Skyline

Az előzetesek alapján a Skyline teljesen úgy nézett ki, mintha egy csúcsköltségvetésű Asylum-őrület lenne: az a film, ahol a stúdiónak végre volt elég pénze, hogy legalább technikailag majdnem elérjék egy olcsóbb hollywoodi látványprodukció színvonalát. Az is valószínűnek tűnt, hogy ebből az említett pénzből sajnos tényleg csak a cgi-re futotta, írókra már nem, így a sztorit hozott anyagból kellett összetalicskázni két kokózás között (vagy egy kokózás és kurvázás között, ki tudja). Aztán mire megjött a végén a stáblista, kiderült, hogy tényleg így van.

Skyline írás

Az Aliens vs. Predator 2-vel a bizonyítási lehetőséget egyszer már elszalasztó Strause-tesók úgy gondolták, ezúttal léptéket váltanak, és a rasztahajú vadászok lokális csetepatéja helyett rögtön egy (valószínűleg) világméretű idegeninvázió közepébe dobták hőseiket – hogy aztán másfél órán keresztül egy luxuslakosztályban parázzanak a kint történő dolgok miatt. Na jó, összesen kábé 20-30 perc (tippre, nem mértem) a lakáson kívül is játszódik – az épület egyéb részeiben -, és ezzel el is mondtam a Skyline legnagyobb problémáját. Hogy a francba lehet úgy 10 méteres idegenekről filmet készíteni, hogy nem is látjuk őket teljes valójukban? Nem az érdekel mindenkit, ahogy a világító ledekkel kirakott fejű monszták letarolnak egy tetszőleges nagyvárost felhőkarcolóstul-emberestül? Na ugye.

Az előbb visszaolvastam a 2007-es véleményemet az AvP2-ről, és az a helyzet, hogy simán lehetne kopipésztelni ide is: „Nem is magukkal a klisékkel vagy a karakterekkel van ám bajom, hanem azzal, hogy nem vezetnek sehová, illetve fölöslegesek. Komolyan, kell egy olyan filmbe karakterizáció, ahol tudjuk, hogy a feltűnő szereplők nagyobbik hányada csúnyán ketté lesz harapva? Egy olyan filmbe, amit eleve azért nézünk, mert tudjuk, hogy a feltűnő szereplők nagyobbik hányada csúnyán ketté lesz harapva?” Szerintem ez magáért beszél.

Az egyébként látszik, hogy a rendező tesók „civilben” látványtervezőként dolgoznak, a vizuális megvalósitással nem volt sok gond, leszámitva persze azt a bizonyos vadászgépes jelenetet. De a „még sosem láttunk ilyet” kijelentés kicsit túlzás azért. És ha már ütöttem a béna forgatókönyvet, álljon itt az elkövetők neve is: Joshua Cordes és Liam O’Donnell. A páros eddig ezeken a remek filmeken dolgozott: .

Viszont a fair play kedvéért azt is meg kell említenem, hogy a létező összes klisé felhasználása mellett is volt egy jelenet, ami elég váratlanul jött és tényleg meglepetést okozott. Bár utólag végiggondolva még abban is van egy marha nagy tipikus fordulat, szóval tényleg nincs új az égvonal alatt. Nem biztos, hogy pozitívumként említeném (ismételten: klisé ezerrel), de ettől függetlenül tetszett a film vége is, mert legalább némi magyarázatot ad a feszítő kérdésre, hogy mit is akarnak az idegenek. És persze pofátlanul megágyaz a folytatásnak, ami a 11 milliós nyitó hétvégét nézve tényleg készülőben lehet.

