Gemma Arterton lesz az Alien-prequelben? És egy kis elmélkedés

A Sunday Times magazinnal készített interjújában azt ejtette el, hogy Ridley Scott látta az egész jó visszhangot kapott The Disappearance of Alice Creed című filmben és találkozni akar vele. Nem is biztos, hogy az Alienről lesz szó, vagy abban pontosan miről. Mondom, jelenleg ennyit tudni: találkoznak valamikor valamiért.

Mindenki azt várja, hogy megtudjuk miképp került oda az az űrhajó a bolygóra. Az első találkozásunkat a lényekkel. Elvileg. Én olvastam az Alient könyvben, ami ugye a forgatókönyv alapján készült és nem rajongói ötletekre alapozott. Abból arra emlékszem, hogy a társaság azért teszi Ash-t a Nostromora, mert annyit fejtettek meg az üzenetből, hogy figyelmeztetés “Ne jöjjön ide senki”. Ugye Ripley is eljut idáig az elemzéssel, csak túl későn.

Szóval a prequel kapcsán remélem nem az lesz a nagy ötlet, hogy “egyszer már összefutottunk a lényekkel, de nem maradt túlélő, csak a társaság szerzett róluk tudomást”, mert akkor csalódni fogok. Kár, hogy teljesen emberek nélküli előzményt nem lehet csinálni, mert akkor hogy adnák el. Az Avatarba is “kellettünk” alapból, mielőtt jött a váltás.

human
írta
2010. 09. 07. 04:40
megjelenés
26
hozzászolás


26 hozzászólás a “Gemma Arterton lesz az Alien-prequelben? És egy kis elmélkedés” bejegyzéshez

  1. igen elég kényes dolog.
    de én úgy gondolom ahogy human is említette, hogy emberek nélkül ez nem lenne megoldható. és mivel már az első rész is utalt rá, valószínűleg tényleg a weyland-yutani matatásai benne lesznek a filmben.
    bár az is lehet, hogy teljesen új lesz a sztori, és mondjuk weylandék csak az üzenetet dekódolják valahogy.
    az biztos hogy fel van adva a lecke a forgatőkönyv íróknak. amennyiben tényleg meg akarnak felelni az elvárásoknak.

  2. viszont én lennék olyan hülye, hogy végig tudnék nézni egy olyan filmet amiben csak alienek vannak, meg egy másik idegen faj, akár szöveg nélkül is. mint mondjuk a baraka c. film

  3. Én is simán végignéznék egy emberek nélküli filmet.
    Szívesen megnézném a bolygójukat, honnan erednek.
    Ha figyelembe vesszük a második részt, akkor nem valószínű, hogy Ripley előtt volt bárki aki találkozott a lényekkel, hiszen az csak Ripley beszámolója alapján történt az eligazítás a tengerészgyalogosoknak.

  4. Csak ő tartott eligazítást, ez igaz. De nem is volt cél, hogy a tengerészgyalogosok pontos tájékoztatást kapjanak. Végeredményben őket is azért küldték oda, hogy “megfertőződjenek” és vissza tudjanak hozni pár példányt. Az, hogy Ripley velük ment, pedig alkalmas arra, hogy a cég számára kellemetlen személyt eltüntessék, hogy ne legyen tanú.

  5. Ha emberek lesznek a főszereplők, elég nyakatekert story lesz, hiszen az a hajó már igen régóta ott van. Legalábbis nekem ez a benyomásom a könyvből és a filmből. Elég lenne az idegen faj, esetleg pár predator, úgy is ők szórják szét a kis kedvenceiket.
    Szóval, rendesen fel van adva a lecke az íróknak. De bárhogy is lesz, elsők között fogom megnézni :)

  6. és teljesen balsikerű Alien vs Predator storyja feledésben van? A templomot feltáró expedíció szponzora maga mr. Weyland, nem?

  7. igen, tulajdonképpen már a telep megfertőzése is szándékos volt. ripley felolvas egy jelentést a második részben, amiben burke küldi ki a telepeseket a space jockey hajójához. sőt bennem már az is felvetődött, hogy a telepeseket eleve “inkubátornak” küldték a bolygóra.

