Fej vagy írás (Uncertainty)

Így kell elrontani egy egész jó ötletet? Egy rossz casting és némi írói lustaság kellett csak hozzá. Az Uncertainty a döntéseinkről és az abortuszról szól, miközben a kínai bérgyilkos lelő egy embert. Onnan indulunk, hogy a főszereplő pár tépelődik valamin. Látszólag azon, hogy az anyja meghívását lemondják-e. Aztán inkább feldobnak egy érmét, mert miért ne. Innen válik ketté a történet.

Uncertainty kép a két főszereplővel

Az egyik vonalon elmennek a családi vacsorára. Ez a szál bemutatja: a nő attól fél, hogy olyanná válik, mint az anyja, emiatt nem egyértelmű a gyerek kérdés számára. A másik szál pedig egy üldözős thriller, ez gondolom a kalandos élet szinonimája akar lenni. Itt találnak egy telefont, ami hirtelen több embernek is kell, akik el is kezdik üldözni érte őket. Az könnyen tisztázható, hogy hiába van a thriller szál is, igazából az lényegtelen. Ezt a végén villámgyorsan lehet realizálni, úgy van lezárva. Csak a döntés, vagy épp döntésképtelenség a lényeg. Miért is pont azt választod?

Ahol remekel a film, az konkrétan a vágás. Gondolhatjátok, hogy követhetően összevágni két teljesen más hangulatú történetszálat nem lehet olyan egyszerű, de nincs gond, szépen megismerjük a főszereplőket, ide-oda váltva is. Egyben itt vérzik is film, hiszen Joseph Gordon-Lewitt hiába jó, ha a női vonalon Lynn Collins egyszerűen katasztrófa. Tananyag lehetne az “így nem szabad csinálni” kurzuson. Egy másodpercre sem hihető a szerepben.

A végén te is Uncertain maradsz picit azt hiszem, de hát mi másra számítasz egy ilyen című filmnél? A magyar megoldása ismét zseni persze..

Uncertainty értékelés

Többször volt érdekes, mint unalmas, de 6/10-nél többet nem tudok adni. Azért még a végére megemlítem, hogy nem PG-13, szóval néha káromkodnak meg cici is van, de csak olyan hétköznapi, reális mennyiségben.

human
írta
2011. 06. 21. 04:55
megjelenés
5
hozzászolás


5 hozzászólás a “Fej vagy írás (Uncertainty)” bejegyzéshez

  1. valamikor tavaly néztem háttértévéként hbo-n, maga az ötlet tényleg jó, bemutatni, hogy egy hétköznapi döntéssel mennyire eltérő szálak születhetnek, persze, a véletlent is belekalkulálva

    viszont ha nem mellettem ment volna a tévében, hanem dvd vagy hasonló, valszeg a felénél kikapcsoltam volna, mert azért nem mindig volt túlontúl érdekfeszítő a kivitelezés számomra, néha olyan volt, mintha az üldözős részek között az anya vonallal fújnák ki magukat

    ha jól rémlik, 5/10-et kapott tőlem

  2. Hasonló alapötlettel rendelkezik a Nő kétszer Gwyneth Paltrow-val. Ott a “döntést” egy lépcsőn felszaladó kisgyerek okozza a metróban, akinek nekimenve lekési/kikerülve eléri a metrót és így nem ér haza/hazaér, hogy rajtakapja a barátját a szeretőjével. És ott innentől válik ketté a történet. Nekem nagyon tetszett, néhol komoly, néhol vidám történet arról, hogy mi lenne, ha…

  3. na igen, én is valami olyasmit éreztem, hogy “Így kell elrontani egy egész jó ötletet?”. tényleg jó volt, Gordon-Lewitt megint rendben volt, a csaj semleges, viszont nálam az unalom győzött az érdekesség felett. persze meg lehetett nézni, tényleg jól oldották meg a két szálat, de a végére mindkettő ellaposodott (az üldözőset eleve nem tudtam komolyan venni, a családi dolog meg annyira hétköznapira sikeredett, hogy abban nem volt semmi pláne), szóval max. 5/5-öt adnék. de azért egy fáradt délutánra nem rossz ez a film.

  4. Vmiért azt gondoltam, h filmbuzin nem fogok erről kritikát találni :D Valamikor tavaly láttam én is, de Gordon-Lewitton kívül más nem nagyon maradt meg/hagyott mély nyomot. Visszaemlékezve, ill kritikát olvasva nekem is a Nő kétszer ugrott be, ami csöppet lealázza a Fej vagy írást (lol milyen cím ez tényleg..), dehát ízlések. jó kis írás, egyetértek vele.

  5. valami merészség volt a forgatókönyvíróknál; csak a film vázlatát írták meg és a párbeszédeket a rendező meg a két színész írta nagy részben. plusz csomó részt meghagytak a színészekre h improvizáljanak. itt emelkedett ki JGL…

    btw LeVitt, nem LeWitt

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.