A Total Recall remake eddigi útja

Úgy tűnik, hogy az eddigi hírek nagyja megerősítést nyert. Maga a producer erősítette meg, hogy Colin Farrell lesz a főszereplő. Ez eddig csak pletyka volt. A rendező pedig Len Wiseman (Underworld, Die Hard 4).

Neal Moritz producer teljesen ráizgult a film már készen levő design elemeire. A jövő ábrázolásába. Arra, hogy megpróbálnak hűebbek lenni P.K. Dick történetéhez. Ő maga is várja a filmet. Reméljük nem hiába.

Ja és nem 3D-be készül. Elvileg.

12 hozzászólás a “A Total Recall remake eddigi útja” bejegyzéshez

  1. Jó ötlet remakelni,a régi úgy ahogy volt silány vacak volt,pedig a téma annyira nem rossz. Farell is jobban illik a szerephez. Majd kiderül.

  2. Azért azon lehetne vitatkozni, hogy silány vacak volt. Szerintem még mai szemmel is simán élvezhető a film.

  3. Egyéni vélemény szinten, és legfőképp koncepciós bajok vannak azzal a filmmel. Az egész kivitelezése,látványvilága nem tetszik. Ez más mint maga az alaptéma, és mást jelent mint a látványeffektek minőségi szintje.

  4. Eredeti novellát nem olvastam, de a film önmagába remek és mai napig az egyik legjobb akció-sci-fi, lehet eltért ez eredetitől de ez van. Én inkább onnan közelítenék, hogy miért nem tudnak máshoz nyúlni? Eleve más Dick műhöz, eleve más íróhoz?

  5. Szerintem sem volt silány, vacak. Csak épp köze nem volt a P.K.Dick sztorijához, illetve nagyon kevés. Attól még egy látványos sci-fi, teljesen jó sztorival.
    De azért ez várós, remélem nem kúrják el.

  6. Bocs a dupláért, de azért azt megnézném, hogy az eredeti “Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?” c. Dick sztorit megcsinálják-e valaha. De úgy, ahogy a könyv volt, nem úgy, ahogy végül a “Blade Runner” lett belőle, ami ettől függetlenül minden egyik legjobbja…

  7. “köze nem volt a P.K.Dick sztorijához”

    Én is ezért sorolom ezt a projektet az értelmesebb fajta remake kategóriába. Hisz így még bőven tudnak újat mutatni a csak a filmet ismerőknek (mint pl én) is.

  8. StormshadoW te nagyon tini lehetsz ha arra a filmre ezt mondod.
    Remake szükségtelen. Folytatás elképzelhető. Más sztorivonal.
    Gondolom nem leszek nagyon SPOILERES ha a trémake vége is az mint az eredetinek hogy lesz légkör egy bizonyos bolygón…
    Nem hiszem hogy ez sok embert csábítana a moziba…. max a letöltésre :(
    Az emlékárusítás történet vonal kicsit hasonlíthat az Inceptionhoz…. de majd meglátjuk.
    De a novella nem olyan izgalmas mint ahogy azt sokan várják.
    Inkább akkor a Tigris, Tigris-t filmesítsék meg. Az nagyoooon tuti lenne :D

  9. 25 évesen nem vagyok már nagyon tini,de ez a féle scifi sosem volt a nyerő listában nálam,akárcsak a Bladerunner sem jött be sosem koncepcióban. Vannak dolgok amik nekem sem tetszenek,attól függetlenül hogy klasszikus,még nem kell,hogy mindenkinél atomnagy sikert arasson.

  10. blade78: The stars my destination az egyik örök kedvencem, tényleg jó lenne végre nagyvásznon látni – csak akkor ugye ott a következő para: nehogy elszabják! :) Mellesleg, a Total Recall film látványvilága ugyan nem rossz, de tényleg nem közelít pl. az én ízlésemhez sem. Svarci pedig bárhogy is, de nem illik ahhoz a szerephez. Ez van.

  11. Ha P.K.Dick könyvet úgy viszel vászonra, hogy szinte semmin nem változtatsz, akkor csak egy nagyon szűk rétegnek fog bejönni. Azaz bukta lesz, amit a stúdiók nem mernek bekockáztatni.
    Lásd: Kamera által homályosan
    Véleményem szerint egy az egyben le volt copyzva a könyv, és finoman szólja a kutya se nézte. (legjobb tudomásom szerint)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.