Van remény a Wolverine 2 kapcsán

Mármint a minőségre! Az, hogy lesz második rész az továbbra is tuti, a stúdió nem utasít vissza több kiló pénzt. Ki tenné?

Legutóbb azt hallottuk, hogy megvan az író. Most már azt, hogy le is adta az első változatot. Rendezőjük még mindig nincs, bár a forgatás 2011 januári kezdéséig még van idejük zsákolni, de páran már olvasták ezt a változatot, és azt mondják másmilyen lesz mint az első film. Ami mindenképpen jó, hiszen az valahol egy kihagyott ziccer volt. Igaznak bizonyultak a japánra utaló jelek, ott fog főleg játszódni, sok közelharccal, mély érzelmekkel meg blabla, és persze sok akció.

Szóval előfordulhat, hogy Farkas (hahahaha) Rozsomák a második részben szállítja amit kell.

human
írta
2010. 03. 04. 03:28
megjelenés
11
hozzászolás


11 hozzászólás a “Van remény a Wolverine 2 kapcsán” bejegyzéshez

  1. ha már Japán, a “Kitty Pryde és Rozsomák” sztorit kéne megfilmesíteni Ogunnal, Marikóval meg Jukióval. az gyönyörű lenne. de az túl komoly a vászonra… :-P

  2. Mindenképpen jöhet! Az első rész jó volt alapozásnak, most jöhetnének végre a komolyabb sztorik…

  3. Az első rész rettenet gyenge volt, önmaga paródiája…nagyon kiváncsi leszek erre !

  4. “ha már Japán, a “Kitty Pryde és Rozsomák” sztorit kéne megfilmesíteni Ogunnal, Marikóval meg Jukióval”

    Szép is lenne Lackó! De hollywood miért merítene egy sikersztoriból ötleteket? Inkább összeül 1-2 idióta és kreálnak valami baromságot. Így született a Wolverine-t csak nyomokban tartalmazó első rész is….

    Remélem a második részre összekapják magukat!

  5. kétlem, hogy felülmúlnák az elsőt, mármint nem azért mert olyan jó volt, csak a folytatások nem szoktak éppen jobbra sikerülne. De van jó példa is: TDK. Mégsem érzem, h jobb lehetne

  6. Ha már Japán, szerintem inkább a Frank Miller féle “Adósság és Becsület” vonalon lehetne csapatni. Bárcsak. Akkor még Miller is tudott írni.

    Amúgy nem értem, miért kell családbarátra venni, lebutítani a képregény adaptációkat a profit reményében. És pont a Wolverine-t.
    Ott van a jó példa, ahogy Ekoz írta, az 16- os karikás volt és hozott 1 milliárdot.

  7. De az előzmény el lett szúrva, akkor nem tudom, hogy van e esély annak a hibáit kijavítani, vagy valami jó sztorit öszerakni.

  8. Hát jobbat mindenesetre nem lesz nehéz összehozni.
    Nem volt ez olyan tragikus, hogy ne lehetne. Nem? :S

  9. Dudee: A TDK PG-13-as volt (nálunk lehet, hogy 16 volt)
    A Wolverinnel az a baj, mint a legtöbb képregény hősös filmmel, hogy a nézőközönség legnagyobb részét a fiatalok képzik, és ezért kell ilyen herélt verzióba megcsinálni őket. Hiába vannak idősebb fannok, ha ők nem képeznek akkora nézőközönséget, hogy igazán nyereséges legyen a film.

  10. Teljesen új alapokra kell helyezni Wolverine-t, jó lenne teljesen kitörölni az emlékezetből a borzalmas első részt, pff így elpazarolni az Origin sztorit, elolvasták egyáltalán azt az írók…???

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.