29 hozzászólás a “Megjött az új Narnia trailere” bejegyzéshez

  1. Szerintem nem lesz gond vele, igaz, nekem az első kettő is tetszett :-)
    A zene meg ismerős volt, csak hirtelen nem ugrott be honnan, hát egy Mass Effect 2 trailerből :-)

  2. Legigényesebb fantasy a Gyűrűk Ura után, ez így nagyon várós. A trailer nagyon jó lett :) Szerintem ezt a zenét már korábbi Narnia előzetesben is ellőtték már, így nyúlásnak nem számít :P

  3. Sokkal jobbat tett a Narnia feldolgozásoknak, hogy több idő választja el egymástól a folytatásokat.

    Emellett még mindig úgy néznek ki, mint a jobban sikerült Hallmark családi filmek. Megvan a maguk helye, szórakoztathatják a felnőtt közönséget, de 5-10 éveseknek szólnak igazán.

  4. Az első kettő nekem nem tetszett, viszont ez a kedvenc részem a Krónikákból, úgyhogy biztosan moziban nézős, várós nálam.

  5. Nagyon jól néz ki. 3D-ben nagy lesz a látvány annyi szent. Láttam az első kettőt, tetszett is, hát ezt is meg fogjuk nézni.

  6. Jók voltak az előző részek is tetszik, csak a zenét csinálja a Harry Gregson Williams aki a korábbiékat is, az fontos lenne. A 3D csak a divat miatt van, nekem egyáltalán nem döntő, ha valami az vagy nem. Csak egy Optikai Csalódás nem igazi 3D. Jónak jó lesz, de nem várok tőle sokat (majd kiderül, milyen meglepetések lesznek benne) A másik, hogy volt a Csillagpor, nekem az is nagyon tetszett, sőt… Az is ilyen igényes és a Hallmark-os TVfilmeket ne keverjük ide!

  7. a 2 kiscsaj úgy néz ki mint egy malac.
    Am egyik Narnia sem adta nekem…1x nézős filmek.

  8. Nekem is teccettek az előző részek pedig nem vagyok gyerek…de a Mass Effect zenéjét nem kéne “lopni”… az jó lenne majd a M.E. filmbe is mer EPIC :-)

  9. 1. LotR
    2. biztos hogy nem a Narnia
    Igaz hogy Tolkien meg Lewis barátok voltak de nem olyan jó ez a film, mint egy disney vagy vmi. A 1. rész el is ment de a 2. effektek terén lotr copy volt 1000el ráadásul sz@rul… nem várós

  10. Én se igazán szeretem a Narniát, de ez egész jó kis trailer lett. A főszereplők valahogy nem jönnek be, meg túl gyerekes. Persze nekik biztosan tetszeni fog.

  11. Az első kettővel sem volt semmi bajom, sőt az 1 kifejetten tetszett, és valszeg a 3 is moziban lesz nézős.

    A 2. részt úgy fejezték be, hogy 2 nagyobb testvér soha nem térhet vissza Narniaba. Mégis benne vannak a trailerbe. Lehet a könyvet kéne lolvasni először. :)

    Szépnek tűnik.

  12. Ryan: Az nem a Mass Effect zenéje, csak ők is ezt használták a trailerben. A címe amúgy Heart of Courage és a Two Steps From Hell-t illeti az elismerés.

  13. Narnia nálam se top, de elnézhető, jó a trailer, várom. Kiváncsi vagyok mit hoznak ki belőle.

  14. Zene a trailerben: Two Steps From Hell – Heart Of Courage a Legend nevű albumról. Nem játszottam a Mass Effect-el de sanszos, hogy ők is csak használták a zenét.

  15. Már megint az a boszorkány behh, első két részben is irritáló volt….

  16. Hát, nem is tudom, hogy ezt a 3D-t várom-e jobban, vagy a törpikék 3D-t… :S
    /IRÓNIA

  17. Első Narnia jó volt, a második egyik legrosszabb mozis élményem volt. Legszívesebben leordítottam volna Caspian fejét, hogy mekkora szerencsétlen egy bal… Nem a színésszel volt baj, hanem a karakterrel. Egyszerűen annyira idegesítő, befolyásolható, idióta szereplő volt, hogy az hihetetlen (már nem emlékszem pontosan, de mintha több erdei állatka halt volna meg miatta, mint a főgonosztól – pl rátámadt a várra, meg rá is szedték vmivel a végén, stb). Én meg csak tátott szájjal néztem, hogy még az n+1. leghülyébb döntést is képes meghozni, ahelyett, hogy a kardjába dőlne. Amikor a film végére “váratlanul” rájött, hogy mekkora balfék volt, és mindenki örült a moziban, addigra én már képzeletben tucatnyi módon megkínoztam, így különösebben nem érdekelt, hogy észhez tért:)

    A harmadik rész trailere nem varázsolt el, egy átlag fantasynek tűnik, de talán ennyi is elég, biztos megnézem majd moziban, akárhány D-ben (mostanra már talán Caspian is növesztett egy párat… ).

