The Descent (Part 2)

Eljött végre a folytatás napja is, vártuk már egy ideje. A trailereket direkt igyekeztem kerülni, többé-kevésbé ez sikerült is. Sajnos egy spoilerbe belefutottam, de nyugalom, én nem fogom lelőni, szóval csak röviden.

A sztori ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Mivel a lányok nem érkeztek vissza a barlangászatból, a keresőcsapat nekiindul, hogy megtalálják őket. Azonban arra nem gondoltak, hogy őket ki fogja majd megmenteni.

Az előző Descent hangulatát mindenképpen hozza a film, a klausztrofóbiás dolgok is megvannak rendesen. Az apró neszezések ezúttal mondjuk elmaradtak, helyettük a lények hangja az, ami előtérbe kerül, a veszélyt jelzendő. Pár jelenetnél viszont túl soknak éreztem a fényt, ahol egy kicsit jobban rámentek a képi ijesztgetésre is, hogy látszódjon az a dolog, amit meg akarnak mutatni közben. Nem sokszor, csak pár helyen éreztem ezt. Az elsőben logikus helyeken fordult elő ilyen ijesztgetés, ahol volt fény, itt viszont egy-két jelenetnél elvileg holt sötétnek kellett volna lennie, de mégis… No persze nem olyan vészes, de azért mégis csak levon egy keveset az élvezeti értékből. Plusz, a végén zajló dolog az, ami nem tetszett.

Az első rész rendezése után Neil Marshall ezúttal csak producerként volt jelen, helyette annak vágója ült be most a dirigáló székbe. Első munkája ilyen szempontból, és a fenti fényes dologtól eltekintve nagyon jó munkát is végzett. A szereplők itt is ugyanúgy kitettek magukért, ismét jól válogattak.

A fenti két negatívumtól eltekintve megint csak nagyon bejött ez a barlangos móka nekem. Akinek az első rész tetszett, annak bátran tudom ajánlani a folytatást is, akinek nem, az neki se üljön, szerintem legalábbis felesleges.

Mammut
írta
2010. 03. 06. 13:21
megjelenés
25
hozzászolás


25 hozzászólás a “The Descent (Part 2)” bejegyzéshez

  1. húúú de jó volt, komolyan…mondjuk az utolsó 3 másodpercet kivágnám…jöhet mééég :)

  2. Nagyon örülök a pozitív kritikának,mert nem rég láttam egy másik általam nagyon várt horror folytatását de nagyon rossz lett.
    De ezt tuti megnézem mert nagy kedvencem az első rész!
    Köszi az írást!

  3. Az első rész nagy kedvenc volt, viszont már elég rég láttam, szerintem a hétvégén lenyomom mind a két részt, csapok egy barlangi vasárnapot.

  4. Az egy az nagyon bejött, de ez kurvára nem.

    SPOILER

    én nem feltétlen ajánlom annak akinek bejött az első, mert ez a rész meghazudtolja az egyet az én elméletem szerint, miszerint az egy úgy ért véget, hogy nem jutott ki senki a barlangból, ezért is volt olyan jó az első rész az utolsó csavar miatt. Ilyenekbe nem fogok belekötni, hogy egy barlangban semmi fény nincs csak a lámpák, itt meg valahogy mégis lejutott a fény, de az már zavart, hogy Juno féllábbal mekkora terminátor lett. Meg amikor először találkozik a rendőrrel, én biztos befostam volna az örömtől, hogy találkozok egy emberrel aki valahogy lejutott, nyilván akkor tudja a kivezetőutat, de nem, ő elkezd predátorkodni. Jó biztos bekattant de ez akkoris teljesen hihetetlen reakció számomra. Lehetett volna egy jó második rész egy kicsit több kreativitással, és ha az első részből teljesen kihagyják az összes szereplőt és egy teljesen új brigád megy megkeresni őket. Szinte mindig lehetett tudni, hogy most ijesztés következik, néha be is szoptam, de nem éreztem azt a feszültséget ami az egyben jelen volt végig. Még volt 1-2 dolog ami zavart, de most nem jut eszembe hirtelen. Az egy kb. 8/10, ez meg kb. 4/10.

