Lopott idő (In Time)

Az In Time tipikusan az a film, amit ütni kell, mert sokkal több potenciál volt benne annál, mint ami végül eljutott a vászonra. Ez olyan, hogy a szorgalmas, de rossz tanulónak elnézik a bénázás egy részét, míg az okosnak nem. Hát ennek nem nézünk el semmit.

in time részlet

Itt például kapjuk azt az alapot, hogy az idő a pénz, de szó szerint. A kávévért, buszjegyért, kajáért és a többi mindennapi dologért percekkel és órákkal fizetsz ebben a világban. Mindenki halhatatlan, kivéve ha elfogynak a másodpercei a kezébe ültetett órán.

Természetesen itt is vannak társadalmi rétegek, időzónák választják el őket, rengeteg “pénzbe” kerül, hogy feljebb juss. Igazából nincs lehetőség semmire, hiszen a szegények napról-napra élnek, egyre drágábban. Idáig van jól kitalálva a film. Még olyanokat is beleszőttek, hogy aki csóró az mindenhova fut, gyorsan eszik, míg a gazdagok nyugodtan lebzselnek. Aztán jött a feketeleves.

Kicsit úgy érzem, hogy Andrew Niccol (Gattaca) rengeteg kompromisszumot hozott a filmben a stúdió kedvéért, azért hogy lehessen benne akció és pörgés. Próbálta az üzenetét megtartani így is – eléggé képünkbe van tolva az idő dolog, ha a társadalmi részt nem is nézzük –, de sajnos a baromira elnagyolt bonyodalom közben valahol elvesztette a lényeget. Merthogy az események katalizátora az, hogy az egyik szegény hirtelen több mint száz évhez jut. Mihez kezd vele?

Ami külön szomorú, hogy Niccol nem is ért az akcióhoz. Na meg a zeneszerző is kiszúrt vele, de az már más tészta. Ütemtelen, feszültség nélkül az összes látványosnak szánt jelenet. Miközben ilyen egy oldalra beférne a karakterek összes indítéka, mélysége, na meg fordulatok felvezetése. Azt ne is feledjük, hogy tulajdonképpen ellenfél nincs, csak a rendszer. És akkor a nyilvánvalóan elővehető csuklyás figurát még fel sem hoztam. Katyvasz az egész, utólag toldozott-foldozott érzésű.

Plusz, baszki, az időlopás, leírhatatlan milyen béna lett. Nyilván mindenkinek az élete múlik a kezén levő perceken, erre “az én kezem van felül” módszerrel lehet lenyúlni bárkitől, vagy ha ájult, vagy… ááá, komolyan, ott konkrétan azt éreztem, hogy egész egyszerűen feladott mindent aki talán utólag beleírta. Alap: brutális védelmi rendszer lenne rajta, nem “windows 95”.

Lopott idő értékelés

Muszáj lesz vagy 3/10-et adnom, az első fél órát nagyjából élveztem, de aztán jött egy akkora katasztrófa, hogy rossz volt nézni. Szomorú, mert ebből simán lehetett volna egy elmélkedős sci-fit csinálni. A szereplőkről nem is írtam, de igazából nem rajtuk vérzett el a film, szóval felesleges lenne lehúzni őket.

Viszont a magyar cím nagyon betalált, olyan érzése van az embernek az In Time után, hogy elloptak tőle majdnem 2 órát.

59 hozzászólás a “Lopott idő (In Time)” bejegyzéshez

  1. “ütni kell, mert sokkal több potenciál volt benne annál, mint ami végül eljutott a vászonra.”

    Teljesen egyetértek. Maximum közepes, bár erős jó indulattal.
    Az autós felborulás meg nc.

  2. Szó szerint egyetértek a kritikával. Az elején még nem értettem, hogy miért húzták le a filmet a kritikák, de az “évek felturbózása” után már minden szimpátiám nullára degradálódott. Pedig az alapanyag nagyon jónak ígérkezett.

  3. A legjobb pont nekem Cilian Murphy volt, az összes többi karakternél szimpatikusabb volt. Maga a film elég sok helyen unalmas és vontatott volt, ugyanakkor az alapsztori remek, csak kár hogy nem lett kiaknázva.

  4. így voltam a Priest után is, ahol nagyon jó volt a hangulat, de a sztori meg a film gyenge lett. Egy jó alapötletből nem lesz jó film, viszont én tudtam élvezni ezt a filmet.

  5. Mind igaz, s teljesen egyetértek. S még az összes negatívumot fel se soroltad. De egyszer jól elszórakoztatott.

  6. az alapja nagyon bejött, de közben tényleg semmilyen volt. pl az akciós részeknél csak nagyokat néztem h ez mi? gondolok itt a lány elrablására. sokkal több volt szerintem is benne mint amit kaptunk.
    mellesleg megjegyezném, hogy timberlake sokkal szimpatikusabb színészként.