A filmhez amúgy durva sorozatos gárdát rántottak egybe, de sajnos nem a jó értelemben. A névtelen kategória versenyzőiként (egyúttal a szemcukor szerepét is betöltő) Scottie Thompson és Crystal Reed domborítanak, illetve Brittany Daniel is beugrott, hogy eljátssza az antipatikus szőke szerepét. Izé, “eljátssza”, na. A másodvonalat képviseli az idén már második mozifilmjével robbanó “Angel a Dexterből” és a (szarkazmus on) kivételes tehetségű (szarkazmus off) Donald Faison. Ez a tévézés átka egyébként, ha valaki hosszú ideig visz egy sorozatot (és amúgy nem különösebben sokoldalú színész), akkor utána már bármi lehet, mindig az adott karakter ugrik be róla. Például Faison minden megjelenésénél azt vártam, hogy majd felbukkan Zach Braff és elnyomnak egy Eeeeeagle!-t. De sajnos nem.

Az élvonalat pedig nem más, mint a külön bekezdést érdemlő főszereplő és húzónév, Eric Balfour képviseli. A tévéfüggők gondolom jól ismerik a nevét, és most adná magát, hogy én is jól lehúzzam, de nem fogom bántani. Egyébként sincs vele semmi bajom (igazából még kedvelem is), mindig hozza ugyanazt a stabil szintet, és itt is teljesen korrekt volt, sőt, talán még egy kicsivel jobb is, mint a film átlagos színvonala.

Értékelés

Igazából az a kérdés, hogy került ez a mozikba, hiszen abszolút nem nyújt semmivel sem többet, mint egy jobbfajta Syfy tv-film. Annyit viszont simán, és a vége is javított valamit az előtte lévőkön, úgyhogy simán megkapja a 6/10-et (vagyis újranézhető).

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.

vendegblogger
írta
2010. 11. 14. 20:58
megjelenés
35
hozzászolás


35 hozzászólás a “Skyline” bejegyzéshez

  1. Mázlis Joe-ker már látta… Attól függetlenül ami kicsit Id4 feeling az jöhet. Bár abban volt 1-2 olyan szöveg amitől dőlt az ember.

  2. valahogy éreztem, hogy ez lesz…
    AvP2-nél is mondogatták, hogy tök jó, beleélés stb. aztán meg

    ugyanígy M. Night Shimlja vagy mi a nevét is leírtam….

  3. Azt hittem ez még csak jó soká jön külföldön, de látom megint félre vagyok informálva :D

    Azért majd ha ide is eljut meglesem, mert mostanság elég nagy lett a sci-fi éhségem! :)

  4. Ezért a filmért pereltek a Battle LA készítők? Ugyanaz a 3ds studió dolgozott mindkét filmen és a BattleLA-sek szerint tőlük lopták a legtöbb designt meg ötletet meg ilyenek, de ahogy itt olvasom a cikket, valszeg mindenki mástól is loptak valamit szóval…

  5. “Igazából az a kérdés, hogy került ez a mozikba, hiszen abszolút nem nyújt semmivel sem többet, mint egy jobbfajta Syfy tv-film. A”

    annyiba sem került, mint anno a lost pilot. 10 millió dollár, így valóban tévéfilm érzetét keltheti.

  6. Én most hétvégén láttam a filmet.
    Nekem nem igazán jött be valahogy olyan lerágott csont.
    Ha valaki megnézi olyan érzése lesz mint ha a Világok harcát és a Cloverfield filmet gyúrták volna össze.
    Bár szerintem a Skyline színészi alakítása rendesen alul múlja a két előző filmekét.
    Persze megoldása nincs a filmnek tehát várhatjuk a 2. részt.

  7. Aaawww. Pedig nagyon vártam a filmet. Nekem tetszett a Cloverfield és a Világok harca is, úgyhogy sztem megnézem. De tényleg kár érte :(

  8. “Aztán mire megjött a végén a stáblista, kiderült, hogy tényleg így van.” :D Ez mekkora! Tetszik az értékelés és fura, hogy nem vette el a kedvemet a filmtől, max nem számítok csillivilli dolgokra. :)

  9. Nem volt szerintem olyan rossz. Azért nem egy ID4 (nálam az az etalon popcorn-film), és tényleg nem túl eredeti, de főleg Vendegblogger kritikája után, nekem pozitiv csalódás volt.
    Jól kikapcsolt a film, könnyed 1,5 órára, és megint hozta azt az érzést nálam, mint a Világok harca, miszerint épp az ID4 inváziót nézném kicsit más szemszögből, persze eltérésekkel.