  5. Mike C:

    SPOILER

    három vége is volt a descent 1-nek, és az egyikben még tényleg ki is jut a nő, viszont egyikben sem hal meg, szóval kettő véget követett a folytatás, a harmadikkal megspékelve, miszerint kijutott, csak máshol, ugyebár az aknában, szóval egyáltalán nem hazudtolta meg az egyet, hiszen már az is többféle választékkal rendelkezett a lezáratlan véget illetően
    juno és a terminátor párhuzam nekem is eszembe jutott, főleg, mikor a végén mennek a kijárat felé :) de amúgy szerintem is bekattant kicsit, valahol érthető is, otthagyták fightolni egy köteg lénnyel, ezután ott bújkált a sötétben egyedül, bekapcsolt a túlélő ösztön, és nem kapcsolt ki, bár korábban, az első részben is mutatták már, hogy van, mikor csak magára gondol, ugyebár, szóval valahol következetes volt a jelleme is
    amúgy nem szoktam ilyesmit felróni egy filmnek, hogy nincs fény a barlangban, csak ha annyira átlátszó, hogy kizökkent a filmből, itt ez történt

  6. Mammut, spoiler

    azt tudom, hogy több befejezése is volt, de én azt láttam amikor nem jut ki, és szerinem ez a befejezés az igazán jó, de a másodikban kiderül, hogy mégsem így történt.
    Hogy meghazudtotla az első részt azt úgy értem, hogy az én elméletemet hazudtolta meg, miszerint nem jut ki.

  7. az már egy teljesen másik dolog, hogy te hogyan könyvelted el magadban a dolgot :)

  8. Én is láttam :D nekem bejött, mondjuk nem annyira mint az első sok helyen szinte tudtam mi fog történni :D dehát istenem… >< SPOILER A végén a parasztbácsiba mi ütött? :D Gondolom 3.-ba kiderül xP

  9. Tesza a Cabin Fever 2-re gondoltam!
    De hogy ne legyen off:

    SPOILER
    Én úgy tudom,hogy az az első rész vége,hogy nem jut ki a nő,csak az amcsiknak levágták azt a részt a happy end miatt :)

  10. Piemaker

    SPOILER

    lehet, de nem is azt a gondolatmenetet folytatták, hanem a bentmaradóst, aminek szintén többféle verziója van :) itt is ottragadt, és máshol jutott ki végül… mondjuk logikus, hogy az első rész végén nem vágja fel az ereit, vagy ül ott, míg éhen nem hal, hanem küzd tovább, miután a fáklyával előtte meghallja a szörnyikéket (így ér véget az egyik befejezés, mégpedig az, amelyik a dvd-n is van), és mint kiderül, sikeresen… eléggé nyitva hagyták a kaput bármilyen folytatásra, a nézőre volt bízva, mit képzel oda

  11. BRUTÁLSOK SPOILER MINDENFÉLE FILMRE, REC 2 meg a többi A DESCENTNÉLl, ZSENI

    Vagy két hete láttam a KabinLÁZ 2-Tavaszi zsongás című rettenetet-hát borzasztó!
    A Kabinláz & Motel(1-2)kedvenceim Eli Rothtól
    (lehet hogy nem figyeltem nagyon jól-de én egyáltalán nem láttam Eli Roth nevét mint közreműködő/alkotó/producer a főcímnél.)

    Valamint a múlt héten néztem meg a Halálos Kitérő 2-t ami (számomra)pozitív csalódás volt (látva a Sziklák Szeme2-t)

    Szóval,úgy látom a DESCENT 2 jó lett….

    A [rec] és a [rec]2 is jó,egymásután néztem meg őket és nagyon jó hangulatos horrorfilmet kaptam..A slusszpoén pedig az volt hogy én eleve azt hittem hogy Vírusos “Zombulás” a lényeg és csak később inkább a 2.rész alatt derült ki hogy magáról a gonoszról szól…

  12. Hát jó meg minden,de én akkoris az eredeti barlang fojtatásának örűlnék nagyon (The Descent)! Az sokkal jobb volt mint ez!

  13. SPOILER

    a vége mi volt ?
    a paraszt miért ütötte le?
    ennek semmi értelme nincs igy .. vagy van ??
    mien befejezés volt ez?