  18. Jól néz ki az új rész, várom. :)
    Caspian karakteréhez annyit, hogy a könyvben 14 éves, és hát egy gyerek nem egy okos stratéga… És igen, én sem értem, akkor miért Ben Barnes kapta a szerepet :S

  19. hajó fedélzet, csónakázás, kikőtő – karib tenger k.
    angolkertes ugrálós – alice csodaországban
    városfalnál verekedős – prince of perzsia
    amúgy képből kifolyik a víz effekt nagyon gagyi.

  20. Képből kifolyik a vízről nekem jumanji ugrott be :D pedig abban máshogy árasztotta el a keccót a víz, rég volt már, nem emlékszem.. de más filmben ezt már tuti ellőtték.
    1 próbát azért megér 1x..

  21. gyakorlatilag meg nem mondanám hogy más studió csinálja, ugyanolyan gyerekfantasy mint az eddigiek. kihagyós.

  22. Hát én olvastam a könyveket, és ennek a könyvnek a vége a legszebb, kivéve persze a hetedikét

    Hozzátenném, hogy hiába írtátok előbb hogy “karib tenger, alice, prince of persia” ez a könyv előbb született azoknál :P és mindegyik jelenet benne van a könyvben.

    Amúgy a sztori nagyjából ott folytatódik ahol az előző véget ért. Caspian a király, aki felkerekedik, hogy megtalálon hét elveszett Urat, és hogy megtalálják Aslan otthonát. Persze a hét Úr megtalálása adja a kalandokat :)

  23. Ez a trailer egy fos…Ennyire semmit nem tudtak beletenni???
    Gyerekes nagyon… Egyetértek Csigusszal—KIHAGYÓS

  24. Mass Effect 2 Launch Trailer zene szerintem rohadtul nem illik a trailer alá, de ettől függetlenül tuti megnézem. Valljuk be, az a zene csak a ME2 alatt üt kőkeményen. :D

  25. Máshol is írják páran, hogy “gyerekes”.

    Lewis gyerekeknek írta a könyveit, így a tematika sem lehet olyan sötét tónusú, mint a komolyabb hangvételű fantasy-k, pl. Martin vagy a mainstream (DragonLance, Forgotten Realms), játékban pl. Dragon Age, Elder Scroll, The Witcher) esetében.

    Ennek több oka is van.

    – Lewis hívő keresztény volt, akárcsak Tolkien, ami szintén magával hozza azt, hogy másképp közelít a témához.

    – Tolkien a Gyűrűk Urát nem konkrétan gyerekeknek szánta, aki olvasta “A hobbit”-ot is, látja, Ég és Föld a különbség a trilógia és az “előzmény” között. Rowling Potterjeire is azt mondanám, hogy az idősebb -tinédzser- korosztály számára íródott. Ebben a megközelítésben a “Narnia Krónikái” a “A hobbithoz” hasonló. Az teljes más kérdés, hogyha ez utóbbit megfilmesítik, akkor kiegészítik más Tolkien-forrásokkal, így egy Gyűrűk Ura hangulatú film jöhet létre.

    – Az pár évtized igenis sokat jelent gondolkodásmódban, ami mű megjelenése óta eltelt.

    Vegyük figyelembe azt is, hogy az első két részben benne volt a Disney keze is, így egyértelmű volt, hogy családi jellegű filmet fognak csinálni, hogy anyuka, apuka, kisgyerek is be tudjon ülni, szerintem ezért is nem közelítettek “felnőttesebben” a történethez.

    Az már más kérdés, hogy az idősebb korosztályból mennyien fogják megnézni, hisz a Caspian sötétebb tónusú volt az első részhez képest, mégsem hozta a várt bevételt.

    Remélem, hogy sikerül a kellő egyensúlyt megtalálni, hogy mindenki megtalálja a számítását.

    Nagy gyerek vagyok :D, nekem mindkét rész tetszett. :D Szóval, én várom a filmet. ;)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.