13 hozzászólás a “Interaktív Iron Man 2 trailer” bejegyzéshez

  1. Azért az félelmetes, hogy a Robert Downey Jr. és a Mickey Rourke is hosszú évekig névtelenségbe merültek a drogok által és most újra úgymond az élmezőnybe kerültek vissza. Kíváncsian várom! Mondjuk az amikor Mickey Rourke szépen kisétál és felrobbantja maga mögött a helyiséget eléggé a Dark Knight kórházrobbantós részét idézi de az sosem gond, ha a jót másolják, mintha a rosszal tennék azt :)

  2. Lehet úgy jártok a Vasember2vel is, mint az Aliceal, hogy kitettek róla vagy 15 hírt, előzetest, aztán csak egy közepesen gyenge film lett, azóta sem írtatok róla kritikát, ha jól tudom. Nehogy a Vasember 2vel is koppanjunk.

  3. Nem nézem meg :d majd bepótolom miután megnéztem. Akkor most lesz IMAX-ban a film vagy nem?

  4. Horcsog: Aliceról van írás, olyan nehéz lett volna beírnod a keresőbe? És persze butaság amit mondasz amúgy is, hiszena z Iron Man első részéről is ki volt téve minden, aztán mégis jó film volt.

  5. nem nagy cucc, de egyébként a zenét elkúrták benne, mert sokkal magasabbak a hangok mint abban amit először láttunk (vagy az volt mélyebb? :D), a végén nagyon kilehet venni.

    egyébként ironman témához kapcsolódóan, a hivatalos oldalról lehet szedni ugye háttérképeket, ugyanazok a képek, mint amiket a poszterekhez használtak. és azok nem néznek ki szarul (tény hogy lehetne jobb is, de a többihez képest felüdülés) szal lényegében mondva az rontotta el aki összevágta őket

  6. Faszácska, ugyanaz amugy mint az előző trailer,szóval nem kell sokkot kapni tőle,de elég 21. századi ez az interaktiv vacak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.