Blabla és Alien?

Neil Patrick Karris rendezésre adja a fejét. Két fiatal áll majd az Aaron and Sarah középpontjában (a neveiket kitaláljátok?), akik a középiskola elején barátok, aztán többek lesznek a 4. év végére.

Brett Ratner akciókomédiája, a Tower Heist most épp Eddie Murhpyvel gazdagodott, aki Ben Stiller mellett fog feltűnni.

Érdekel a Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides trailere? Akkor már nem is kell olyan sokat várnod, mert a Tron: Legacy előtt fogják futtatni.

Nagyon úgy néz ki, hogy a nemrég megmentett bányászok történetéből film lesz. Meg az is, hogy Javier Bardem szerepelhet majd benne.

A FOX fullosan bekajálta Damon Lindelof (Lost) forgatókönyvét, amit az Alien-prequelhez készített. Ez jól hangzik. Npi főszerepbe épp Natalie Portmant akarják, akire rögtön ezredesi rangot aggatnának. Bírom Nataliet, de nem kőkemény katonának, na majd most megmutathatja.

11 hozzászólás a “Blabla és Alien?” bejegyzéshez

  1. Hogy miért kell női főszereplő az Alien-prequelhez, máig nem tudom megérteni. Az AVP-ben is ehhez akarták tartani magukat, akkor nem értem miért nem lehet egy kis vérfrissítés. Mondjuk a FOX a múltkor elutasította a Ridley Scott kérését, mely szerint 250!! milliót kért a film elkészítésére, úgyhogy már nem lehet biztosra menni semmiben azt illetően, hogy mi lesz ebből. :S

  2. valahol olvastam, hogy mégiscsak pg13 filmet akarnak készíteni az R helyett. ezek lennének az első vészjósló jelek?

  3. Sosem működne az Alien pg13-al. Ezt már az AVP-nél is láthattuk. Úgyhogy szerintem lassan el kellene kezdeni tüntetni a a stúdió ajtaja elött.

  4. minek tüntetni? egy újabb szar film az Alien univerzumban, nem oszt, nem szoroz. az első kettőt már soseem vehetik el.

    Damon Lindelof, vicc, röhej.

  5. David Fincher volt az utolsó aki valamennyire megtudta közelíteni az első két film színvonalát. Legszomorúbb, hogy Ridley Scott tényleg mindent megakar tenni annak érdekében, hogy bebizonyítsa, hogy ez a sorozat jobbra érdemes, de a pénzemberek nem nagyon hagyják neki. Grat Hollywood! ;)

  6. mert nem bíznak rá 250 milliót a sok közepesen muzsikáló filmje után? (legutóbb robin hood, 200 millába került + reklám, jelenleg 330-on áll az egész földet számolva, szóval kb. a pénzüknél voltak, a dvd már a haszon, de nem kiemelkedő az egyáltalán.)
    Mert az Alienről nem tudni, hogy pontosan mekkora név manapság? Nem az ismertség, hanem hogy mennyien mennek majd el tényleg moziba.
    Így is 160-170 millát rá fognak bízni, ami nem kis pénz még mindig.

  7. Natalie Portman a V, mint vérbosszúban már bebizonyította, hogy tud ő kemény csaj is lenni, ha akar. Szerintem nem lenne baj, ha elvállalná a szerepet. Kíváncsi lennék, mit hoznak majd ki ebből az Alien perquel-ből… :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.