Warrior

A Warriorban igazából semmi új nincs, csak ügyesen variálták a receptet. A sportfilmekhez megszokott módon pengeti a húrokat, de mégis az utóbbi évek egyik legjobbja a témában.

Walk away now and you’re gonna start a war.

A Warrior két főszereplője

Kezdjük ott, hogy az alapfelállás nagyon szemét. Két underdog sztorit kapunk egyszerre, mégis kinek szurkoljunk? A film egy MMA bajnokság körül játszódik, amire két testvér is bejut, a főnyeremény pedig 5 millió dollár. Mindkettejüknek jelentős indoka van rá, az egyiket a bank fenyegeti, a másik pedig úgy tűnik, hogy a megváltást keresi. A gyerekkoruk sem volt egyszerű, hiszen az iszákos apjuk miatti válásban 1-1 felállásban maradtak a szülőknél, ami jelentős ellentéteket teremtett közöttük. Természtesen most, 30 fölött is ég bennük a rengeteg sérelem, így nem beszélnek egymással. Gondolom kitalálható, hogy össze kell majd csapniuk.

Ilyen szempontból nagyon nehéz helyzetben volt a Warrior, hiszen a trailer egyedül csak a végső küzdelem kimenetelét nem árulta el. Máshogy nem is lehetett reklámozni, hiszen a két testvér szál adja a film sava borsát, az elkerülhetetlen harc. És basszus, mégis működik a Warrior. Pengeti a húrokat, szól a The National, érdekesen bomlik ki a történet.

Őszintén szólva az egyetlen negatívum nekem az volt, hogy kicsit túl sok a harc. Pedig 16 emberes, egyenes kieséses a verseny, és pont annyit mutattak amennyit muszáj, semmi öncélúság nem volt, mégis túl sokat forgolódtak a rácsok között. De ez is alig vett el az élményből. A vége miatt pedig főleg megbocsátható.

Az egyik Warrior

Szerencsére pár klisét elkerültek, de azért még így is akadt jó pár, viszont a színészek durván kihúzták a rendezőt a szarból. A három főszereplőből mind jó volt. Természetesen Nick Nolte vitte a prímet az iszákos apaként, aki már józan majdnem 3 éve, de még mindig nem tudja hogy tudná újraépíteni a hidakat a fiaival. A viszonylag jobb életet élő testvért Joel Edgerton alakította majdnem hibátlanul. A legnehezebb szerep szerintem Tom Hardy-é volt. A forgatókönyv alapján simán lehetett volna egy sötét, megállíthatatlan ellenfél egyenrangú partner helyett, de Hardy-nak sikerült belecsempészni annyi érzelmet a karakterébe, hogy végül simán szurkolhatunk neki is. Pont ezért nehéz a végső harc.

Warrior értékelés

Nem újítja meg a sportfilmeket, de az egyik legszebb darabja a témának mostanában. 9/10 lett. Gondolkoztam a 8-on, de fuck it, annyira hatott a vége mégis, az összes giccsközeli vagy teljesen giccses momentuma ellenére.

human
írta
2011. 11. 25. 13:38
megjelenés
29
hozzászolás


29 hozzászólás a “Warrior” bejegyzéshez

  1. Lattam a filmet, es nagyon jo – mindenkeppen ajanlom, azoknak is akik nincsenek odaig a bunyoert… szerintem a The Fighter-t kenterbe veri (mondjuk Bale szintu alakitast azert nem kapunk, ami anno mentette szerintem a The Fightert).
    Annyit meg hozzatennek, hogy bar tenyleg sok a bunyo a vegen, ha az egesz filmet vesszuk, ami majdnem 2,5 oras, akkor egyeltalan nincs elvetve a sulyk.

    Mindenkinek csak ajanlani tudom – erdemes az ilyen kis koltsegvetesu projekteket azzal tamogatni, hogy moziban nezitek meg, hatha akkor jon majd tobb is:)

  2. Tom Hardy ezzel meg a Dark Knight Rises-al (megelőlegezve) feltolta magát A osztályba.
    Zseniális a fazon alakítása itt (is).
    (csakúgy, mint amikor buzit játszott a Rocknrollában – Fag Bob)

    Az első fisght-scene pedig, amikor először lép edzőpartnerként a ringbe – az valami hibátlan!

    Nálam az év drámája, simán.

