Thor még így is kampányol

Ezek a Angliába szánt poszterek. A Vasembert szállító stúdiótól, mert mást nem tudnak ráírni?

human
írta
2011. 03. 21. 10:22
megjelenés
19
hozzászolás


19 hozzászólás a “Thor még így is kampányol” bejegyzéshez

  1. Igazából semmi extra, de nekem tetszenek.
    Felüdülés az X-men és Fast Five kaliberű poszterek után vmi normálisat látni.

  2. Star Wars plakátokra emlékeztet.
    Natalie szétfotoshoppolt feje nem tetszik, elég hülye bőre, szeme színe lett.

  3. A vasember stúdiós felirat tényleg fura, de főleg a bal oldali szerintem kifejezetten menő :D

  4. Abszolút elhiszem, hogy minden filmben kell lennie egy fekának, meg igazából minden rasszt meg kell jeleníteni de szerintem teljesen belefért volna, ha csak valamelyik földi haverja lett volna színes bőrű és nem Heimdall, aki Asgardon őrködik. Egyébként ettől még lehet jó a film

  5. Jajj, fejezzük már be a feka istenen való pörgést, ezerszer meg lett tárgyalva… ciki, lehetett volna más is, pont.

    A poszterek meg nem rosszak önmagukban, de engem nem mozgatnak meg igazán, mint pár másik igen (most nem az X-men és legutóbbi FF-ekre gondoltam…)

  6. Ezt a feka istenes (ázsiai isten, mert az is van) dolgot azután abszolút nem értem, hogy volt egy gyűrűk ura könyvben amiben nem volt feka és érdekes oda nem kellet beerőltetni se egy feketét, se semmit a filmbe. Szóval nem értem ide miért volt “kötelező”!? Semmi rasszizmus, de ez alapján már várom a fekete james bondot.
    A poszterek meg tutik sztem.

  7. Nevetseges h igy hirdetik, ezzel a szoveggel. Mintha nem lenne eleg huzo nev egy Kenneth Branagh…

  8. sandor8206: nem azért, de Angliát nézve a fekete modern Bond simán hihető. Ez rossz példa, bár szerintem is baromság amit itt a Thornál műveltek, a fekete Bond simán jó lenne.

  9. human:

    hát én a fekete Bondtól (no racism) de hanyattverném magam, már Daniel Craig-et (akit egyébként iszonyatosan jó színésznek tartok és zabálom a filmjeit) sem tartom jó Bondnak, ha ezt még tetézik az olyan katasztrófa lehetne, mint az Indiana 4.

    Egyébként az ázsiai isten (Hogun) már a képregényben is benne volt, ő Asgard egyetlen nem viking származású lakója, azt hiszem mongol.

  10. + nekem az sanda gyanúm, hogy csak annyi a funkciója, hogy feketék is beüljenek a filmre és a sok sok kikerülő poszter csak erősít erre a gyanúmra, mert mindegyiken szerepel méghozzá egyik központi karakterként, amit kétlek, ez még szemet szúrt már az előzőknél is. Nem hiszem, hogy hasonló vagy nagyobb szerepe lesz mint Hopkinsnak vagy Portmannek, vagy a Lokis srácnak. Egy Rene Russot meg egy Ray Stevensont, Stellan Saskard meg kicsibe se raknak rá, mert bár megkopott nevűek, “névtelenek” de arcra tuti ismertebbek mint ez a fogalmam sincs egykutya feka gyerek.

  11. na akkor az ázsiai ok (Hogun), csak a magyar comicokból ismertem és ott nem említették, hogy ki a fene lenne.

  12. Anno már sikeresen beadták a népnek, hogy egy bizonyos arab herceg (akit egy spanyol anyanyelvű színész alakított) fél éjszaka alatt megtanulta a vikingek nyelvét, akik – ki tudja miért – mind angolul beszéltek abban a filmben, szóval ez a feka, nem feka északi félisten dolog kapcsán jelentkező holywoodi nemtörödömség oly hidegen hagy, hogy az csak na.
    Fiktív karakterek, fiktív istenségek, fiktív token black guy.
    Who cares?

  13. new-york-islanders:
    Az nem fél éjszaka volt, hanem amíg a Földközi tengerről felértek északra :D :P
    (csak a tanulás éjszakai részét mutatták.)

    Ezen a poszteren az a soook PS…áhh.

  14. Kb new-york-islanders el értek egyet. Valahogy nem tud izgatni, hogy a néger manus játssza az egyik viking istent.
    Tudom semmi köze a négereknek a vikingekhek mint ahogy a Titánok harcában a krakennek sem volt a görög mitológiához… De mégis benne volt és mit sem rontott a film élvezetéből.

  15. Ez nekem olyan, mint a Conannál. Egy félvér néger-hawai gyerek bújt a fehér északi barbár bőrébe.

    De ez itt még roszabb. Néger Gandalf, Frodó senki szemét nem bántaná?

    Félreértések elkerülése végett nem a néger, ázsiai emberekkel van itt gondom. Ahogy nekem nem lenne hiteles egy nagy kungfu mester Ázsiából aki tudom is én néger, vagy fehér európai lenne.

    Engem zavar, de örülök neki, hogy nektek ez nem okoz fejfájást. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.