10 hozzászólás a “Hivatalos promókép a Hangover 2-höz is” bejegyzéshez

  1. Mel Gibson kipaterolása miatt moziban felejtős. Nem kapnak tőlem egy petákot sem. Majd máshogy megnézem.

    Viszont pont az ami az első részt zseniálissá tette ( a végéről kezdik a sztori elmesélését), nem hiszem, hogy bejátszható lenne mégegyszer. Meglátjuk milyen lesz.

  2. Én tuti megnézem moziba. Az egy is nagyon tetszett, ebből se fog hiányozni Mel Gibson, se más. A négy főszereplő legyen bent és legyen vmi ütős story. Ennyi :)

  3. Én még csak nemrég néztem meg a filmet, de igen, ebből lehet második rész is. Bár a második inkább már csak részeges ökörködésről szólna, nem pedig a másnaposságról.

  4. Vajon hiányozni fog a doki foga a második részben is? :)
    Amúgy én az elsőtől sem voltam hanyattesve, teljesen elhasznált történet. Milliószor találkozhattunk már a “jajj mi volt tegnap éjszaka, nyomozzuk ki másfél órában” sztorival… A poénok is nagyrészt a derékmagasság alá szorultak, úgyhogy a második résztől meg egyenesen rettegek hogy mit lesz képük a filmkészítőknek belerakni. Ennek ellenére tagadhatatlan hogy nézhető az első rész, sőt volt szerencsém kétszer is látni de nem jósolok nagy sikert ennek a “pénzéhség miatti második” résznek. Persze adja az Ég hogy ne legyen igazam! :)

  5. nekem tetszett az egy, bár akkor sem nem értettem mi ez a hatalmas lelkesedés ami övezi, de nem bántam vagy ilyesmi, viszont egy második rész nekem egyáltalán nem hiányzik, egyszerűen látom előre, hogy megkapjuk az egyet más helyszínen kicsit átírva megint és erre szerintem nincs akkor a szükség, de ez csak az én véleményem, azért nézős lesz, hátha tévedek…

  6. Minek filozofálni ezen ennyit? Az a lényeg, hogy lehessen röhögni rajta. Az elsőn lehetett, nem is keveset. Második rész még simán belefér, a harmadik a felesleges.

  7. Én a karakterekben keresném a választ a körülrajongást illetően..Borzasztóan el lettek találva:)

  8. RCS kommentjére reagálva, nem igazán ismerek “nyomozzuk ki mi volt tegnap este” sztorijú filmeket. Mikor moziban láttam, egyből a klasszikus Legénybúcsú c. Tom Hanks mozi ugrott be róla. Mintha ugyan az a stáb készítette volna. Mivel az a film is az egyik legjobb ivós/partizós vígjáték, eme “kisöccse” is benne van a legjobb ilyen típusú vígjátékokban (Pite 1-2, Sulihuligánok és a Cool-túra mellett).

    Várós a második rész is, de Gibsont sajnálom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.