Killers

A legrövidebben lehet így lehetne összefoglalni: Katherine Heigl karrierjének a vége. Végre? Sajnos a csaj jelentősen lehúzza a magában sem a túl erős filmet.

Heigl sikít a Killers-ben

A történet a CIA egyik bérgyilkosáról szól, aki kiszáll a buliból. Itt szerintem poén, hogy Aston Kutcher alakítja a megfásult gyilkost, hiszen annyira kölyökképe van ehhez, hogy teljesen hihetetlen a szerepben. Ilyen komolytalan amúgy az egész film, kivéve amikor gyilkolásról van szó. Kitaláltátok, nyilván egy nő miatt hagyja ott a szakmát, itt jön be a képbe Heigl. Aztán eltelik 3 év, boldogan élnek, a csaj nem tud semmit, amikor is úgy alakul, hogy vérdíjat fűznek ki Aston fejére, mert a régi főnöke felkeresi.

Abban csavarják meg, hogy a környezetéből az ismerősei azok, akik az életére törnek, mivel alvó ügynökök voltak addig. Mondtam, hogy teljesen komolytalan, viszont így jó pár “te is fiam, Brutus?” kaliberű jelenet kavarodhat a dologból. Meglepetés nincs egyikben sem, de pár poén azért akad így.

A Killers akciójeleneti meglepően jól kidolgozottak, pláne ha azt nézzük, hogy a rendező pár éve a 21-et hozta nekünk, amivel bőven voltak gondok az ő részéről is. Kellemes kisvárosi hangulatba rejtve megy egymás aprítása, főleg, hogy a gyilkosok egymást is le akarják nyomni, mivel csakis maguknak akarják a vérdíjat. Külön kiemelném közülök a Daily Show-ból érkezet Rob Riggle-t, akit hatalmas poén volt komolyan vett akciójelenetben látni.

Sajnos a hatpontos akciókomédiát brutálisan lehúzza a végén levő “megoldás”, mint ahogy Heigl katasztrofális játéka is. Kutcherrel amúgy nem volt bajom, a Dude, where is my butterfly duó óta bírom, Punk’d-et meg sosem néztem, hogy ez változon. De az biztos, hogy ő sem A-listás sztár, ahogy Tom Selleck sem, aki az apósát alakítja itt és akad pár jó jelenete. Szóval végül csak 4/10-et tudok adni a Killers-nek, volt 1-2 jobb jelenet, de elvesztek az átlagos és átlagnál rosszabb megoldásokban, amiről az író is tehet.

human
írta
2010. 07. 11. 16:35
megjelenés
18
hozzászolás


Armageddon
Dragon
Losers

human
írta
2010. 07. 11. 05:54
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Nem Norton lesz Hulk a továbbiakban!

Bár minden jel erre mutatott a múltkori Hulk-film előtt és után, de azért valahol mégiscsak meglepetés (bár pénteken már pletykálták), hogy az Avengersre sem tudták visszaszerezni Edward Nortont. Az Avengers lesz a nagy Marvel hősös buli pár év múlva.

Még le is oltják a sajtóközleményben:

We made the decision to not bring Ed Norton back to portray the title role of Bruce Banner in The Avengers. Our decision is definitely not one based on monetary factors, but instead rooted in the need for an actor who embodies the creativity and collaborative spirit of our other talented cast members.

A lényeg, hogy Norton nem eléggé volt csapatjátékos. Mivel leoltják, így feltételezhető, hogy tényleg nem pénzügyi okból váltak meg tőle.

Úgy néz ki a pár hét múlva megrendezésre kerülő legnagyobb Comic Conon fogják bejelenteni ki érkezik a helyére.

Van egy kép arról, amint Norton épp feldolgozza a hírt.

human
írta
2010. 07. 11. 05:33
megjelenés
21
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.