8 percnyi tetovált lány

Mivel remake, így úgy érzik, hoyg akár 8 perces trailerben is reklámozhatják a filmet. Sok filmest felpörgetett ez a 8 perces The Girl With The Dragon Tattoo trailer pár hónapja, most végre mi is megnézhetjük.

19 hozzászólás a “8 percnyi tetovált lány” bejegyzéshez

  1. Az előző filmek és könyvek ismerete alapján:

    Craig erősebb Blomkvistnek tűnik Nyqvistnél. Sokkal jobban hozza azt a kissé megtört, de mégis nagyon elszánt figurát, akit a könyvek karaktereként megismerhettünk.

    Noomi Rapace kemény, szinte fémes vonásaihoz és sötét szeméhez viszont nem ér fel Rooney Mara kilúgozott ábrázata, mint Salander, habár alkatilag utóbbi közelebb van a kötetek főszereplőjéhez.

    Fincher úgy tűnik egyértelműen többet merített a könyvből, ráadásul elképesztő gárdát hozott össze a történethez. Örülök, hogy a mellékszereplők itt nem senyvednek el tucatarcként, hanem látszólag mind fontos alakként vannak jelen.

    A képi világ elképesztő, nem is vártam mást, csak azt sajnálom még mindig, hogy Salander sárkány-tetoválása az eredeti filmben sokkal merészebb és jobb volt, míg itt elég gyerekes, akár egy kínai étlap kidolgozott díszítőeleme.

  2. Istenem, Human:
    Kb. 6x írtam már be (nem számolom az offtopicokat), ez nem remake, hanem a KÖNYV amerikai adaptációja.
    Ne oltsd bele az emberekbe a remake szót, kérlek! Ennek egyértelműen olyan üzenete van, mintha a svéd film lenne az eredeti, holott az is csak a könyv film változata, ráadásul elég gyengécske.

    Noomi Rapace “kemény” vonásai ippeg hogy nem illetek a könyvben leírtakhoz, illetve a tetoválása sem stimmelt.

    Blomkvistnek szívtiprónak kellene lenni. Ezt Daniel Craigről el tudom hinni, viszont a svéd színészen inkább csak röhögtem.

    Fincher egyértelműen jobban nyúlt a könyvhöz, ez már a trailer-ből, teaser-ből is látszik.

  3. Én Fichert csípem, de a svéd változat első részét is alig bírtam végigszenvedni, pedig még a Let the right one in -t is végignéztem.

    Könyveket nem olvastam, szóval nem tudom, hogy már eredetileg is unalmas az egész, vagy csak a film lett szar, de nem tudom, ezt az Fincher változatot be merjem-e próbálni.. De valszeg azért kap egy esélyt majd :)

  4. Elképesztő atmoszféra. Fincher nem nyúlhat mellé,és Lisbeth karaktere Mara alakításában teljesen aszexuális,aminek a könyv szerint is így kell lennie. Tökéletesnek tűnik!

  5. Ez a film teljes mértékben nekem készült. Mivel a könyv nagy kedvencem, ezért igazi csalódás volt megnézni a svéd filmet, a karakterek nem passzoltak, a tetkó sem, a történeten túl sokat változtattak és a hangulat, a feszültség sem jött át. Fincher ezzel ellentétben sokkal jobban hozza azt, ami a könyv olvasása során vetítődött le előttem, legalábbis az eddig látottak alapján. Sokkal hűbb a történethez és a szereplők is messze tökéletesebben vannak megválogatva.
    És igen, a remake szót felejtsük el, ez egyértelműen egy újabb adaptáció, és egyelőre sokkal jobbnak is ígérkezik. Várom már, hogy eldönthessem tényleg az e.

  6. zolimode 2011. 12. 04. 9:55

    Biztos azért van benne PONTOSAN UGYANÚGY BEÁLLÍTOTT JELENETEK. Biztos csak a véletlen műve, vagy pedig a könyvbe bele volt írva, hogy milyen oldalról kell nézni azt.

  7. zolimode: Szerintem meg épphogy nem gyengécske a svéd változat, és a remake szó használata sem helytelen. Véleménykülönbség miatt nem kellene valakit helyretenni a saját blogjában. (Egyébként ha megnézed az IMDb-n, az első plot keyword a remake.)

    Számomra meg Daniel Craig IPPEG nem szívtipró. Michael Nykvist sem, de elég nehéz lenne olyan színészt találni, aki mindenkinek egyformán megfelel.

  8. Mire gondolsz egészen pontosan, Pocok?
    A két film ugyanazt a könyvet dolgozza fel. Ráadásul Fincher direkt Svédországban forgatta a filmet. Ha hasonlóságot akarsz találni mindenben, valamiben biztos meg fogod találni. Nem gondolom, hogy így kell hozzáállni.

