Kick-Ass, vér, R besorolású trailer, humor

Egyszerűen nem értem, hogy az első trailer után miért voltak még ilyen kérdések: “ez most komoly?”. Azt hiszem ez a Hit-Girl központú új trailer minden kétséget eloszlat. I’m just fucking with you, daddy. Ezt nem úgy gondolták komolyan, és baromi jó szórakoztatás lesz, ha bármennyire is felér ezekhez a trailerekhez a kész mű. Szinte minden külsős, aki már láthatta a filmet, valami hasonlót sóderolt utána.

human
írta
2009. 12. 22. 05:50
megjelenés
42
hozzászolás


42 hozzászólás a “Kick-Ass, vér, R besorolású trailer, humor” bejegyzéshez

  1. Hát ez vmi elképesztően baromi jó lesz! Vigyorogtam rajta végig, remélem a film is adja majd ezt a hangulatot, mert ezek eddig piszkosul ütnek.

  2. Én ezt a vérátfestős dolgot sosem értettem. Oké, mondjuk a Kill Bill teasereiben amikor Uma Thurman _fekete_ pecsétes ruciban pózolt minden előzmény nélkül, akár azt is hihettük volna, hogy motorolaj. Itt viszont átrepül egy golyó az ember fején, aztán kispriccel valami LILA. Levágja az ember lábát, és nincs SEMMI. Talán ha nem vérzik, nem is fájt, igaz?

  3. Nem olvastam az egész képregényt, csak az első promó részt, de nem az volt benne a lényeg, hogy pár srác összeáll képességek nélküli “szuperhősnek”? Ez meg itt ugrál, mint egy majom, meg mészárol, akár egy nindzsa. Wut?

  4. Ez…ez…hatalmas:) Ha csak 80 %-ban ilyen jó lesz a film…

    AMúgy:
    Call of Duty: Modern Warfare 2 – én is ezt hallottam:)

  5. “Benchmade model 42 Butterfly knife”-titánium nyelű husáng, az egyik legjobb szalonnázó a piacon!
    Amúgy a trailer üt, mint a buszkerék! A képregényt folyamatosan olvasom, remélem fele olyan jó lesz.

  6. Hát nemtudom,egy kb 12 éves kislány gyilkol….lol deállat..
    A többbiek is kb. ugyanez a szint…

  7. #aurus: nem nem az volt a lényeg.

    képregény SPOILER:

    a lényeg az volt hogy Kick-Ass vett egy király kosztümöt e-bayen és felvette. persze először semmit nem csinált csak tetőkön sétált meg járőrözött aztán elkezdte piti bűnözőktől megmenteni az embereket és végül belekavarodott valami maffia ügybe(persze láma módon, valami csaj megkérte hogy állítsa le a nyomulós exét vagy ilyesmi, ha jól emlékszem)
    Hit-Girl asszem itt került be a képbe (issue 3 vagy 4) mert ő meg a faterja rosszfiúkra vadásztak kosztümben kb mióta megszületett, és az exnél megmenti Kick-Ass-t kb hasonló módon mint a trailerben van, felszeletel egy egész szobát

  8. aurus: egy szuperképességet sem láthattál a trailerben. Az hogy mennyi képtelen tényleges harcnak, nos az már más kérdés, de nem hiszem, hogy gond.

  9. Várós, de amúgy azt figyeltétek, hogy megremeg nic cage tekintete a kutyusnál?:D Lehet hogy végre újra színészkedni fog?:D

  10. karatézó karalábé: Kösz.

    human: Az ennyi képtelen harc nekem már sok, főleg egy ekkora kislánytól, akinek ráadásul nincs semmi szuperképessége. Persze ez szubjektív, szóval nem is szólok ezért többet.

