A karate kölyök (The Karate Kid) 2010

“Everything is Kung-Fu” – Mr. Hong.

Nem akartam ezzel kezdeni, de azt hiszem mégis muszáj: mi a fenének kellett a Karate kid címet erőltetni? Simán lehetett volna Kung-fu Kid-nek hívni a filmet. Mindezt úgy írom, hogy felnőtt fejjel már nem jó az eredeti, ez a remake pedig minden előzetes félelem ellenére egész nézhető.

Karate Kid nagyon edzz

A történet gondolom ismert, de ha valaki barlangban élt elektromosság nélkül eddig, annak mondom: egy srácról szól, aki új városba költözik az egyedülálló anyjával, jelen esetben Pekingbe, Kínába. Itt találkozik egy lánnyal, meg összeütközésbe kerül pár kölökkel, akik jártasak egy harcművészetben, ami itt a Kung-fu. Menekülés menekülést követ, aztán végül úgy alakul, hogy békén hagyják, ha a pár hónap múlva megrendezésre kerülő versenyen hivatalos keretek között hajlandó összecsapni velük. Természetesen az ő mesterük gonosz, ő vezette rossz útra a tanítványait, a Kung-fu-tudatlan srácot pedig egy jószívű mester fogadja be. Végül mindketten tanulnak a másiktól valamit.

A negatívumok közé először is a szerelmi szálat sorolnám. Oké, 12 évesen is lehet szerelmes az ember, rémlik valami, de a drámai rész alapozásához kevés lett. A másik a cím, ezen nem lovagolok tovább, nyugi. A harmadik pedig a kínai nagy fal, ami tök feleslegesen került bele. Még félig negatívum, hogy a srác előbb tanul meg Kung-fuzni, mint kínaiul beszélni. Nem írni, az más tészta lenne, csak minimálisan beszélni. Mellesleg maga a harcművészet is nehezen hihető, hiszen jelen esetben nem fehér ember fehér ember elleni a felállás, mint az eredeti Karate kölyökben, hanem kisgyerekkoruk óta a harcművészetet szipkázó kölköket nyom le pár hónap tanulás után.

Nem akartam senkit eltántorítani, mert a film teljesen jó. Egyrészt a helyszín remek, olyan gyönyörű képek akadnak benne, hogy csak nézel majd. Ezért nem is értettem a nagyfal kínos behozását, mert anélkül különlegesebb hangulatú volt a film, de végül mégis beleerőltették a nagy “rocky felkészül a meccsre” montázsba.

Amúgy a kis Smith teljesen korrekt volt, hogy mekkora színész lesz az majd meglátjuk, de erre a filmre teljesen elégnek bizonyultak a képességei. Ahogy Jackie Chan is jó tanítómesternek bizonyult, bár nyilván nem vaxolt sokat, helyette illemre tanította a kölköt. Vagy nem. Amiért tuti kapni fogok az Taraji P. Henson lehúzása, hiszen ő bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Annyira tipikusan “négernős” volt, mintha a 70-es években írta volna valami rasszista a forgatókönyvet, amit utólag kijavított egy afro-amerikai feminista.

Karate kid értékelés

Részemről egy 7/10 elment rá. Újranézni nem fogom, de ez bizony a jobb remake-ek közé állhat be.

22 hozzászólás a “A karate kölyök (The Karate Kid) 2010” bejegyzéshez

  1. Épp valamelyik nap hallgattam a BBC Radio 1-et (igen, a magyarokat nem szeretem), és annak nyilatkozott Jackie Chan és elmesélte, hogy miért is nem Kung-Fu Kid lett végül: az ok egyszerű: mert jogi problémák lettek volna belőle a Kung-Fu Pandával (tudom, röhej, de a Last Airbendertől is el kellett venni az “Avatar” címet…). Persze ettől a film nem lesz jobb. :)

  2. Szerintem is egész jó lett. Eleinte féltem az ifjabb Smith szerepeltetéstől, mivel a Amikor Megállt a Föld-ben egy kanállal agyon tudtam volna verni, annyira ellenszenves volt, itt viszont semmi baj nem volt vele, jól hozta a karakterét. jackie meg Jackie, ő mindig jó :-D

  3. IMDB-n van egy topik a filmről, hogy ‘100 dolog, amit a Karate Kid tanított’

    Egyik gyerek beírta:

    x. You can get to the finals, even when you’re beaten in the semi-final…

    nem angolosoknak: még akkor is döntőbe kerülsz, ha az elődöntőben elvernek. De ez se rossz:

    Taking your jacket on and off several thousand times gives you Kung Fu technique.

    it takes a life time to master control snake thing to a chinese woman but a black american kid can do it just by trying.