    (na jó, a One Day után – de az csak azért, mert 90%ban saját élet áthallás…”

  3. köszi az ajánlást! nem néztem volna amugy meg, mert azt hittem egy sima harcolós film, de tegnap rászántam magam a kritika hatására és valóban nagyon erős dráma lett!!!

    a vége miatt pedig el lehet nézni minden hibát, bár nekem nem volt vele semmi bajom, végig megvolt a szint!:)

  4. Hatalmas film, rég láttam már ilyet, ahol nem lehetett már a film tizedik percében tudni, hogy a végén ki fog nyerni. Ez bizony eddig az év filmje nálam, és nem hinném, hogy mostmár bármi el tudná venni tőle ezt a címet idén. Nekem nem volt sok a harc, sem a dráma, tehát nagyon egyben volt az egész, ütött…10/10.

  5. Nálam Fighter-t nem ütheti, Bale miatt. Van egy barátom, aki nem értette, miért kultiválom annyira a csávót (Bale-t) még a Gépész után is. Azt gondolta, minden szerepében nagyon merev, oké, h. Gépész miatt fogyott x kilót, de akkor is, kurva merev. Aztán megnézte Fighter-t, és azóta kedvence a fickó:))!

  6. Most néztem meg a filmet, érett,felnőtt ember vagyok… gyerekkorom óta nem sírtam…… a film végén zokokogtam. Fantasztikus film. Köszönöm

  7. Nagyon vártam ezt a filmet – amióta Tom Hardy a Bronson-nal megvett kilóra :-), úgy vagyok vele, hogy ennek a fickónak látnom a filmjeit. :sör:

    Ráadásul a bunyós/verekedős/martial arts-os filmek nagy rajongója vagyok, szóval, a Warrior erősen a “must see” kategóriába esett. :-)

    …és mégis csalódtam.:-/

    Szerintem nem sikerült feloldania azt a feszültséget, ami két szimpatikus/szerethető szereplő döntőbe kerülése és egymás elleni harcából fakad.
    Már nagy kedvencem, Min-sik Choi (Oldboy) másik nagyszerű filmjében, a Crying Fist-ben sem sikerült ezt az “akadályt” venni – és nálam itt “vérzett el” a Warrior is.

    SPOILER ALERT!

    Ráadásul, a Crying Fist-ben még elviselhető volt, hogy két idegen sorsát, felemelkedését és egymás elleni küzdelmét láthattuk – a Warrior-ban a két testvér harca nálam kicsapta a biztosítékot. Főleg úgy, hogy az egyikük – a feleség és az edző lelkes biztatása közepette – meg is nyomorítja a másikat…

    …és ezt számomra egy “átölelve hagyjuk el a ringet”-jelenettel nem lehet feloldani és/vagy meg nem történtté tenni.
    Szóval, a döntő harc nálam rendesen lehúzta a tetszési potmétert.
    Sajnos. :-/

  8. Színészek jók(nagyon), a film a utolsó nagyjából fél óráig szenzációs. Aztán amerikai filmbe megy át… kár érte(a befejezés banális).
    Egy nézést feltétlenül megér nálam 10/10 volt sokáig, de a nem elnézhető dolgok miatt amik kirántanak a filmből 8/10

  9. Egyetértek a kicsit csalódottakkal, az utolsó kb fél óra húzza le a filmet a “majdnem tökéletes”-ről a “jó” kategóriába. 7/10, nálam a Fighter egyértelműen jobb film. Viszont azt ki kell emelnem, hogy a három főszereplő nagyszerű volt, nem is értem Nolte játékideje miért szorult ennyire vissza a film végére. Több volt ebben a filmben, és csak nüanszokon múlt volna…

  10. Hardy megint nagyot alakított :) Tényleg annyi érzelmet vitt a karakterébe, hogy az nem létezik, hogy valaki nem neki szurkolt volna végig. Sima 9/10. A vége bár nem tetszett, de ennek ellenére hatott. Azért az kár, h ahogy haladt előre a film, Nolte játékidejét folyamatosan redukálták.

  11. Ezt a filmet bemutathattuk volna moziban, de A harcos buktája is bizonyítja, hogy nincs igény az ilyesmire, legyen bármennyire jó. :\

  12. Én tegnap néztem meg és b@ssza meg ciki vagy nem, de egy könnycseppet azért elmorzsoltam a végén. A harcok nagyon profik, tényleg az utóbbi évek legjobb sportfilmje.

  13. ae: itt is látszik, hogy nem várták annyira sokan. Az előző Warrior posztokkal is el volt. A MOneyball lesz érdekes, mert az Pitt miatt jöhet, de közben a témája.