  11. Nekem bejön a képregényes eltúlzott akció, ha igényes. Ez a film az lesz, hit girl meg kicks ass! Nem, nem szenvedek fogalomzavarban ;)

  12. human, most ezen ne vitatkozzunk, nekem ez nem jön be, leírtam ennyi. Annyit akartam mondani, hogy jobban elhiszem mikor Rambo valamelyik részben csípőből “célozva” lelő mindenkit, meg egy kézzel tart meg egy kurva nehéz stukkert. Mert nyilván nem várom el, hogy teljes mértékben realisztikus legyen egy film (bár azokat jobban szeretem, de úgy nyilván nem lehet hősfilmet csinálni – értsd egy a száz ellen). De itt egy tizenvalahány éves kislány ugrál, meg levegőben cserél tárat (!).

    Persze ettől még lehet jó és látványos, a lényeg az, hogy én nem erre számítottam.

  13. mondjuk én is azthittem, hogy a kick-ass végre egy maximálisan reális szuperhős film lesz, de egyre inkább úgy tűnik, hogy csak a különleges képességek hiánya miatt lesz “reális”. amúgy ez a videó most az bizonyította be, hogy nem lesz teljesen az, amit vártam eddig.

    oké, ütős lesz az tény, meg az én szám is tátva maradt amíg ezt a videót néztem, csak egy hangyányit kellett most csalódnom.

  14. A trailer odabasz (nem hittem volna, hogy a kislánynak ilyen fasza jelenetei lesznek, engem megvettek) és ja, egyáltalán nem kell komolyan venni (anno azt hittem, hogy ez a realitás talaján fogja bemutatni a “szuperhősöket” a kezdetektől, how to…), jó móka lesz!

  15. sajnos ez nálam is kihagyós, az előző trailer tetszett de ez már nekem túl sok hülyeség, sajnos bennem van a hiba :-)

  16. Alapesetben nem szeretem a képregény/szuperhősös filmeket, a pointless erőszakot, sőt magát az akcióvígjáték műfajt sem, de le a kalappal a ‘Kick Ass’ trailerek előtt. Valami hihetetlenül durva hangulatuk és stílusuk van mindnek. Mindenképpen meg fogom nézni (ha nem késik nálunk) moziban.

  17. Aurus: Amit mondasz, az számomra is zavaró a magukat komolyan vevő akciófilmekben (lásd a human által említett raklap fos Wanted-ot), de ez a film annyira vicc, hogy itt nem rondít bele semmibe, sőt ellenkezőleg, éppen hogy dob a hangulaton, legalábbis nálam.

  18. human: Azért azt nem akarod állítani, hogy az ugyanúgy el volt viccelve, mint ez a Kick Ass, mert az azért erős csúsztatás lenne. Azért vannak szintlépések a “nem komolyan vevésben”, és ez eddig a trailerek alapján elég magasan van.

  19. Jó, de human sztem arra célzott, hogy butaság komolyan venni képregényfilmeket. Akármit is sugall a film vagy a tréler.

    KickAss toplistás ezerrel. egy kérdést is feldobnék, hogy Magyarországon lehet e kapni magyarul a képregényt? mert ez érdekelne.

  20. egy film, amiben golyókat csavarnak a pisztolyból kilőve kézzel. Khm, yep, komolyan akarták venni magukat teljesen. Az tény, hogy ez meg őrültebb.

  21. Hát annak én sem örülök hogy a kislány ilyen szinten tolja az eksönt, mert én is azt hittem, hogy a “Kick Ass” azért nem akar majd elrugaszkodni a realitás talajáról, de minden esetre nem rossz ez – az ostoros fejlövés határozottan tetszett :)

  22. Most erre mit lehet mondani?
    Azt h ez egy rohadt nagy hülyeség.látszik h 10 éveseknek csinálták: a leszakadó végtagokat nyílván lézerkarddal vágták le azért nem vérzik az áldozat, no meg Cage is gagyi benne. szerintem egy kalap szar, szánalmas kislánnyal.Ugyanolyan szar mint a wanted, de ha ezért fizetnek..én nem fogok

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.