  8. Az első részben fognak jeleket az LV426-ról, azért szállnak le oda, a cég utasítására. De a cég honnan tudott az idegenekről, mikor ott találkoznak velük először? Meg ASh-is azért volt már köztük, hogy megszerezze a lényt. Hát, elég aggasztó ez az új Alien film. 3D- miatt tuti CGI látványosság lesz az egész.

  9. Miért kell mindenáron egy női főszereplő egy ilyen filmben? Már ripleyből is sok volt a végére.. 80as években ez még nagy durranás volt, most meg már csak nem eredeti… pláne ezzel a csajjal…

  10. norbi:
    Ezt nem értem én se, hogy miért kell megint női főszereplő?
    Vagy lehet ez már törvény az alien filmekben, hogy nő küzd a lényekkel és éli túl.
    Bár itt az lenne az igazi, ha már egyszer valaki találkozott velük Ripley-ék előtt, ha ezt a kalandot most senki nem élné túl. Ebben a formában nem kéne összekötni ezt az új filmet a régiekkel. Tehát úgy kellene hozzáállni szerintem, hogy a Nostromon tényleg nem tudott senki semmiről, se a cég, se senki, mert elhaláloztak azok, akik először találkoztak velük és Ripley-ék csak véletlenül kerültek oda. Max annyi lehet, hogy sejtenek valamit a cégnél, vagy esetleg valakiknek hiányzanak azok, akik először érintkeztek az idegenekkel.
    De legyen csak a lezuhant idegen űrhajó a fő kapocs, semmi más.

  11. Cooper, szerintem is jó megoldás lenne, ha senki nem élné túl az első találkozást. Ripley jó volt, kellett, de ebben az új filmben valóban lehetne 1 kis változatosság a főszereplő nemét illetően…… bár ha meggondolom, miután senki nem élné túl, igazán főszereplő sem kell :)Kell 1általán ez a film? :)))) Inkább az AVP-t kellene végre igazán ütősre megcsinálni, jó/ de ismeretlen színészekkel.

  12. MINDEN ALIEN ELSPOILEREZVE

    Hasonló gondom van nekem is.
    Az összes Alien filmben Ripley-re fókuszált a sztori. A többi mellékszereplő előbb vagy utóbb meghalt.
    Ripley legyőzi az Alient, a Királynőt, a születendő Királynőt, a Mutáns Alient.
    AvP szintén hasonló.
    AvP1 a néger csaj plusz Predator legyőzik a királynőt. Mindenki más kipurcan.
    AvP2 a katona csaj (a kislányával) plusz a két csávó túlélik. Mindenki más meghal.
    Kicsit unalmas már. Az első két Alien film nagyon király. Még a harmadik se rossz. De ez már unalmas. Nincs ötlet, hogy ugyanazt a történetet filmesítik meg újra és újra?
    Nem csoda, ha már nem akkor sikerek az Aliens filmek.:(

  13. hát nem tom mi lesz belőle én már nagyonvárom…
    de modjuk én a képregényt olvastam mikor kicsi voltam..és ugye volt az AVP 1 és nekem úgy rémlett hogy ugye a PIRAMIS amit megtalálnak a földön az a képregényben mintha nem si a földön lett volan asszem..hanem az ALIEN-ek bolygóján..ha jól emlékszem…mind1 nekem mondjuk az AVP2 jobban bejött…az ALIEN1 az azért Ő az Ős vele azért vagyok elnéző ezért tetszett is..a 2 ez marha jó volt…a 3 a 2 után már kissé unalmas hogy ugye megint eltelt nem tom mennyi idő és megint csak 1 vadászik a jónépre..jó mondjuk vannak benne jó részek meg mit tom én..de a 2 után azért jobbra számítottam..a 4 meg hát az azért nekem bejött mert megint sok ALIEN volt meg azért a mutáns is oda tett ami azt illeti…és hát az 5-nek meg inkább azt kéne boncolgatnia hogy mégis az emberek meg ugye a Predátorok hogyan is szereztek tudomást az egészről vagy ilyesmi..mondjuk a Predator 2ben volt egy kis filmes fricska hogy egy ALIEN koponya befiggyent a képbe…nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ebből csak NE CSALÓDÁS LEGYEN!!!!!!!

