A kilencedik légió (Centurion)

Basszus, ebben pedig volt lehetőség. Az utóbbi hónapok PG-13-as kardozós filmjeinek uralmába piszkált be a véres fegyverével. A Doomsday és a Descent rendezője készítette. Ilyesmi. Aztán végül megérkezett és csalódás lett a vége. Bár ez talán nem is a legjobb jellemzése a helyzetnek, hiszen sosem nézett ki világmegváltásnak, de a durva és közben mégis szórakoztató ölést elkomolykodták.

Centurion képen

A pozitívumokkal van kedvem kezdeni, így rögtön ide kell vennem, hogy semmi dicsőség vagy túlkoreografálás nincs a harcokban. Zsigeri az egész csata: minden csapás talál, fröcsög a túlzottan CGI vér, elemi erővel hat az egész. Amit még a mérleg jobb oldalára kell tenni mindenképp, azok a baromi szép helyszínek. Nem az erdős jelenetek, hanem a hegységek közötti menekülés közben tesszük le az állunkat. Itt kicsit feldereng a gyűrűk ura a “fut a csapat” jeleneteivel, csak a rómaiak egyszerűen az életükért szedik a lábukat, nem valami hatalmas és nemes célért.

A Centurion története röviden úgy foglalható össze, hogy a Piktek a gerilla harcmodorukkal megakasztják Róma terjeszkedését. Politikai indokból a kilencedik légió azt a feladatot kapja, hogy hatoljon be a területükre. Végül úgy alakul, hogy a piktek nyílvesszői és kardjai hatolnak be az ő testükbe inkább, nem túl kellemesen. Akad pár túlélő, akik kénytelenek az ellenséges vonalak mögül a biztonság felé menekülni, nyilván üldözőkkel a nyomukban. Vannak fordulatok, amiket direkt kihagytam, gondolom majd meglátjátok.

A legnagyobb negatívum mindenképp az, hogy a film a második felére eléggé kiürül, elfogy a lendület. Sajnos az írónak nem sikerült a menekülés alatt fenntartani azt a minimális feszültséget, amit előtte megteremtette. Az itt becsúszó bújtatós klisét pedig külön kiemelve le akarom hordani a sárga földig. Mi a fenének kellett? Na persze a film vége előtti rész is durván rossz, de azt a spoileres mivolta miatt nem részletezném. A katarzis elmarad, hiába vezették oda viszonylag szépen a történetet.

A kilencedik légió értékelés

Sajnos a rendező előző filmjeinél rosszabb lett a Centurion. Ha egy szóval kéne a helyzetet jellemezni, akkor az üresebb jutna eszembe. Nincs benne elég anyag, nem tudták rendesen megtölteni az amúgy sem hosszú játékidőt. Vannak jobb pillanatok, de 6/10 a végére.

22 hozzászólás a “A kilencedik légió (Centurion)” bejegyzéshez

  1. Szerintem jó volt a film. Elég sokszor mentek a golyókra :D

    Nem tudom melyik klisére gondolsz… :S

    8/10

  2. Én megadtam rá a 7-est is. Hála Istennek, Neil Marshall nem hazudtolta meg magát, és nem valami PG-13-as baromságot csinált ezúttal sem. Lehetett volna jobb is ugyan, de én jól elszórakoztam rajta.
    Olga Kurylenko-nak meg ennél a filnél nem kellett a szövegtanulással bajlódnia. :)

  3. Nálam is 6/10, de ezt én amolyan pozitív felhanggal adom rá. Talán azért is mert rosszabbra számítottam, úgyhogy végül kellemeset csalódtam.

    A hibái ellenére egyszeri megnézésre mindenkinek ajánlani tudom, jó szórakozást nyújt a film, többet meg szerintem nem is akartak vele:)

  4. Ízlés kérdése persze de most nem tudok egyetérteni Human-nal…nekem vígan 8/10. Talán egyrészt azért mert nem is voltak elvárásaim ,másrészt meg olyan furcsa életérzés fogott el mikor néztem. Minimalista, letisztult, nyers. 0 CGI(najó a vér az tényleg trágya 1-2helyen) mégis látványos egyszemélyes csaták, 1kis moralizálás nem sok csak kicsi h ne feküdje meg a gyomrom….jól szórakoztam rajta!

  5. Szép csomagolás, és egy jobb, ókori akciómozi elbarmolása, pedig mi minden benne lehetett volna ebben, a pikt gerillák üldözik hegyen-völgyön át, a kor elit harcosait, túlélőtörténetben.

    Annyira papírmásé figurák születtek, sablon fordulatokkal, hogy teljesen elkedvetlenített a film a végére. Az erdei szépboszorka-szál sem kellett volna a filmnek.

    A legjobb pillanatai, talán a természetben való túlélés naturalizmusában voltak.