    Aki szereti az inváziós filmeket, annak merem ajánlani, belefér.

    Talán SPOILER

    Ja, még csak annyi, hogy nem tudom, mennyire értelmes mutogatnia a Skyline-nak és a Battle-nek egymásra látványügyileg, mert ennyi erővel mindketten a nagy elődöktől lopták azt, kezdve a kék szinvilágtól a lények designján át, a felhőből előbújó űrhajón át a satöbbiig.

    Tuti SPOILER

    Nekem nagyon bejött a jelenet, mikor leszedik a nagy hajót. Persze várható volt a folytatás, de nagyon át tudtam érezni a karakterek a lelkében zajló reménysugár-aj-jaj vonulatot.

  10. A CGI-n kívül minden katasztrofális, és soha a büdös életben nem akarom újranézni. Celluloidhulladék.

  11. Na ez a film egy rakás f** megnéztem mert a trailerben voltak jó effektek. De a film nem ér egy fabatkát sem.
    Mintha a Cloverfield-et keverték volna a világok harcával csak most az UFO-k győznek. Akik mellesleg agyatlanok és emberi agyakat gyűjtenek. Nálam az tette fel az i-re a pontot, hogy amikor szétlövik az ufo űrhajót egy atomrakétával a főhősök vígan végignézik mintha az minden napos lenne és nem ártana senkinek, majd ez még nem elég, a lezuhant űrhajó ami rommá tört és ég, fogja magát és regenerálódik. A csúcshülyeség pedig a film vége, de azt nem árulom el nézze meg mindenki maga. Egyszerűen siralmas, hogy egyáltalán erre adott valaki pénzt meg, hogy egy stúdió kiadta mozifilmként.

  12. Személy szerint nekem tetszett.
    Egyébként a “regenerálódós” jelenet tényleg gáz volt valami nagyon mást akartak mutatni mint amit már láttunk az Independence Day-ben. Ettől az egy jelenettől eltekintve viszont azt kaptam amit vártam. Egy látványos sci-fi csemegét. Egyébként az utolsó jelenet valahogy ismerős, District 9? :)

  13. Megnéztem,jó volt.Szerintem napersze nem szószerint az alapok a PREY cimű pc játékon nyugszanak.

  14. SPOILERESE

    Szevasztok! Ez a film egy rakás sz.r. Se horror, se scifi, se történet se látvány. Vontatott kergetőzés egy hotel körül értelmetlenül zabáló lényekkel. Nem tűnnek hót intelligencsnek, akik össze tudnának akár egy gördeszkát is barkácsolni, nemhogy fényévekre repítős öngyógyítós űrhajót. Bár a film cselekménysorozatát és írói színvonalát nézve el tudom képzelni, azon a bolygón a fán teremnek ezek az űrhajók és a gólemek Istene pedig parancsba adta nekik, hogy gyűjtsenek agyat a világmindenségből maguknak. Oszt így jutottak el ide. Csak ha már agyat akarnak gyűjteni,akkor miért ott próbálkoznak ahol ilyen forgatókönyveket írnak? Ja a zabáláshoz elég ennyi agy. Akkor oké. Már értem. Menjetek fiaim egyéket a McDonalds-os agyakat! Agy nélkül eszenek meg az6tán lesz agyuk, hogy megint megegyenek az agyadért? Vagy hogy van ez? Gagyi fos. Én nem javaslom elsőre sem a filmet megnézni.

