Justin Lin mindenkinek kéne, de ő inkább Fast Six-re és Terminátorra vált

Justin Lin rendezte a Fast Five-ot, ha elsőre nem lenne ismerős a neve. Bár őt akarták a Hegylakó reboot és a Die Hard 5 rendezőjének, de mindkét projektet passzolta.

Hogy mit gondol fontosabbnak?

Először is a Halálos iram 6. részét, ami majd 2013 májusában kerül a mozikba. Úgy tűnik odavan az autós akciófilmekért, mert örömmel csinálja ezt a sorozatot. A stúió pedig örömmel fizeti érte, hiszen meglepő módon talpra állt a széria, elég rendesen hozza a pénzt a mozipénztáraknál. Egyelőre csak Fast Six a film munkacíme. Ez utóbbi kapcsán rögtön el is mondta, hogy már az 5. rész forgatása közben kitalálta a hatodik befejező perceit, pontosan tizenkettőt sőt, ezeket már normálisan el is tervezte, forgathatóra. Ide tartunk majd.

Mindemellett pedig a Terminátor 5 rendezését bízzák még rá. Már találkozott Arnolddal. Ezen a találkozón James Cameron is ott volt pedig semmi köze az 5. részhez, nem producer vagy hasonló, csak jött ötletelni. Ez nagyon jól esett Linnek.

Mivel a Halálos iram az első, így a Terminátor ha vele készül, akkor elég sokára láthatjuk majd.

8 hozzászólás a “Justin Lin mindenkinek kéne, de ő inkább Fast Six-re és Terminátorra vált” bejegyzéshez

  1. Die hard 5öt passzolni luxus, hacsak nincsenek infói róla, ami alapján xarnak tűnik. Fast 6 gut. 4-5 is gut volt. De ami a legjobban tetszik, hogy talán a rettenetes 3 és a gyengusz 4 után kilátásban lehet egy új, jó Terminátor film. Ha Arnold benne van, az már jó, de ami igazán biztatóvá teszi a dolgot, az az hogy Cameron leült ötletelni velük.

  2. Cameron Mcg-vel is leült ötletelni a Salvation mégis botrány szar lett, gyengébb mint az igencsak harmatos T3, úgyhogy én nem bizakodnék.

  3. Jó lenne most már behozni a T-1000res karakterér, eredetét, Kyle visszaküldését. Habár kicsit kapkodott volt a 4dik rész, én azért szerettem. Ami nagy baj a történet világban az a harmadik rész létezése, ami miatt nem lehet nyugodtan tovább írni a történetet, hanem bele kell venni a T-X-et, meg Connor megölését is. A harmadik rész volt a legrosszabb történeti szempontból.

  4. Ha már Cameron is ötletel, kiderül a Skynet a Pandoráról jött és Pocahnotasék hozták létre. xD

  5. Ki gondolta volna, hogy egyszer majd az új Fast and Furious film miatt kell várnunk az új Terminátorra? :D

  6. Mate, még anno valahol olvastam, Cameron nyilatkozta (McG nagyon reklámozta, hogy Cameron így, meg úgy “spanolt” vele a film végett, ötletelt, ajánlotta Worthingtont stb.), hogy egyszer beszéltek telefonon és ennyi.

  7. Most komolyan, ki a f.szom ez a Justin Lin?
    Mire fel emlegetik ilyen címekkel kapcsolatban mint a Die Hard 5, vagy T5?
    Rendezett pár ordenáré sz@r autós arcoskodást (bár a legújabbat nem láttam), egy Annapolis-t, meg pár gyakorlatilag nem is létező filmet…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.