  7. Ha jól emlékszem volt egy poszt régebben, ahol pont a “magyarosított” cím volt a téma, hát szerintem sikerült. Szó szerint a film minden perce el lett lopva a néző életéből. A trailer alapján igéretesnek tűnt, de a forgatókönyv, a szörnyen gyenge bonyodalom, meg a vége is, a szinkronról nem is beszélve (na jó, arról nem a film készítői tehetnek:) ááá. Lopott idő.

  8. jó kis kritika
    az autós résznél nálam meghalt minden amit eddig a film elért :D ott szakadtam, hogy lehet így megoldani
    de tényleg ez egy nagyon jó alap, személy szerint a szereplőkkel sincs bajom, justint imádom még ha nem is egy oscaros színész, de az, hogy tényleg a filmnek egy katarzis élménnyel kellett volna szolgálnia mondjuk az anyja halálától kezdve amit sztem jól megcsináltak, de utána egyszerűen meghalt a film
    a pókeres jelenet ami még tetszett, azt még élveztem, azt hittem onnan kezd majd beindulni, hogy kitalált a főszereplő vmi csavart, hogy most meglopja az összes gazdagot, véget vett a világuknak, erre nem, az egész csak spontán ötletek és cselekvések sora
    meg annyira beszűkültnek éreztem, hogy itt csak egy kis területről volt szó, nem pedig világméretűen mutatták be, utoljára a b13-nál(amit fölös ehez hasonlítani meg 6-7 éve láttam) ott volt ilyen érzésem, kb 2 város játszott az egész filmben, amikor ennek földrészeket kellett volna megmozgatnia, legalábbis sztem
    maga ez az idő-pénz-élet ötlet viszont nagyon jó, remélem remake-elik egyszer komolyabban

  9. sajnos igaz a kritika
    azon kívűl h az idő a pénz semmit nem tudtam róla,úgy ültem neki
    (leszámítva azt h körülöttem mindenki azt hangoztatta milyen qrva jó film,látni kell)
    az eleje tényleg jó volt még,egészen addig míg meg nem kapta a 100 évet

    spoiler?

    tényleg hülyeség h bárkinek csak így lehet adni és bárkitől lopni,legalább azt belevették volna h akaratirányítás,mind2félnek akarni kell..vagy legalább annak aki adja,h a lopást kizárják
    szal innentől h kapja és elindul a gazdagokhoz hatalmas mélyrepülés és elveszti az értelmet..ez az időmilliók rablása csak h szétossza a szegényeknél,aztán 10 perc alatt azok elszórhatják mert cask emelnek megint az árakon és volt idő nincs idő

    de persze pont ezt megfejelik és mennek a nagyobb bankba..és gondolom utána megint jön a robinhoodkodás…
    kár h túlzottan hülyeség lett,mert mint sokan írják az ötlet jó lenne

  10. Lenne egy SPOILERes kérdésem:
    amikor a végén ellopják az egymillió időt, akkor miért áll le az egész rendszer? a gazdagok miért nem emelnek az árakon, ahogy eddig?
    vagy ez is csak a film egyik hibája volt?

  11. Én a feléig jutottam, de addig azon rettegtem, nehogy Timberlake elkezdjen énekelni :D

    Komolyra fordítva: sajnos igaz a lehúzás. Főként mert én is sokkal többet vártam.

  12. Egyszeri popcornmozinak szerintem tökéletes volt, bár tényleg voltak benne nagy összevisszaságok.

  13. Jól indult a film, tetszett az idő-pénz párhuzam, egy jó kis társadalomkritikának nézett ki. Aztán egy perc alatt Bonnie és Clyde lett belőle, ahol minden baromság megtörténhet. Kár érte, jogos a 3 pont.

  14. PONTOSAN! köszönöm! megnéztük, és pontosan ugyanez jutott eszembe: ellopták ezt a filmnyi időt az életemből! minősíthetetlen, összetákolt trágya volt ez a mozi. és még engem néztek hülyének mások, akik dícsérték, hogy ilyen meg olyan jó. a frászkarikát!

  15. azért a 3 ponttal szerintem eléggé le lett húzva! annyira azért nem rossz film. jó vannak benne ki nem fejtett dolgok az biztos, ami engem is zavar. de azért nem 1 rossz film, én egyszer láttam és jót szórakoztam rajta. azért egy 5öst megérdemel!

