagyon, mert ha már a 6ból kivették az összes jó részt, akkor itt a végén tényleg mutassanak valamit.

  11. Én még mindig azt mondom, h jó lesz ez, és nem rossz, h rátettek egy előzetest a DVD-re:)

    SPOILER

    Azt várom, h h oldják meg, amikor a kígyó majd kirobban Bathilda Bircsókból. Én olyan alien-esre képzeltem végig, de asszem, az lehet durva lenne:)

    SPOILER VÉGE

  12. Én tényleg csak abban reménykedem, hogy nem fogják ebben is eltúlozni ezt a tini-érzelem-mizériát, mert ez volt a 6. fő problémája is… remélem végre a lényegre fognak koncentrálni az egész film alatt, hamár 2 részre tépték az amúgy egy filmben tényleg elmondhatatlan történetet.

    szerintetek hol fogják megszakítani a Part I-et?

  13. Nem tudom miért foglalkozik azzal mindenki hogy melyik rész volt a jobb/rosszab mert a sok rendező mind a saját koncepcióját valósitotta meg.Az első két rész negédesen gyerekközeli volt de ahogy a könyvben is haladtunk ugy lett “darkosabb” az egész történet.Most az utolsó két rész (félbevágva) a könyv egyik legdurvább része lesz… vérengzés kinzás gyerekgyilkosság (gyerekkatonák?) abban biztos vagyok hogy Chris Columbus ezt a részt egész máshogy forgatná le mint David Yates.

  14. Sztem jó anyag :D és én örülök hogy egy évvel előre csigáznak. biztos tudnak majd ígyis újat mutatni.

  15. nem korai egy ilyen trailer? :-s le fognak loni mindent egy ev alatt. amugy a zene nagyon fasza :D

  16. Az előző rész nagyon elvette a kedvem Pottertől és a barátjaitól.Remélem ez valamivel komolyabb film lesz az előzőnél és nem arról fog szólni,hogy kinek kicsoda a barátnője/barátja..

  17. Az utolsó rész egyben kiad szerintem ugy 5órát is— ugyhogy sok trailer-spoiler mehet mégis epikus lesz a vége.

  18. Jónak néz ki igy elsőre. Ez az első olyanr ész amit elolvastam mielőtt még láttam volna a filmet. Remélem nem írnak át sokmindent, de már ebben a videoban is van pár olyan kép amit nemtudok hova tenni.
    Szerintem is a Gringots-os balhé előtt lesz vége az elsőnek.

  19. ó de miért ezt a 3 gyereket mutogatják, miért nem Pitont, Luciust és Bellát? :] őket legalább jó színészek is játsszák… kiborulok Daniel Radcliffe színészi képességeitől..
    egyébként ez alapján egész jól elkapták a hangulatot, bár még lehet ebből könnyen elcseszett film, nyilván nem tudják ugyanazt a hatást hozni, mint a könyv esetében.
    alig várok néhány jelenetet, és én is remélem, h. nem lesz olyan nagy hangsúly a szerelmi szálakon..

  20. Sokat gondolkodtam azon mi lehet az oka annak, hogy a film mégis olyan messze van a könyvtől… lehet hogy nőnek kellet volna rendezni… végig.

    Ez a kamerarángatás mennyire egy hígfos már.

    A P13 besorolás marad, szóval kb olyan kínzások lesznek hogy valaki hangosan kiabál miközben egy nagyméretű könnyben ázó csipás szemen álldigál a kamera.

    A Darren Shan könyvből is milyen filmet csináltak.

  21. Egyik könyvet sem olvastam de ez már lassan “horror” kategória lesz. :-) Azt nem értem, hogy az akció filmekben egy jó anyázást és vérfolyást követően már sivalkodnak a gyermekeink védelmezői de egy ilyen tinifilmnél mindenki kussol. A szülők meg rohannak a gyerekekkel moziba mert jön Harry Potter amit ugye imádnak a kis lurkók. Ezt követően csodálkoznak, hogy a gyerek 10 évesen olyan ingerküszöbbel rendelkezik, hogy meg sem kottyan neki egy Rambo IV. Bocsi az offért de utálom az ilyen álszent jogvédőket.

  22. Igen, az lesz mint a Félvér Hercegnél, hogy mire kijön a film, a spoilereket is olvasók szinte megnézhetik a filmet darabokban. Viszont a film egy izgalmas kalandfilm lett és szerintem olyan klasszikus lesz, vagy már most is az, mint a Star Wars. Szóval HP6P1 igyekezz! : )

  23. hát ennyiből én sem tudok még következtetni, pillanatnyi vágások vannak, azok pont arra jók, hogy beazonosítsa az ember a helyzetet, de ha a többi képi anyagban megen lelövik a lényeget, mint az eddigi trailerekben, az agyon lesz csapva. ebben a részben sok a brutalitás, nemtom hogy akarják majd megoldani… (pl. ha a könyvet fogják követni, akkor elvakult Hermione- fan ok forduljanak majd el..) látványban jó lesz, sztorikövetésben nemtudom. én tuti megnézem, annyira azért a filmekben sosem csalódtam, hogy főbe akarjam magam lőni..:P

  24. hát én elvagyok képedve… ma nézegetem youtubeon hogy milyen vidik vannak, gondolok egyet, és találok egy harry potter 7 teasert! Eldobtam az agyam:D (azért lepődtem meg mert mostanába ritkán néztem ezt az oldalt és nem láttam itt a teasert) eh mondom miaf**z!!! egy évvel előtte már teasereznek? ezzel most megint felizzott bennem, mint a hat előtt, hogy most akarom a filmet!:D nemtom ki hogyvan vele, én így.

    A filmmel kapcsolatban csak annyit, hogyha szarul oldják meg a minisztériumos dolgot, akkor én speciál szomorú leszek. Na meg a Gringotts… hát az durca lesz:D a partI-ból mer sztem még az benne lesz. és amikor mennek Roxmortsba, akkor lesz vége az első résznek. De ez csak az én személyes véleményem.:))

  25. Nahát, gyerekek, én is meglepődtem amikor láttam, hogy van teaser! : D Én olvastam a könyveket is, és látom, hogy sokan szidják a Félvér Herceget mert túl sok hangsúlyt fektettek a szerelmi szálakra… ez igaz, egy dolgot azonban ne felejtsetek el: a Halál Ereklyéiben nem a Roxfortban fognak ücsörögni, úgyhogy nem lesz kivel smárolni minden második percben (kivéve talán Ront&Hermionét, de annyira csak nem hülyék, hogy ezt teszik a film fővonalává!!!).
    A teaserről csak annyit, hogy nekem is felcsigázta az érdeklődésem, bár tényleg csak annyit tehet az ember, hogy kb beazonosítsa a helyszíneket…
    Azt amúgy én se vágom, hogy ki a rákot fotóznak annyira, hiába erőltetem az agyam… de Grindelwaldra kíváncsi vagyok ezerrel. XD
    Amúgy az I. résznek nem a Gringotts előtt lesz vége szerintem, hiszen az már a könyv háromnegyedénél van kb, vagy utána. Viszont ha jól láttam az előzetesben, akkor az a tengerparti ház a Kagylólak volt, így hát elbizonytalanodtam. Én mindenesetre nem ott választottam volna el, hanem valahol a Bathilda-Lovegoodék közötti részen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.