Nowhere Boy

A film, ami John Lennon korai éveivel, konkrétan a középiskolába járásának utolsójával foglalkozik. Amit mindenképp a pozitív oldalra kell vésni, hogy nem a Beatles slágerekkel akarták eladni, hogy is tehették volna, hiszen itt az első gitárpendítéseket követhetjük, miközben folyik a családi dráma.

Maga a Nowhere Boy

Mit tudtunk meg Lennonról? Azt a képet festi elénk a film, hogy Elvis akart lenni egy darabig. Erre akkor érzett rá, amikor látta, hogy minden lány sikít a király már egy mozivásznon való feltűnése miatt is – itt teljesen durva, hogy lányok akkor Elvisért sikítottak a vászonra, most meg a Twilightért. Konkrétan ezt azt jelenti, hogy olyan hajjal és vagánysággal nagymenőzik Lennon, amit már láttunk ezerszer amerikai filmekben. Hiába na, egyelőre csak magát keresi.

Sajnos a családi melodráma kicsit semmilyenre sikerült a filmben és mivel az van előtérbe helyezve, így vannak pillanatok amikor az ember az órájára pillant, de aztán elmúlik. Paullal való megismerkedésétől pedig egyszerűen elég érdekes a Beatles-kezdemény ahhoz, hogy a nagy drámai tetőpont erőtlensége felett szemet hunyjunk.

Ahogy említettem, nem azzal adták el, hogy Beatles és Beatles és még Beatles is. De még Lennon nevét sem emlegették sokat, egyszerűen csak tudjuk, hogy ő az. Itt is van az egyik baj, miszerint a főszereplő Aaron Johnson (Kick Ass) egyszerűen túl jóképű volt ehhez. A másik baj, hogy Kristin Scott Thomas baromira átlagos volt itt. A többiek viszont marha jók, Paul ahogy inkább csak a zene érdekli és nem a külsőségek; így gitárral le is alázza Johnt eleinte simán, ezzel is növelve az utóbbi bizonytalanságát és féltékenységét.

Nowhere Boy értékelés

Szerintem úgy 6/10. Ellenben itt most szólnék, hogy még angolul tudóknak is javasolt esetleg egy eredeti felirat legalább, már ha amerikai angolon szocializálódtak, néhol nagyon durva az akcentus.

human
írta
2010. 05. 16. 03:13
megjelenés
10
hozzászolás


10 hozzászólás a “Nowhere Boy” bejegyzéshez

  1. Na mi van, hová lettek a kommentelők?

    Érdekel a film nagyon, már az első trailer óta várom, de még nem sikerült megnéznem, és a 6/10 sem vette el tőle a kedvem. Kíváncsian várom hogy másoknak hogy tetszett.

  2. bazze a kick-ass srác, simán nem ismertem fel. bár a körszemüveget mikor felvette, akkor kicsit gondolkodtam, hol láttam már.

  3. Nem egy John Lennonos filmet láttam, de eddig messze ez volt a legjobb. Bár azok inkább tévéfilmek voltak.
    A baj csak a hosszával van, illetve azzal hogy hirtelen van befejezve. Mert az ok hogy ez csak John Lennon tinikoráról szól, de pont akkor fejeződik be a film amikor megkezdődik John nagybetűs élete. Csak néztem, hogy akkor most csak ennyi?
    Ez a Kick-ass gyereket meg baromi jó Lennonnak fogod mondani, ha megnézed a többi alakítóját.
    A soundtrack meg oda-vissza üt.

  4. Én most néztem meg (konkrétan 1 órája), úgyhogy elég friss az élmény. Nekem tetszett, így elsőre 7/10. Szeretem az ilyen típusú filmeket, ki honnan jött, mi lett belőle..Nekem Kristin Scott Thomas is nagyon tetszett (de lehet, hogy vele szemben alapból elfogult vagyok). Én ajánlom.

  5. ez ez a film amit biztos meg fogok nézni, és örülök hogy van róla írás
    sosem voltam oda a beatles-ért, de szeretem a zenéhez, zenekarokhoz kapcsolódó filmeket

    egyébként fura hogy a beatles névvel már valahol nehéz eladni egy filmet

  6. attól függ hogy nézed. nem tudom ki az aki a Lennon névről nem asszociál a Beatlesre és vissza.
    azt a részét viszont értem hogy a film nem magával a zenekarral foglalkozik.

  7. Kyp: de ki sem mondják h lennon, csak nagyon-nagyon ritkán. így értettem te.

  8. másnak is feltűnt, hogy rengeteget dohányoznak a filmben?
    persze szerintem ez is a stílus velejárója lehetett:D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.