  16. Objektive 5.5 kb(igen, tizdek is szamitanak szerintem), ha haragszunk ra, akkor tenyleg csak 3. (En is fogtam a fejem, hogy ritka az SF, akkor minek kell elrontani abbol egyet ezzel…)

    Muszaly volt beirnom, mert eddig minden ertekelessel egyetertettem, + – 1 pont is nagyon ritkan.

  17. nano
    spoiler

    a filmbe volt hogyha enyi év talál gazdára összeomlik a rendszer (ha jólemlééxem enyi volt a magyíarázat), ezis elég gagyi hisz az csak 1 ország

    amúgy ja 3 azért kevés de azért a jó alapötlet meg miegymás még egy 5-öst kb megér de jó volt olvasni a kritikát hogy utolag belegondolva téleg elégé gagyi

  18. szeretem a scifi ket de ez borzasztóan unalmas semmitmondó, talán sztori se volt. karaktereknek nem volt súlyuk a fickó apjáról semmit sem tudtunk meg, pedig egy fontos szál lett volna. ááá összecsapott valamivolt egy oldalas forgatókönyvel gondolom:) sorry de ez kijött

  19. kihagytátok a legjobbat

    spoiler

    amikor ad a haverjának 10évet, majd visszamegy kunyizni és mondja a felesége, hogy elitta mindet és meghalt…

  20. Közepes film, melyet még Amanda karcsú kis teste sem menti meg. Mondjuk azért a 3 pont kissé kevésnek tűnik, annak függvényében, hogy a Fast Fivera meg szórtál egy 8ast. Pedig az aztán tényleg egy olyan film, mely helyett egy végbéltükrözés-gyökérkezelés kombo is szórakoztatóbb elfoglaltság:)

  21. Most ezt ugye nem mondjátok komolyan? Tényleg ennyire vakok vagytok? A film lényege nem az, hogy idővel fizetnek, az csak egy tölteléke a történetnek. A többi mögötte van, azt kell megérteni, hogy a filmben arról van szó, hogy a hatalom (kormány, rendszer, akármi) bármit megtehet és az egyszerű közemberek kénytelenek alkalmazkodni, és valahogy túlélni abból a kevésből amit éppen birtokolnak. Az egész film egy politikai karikatúra, csak nem valós időben játszódik, hanem a jövőbe tették át. Ha szétnézel a világban, de ha csak Magyarországon, itt is ez van, csak még nyomtatott/vert pénzekkel fizetünk. Ha egy gazdag valaki (mint a filmben Sylvia), belecsöppenne ebbe az egészbe és leereszkedne az egyszerű emberekhez, úgy, hogy nincs nála semmi, ráadásul még látszik is hogy gazdag, hát egy napig sem bírná ki.
    Szóval egyáltalán nem értek egyet a kritikával és én az oldal többi kritikájával sem értek egyet, mert egy szar. Jó kritikát nem olvastam még itt, pedig a kritika nem csak arról szól, hogy valamit lefikázunk, lehúzzuk és bedobjuk a süllyesztőbe. Léteznek pozitív kritikák is, és nem értem, hogy miért nem lehet egyetlen egy (1) filmről rendes kritikát írni. Igen a negatív a kritika építő, de akik a filmeket csinálják nem olvassák ezt az oldalt, és megvannak a hivatásos kritikusok, akikre nyilván hallgatnak. Na ennyit erről és a jövőben egy kicsit a színfalak mögé kéne nézni, hogy normális kritika szülessen.

  22. Rengeteg butaság volt benne el kell ismerni. De az alapsztori hihetetlenül magával ragadó volt számomra és nem érdekeltek ezek a hibák. A casting is nagyon bejött, ott se volt baj. Nálam az imdb értékelés most kivételesen nagyon reális. (6.6)

    Egyetértek tekken-el hogy ez egy politikai karikatúra volt, mert én is azt éreztem hogy ma is ugyanez megy a társadalomban csak nem olyan kifinomultan ahogy a filmben láthattuk.

    Jó lenne ha kapnánk egy frankó kis scifit ezen a vonalon, amit tényleg teljesen komolyan lehet venni.

  23. tekken: nézd már meg mennyi pozitív értékelés van az oldalon, mielőtt ilyeneket írsz. Bár nem is érthető teljesen mit akartál, de az vicc, hogy itt csak lefika megy: a héten három filmbeszámoló volt (ezek nem is igazán kritikák ám), ebből az In Time volt egyedül 6 pont alatt. Idén már kettő filmre is adtam 8/10-et. Ez minden, de nem “csakazértisfika”.

