Thirteen Assassins-előzetes

Ez most nem nagy tömegeknek szól, ellenben aki tudja kicsoda Takashi Miike, az tapadjon a playgombra, mert ez az új filmjének a bemutatója. 13 gyilkosról szól, akik öngyilkos küldetésben leakarnak nyomni egy nagyon gonosz uralkodót. Ezt a feliratokból hámoztam ki. Vagy nem.

12 hozzászólás a “Thirteen Assassins-előzetes” bejegyzéshez

  1. A 13 szamuráj (vagy 13 ronin) megtörtént eset, még a XVI.-XVII. századi japánban történt meg és vált legendává. Aki ismeri a Hagakure c. könyvet Jamamoto Cunetomotól az ott is olvashatott róla, de íródott róla anno egy egy külön könyv is, valahol megvan a pincémben.
    Ha jól emlékszem valami ilyesmi volt a sztori:
    A szamurájok nagyurát valamilyen becsületbeli ügyben harcra késztetik az uralkodó udvarában, amiért szeppukut kell elkövetnie. A hűbérbirtokát elkobozzák és a testőröket távozásra szólítják fel, akik nagy tusakodás után el is mennek, de később összegyűlnek és bosszút állnak, ami sikerül is és meg is halnak a csata alatt.
    – Jamamoto Cunetomó szerint nem hőstett volt, mert vagy gondolkodás nélkül azonnal kellett volna visszavágniuk a provakatőr családja ellen, vagy oibarát* elkövetni azonnal.

    *Oibara – Szeppukut elkövetni a hűbérúr halálakor, ezt be is tiltották a XVII. század elején

  2. Dokibatyo: ezt a történetet meséli Michael Lonsdale is a birtokán Robert de Niro-nak a Ronin-ban, nem? Végre láthatom is, mi történt :)

  3. Egyes jelenetei picit a Sógun árnyékát idézték előttem, de ettől függetlenül vagy épp ezért érdekesnek tűnik… Dokibatyo: köszi az infokiegészítést :)

  4. Dokibatyo által leírt történetet én a 47 hűséges rónin történeteként (Csúsingura vagy Csósingura) ismerem, ami 1701-l703 között történt és lett szinte azonnal legendás.
    Amire a film címe utal, az szerintem nem a bosszúban részt vett számtalan műben szereplő 47 rónin közül tizenhárom, hanem az a csoport, akit a 47 rónin vezére még a bosszú végrehajtása előtt visszaküldött a családjához, vagyis az összesen 60 hűbéres közül azok, akik uruk halála után összegyűltek megtárgyalni, hogy mit is kellene tenniük. Hogy ők miért nem harcoltak, vagy harcolhattak a negyvenhetekkel, hogy mi lett a sorsuk ezután? Szerintem erre ad majd valamilyen választ a film.

  5. Amint láttam, hogy japán és szamurájos, biztos voltam benne, hogy senki nem marad életben a végére :)
    Vagy megölik őket, vagy öngyilkosok lesznek..

  6. Wittmann – Igazad lehet!
    obsolete – Mea Culpa, tévedni állati dolog…
    Human: Elnézést a dezinformáciért, nagyon hasonló a két történet és fejből írtam le. :)
    Azt hittem ez az, de nem.
    Azért érdekes lesz talán.

  7. Ez az én filmem lesz… Miike és szamurájok… Ooohhh… :-) Köszi, Human. :sör:

  8. A trailer zene a sajátja? Mert nekem úgy tűnik mintha vhonnan elszedték volna. Na mindegy jó kis gyakós film lesz:D Nem 100ok ezek a japánok:)

  9. Végre ismét egy szamuráj csemege értelemmel és aprítással, feliratkozom a nézők közé.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.