  14. spoiler

    nem láttátok, hogy mikor mennek le, kacsint az öreg a csajra? már ott lehetett vágni, hogy faszszopó, nyilván ő táplálja a lényeket vagy segít nekik valahogy, ez majd nyilván kiderül ha lesz 3. rész

  15. Szerintem ez egy hibatlan film volt, persze csak a kategorian belul, es konkretan a kovetkezok miatt:

    SPOILER

    Két olyan jelenet is volt, ami feledteti a fent emlitett negativumokat (meg azert nekem az elso resz nem volt kukt-klasszik, csak egy sima tucathorror jo csajokkal es hangulattal):
    – Az amikor a falrol lelogo halott csajon megy a kinlodas, amit vegul a srac hosiesen felold (es akit a fenenek kellett a vegen behozni), így a csaj megmenekul. De mégsem :) Nem egyedi, nem hatalmas jelenet, de jol esett, hogy a logika menten haladva (csaj ott sinkongat torka szakadtabol, hat persze hogy rakur) ottmarad.
    – Kover zsarus kezlevagos jelenet. Egyreszt ott mar amugy is elegem volt a pasibol, a bilincses otlet eleve idiotasag volt, es kifejezetten fasza csonkolas kerekedett belole.

    Szoval neke, mint klisektol megfaradt horror rajongonak, tokeletesen megfelelt a kozepes elvarasoknak.

  16. SZPOJLERES!

    Hát ez egy istenkirály film lett!Nekem nagyon tetszett,a zene is benne pl a végén mikor kijut a csaj:-)

  17. A vége hazavágta az egész filmet. Bár addig sem volt valami nagy folytatás. Slampos, első részt ismételő dolgok, semmi újdonság, több benne a hülyeség. Megnézi az ember, aztán szépen el is felejti. 5(-1)/10

  18. SPOILER!!!!az elso tetszett de ez….
    na csak annyi pl h a vegen kimaszik 1 lyukon amin epp h csak kiferDE!!elotte azon a lukon levonszoltak 1 szarvast,nem kicsit.nagyot.agancsostol szorostol borostol..hmmmm,rendort mar en is utaltam foleg hogy felorankent mutattak,mikozbe a fel brigad megpusztult o meg vigan uldozte a nagy semmit..a kiscsaj engem is meglepett az elejen gondoltam na most o lessz a nagy tulelo,de nem a nagydarab tohonya menekul meg…mindig a legjava:)olyan sincs h senkinek nem szolnak h hova mennek menteni(foleg nem ilyen szituacioban)a firkaszok miatt(ok kell az elszigeteles na de)

  19. Na, ez is megvolt. Határozottan tetszett, bár a fent említett hülyeségek nekem sem kifejezetten tetszettek. Például az első résszel ellentétben most egyáltalán nem bántam volna, ha lenyisszantják az utolsó fél percet. :(

    SPOILER!!!?

    Kíváncsi leszek, hogy lesz-e folytatás, és ha igen, akkor honnan és hogyan. Sarah-t és a rendőrcsajt végül is nem láttuk meghalni. Juno is volt olyan szorult helyzetben az előző részben, mint a végén Sarah, szóval akár túl is élhette. (Bár az szerintem már túlzás volna.)
    Na de most ez elkerülte a figyelmemet: tényleg nem szóltak senkinek, hogy hová mennek? Mármint az oké, hogy a barlangászoknak titokban kellett tartaniuk, de a zsaruknak nem kellett jelentenie, hogy akkor ők most elmennek túrázni?

  20. SPOILERES

    A második rész szerintem olyan volt, mintha kicsit össze lett volna csapva. A reakciók tényleg furák voltak, meg szerintem olyan nincs, hogy valaki teljesen elfelejtse, hogy mi történt vele az elmúlt 2 nap. Hirtelen sokknál elôfordul, de ez nem hirtelen sokk volt. Meg a végén, hogy leüti a tata a csajt, illetve, hogy az egész lényegében titokban marad…csak arra tudok gondolni, hogy lesz 3. rész is.

  21. SPOILER
    ez a tajparaszt a végén azthitte hogy nem fog kiderülni?mégiscsak rendőrségi akció,és ha nem jönnek vissza az feltűnik,és sejthető lesz h vmi nagy gáz van,mivel a kórházban megállapították hogy dulakodás volt.jó nyilván nem manókra gondolnak…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.