  15. SPOILER

    Szerintem a kritika túl erősre sikeredett, a film sokkal jobb vt mint amire számítottam. A látvány is és a hangtehnika is hibátlan. A történet talán egyszerűnek tűnhet mert az is. Nincs is szükség túlbonyolításra, (elég ha bele éljük magunkat), a végén meg ott lesznek a kérdőjelek a fejünkbe, elgondolkodtató.. A predátorhoz nem hasonlítanám.. inkább a district 9-hez. Azt viszont sajnálom ,hogy kiadták a trailer 2 is, túl sokat mutatnak a filmből, az első 1.5 perces sokkal jobb vt, nem lehetett tudni mi vár ránk. :) ( ha nem a nézettségre mennének bizos nem csináltak vna még 1 trailert, csak hát az vonzza a tömeget ) A film végén éppen elég kérdésünk lesz és persze jön a folytatás.. csak az is legyen ilyen..

    u.i.: az idegenek teljes egészében láthatóak!! kedves kritikusunk

  16. SPOILER

    Csak hogy tisztan lassam a dolgot: Lenyek, akik feltehetoleg galaxisok kozt utaznak, totalkarra tort kisvarosnyi urhajokat raknak ossze csak ugy energiaval es szinte elpusztithatatlanok, eljonnek hozzank azert, hogy elcsorjak az agyunk, magukba ultessek es azzal nyomuljanak? Mar bocs de szerintem a Plan 9 from outer space-nek atgondoltabb volt az alap tortenete, pedig tudjuk hogy az a film mirol valt hiresse. Vissza kellene perelnem a jegy arat, es a raforditott idom koltseget ezektol a majmoktol.

  17. Tegnap néztem meg, de kár volt. Fetrengtem az ágyban és vártam, hogy vége legyen. Béna film, ennél jobban nem tudom jellemezni.
    Mindenki el van szállva a látványtól stb, de könyörgöm! Nem láttunk már hasonló dolgokat mint ezek az ufók? Ilyen sokfarkú spermák lubickoltak a Mátrixban is… A végén meg párommal dőltünk egyet. Mi biztos nem nézzük meg a folytatást.

  18. …tegnap/ma éjjel elkezdtem nézni , de valszeg álmos lehettem , 30 perc után lekapcsoltam… (ma folytatom)
    …ami eddig lejött: tisztára olyan mintha eleve televízióra szánták volna , nem negatívumként írva ezt , hanem csak úgy simán ez az érzetem támadt az első 5 percben…
    …egyébként a képek gyönyörűek , jó nézni…
    …sajnos azt érzem hogy ez számomra csak egyszernézős lesz , pedig imádom az ilyen filmeket…

  19. Üdv!
    Én megnéztem ezt a f.s filmet,de komolyan az ufók,a történet + a legvége is F.S!!
    De legalább az effektek ütősek (az egyetlen pozitívum az egészből!!)
    Nem is vártam túl sokat a filmtől,de nem is volt túl izgalmas,na mindegy.

    Aki megakarja nézni,tegyen vele egy próbát…

  20. Storyline of skyline:

    Felhuzzuk a rolot?
    Nehuzzuk fel a rolot
    Felhuzzuk a rolot?
    Nehuzzuk fel a rolot
    Kimenjunk az epuletbol?
    Ne menjunk ki az epuletbol
    Kimenjunk az epuletbol?
    Ne menjunk ki az epuletbol
    Meghalt az idegen (akire raragadtak a karacsonyfa egok)?
    Nem halt meg az idegen
    Meghalt az idegen?
    Nem halt meg az idegen
    Elpusztult az urhajo?
    Nem megse stb.

