TF3 még egy kicsit

Aki kíváncsi, hogy milyen egy tényleges TF3 oltás, az olvassa el a Death Star PR remek (bár spoileres) kritikáját a filmről. Vigyázat, logikát tartalmaz (és nem fizikába köt főleg), de nyugi, lehet jönni a “nem jegyzetelni megyek a moziba” érvvel. Huhh, mázli, a memóriáról felesleges megemlékezni közben.

Aztán meg álljon itt egy videó, hogy Bay ezúttal az Islandból vett át dolgokat. Nyúlt már ő magához, hiszen egy korábbi Transformersben a Pearl Harborból tűntek fel snittek. Igazából nincs ezzel baj, annyira beleillesztették, csak érdekesség.

Plusz egy szép poszter is.

34 hozzászólás a “TF3 még egy kicsit” bejegyzéshez

  1. Ez érdekes, nem is tudtam, hogy ilyet szokás csinálni.

    Végül is miért ne, ha nem vesszük úgysem észre, így viszont, hogy fény derül a turpisságra, kicsit átverve érzem magamat mint néző.

  2. Ennél azért butább a film, itt csak szépen le van írva az egész végigspoilerezve, viccesen, de aki logikáért és nem a látványért ül be egy Bay filmre, az magára vessen :P

    SPOILER

    Amit nagyon jól leír, hogy Optimus miért nem tudott kiszabadulni a kötelekből. :D Ez volt az egyik legnagyobb logikai baki a filmben (a másik az idiótán elnyújtott Chicago rész, a “tegyük félre az Autobotakat 5-10 percig, míg a hős emberek akcióznak” stb.)

  3. jani – röviden és tömören: a TF3 nevetségesen ostoba film. viszont jól néz ki a CGI. tadamm.

  4. Lol, ez azért elég szánalmas. Ezek pont ugyan azok a jelenetek, csak rápakoltak CGI-t. Nevetséges… :D

  5. Elvileg azért használtak fel régi felvételt, mert az adott jelenet forgatásán súlyos baleset történt, egy statiszta félig le is bénult, és emiatt nem tudtak minden szükséges anyagot leforgatni…

  6. MIért is nevetséges? Korrektül lett megcsinálva. Költséghatékony jelenet. Nem tudom mi a gond. Egyeseknek SEMMI!!!!!!!! nem jó! Máshogy fogalmazok, egyeseknek minden Sz@r.

  7. “the Autobots travel to Chernobyl, Russia”

    ezt a bloggert se az eszéért szeretik

  8. Igen, aki látta A Sziget c. filmet, az kiszúrhatta. És? Költséghatékonyság. Emberek, 200 millió dollár volt a Transformers 3. Kit érdekel, ha még egyszer felhasznál két, pár másodperces snittet? Ha egy okostojás nem teszi fel netre, maroknyi ember vette volna észre. Gratulálok, de ez nem egyedülálló észrevétel, másnak is leesett. De így most az értelmetlenebbje is azt mondhatja, “hú, hát ez tényleg szar film”.
    Próbáljatok már meg nem csomót keresni még a kákán is.
    (Én is kiszúrtam. A Sziget tök jó film, miért ne vettem volna észre?! :P Én okos ötletnek tartom.)

  9. Nem költséghatékonyság, akció közben elszakadt egy fém kábel és félig átvágta egy szerencsétlen nőnek a fejét, aki fél oldalára megvakult és le is bénult emiatt. A forgatás aznapra leállt, nem maradt idő felvenni a hiányzó jeleneteket, így tudták ILM-ék pótolni, ennyi.

    Egyébként meg ha nem rakja ki valaki a netre, akkor ki vette volna észre magától?…

  10. vargatom Ez tény? Nem tudtam.

    Én egyből kiszúrtam. :) Mindkettőt. A helyszín nagyon felismerhető, de mondom, nem egyszer láttam A Szigetet. :)

  11. Nekem is feltűnt, viszont tudva az okokat amiért ezt használták nem tartom gagyinak.

  12. black_dahlia_murder Engem sem zavar. Totál nem érdekel. Jól nézett ki, pörgős volt, látványos. Ügyesen meg lett csinálva! :)

  13. Tényleg nincs ezzel a beillesztéssel semmi baj, egyrészt a rövidsége miatt, másrészt az oka miatt (a baleset).

    Egyébként meg tényleg nem egy nagy eresztés ez a Death Star PR írás. Sztem mindenki rájöhetett már hogy logikát, sztorit, színészi játékot nem a Bay filmekben kell keresni, de mindegyik nagyszerű szórakozás! Ha minőség kell, otthon maradok 20adszorra megnézni a Harcosok Klubját.