    Elolvastad a könyvet?
    Ha nem, esetleg olvass utána a róla szóló nemzetközi, ne adj isten svéd portálokon, fórumokon, érdekes módon várják az amerikai adaptációt. Biztosan azért, mert annyira elégedettek voltak a svéddel. Vagy csak látják a trailer-ben a hozzáadott többletet, meg a rengeteg kihagyott kulcsjelenetet, amik a svéd változatból kimaradtak.

    De nem kell megnézned Fincher változatát, senkinek nem fogsz hiányozni a moziból, rajtad kívül több millióan meg fogják nézni. Élj abban a tudatban, hogy a svéd változat jó volt.

  9. napocskin:
    Nem gondolom, hogy “helyretettem” Human-t. Szeretem a blogját, sok infót szerzek belőle. És mivel az ő blogja, elfogadható, hogy szubjektív véleménye, felvezetése van filmekről. De valószínűleg elmondhatom a véleményem, ha ez máséval, akár az övével is nem egyezik. Ez egyébként sok esetben így van.

    Az IMDb plot keyword-jét pedig alapul venni besoroláshoz, elég abszurd szerintem. Ennyi erővel a Játsz/ma kulcsszava a születésnap, a He7edik-nek meg a detektív. (Most csak kettőt megnéztem hirtelen.)

  10. zolimode: A mondatom első feléig el is jutottál ezek szerint :), aztán persze azt is írtam, hogy Mara alkatilag a könyvalakhoz közelebb van, de persze megértem, hogy “oltásra” játszottál nem értekezésre és ezt miért ne tolerálnám :)

    A tetoválást nem a könyvben leírtakhoz hasonlítottam, csak annyit írtam a svéd változatban az sokkal jobban nézett ki. Szóval erre is nagy figyelemmel voltál a hozzászólásomat illetően :)

    Az, hogy Craigről mit tudsz elképzelni magánügy, bár szerintem is jobb Blomkvist, írtam is, csak nem azért gondolom ezt, mert édesebb pofa.

    “Ippeg” lehet, hogy Fincher jobban nyúl a könyvhöz, de ettől még valóban átvett sok részletet a svéd feldolgozásból, persze nem ettől lesz remake a dolog. Hanem sokkal inkább attól, hogy maguk az az alkotók is így utaltak már rá több esetben, végig magasztalva a svéd filmet. Köztük tette ezt Fincher is, az ezek szerint rossz meglátásaival, hisz neked nem tetszett a mozi, ez persze nem is kötelező.

    Másrészt abban melléd kell állnom, hogy ha valaki blogot indít és ott kommentekre ad lehetőséget annak kijárhat az oltásból is, szinte kötelezően :)

  11. symor: úgy érzem félreértettél valamit.
    Neked nem is címeztem a kommentemet, pont azért mert egyetértek az általad leírtakkal. :)
    Egyébként végig olvastam a kommentedet. A többit is :)

    Még mielőtt vmi beteges vágyat képzel el bennem mindenki Craig kapcsán :), abból vettem ezt a megállapításomat, hogy elvégre is ő “James Bond”. Méghozzá számomra eddig a legjobb. Ebben is biztos más lehet mindenkinek a véleménye, de nekem az utóbbi Bondok jönnek be, éspedig miatta (is).

    De nem akarom más irányba vinni a postot. Csak megjegyzem ismét, Michael Nykvist számomra nagyon gyenge volt.

    A svéd változatban Rapace alakítása jó volt, viszont ő nem passzolt a könyvben leírt karakterhez. Ez a dolog azoknak nem biztos, hogy lejön, akik nem olvasták a művet. Na jó nem fogom tagadni azt sem, hogy nekem Mara egy istennő. :) Aki látta az új képsorozatot róla a Vogue-ban, megérti :) De ez is csak a személyes véleményem, mielőtt vki lehurrog, hogy tetszhet az a nő bárkinek is.

  12. Még ha az atyaúristen is rendezi, számomra egyértelmű, hogy az egész egy gyors cash in-re megy, leforgatja a filmet ugyanúgy, kivéve a szereplőket cseréli fel. Amúgy kellene már hozni egy rohadt szabályt, hogy hány évnek kell eltenni egy remakehez.

  13. Én biztosan megnézem, nekem a svéd film nem tetszett. Hiányzott belőle a feszültség, ellenben a könyvet letenni is alig bírtam.
    “Amúgy kellene már hozni egy rohadt szabályt, hogy hány évnek kell eltenni egy remakehez.” – ez kész, ez mindent visz, főleg, hogy komolyan is gondoltad.

  14. zolimode:
    Akkor ez tényleg félreértés lehet, mert onnan, hogy Rapace “kemény” (ezek szerint magadat idézted:), innen jött a félreértés) arcvonásait megemlítetted az egész úgy hangzott, mint egy nekem szóló replika a tetoválás felemlegetésével együtt.

    Bocs, félrement a dolog, bár nem minden pontjában :)

  15. Ez egy olyan film lesz, amit aztán tényleg lehet támadni. Könyv adaptáció és “remake” egyben. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.