Osama bin Laden halála Bigelow-tól

Kathryn Bigelow rendezőnő és Mark Boal író már december óta dolgoznak egy Közel-Keleten játszódó különleges osztagos filmen. Mint kiderült, a bin Laden utáni vadászatról szólt volna a mű. Természetesen a minap érkezett halálhír alapján felturbózzák a forgatókönyvet, és thrillerből a végére akciófilmmé fog átmenni, hiszen egy 40 perces tűzharcot tesznek majd oda. Nyáron kezdik a forgatást. Úgy néz ki, hogy Joel Edgerton (Animal Kingdom) lesz az egyik dicső NAVY Seal, szóval már csak 5 másikat kell találniuk?

A lényeg, hogy a Hurt Locker készítői máris rajta vannak a témán, szóval még akár jó film is lehet az első “feldolgozásból”.

16 hozzászólás a “Osama bin Laden halála Bigelow-tól” bejegyzéshez

  1. Sokkal inkább még 19-24 másikat. A 40 perces tűzharc viszont jól hangzik, csak Bigelow-ban egyáltalán nem bízok ilyen téren.

  2. Eddig Bigelow egyetlen filmjében sem csalódtam, úgyhogy részemről várós…

  3. Ezt a negyven perces tűzharcot a forrás írta? Mert jó lesz az pár rövid sorozatnak is.

  4. A végén meg bejelentik, hogy meghalt és eltemették muzulmán szokások szerint a tengerben:D? Valamint Obama lenyilatkozza, hogy végig követte az eseményt ami elfogásnak indult, aztán így sikerült. A CIA igazgatója meg azt, hogy likvidálásra szólt a parancs és csak a leszállásig látta az akciót az elnök.:)

    Függetlenül a mismásolástól azért megnézem a bátrak és szabadok újabb propaganda filmjét.

  5. Obama azt is mondta hogy kill, not capture hadművelet volt. már várom hogy írjon róla egy könyvet valaki, és találja ki a sok bejelentésből hogy mi igaz meg mi nem.

  6. Lehet, hogy capture akciónak indult, csak valamelyik bátor navy seal-esnek megremegett az ujja az elsütő billentyűn.

  7. Szerintem már régen le is forgatták és Obama meg a stábja nem az élő közvetítést nézték, hanem a filmnek az volt tesztvetítése.
    A premier majd remek merénylet alkalom lesz, meg úgy általában a film minden vetítése.

  8. fricsi: kétlem, egy devgru-s se képes ilyen hibát elkövetni.

    Nekem nem tetszik, hogy ők nyúlnak a témához. A Hurt Locker tele volt hibákkal, ha értett is valaki a stábból a sereghez úgy általában, az nem szólt semmit.

  9. Ez valami science-fiction lesz, vagy átírják a forgatókönyvet a bejelentett információk alapján? Bár ebből a témából még a hivatalos közlemények is elég vegyesek.

  10. Kaszti: mivel a posztban is írom, hogy átírják a végét, így azt hiszem átírják a végét. Szerinted?

  11. A cselekmény nagy részére gondolok, mivel elég valószínűtlen hogy pont ezt a szenáriót írták meg hogy a nyomok pakisztánba vezetnek, stb. Olvastam amit írtál.

  12. “a Hurt Locker készítői máris rajta vannak a témán, szóval még akár jó film is lehet”

    mármint Oscar díjas film:DD azért az olyan ‘világlegjobbfilmje’ díjas alkotások amik kb 0 maradandót alkottak a zátlagembernek nem kecsegtetnek sok jóval..:)

  13. Kitünő!
    Remélem lesz még egy olyan propaganda film, mint a hurt locker, ami majd bezsebeli az oszkárokat mert, huhh dekirály realisztikus, meg bemutatja a hősöket, el is sírm magamat film lesz belőle.

  14. Én mondom, ebből még akár jó is lehet, de kérem… remélem nem lesz olyan, mint a hurt locker, mert attól hányni lett volna kedvem. A realitásnak csak néhány szikrája volt a filmben – mint szakmabéli mondom ezt – viszont a propaganda miatt felkapták és jól megjutalmazták.
    Nem kívánom lerombolni Bigelow alkotását, nem rajta múlott a dolog, ő kihozta belőle a legjobbat… Az alapötlet nem volt a legjobb, illetve a rengeteg dramaturgiai hiba, valamint a katonai szakértő hiánya. Általában ez sok filmet megöl egy avatott szemnek. Persze az átlag embernek attól még szórakoztató marad.
    Ha már itt tartunk a Green Zone szerintem jobban sikerült, de ezt biztos az mondatja velem, hogy Matt Damon filmjeit csípem…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.