  14. Igazából valamilyen feminista felhangot szerettek volna adni a filmeknek anno, ezért (is) csináltak Ripleyből amazont és ha megnézitek jobban (főleg a második részt) ott nagyon ki van hangsúlyozva az anyaság, mint fogalom – szóval majd mindegyik résznek vannak olyan rétegei, ami felületes szemlélés mellett elhanyagolunk – viszont ettől még nagyon is látszik rajtuk a tudatos koncepció és a törekvés egy nagyobb metaforára.
    Amit én nem értek, az az, hogy a prequel bejelentésekor azt közölték a film teljesen a space jockey-ra fog koncentrálni (honnan jöt, miért, hová tart) ez előrevetítette nekem, hogy az emberi tényezőt minimálisra redukálják majd, de úgy látszik a script draftjain elvérzet ez a koncepció a studiónál, mert a fent leírtak bizony mást mutatnak.
    Ash meg a Weyland – ha jól emlékszem vagy a rendezői változatban, vagy a könyvben valamelyik tiszt említi, hogy Ash elődjét minden indoklás nélkül váltotta le a társaság (lehet hogy kommentebne ezt már írták itt vagy az indexen egy korábbi cikknél) – szóval valamilyen mahinációk már mentek a háttérben (erre ugye Ash is ráerősít a halála előtt) – biztos hogy nem ez volt az első találkozása a lényeknek az emberiséggel…

  15. sokan jobban szeretik a 4. részt mint a 3.at, sztem a 4. rész a legrosszabb a sorozatban, persze a 2. a legjobb, de a 3. megállja a helyét, ott még jó a sztori a karakterek, kidolgozottra sikerült, talán még jobb is mint az 1., mivel látványvilágában is sokat javult a kicsike
    az alien bőrbe bújt ember nagyon látszik még az első részben, de hát ’79-es szal el kell nézni neki
    a 4. rész viszont nagyon vacak, a tengerészgyalogosok úgy szaladnak mint a nyulak (holott a 2. részben egyáltalán nem ilyenek voltak! még a töketlen hadnagy is összeszedi magát a végére, a saját végére ;)
    de a 4. rész… ugyan kérem, majdnem olyan rossz, mint az avp1, a jól kiképzett tengerészgyalogság eltűnik a színről, s az űrkalózok, na azok tökös legények, mi? na persze… ;)
    jobb lett volna ha maradt volna trilógiának
    az avp2 mellesleg tényleg jobb, mint az avp1 ahol a néger csaj és a predator vállt vállak vetve küzdik végig az utolsó jeleneteket, na az annyira gagyi, h nem lehetett tovább fokozni :)
    az avp2 viszont könnyen emészthető folytatás, nagy sztori v fejtegetés nélkül, igaz majdnem tinihorror kategória, de épp ezért murisabb is ;)
    én túl optimista nem vagyok az új folytatással kapcsolatban, sztem a forgatókönyvön meg a rendezésen múlik minden, s ha ügyesek elindíthatnak egy teljesen új szálat párhuzamosan az előzővel (mint ahogy batmant is felélesztették hamvaiból), ezek szerint mégis optimista vagyok ? :)
    na majd meglássuk, amúgy gemma artertonnal nem lesz gond, jó kis csaj, simán elviszi a hősnő szerepet

  16. AvP 2 nálam kábé ilyen Uwe Boll szinten mozog, látszatra mindenféle történet, forgatókönyv vagy karakterek nélküli borzadály.

    Olvastam én is a könyveket, és a Társaság mindenképpen tudott a lényekről. Ash-nak ugye az volt a parancsa, hogy vigye el nekik a lényt, a legénység meg le van szarva. Nos, hogy ez azt jelentheti, hogy már találkoztak a lénnyel korábban, az jó kérdés, amit gondolom majd csak a film fog megválaszolni. Egy viszont biztos: bármennyire jól hangzik öltetben, hogy emberi tényező nélküli film legyen, a gyakorlatban ez nem működne. Egyszerűen kell bele az emberi tényező, ugyanolyan fontos, mint maguk a lények.

