7 hozzászólás a “A Madagascar 3: Europe’s Most Wanted teasere” bejegyzéshez

  1. Azért durva, hogy már a harmadik rész készül egy olyan rajzfilmből, ami a pingvineket, majmokat és Julian király sleppjét leszámítva egy rakás hulladék. A történet rettenetesen buta (tudom, hogy mese, de ahhoz képest is) és a fő karakterek unalmasak, szinte nincs is semmi igazán vicces, vagy emlékezetes ami hozzájuk köthető. Az első epizód még szódával elment, a második már azzal sem. Hagynák a francba a főszereplőket és gyártanának egészestés filmet a pingvinekkel a központban.

  2. pingvinek szép számmal kapták a saját sorozatrészeket,amiben az 5-10-20 perces sztorikkal jól elvannak,másfél órában sok lenne már belőlük,és nem lenne már olyan hatásos sztem
    madagaszkárban is azért lettek sikeresek mert csak fel fel tűnnek,nincsenek ott állandóan

  3. Én mindkét részt és a karácsonyit is nagyon szeretem. Ugyanakkor ez a harmadik a civilizációba visszakerülés miatt már nem lesz olyan “mesés”, mint az első kettő, amiben szinte csak állatok szerepeltek. Remélem nem fognak a készítők felsülni vele.

  4. Majd a gyerekek,(mert ugye nekik szánták ezt a filmet)eldöntik, hogy mekkora siker lesz.Az én 5 éves kisfiam már most nézné, mert gondolom, hogy ők a célközönség.A felnőttes poénok csak a gyereket kísérő szülők miatt vannak bent.A kisfiam és én már várjuk!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.