Túl soványak a csajok a bunyóhoz

Erről szól a Vulture cikke. Csak leírják ami az évek alatt mindenkiben felmerült, és ami miatt a Haywire legalább egy kicsit más lesz. Egyszerűen túl soványak a csajok ahhoz, hogy elhiggyük: kézitusában lenyomják a 90 kilós izmos palikat.

Kinn a Colombiana premierje volt a hétvégén, amiatt került elő téma. Abban Zoe Saldana keveredik közelharcba, és azt írják, hogy nevetségesen néznek ki a jelenetek. “Ha rosszul fognák meg eltörne a karja” “A pörgőrúgása olyan, mintha egy pók cigánykerekezne.” Aztán felhozzák, hogy a férfiak mekkora súlyokat szednek fel és adnak le szerepekért (Amerika kapitány, TDKR-ban Bane), míg a nők nem igazán teszik ezt. Nyilván nem azért, mert nem elhivatottak eléggé, hanem mert muszáj magazinba valóan kinézniük.

Igazság szerint szinte minden női főszereplős akciófilmet fel lehetne hozni a témában, legalábbis 2005 utánról. Ők még Jolie-t említik a tavalyi Salt-tal, de valójában már baromi rég volt az a Tomb Raider, ahol volt rajta husi is. Jolie a Wantedban is túl sovány volt sokak szerint. Vagy nézzük meg a nevetséges új Nikita sorozatot, ahol szintén egy pálcakarú nő “rak rendet” néha. Komolyan, az a pilot epizód még mindig kísért. De akár Zoe Saldana előző akciófilmjét, a Losers-t is elővehetjük a témában.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.