    Szerintem keressenek egy Ash-re hasonlító szinészt, és legyen a főszereplő a valódi Ash, akiről a robotot mintázták (ez az élő személy után mintázás úgyis bevett szokásnak tűnik arrafelé:))

    Persze mindenképp nagyon sok mindent kell megmagyarázniuk a készítőknek, és jelen esetben különösképp nem tudom irigyelni a forgatókönyv íróját.

    Ejj, de jó lenne egy minőségi Alien film…

  17. new-york-islanders:
    Nincs is ezzel semmi baj. Gondolom akkor igen is szükség volt az ilyen női karakterekre. Az akkor készült Alien filmekben semmi kivetnivalót nem találok. Azzal sincs gondom, ha egy filmben női főszereplő van. A problémám csak annyi, hogy az Alien filmeknél, ezt a labdát már eljátszották. Nem egyszer, hanem gyakorlatilag ötször.(Alien 1-4, AvP1. Az AvP2 most nem sorolom ide, de az is határesetes.)
    Mára a világ változott. Az első rész 79-ben, a második 86-ban készült. Ma 2010 van.
    Egyszerűen nem tudnak elszakadni ettől a sémától? Nincs új ötlet?
    A fentebb említett Batman-t, Nolan egy teljesen más, gyökeresen különböző szemszögből mutatja be. Talán ezért lett sikeres.

  18. DeadMan: Lance Henriksen szerencsére még aktívan dolgozik, nem bánnám ha akár valamilyen formában Ash-t vagy Wayland-et játszhatná, nagyon bírom a fazont :)

  19. Szerintem R.Scott leszarja mi volt a később megjelent könyvekben, és helyesen tenné, ha a Predator vonalt is hanyagolná. (vagy belerakhatja, csak akkor normálisan)
    Az AVP féle vackokat meg tessék végre elfelejteni.

  20. ha az avp1-2-t beszámítjuk az alien univerzumba, akkor már adott a válasz hogy hol találkoztak először az alienekkel :)
    ha nem, és egy teljesen új szálat akarnak indítani, az nem tudom hogy sülne el.
    bár a batman, és a star trek filmeken látszik, hogy akár még jó is lehet.
    mekkora lenne már egy teljes reboot, és egy teljesen új alien trilógia?!

  21. Most, hogy belenéztem az első részbe, már világos, hogy a cég tudott a vészjelzésről, sőt az idegenekről is, hiszen azért lettek utólag arrafelé irányítva, hogy idegen életformákat hozzanak haza és erről csak Ash tudott, akit útközben tettek be a hajóra a régi tiszt helyett. Legénység feláldozható stb… Remélhetőleg így utólag itt még nem tudták, hogy pontosan mivel is állnak szemben és ez megerősíti bennem azt, hogy semmiképp sem szabadna úgy alakítani az előzményt, hogy az első találkának legyenek túlélői, mert ha tudják, hogy milyen lényekért küldik oda a Nostromot, akkor miért nem inkább valami nagyobb és képzettebb legénységből álló hajót vezényelnek oda?
    Emberi részről ennyit, de hogy az idegen űrhajó lezuhanásához volt-e közük embereknek, az már más kérdés. Erre kíváncsi leszek mit találnak ki.

  22. A predátorokat belekeverni a lehető legnagyobb baklövés volna, amit csak véthetnek. Az Aliens és a Predator (és az AvP) nagyon különböző hangulatú univerzumok (főleg ahogy a filmekben láttuk), egy újabb “Halál”-mozi tisztán horror jellegén sokat csorbítana, ha csak úgy beletennének egy újabb idegen fajt, amely ráadásul értelmes, humanoid, emberi szokásokkal bír stb. Egy Alien-filmnek a földönkívüli élet borzalmas _idegenségével_ kéne foglalkoznia… ezért is tetszett kevésbé az eredeti film után az Aliens, ahol megfosztották a lényeket a misztikumtól egy suta hangyás analógia kedvéért.

  23. mekkora királyság lenne, ha újra leadnák a moziban a régi alien filmeket, nyomott áron. vagy mondjuk 2 filmet egy jegy áráért.
    én tuti vevő lennék rá.
    kizárólag 3d mentesen!!!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.