12 hozzászólás a “A Happy Feet Two teasere” bejegyzéshez

  1. 4 év késéssel szereztem tudomást az első filmről, így is komoly trauma volt. Erre legalább előre felkészülök. Nem, közben megnéztem, nem lehet.

  2. Asszem elérkeztünk oda, h vége a jó animációs filmeknek. Most már azokat is folytatják klónozzák …

  3. Szemény szerint nagy meserajongó vagyok, de a happy feet 1 volt az első és egyetlen animációs film, amire megbántam, hogy elmentem moziban… erre készítenek egy ilyen trailert, ami alapján semmiről sem fog szólni a második rész…gáz. Nem tudom elképzelni, hogy ez jó lehet.

  4. Hát ebben még csak énekelnek meg cukiznak, de ha a stábnak lesz köze az első rész stábjához akkor olyan szar csak nem lehet. Eltekintve attól, hogy pingvinek énekelnek benne szerintem jó volt az első rész. Én teljesen meglepődtem rajta.

  5. Nagy kedvelője vagyok az első résznek és már 2099 óta várom, hogy legyen valami érdemleges dolog a filmről, a stáb szinte ugyan az, Miller írja megint a forgatókönyvet és, akár az elsőnek, ez a teaser semmi köze nem lesz a filmhez. Nagyon várom!

  6. Edy12
    Pingvinek nyomják a nigga-t, ebben én nem találok értelmeset. Ráadásul rasszista vagyok, és a pingvineknél jobban csak a pandákat utálom,nem az én filmem, na. Nem is kell megnéznem. De őszintén szólva nem tudom hova tenni ha ez egy olyan embernek tetszik, aki cselekvő képességének teljes tudatában van. Más dolgokat se értek és persze nem kell velem egyet érteni. Egy csimpánz szellemi szintjén levő kis lurkónak elhiszem, hogy szórakoztató lehet, én is voltam gyerek, de ma számomra már a film létezése is taszító. Vizuális merényletnek érzem a gondolkodó ember ellen. Primitív, ostoba, giccses és teljesen felesleges. Ha ez elé raknám le a gyereket míg én a konyhában mosogatok, a lelkiismeret kiverné a kezemből a tányért. Tudom túlzás volt, de remélem kielégítő.

  7. CrazyBoy
    Ezek szerint az elsőt nem is láttad és ha ilyen kőkemény szíved van, azt nagyon sajnálom, ne higgy, ez csak a film teaserje, sokkal több és értelmesebb, mélyebb mondanivalójú storyja lesz és az elsőnek is az volt. Amúgy én sem szeretem a reppet, hogy így mondjam.

  8. Az első rész nekem is kellemes meglepetés volt. Az előzetesein még legszívesebben ordítva hánytam volna, de rég rájöttem hogy nem kell sokat adni animációs filmek előzeteseire. (Nézzétek meg a Toy Story 1-ét például… Ugye?) Maga a film váratlanul komor, komoly volt, és bajban lettem volna, ha a gyerekemnek kell magyarázni ezt-azt, mert súlyos témák voltak benne. Persze énekeltek is, de big whoop! Ki lehetett bírni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.