  4. BDJG: az első mindenképp baromság, mivel az ellenfelét kizárták azért jutott tovább a döntőbe, teljesen ésszerűen.

  5. “Annyira tipikusan “négernős” volt, mintha a 70-es években írta volna valami rasszista a forgatókönyvet, amit utólag kijavított egy afro-amerikai feminista.”

    ezzel nagyon egyetértek, engem baromira idegesített. a film nem volt rossz, az eredetinél sokkal élvezhetőbb. viszont vannak benne olyan irreális dolgok, amiket te is említettél, hogy néha fájdalmas. egy erős 6.5ös.

  6. nekem nagyon bejött, ezt különösen érdemes a hangulat miatt moziban nézni..
    annak nem ajánlanám, aki nem tud egy kis időre fiatalabb lenni, vagy visszaemlékezni, mert azért mégiscsak kölyökfilm.. de a maga nemében jól sikerült.

  7. minden hibája ellenére nézhető alkotás, a kritika teljesen helytálló, nekem is nagyon tetszett a ‘portolás’, a Beijing feeling abszolút átjött, a karakterek bár sztereotipek Mr. Han nagyon életszerű volt és igaz elfogult vagyok Jackie Chan mellett, de számomra abszolút emberi volt az alakítása. a kis Jaiden is jól hozta a figurát, az ellenlábasa nekem inkább szimpatikus volt mintsem nemezis karater, az Elvis – Travolta imitátor kungfu oktatón meg csak röhögni tudtam, valahányszor vászonra került és valóban az anyuka végtelenül idegesítő volt (a kis szöszinek meg félúton egyszerűen nyomaveszett?). a sok Kína promóció (bár gyönyörű látvány volt), a szükségtelen de Hollywood-kötelező oktató mondatok (get switch save planet, be polite blabla) – és az “azért a cselekménynek mégiscsak hasonlítania kéne a Karate Kidre” szerintem kicsit ront a történeten, de nem nem teszi teljesen tönkre – no nem mintha sokat vártam volna tőle. összességében élvezetes volt, nyári esti kikapcsolódásnak tökéletes.

  8. Nekem tetszett, abszolút kikapcsolt. A Kínai falas jelenetek meg teljesen rendben voltak, szerintem odaillőek, adta a hangulatot. :)

  9. Nekem is tetszett a film, pozitívan csalódtam benne! A kis Jaden kifejezetten szimpatikus, jól nyomta. És bár előre tudjuk mi lesz a film vége, mégis lehet izgulni érte!

  10. Nekem max egy 5/10 lett ez. A fent leírtakon kívül pölö nemigen jött át, hogy miért is utaznak Kínába. Én nem figyeltem, vagy tényleg nem említik? Meg aztán ez az ellenfél dolog is kicsit erőltetett volt szerintem, mivel legalább egyszer a kis Smith gyerek provokálta ki, hogy jól elpáholják (lásd követem a kínai kungfukideket, hogy aztán jól leöntsem őket valami lével, aztán meg menekülök, meg nem értem, miért vernek laposra). A Nagy Fal meg már csak azért is gáz volt, mert asszem legalább fél óra busszal Pekingből, ha nem több, aztán meg kerestek egy olyan részt, amit nem leptek el a turisták, csak azért, hogy el lehessen mondani, hogy ott edzették kungfurockyt?

  11. nekem sajnos abszolút nem jött be. pedig pozitívan álltam a dologhoz, de számomra teljesen súlytalan volt az egész, nem tudtam átélni a szereplők helyzetét. jackiét amikor az autóban beszélgetnek talán egy kicsit, de ennyi.
    a végén a jádegyűrű-lépéses mandarinkacsarúgás azért zsivány volt.