  14. Imádtam:) A trailer alapján nem biztos, hogy érdekelt volna, de Tom Hardy nagy kedvenc, úgyhogy megnéztem. Rég volt már olyan film, ami ennyire a hatása alá vont, miután kijöttünk a moziból még órákig csak ezen járt az agyam, másnap újra is néztem, és ugyanúgy tetszett.

  15. TOM HARDY?
    BRONSON,SPÍLER,Torta,EREDET…
    Most a WARRIOR és jő a hatalmas BANE…
    Remek színész!

  16. Nálam 10/10. Még a kicsit becsempészett amerikai zászlólengetést is el tudta velem felejtetni, mert pont jól jött ki. A végén elmorzsoltam egy pár könnycseppet, egyszerűen hihetetlen volt. Jobban tetszett, mint a Fighter, mert ott Wahlberg faarca csak mindig kizökkentett. Itt meg amilyen alakításokat láthatunk… Őszintén remélem, hogy legalább Nick Nolte kap egy Oscart-t, de a két testvérnek is kijárna. Remek volt.

  17. Jogos a 9/10, nagyon jó film. most néztem meg. tom hardy eszméletlent alakít benne nick nolte-ról nem is beszélve.

    SPOILER!:

    Human, szerinted azért nem lett túl ‘hollywoody-as’ a vége? mert azért a karakter akit tom hardy alakított sokkal keményebb és jobb bunyóst alakított, meg az első 3 menetben szinte szétveri a brandont és mégis ő nyer. az egész spárta alatt mindenkit gond nélkül lever a hardy és mégis a döntőben csak azért végülis – szerintem – mert h a családját próbálja óvni a tesóját hozzák ki. a vége nagyon megható, de szerintem ez egy kicsit rontotta a végső harcot, sokkal jobb lett volna szerintem, ha a hardy nyer a felét a katona özvegyének adja a másikat meg a testvérének, az is ugyanolyan megható lett volna. na mind1 összességében eszméletlen film!:)

  18. 9 pont;

    a 2óra 10perc játékidő olyan gyorsan el telt, + 5-10 perc még belefért volna, h kicsit jobban elmélyedjünk a karakterekben (nem tudom biztosan), de így is jó volt

  19. ma jutott időm rá és egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem. kicsit alulmaradt a várakozásaimnak, ezért nagyon magasra raktam a lécet ez az én hibám is, de ígyis magasan jobb volt mint egy közepes film. viszont Hardy szerepével nem értek egyet. szerintem egyáltalán nem volt szerethető, öncélú, mindenkit magasról letojó, mindig a másikat hibáztató szemét volt az én szememben, szóval nekem annyira nem jött át a dilemma

  20. Zseniális film, még a kicsit túl nyálas vége ellenére is 10/10
    Nálam a Nolte/Hardy/Edgerton hármas adja el igazán a filmet, mindhárman bemutatják a karakterek minden egyes kis árnyalatát, egyszerűen zseniálisak. Mindhárom szerethető. Mindhárman megmutatják, hogy a sok szar mögött ott van a fény is.

    Egyetértek Hardy szerepe volt a legnehezebb, egy brutális, agresszív állat, de közben meg egy sebzett gyerek is. Hardy nekem az idei év felfedezése, a Warrior miatt megnéztem egy csomó filmjét, csak a legfelsőbb fokon tudok róla beszélni. A The Take c. 4 részes tv sorozatban ahogy azt a Freddie nevű teljesen ŐRÜLT csókát alakítja! Komolyan muszáj volt újranéznem a Warriort, mert egyszerűen undorodtam a csákótól, annyira hihető volt Freddie-ként. Future Oscar winner!!!

  21. Most néztem meg épp, de csak szuperlatívuszokban tudnék nyilatkozni. Lebilincselő, izgalmas, drámai, kibaszottnagy alkotás, 10/10 és mint filmélmény talán az egész tavalyi felhozatalból nem élveztem annyira alkotást, mint ezt!

  22. mostanában az egyik legjobb filmélményem. tényleg nagyon jó volt az egész.
    a színészek pedig tényleg rendben voltak. a meglepő számomra még morrison volt, aki jelenleg nem ad kb fele ennyit se ad a sorozatába, de itt imádtam.
    tényleg ezt csak ajánlani lehet mindenkinek, jogos a 9 pont.

  23. Ég a pofám,mert csak tegnapelött néztem meg,de nem is értem miért vártam vele eddig.Hatalmas film.Osztályokkal jobb a Fighternél,pedig az is baromi jó.Nálam Hardy alakítása vitte a prímet,Nolte-nak nem nehéz eljátszani 1 volt iszákos szerepét ennek megfelelöen hozta amit kellett.9/10 az biztos :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.