    Ezek kozott par “parades” parbeszed olyan latvannyal mint mondjuk a Resistence 2 vagy GeARs OF War grafikaja legyalaz. Es en meg ket es fel fontot fizettem is ezert.
    Igaza volt Nortonnak a Fight Clubban, azt bantjuk akit szeretunk. Magunkat. Legalabb is ezzel a filmmel ha megnezzuk. Ennel meg tan a Gyilkos felvono cimu opusz is jobb.:)

  21. SPOILER NEHOL-bárhol, azaz az egész az…

    Nem vártam sokat, hisz szinte semmit nem is tudtam a filmről. Csak annyit, hogy ez nem a baszos-kardozós-partraszállós film (pedig azokat szeretem), hanem a CGIs-menekülős-ufos-világvégés film kategória.
    Bár a függetlenség napjában láttam a leggagyibb megoldást a film katarzisára, de ott legalább volt megoldás. Kicsit virusos meg ripsz-ropsz +oldás, de happyendes.
    Itt meg mint végül kiderült, az a cél, hogy egy mozifilmből minimum 2X-es bevételt generáljanak.
    Amugy a film története tényleg gagyi. Érezhető, hogy a CGIre megy az egész. Igazábol nem is volt történet. Ilyen storyt bárki kitalál két sör mellett a haverokkal.
    Csak azt nem értem, miért kellett az egész filmet egy hotelben forgatni? A tulságosan nagy túlerőt is túlerőltették.
    SPOLIER A kinyirt ufo, akinek az agyát egy tűzoltó csákjával, vagy mivel a csajszi már kioperálta, az hogy tud ujra feléledni? Vagy csak olyanok, mint a film irói: Agy nélkül is képesek működni.
    A vége a legnagyobb homály az egészben. DE VÉGÜL RÁJÖTTEM !
    A vége jelentet csak azért kellett, hogy a köv. részt már szinészek nélkül is meg tudják oldani CGI-vel. Költséghatékonyság kérem szépen….

  22. SPOILERes vélemény:
    Kicsit kevesebb rinyálással és több helyszínnel egy isteni popcorn moviet csinálhattak volna belőle.
    Már az elején sejtettem hogy lesz valami ilyesmi kavarás, mikor az “idővel játszottak”; na mindegy, ez tényleg olyan 6/10-es film. Kíváncsi vagyok a köv. részre… na jó ha látok a polcon belőle egy “biztonsági másolatot” és lesz időm akkor megnézem, legalább ennyit elértek elérték a Strause tesók :D

  23. Egy atomrobbanás után tényleg fura , hogy pár perc alatt meggyógyul az űrhajó. Az a helyzet viszont hogy már a Földön is vannak ilyen anyagok(csak ez nem jönne jól biztosítótársaságoknak). Gondoljunk csak arra hogy egy autóbaleset után, mondjuk csak egy koccanásnál a karosszéria visszaállna eredeti formájára. Aki nem hiszi az nézze meg a Terminator 3-at. Abban Arnold szétver egy autót. Az a karosszéria úgy lett megtervezve hogy a felvétel után vissza lehetett állítani egy gombnyomásra. Ezáltal újra lehetett forgatni a jelenetet anélkül hogy még egy autót tönkretettek volna. Szóval ha ilyenek léteznek, akár létezhetnek bonyolultabb dolgok is. Lehet hogy szedett-vedett munka a skyline, de néhol azért , még ha csak véletlenül is… ráhibáztak.

  24. Megnézem ezt a filmet és lehet hogy nem hozza azt a szinvonalat amit ez a film fog nyujtani de akkoris megnézem;)

    Ezt lessétek majd meg ez ütős lesz:

    A Föld Inváziója: Csata Los Angeles ben

  25. A lelőtt űrhajó nem “regenerálódik”, “meggyógyul” meg ilyesmi, hanem a lények újraépítik! Ki az aki nem lát a szemétől?! Kijönnek és újra összehegesztik.
    És csak egy kis töltetű atomrakétával lövik meg egy kis pilóta nélküli robotrepülőből, nem kell Hirosimára gondolni.