  12. voltak elviselhető részek, de összességében nekem is inkább negatív élmény volt – főleg azért, mert igyekeztek minden apró részletet átvenni az eredetiből (pl a fent említett leöntés vs az eredetiben való slagolás), másrészt meg, így, hogy kiskölykök verekedtek, kicsit súlytalanná tette. Főleg, mikor leállnak verekedni Jackie-vel :)

  13. Nekem a film úgy kb. első 40-45 perce annyira nem jött be, de utána jó volt. Arra viszont én sem emlékszem, hogy említették volna, hogy tulajdonképpen miért is kellett Kínába költözniük egyáltalán.

  14. Spoiler:
    nem tudtak megélni maybe :D annyit említ az anyja, h számukra semmi nem maradt Detroitban, “this is what we got, this is home.”
    + kritika egy részével vitatkoznék picit, mert ok, h az eredetiben szerelmi szál volt, de ezt baráti kapcsolatnak állították be. Ha 3x nem hangzik el a barát,barátság szó, akkor 1x sem :)
    Spoiler off

    én élveztem. Megmondom őszintén Jadent csak a pursuit of happynessben láttam, szal nem nagyon emlékeztem színészi képességeire. Itt viszont imádtam, tünemény kiskölyök. Kiköpött Will :D 7/10-zel egyetértek, vasárnap délutáni kikapcsnak jó volt :)

  15. Nem vártam sokat tőle, és éppen ezért nagyon kellemesen csalódtam. A kis Smith teljesen olyan, mint az apja. A gesztusai, a mimikája, a mozdulatai… Ha fele olyan jó színész lesz, mint az apja, akkor már boldog leszek.

    SPOILER

    A történettel semmi gond sincs, azt leszámítva, hogy pár hónap gyakorlás után letolja a kínai elit kung-fu csoportot a pástról, de hát ez is csak mese. Meg hát ugye tudjuk, hogy csak az az igazi kung-fu, amit Jackie tanít, ergo a kínai kissrcácok gagyi (kínai piaci :)) kung-fut tanultak eddig. :)

    Kicsit zavarodott volt a szerelmi/baráti szál a filmben. A szőke srác eltűnt a film felénél, míg a lánnyal a kezdeti smaci után, már csak barátokként emlegették egymást az utsó órában.

    SPOILER vége

    Összességében tetszett a film. Messze jobb volt, mint az első. A helyszínek szépek, a verekedések viszonylag valódinak tűnnek. Kategóriájában 7/10. Valamikor még újra is fogom nézni. :)

  16. SPOILER
    Lehet, hogy csak a szinkronos verzióban volt így, vagy lehet, hogy csak én vagyok ennyire jó, de most megmondom a tutit: azért költöztek kínába, mert anyu az autógyárban dolgozott, amit bezártak és anyunak pekingben adtak másik állást.
    Szerintem jó film. Anyuból hiányoltam az empátiát amikor összeverték a srácot, más problémám nem volt. Jobban bejött, mint Salt-ügynök, bár lehet, hogy azért, mert attól a filmtől többet vártam…

  17. Kicsit Kína propagandafilm az eleje, de amúgy teljesen nézhető.

    SPOILER
    A szőke gyerek eltűnik az elején teljesen, de a végén ott ül a lelátón wtf :D.

  18. életem egyik legrosszabb filmje. ritkán van fizikai fájdalmam a moziban, de ezt végigülni szenvedés volt.

  19. Nah sikerült bepótolnom. Mit is mondjak róla? Alapvetően nem rossz, de az eredeti nyomába se ér hangulatban. Meg, amint írták is előttem, idegesített, hogy minden apró részletet át akartak venni az eredetiből. Ha csak az alap elképzelést veszik ki, de máshogy mesélik el, akkor sokkal jobb is lehetett volna. Nah mindegy, azért elment, 6/10. És mivel sikerült este lázasan néznem, utána éjjel álmomban én is megmásztam a hegyet, hogy igyak a sárkánykútból. :D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.