Olvastátok az új médiatörvény tervezetet?

Van benne egy ilyen is:

Emellett a törvény támogatja a nyelvtanulást is, hiszen arra kötelezi az országos tévéket, hogy főműsoridőben a filmek legalább huszonöt százalékát eredeti nyelven – magyar felirattal – is tegyék elérhetővé. – indexről

De vannak benne még érdekesek:
este tíz után nem kell kirakni a 16-os karikát, 23 óra után a 18-ast sem, vélhetően azért, mert a törvény által védett korosztálynak akkor már úgysem lenne szabad a tévé előtt ülnie.

Vagy:

Eltűnik a bárhogyan számolt egy óra alatt legfeljebb tizenkét percet engedélyező korlátozás, csupán annyi maradna, hogy a reklám „nem sértheti indokolatlanul a műsorszám egységét”.

Az jó, mert a jelenlegi 12 perc is sérti, hiszen nem oda vágják be általában ahova a sorozatkészítők tervezik dramaturgiailag. Meg a 12 percbe mintha a saját műsorok reklámozása nem tartozna bele. Bár ennek lehet utána kéne nézni.
A szabályozás szerint viszont a reklám átlagos hangereje nem lehet nagyobb, mint a körülötte lévő műsoroké, vagyis – ahogy Szalai Annamária, az NMHH elnöke megígérte [2] – vége az üvöltő hirdetésnek, a távvezérlő utáni ijedt kapkodásnak.

human
írta
2010. 11. 11. 15:18
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.