  26. pont most néztem meg, úgyhogy még friss élménnyel írok

    először is: az AVP-hez képest nagyságrendekkel nézhetőbb volt, úgyhogy legalább elmondható hogy fejlődtek vmelyest a “tesók”
    igaz itt nem is volt semmiféle előzetes elvárásom a filmmel kapcsolatban

    másodszor: tényleg inkább olyan, mintha egy tv-be szánt film lenne, kevés színész (azok is inkább a névtelen fajtából), kevés helyszín, némi “fiatalosság”, pia, szex, “dráma” (mármint ha a szerelmi szálak ennek számítanak..:))

    a látvánnyal semmi gond nem volt, inkább tényleg a története lett elég szegényes, de aki csak egy popcorn mozira vágyik, az megkapja

    6/10-es osztályozás megállja a helyét szerintem is

  27. Nem értek egyet az értékeléssel, ez nemhogy újra-, de egyszer se volt nézhető. Miért is tettem meg? A kíváncsiság, az. Curiosity killed the cat…

  28. Egyetértek az értékeléssel és várom a film folytatását is. Úgy vélem, hogy nem kell lehúzni ezt a filmet, csupán más szemszögből mutatja az eseményeket. Hibái természetesen akadnak bőven, amelyek kitűnnek, s könnyen észrevehetőek.

    .:. SPOILER KEZDŐDIK .:.

    Amikor az öreg a kutyájával meg Terry-vel bujdosik az idegen elől, eléggé kiszámítható volt hogy a kutya majd felhívja rájuk a figyelmet…

    Azért az megnyugtató volt, hogy valamit ért a katonai fellépés az idegenek ellen, és amikor a srác és a csaj segítséget kért tőlük, akkor teljesen normálisan tették a dolgukat (civilek kimentésre szorulnak).

    A regenerálódás nem volt biztató dolog, egy lehetetlen visszavágást sugallt.

    A film végén amikor kiderül, hogy a lény a főszereplő srác agyát kapja, már sejteni lehet, hogy meg fogja védeni kedvesét.

    .:. SPOILER VÉGZŐDIK .:.

    Mindent összevetve a film tartalmaz érdekes, nem sablonosan következő, ugyanakkor jó pár kiszámítható jelenetet is. Az űrlények nekem a Crysis béliekre hasonlítottak. Nagyon jól esett, hogy nem zárták le a történetet, remélem a második részben (ha elkészül) majd egy sokkal jobb filmet dicsérhetünk – új szemszögből.

  29. SPOILER

    Lehet hogy csak nekem nem világos, de miért kizárólag a főszereplő srác agyát megkapó idegen “lázad fel” a helyzet ellen, és védi meg a volt szerelmét? Hiszen ha minden ilyen nagy melák emberi agyat kap, akkor lényegében az “emberi mivoltuk” megmarad, csupán más testben kénytelenek létezni, szóval akkor elvárható lenne, hogy 5 percre rá nem fognak embereket zabálni, meg felhőkarcolókon ugrálni, hanem pl elpusztítják az űrhajót, kiszabadítják az esetleges túlélőket stb, amit egy normális emberi tudattal rendelkező lény egyébként megtenne. Dehát ugyebár mégsem ez a helyzet a filmben. Szóval akkor vagy a történet kiagyalói csesztek el nagyon valamit, vagy én vagyok vakegér. Erre tessék!

    SPOILER

  30. eXraYo ha még 1X megnézed a filmet talán fel fog tűnni, hogy főhősünk többször lett kitéve annak a bizonyos behatásnak. Fénynek ha úgy tetszik. Ha tudod hogy működik az immunitás kifejlesztése, akkor hamar összerakhatod a dolgot, nyilván, ha minden áron akarsz találni benne valami, akkor lehet, nem is keveset :D
    A film nem egy csúcskategória, de nem is azért készült, hogy lealázzon mindenkit a mozivászonról….Mondhatjuk úgy hogy nem akartak a készítők beleugrani egy brutális költségvetésű filmbe, hogy aztán bukjanak. Erre tökéletes ez a rész, hiszen nagy részt pozitív a visszhang, így a 2.rész szinte biztos siker. Persze hallottuk már ezt :D És a mai filmkészítés oltárán elég ha egy gyertyát rossz helyre teszünk, és vége a világnak….

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.