  14. Attól, hogy felhasználtak pár filler részt, nem kell elkönyvelni sz*r filmnek…

  15. Szerintem ezzel nincs semmi gond és magától nyúlta nem mástól! Sok jelenet van pl egay bizonyos nagy kupolás teremben is ami pl volt már a Bad Boysban, a Szigetben, a TF1 ben illetve Bay hez tartozó mindig fotog a szereplők körül a kamera! Nincsen ezzel gond. Jó volt a film. Akinek meg nem tetszett az nyilván már az előző kettőért sem volt oda. Bay remek popcorn mozis rendező és nekem bejön. Várom már a Bad Boys 3at! :D

  16. Na mondom mi ez? Ááá… gondolom biztos lenyúlt egy két jelenetet saját magától, hasonló kamerabeállítás, hasonló autós bukfenct. De nem… azt látom HOGY UGYANAZT A JELENETET RAKTA BELE… Ez szerintem nagyon ciki. Leszarom, hogy a saját filmje, ha új filmet csinál, akkor legyen új… ne pedig egy jelenet egy régebbi filmjéből…

  17. Pocok
    Olvass vissza, le vannak írva az okok. Szerintem sem gáz, vicc hogy ilyeneken akadnak fent emberek, az írás meg nevetséges.

  18. szerintem is, ez nagyon gáz..
    200 millió dollárból nehogy már ne teljen új jelenetekre…
    szánalmas..

  19. önmagától nyúlni még nem ciki, nem? az lenne fail, ha mástól csórt volna..
    engem inkább az lep meg, h van(nak) olyan szemfüles(ek), aki(k) kiszúrta(-ák), láttam én is A szigetet, de nekem ez baromira nem tűnt volna fel..

  20. Jókis látványfilm volt ez, szerintem nem kellene lehúzni, mindenképpen jó program egy unalmas délutánra…
    … a történetet , és a logikai bukfenceket kár fírtatni… aki következetes TF-et akar, az olvasson Simon furman képregényt…

    csak egy dolog nem hagy nyugodni: Bay miért mondogatta, hogy úgy zárja le a TF trilógiájátát, hogy azt nehéz lesz folytatni…ezen mit lenne ?

    Adva van már a limitált számú autobot + sokszoros túlerőben lévő, de inkább csak ágyútöltelék álca, akik még mindég a Földön kóricálnak…

    …na ehhez adjunk egy random álcafőgonoszt, legyen pl Skorponok vagy a Quintessionok, hamár sokkolót ilyen ostobán kilőtték + dugjuk le a nézők torkán, hogy a Föld jó nagy sokmindent ellehet rajta rejteni, amit aztán hogy-hogynem filmenként(folytatásonként) Mindezt összerázzuk adunk egy random rendezőt aki valamennyire ért a látványelemekhez és:
    Transformers 4 – Arise the Dinobots /Coming Soon/

  21. Semmi baj ezzel a jelenettel, főleg hogy szerintem az egyik leglátványosabb, ahogy az első részben is az autópályás jelenet.

  22. Szerintem egyáltalán nem zavaró hogy az Islandből szedtek pár jelenetet, főleg hogyha az okait nézzük.
    Kritikát nézve, hát igen, sajnos a legnagyobb része igaz, tényleg voltak logikai buktatók a filmben, de még sztem mindig sokkal jobb mint a TF2.
    SPOILER talán
    Az túlzás hogy a két kisrobot ok nélkül élt náluk, mert ők igazából nem bujtatott álcák voltak, akik átálltak az autobotokhoz, de náluk kaptak menedéket? mondjuk ebben nem vagyok biztos.
    Azért a doctor who nem hiszem, hogy még a tf képregény előtt lett volna, szóval azt nem igazán tudom mire vélni.
    Az hogy az első két filmben is megvalósíthatták volna ezt a cybertron-teleportálós dolgot az oké, de most ezen szerintem nem érdemes fennakadni, kellett valami történet. (Tudom, hogy ez nem nagy mentség, de nah.)
    Amúgy laserbeak miért ne ölhette volna meg sam-et az irodában? Ez lehet baki, de nekem most nem ugrik be, hogy miért rontotta volna el ez a tervüket.

  23. qwe2:

    SPOILER

    Mert ha megölik Samet (akiben Optimus bízik), kinek adják azt az órát amin keresztül megtudhatják hogy Optimusék vissza akarnak-e vágni vagy sem?

  24. Szerintem tökéletes volt a film! :) Amúgy a két kis robot álca volt , de átálltak a 2.részben még az autóbotokhoz! Mivel kicsik és nagy ütközetben álcák vadászatában nem nagyon tudtak segédkezni , így ott portyáztak Sam-nél. Ezen mit nem lehet érteni? Amúgy meg a nézők 95 % fel sem tűnt ez, de most hogy írtak róla még egy ürügy hol fikázzák a rendezőt, szerintem meg kurva mesterin használta fel és nagyon durván kihozta amit kell! 5 perces jeleneten így fent akadni??? Vicc :D

  25. Kacsa:

    SPOILER

    Oké, ez igaz. De szerintem nem ez volt a terv fő része, bár nem tudom. Lehet ezt értette, csak szerintem ez nem volt olyan nagy súlyú, de lehet rosszul néztem a filmet :D

  26. nekem ezzel semmi bajom nincs, sőt szándékosan nagyon jó dolog is lehet, ha minden filmjében van egy ilyen…

    viszont, a tf3 real 3dnek van beharangozva, hogy teljesen 3d kamerával forgatták, így nem értem, hova ez a 2d s rész:D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.