    Mint a, mi finom a szarvasban! Hogyan fuss le egy farkasfalkát, és miért jó ha nem vagy egyedül!

    A tényleg élményszerű sminkkel elvadított Bond-lány abszolút halovány volt barbár bosszúállóként, persze sok lehetőséget nem kapott, viszont minden elemi erőt nélkülözött, és nekem nem elég egy bús pillantás, hogy bármit elhiggyek. Bárki helyettesíthette volna!

    Sajnálatosan elszúrt film, de legalább nem nézhetetlen!

  6. Király simán ez a film. Bár lehet rásegített, hogy én sem vártam túl sokat a filmtől, s ezért is nyújtott ilyen kellemes szórakozást. Nem igazán éreztem azt a hű de nagy klisét egyik jelenetnél sem. Végig izgalmasnak találtam a történetet, nekem a befejezés is nagyon tetszett, pont azt kaptam amit vártam, nem éreztem hogy hiányozna bármi + is.
    Összességében nem volt akkora durranás, hogy sok év múlva is emlékeznénk rá, de a mai felhozatalt tekintve mindenképp megállja a helyét. Nálam 8/10

  7. Szerintem még a 6 is sok. Főleg, hogy tegnap a Ragadozók 6/10-et kapott.
    Nálam kb 3/10.

  8. Na a Ragadozóknál pölö sokkal jobban tetszett. Bár az is igaz azt eleve más mércével méri az ember Predator-film mivolta miatt.

  9. nagyjából egyetértek humannel, ritka :) a film eléggé unalomba fulladt a közepe felé, volt pár jobb jelenet, de ennyi, közepesnél fél fokkal jobb

  10. SPOILER egy dolgot nem értek a filmben:amikor a közepén menekülnek,akkor a rómaiak 7vannak,az üldözök meg kevesebben(4-5?)…akkor mi elől eszképelnek?de lehet,hogy csak én nem figyeltem:D

  11. SPOILER update:jó, többen vannak,de azért lehetett volna konfrontálódni,és akkor egy óra alatt vége filmnek(jobb lett volna)

  12. Teljesen egyetertek humannal. Nem rossz film csak keves es ures. Amikor megtalaltak a szep erdei boszit egybol az jutott eszembe, hogy ez most miert kellett? Sablon, teljesen kihagyhato, jelentektelen es onnantol tudod mi lesz a vege. En vartam ezt a filmet de nekem csalodas. 6|10

  13. Nekem a Doomsday nem tetszett.Ettől függetlenül egyszer érdemes lesz megnézni ezt a filmet.

  14. kb 20 perce fejeztem be, nekem csalódás volt. Azt hittem sokkal jobb kardózós középkoros film kerekedik ki belőle. Olga Kurylenko pozitívum volt, a kék színfolt h úgy mondjam, de rajta kívül nem sok meglepetés volt benne. A harcok gyengék voltak és elég kapkodósak. Sztem is több lehetőség rejlett benne. 5/10 a vége

  15. Szerintem is közepes volt kategóriájában ez afilm de én örültem neki mert kevés iet csinálnak arányában . Szerintem megérte megnézni már csak azért a jelenetért is amikor a sikitó csávónak levágák a száján át a fejét XD

  16. szeritnem meg pont, hogy hosszabbra kellett volna szabni…

    SPOLIER:
    ki kellett volna dolgozni a szerelmes szálat jobban és azt a drámát is, hogy fassbender nem tudja hazajuttatni az embereit. A multjáról is eshetett volna pár szó. Lehetett volna ez tök fasza dráma, ha kicsit jobban megéli az elvesztésüket, merthogy végül is erről akart szóln ia film. A karaktereket is jobban felhuzhatták volna, hogy tudj izgulni értük. Nem tudom kilátta MIckey Rourkeal a The Last Outlaw-t, de abban ugynaez a story kb, csak a vadnyugaton és bizony faszán megoldották, hogy izgulj mindenkiért…

  17. Nem tudom, h ez mennyire spoiler, de:

    Nem volt ez olyan rossz. Etainről is kicsit regélhettek volna többet, akármilyen barbárcsaj volt, érdekes karakternek tűnt. Gondoltam, h megérne akár egy külön filmet is, nagy túlzásokkal, dehát..
    Tetszett a zene is, meg a helyszínek, tényleg néhol LOTR feeling volt. És nem is kellett győzködni, h ők most tényleg római katonák, az életükért futnak, nem pedig maskarába bújtatott színészek. (végig ez volt a bajom robin hoodnál) Ami egyedül zavart, az a vér. Végig olyan..málnaszörp állagúnak tűnt.. de ezt írta is Human.
    spoiler off

    szombat esti mozinak jó volt, én kiegyezek 7 ponttal is

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.