    Amúgy azzal sem értek egyet, hogy csak a rendszert, kapitalizmust kritizálja (ezt is írtam, vakon:(, mert eléggé filozófiai kérdés lehet, hogy a mindennapi cselekedeteink mennyi időbe is kerülnek nekünk, miért éri meg fizetni a legfontosabbunkkal, az időnkkel. Most, a mindennapokban. Ez a film kb. 3 órába és 1500 forintba került sok embernek, és ebből az egyik pótolhatatlan.

  24. 3/10 azért kicsit erős… Sokkal szarabb filmek vannak 3/10 kategóriában. Azért mert csalódtál még nem kell ennyire lehúzni a filmet.
    “Mindenki halhatatlan, kivéve ha elfogynak a másodpercei a kezébe ültetett órán.”
    Senki sem halhatatlan a filmben, bár betegségekről nincs szó, de sérülésektől sebesülésektől ugyanúgy meghalnak, ez is egy lényeges része a filmnek, hogy a gazdagok nem mernek semmi veszélyeset csinálni, mert féltik az életüket.
    SPOILER
    Még a Timekeeperek se ugranak ki az ablakon kivéve Cilian Murphy.
    SPOILER VÉGE

  25. Egyetértek sok előttem szólóval, hogy a 3 pont azért erős túlzás. Tegnap néztem meg, és abszolút nem érzem úgy, hogy elpazaroltam volna rá az időmet. Nem egy hibátlan film, de azért egy 6-t nekem simán megért. A legnagyobb bajom azzal volt, hogy nem tudta eldönteni a rendező, hogy milyen filmet csináljon. Sci-fi-t, egy filozófiai kritikát a rendszerről, egy szerelmi történetet, vagy egy Bonnie&Clyde filmet. Ez így ebben a formában egy mix volt, amiből egyik vonal sem volt túl meggyőző. Viszont ez a 3 pont is csak egy vélemény mindenki másé mellett. Ha human-nak nem tetszett valamiért, akkor neki ez 3 pont és kész. Más az ízlése, rossz hangulatban volt, idegesítette valami a filmben, vagy nem értette a lényeget, ez mind teljesen mindegy. Neki ennyit ért.
    Amúgy a lényege szerintem nem az volt, hogy bemutassa a gazdagok és szegények közti különbséget, hogy mit tenne egy gazdag, ha szegény lenne. Sokkal inkább azt kritizálta, ahogy manapság az élet irányítói (államok, gazdagok, nagy multik stb.) hogyan tartják a világ nagy részét szándékosan szegénységben, hogy fent tudják tartani a feleslegesen hatalmas vagyonukat és hatalmukat. Ez van most is. Országokra kényszerítenek rá hatalmas hiteleket, adósítják el őket több tíz évre, mert úgy irányíthatják őket…

  26. kisgyenge: abban egyetértek veled, hogy a 3/10 erős… ennek a filmnek.
    valójában 2/10 inkább, abból is az egyik pont a főszereplő csajnak kijáró tisztelet miatt, hogy képes volt végig sprintelni a kb. 20 centis sarokkal rendelkező topánkájában (tényleg respect) a másik pont pedig a stílusos autók kiválasztása végett jár a filmnek.

    a legtöbb logikátlanságot előttem már leírták (kocsis jelenet, maga az idő-átadás), ezenkívül *SPOILER* murphy halála volt még hatalmas wtf, na ott(is) csapkodtam a fejemet.

    ami a már leírtakon kívül eszembe jutott a film nézése közben az, hogy az “időtároló cucc” elvileg bármennyi időt képes tárolni igaz? minek a páncélautóban 500-1000(?) darabot körülményesen szállítani mikor ráfért volna egyre az egész úgy mint a gonosz üzletember apu széfjében lévőre?

  27. Tekken most megmondtad a tutit! Szerinted ide csak hülye emberek járnak, akik nem látnak az általad is említett színfalak mögé? Feltehetően sokan vagyunk, akiknek annyira nyilvánvaló volt, hogy a film egy kritika akart lenni a világban jelenleg uralkodó társadalmi beállítottságról, hogy azt már le sem írtuk. A film sajnos többnek akar látszani, mint amennyit ér is valójában.
    A kritikának az a lényege, hogy az saját véleményen és tapasztalaton alapszik. Ezért nem értem miért kell azt letámadni, aki elmondja az általa gondoltakat. Ha ennyire nem tetszik a blog, akkor keress más oldalt a szabadidőd eltöltésére és az esetleges jobb kritikák keresgélésére.

    Ettől függetlenül a film még mindig szar! (saját vélemény)

  28. Hát gyerekek, nekem tetszett. Persze bénáztak benne sokat, pl. ez a szkanderes fazsság is, de én jól elszórakoztam rajta.

  29. Sejtettem, hogy negatív kritika lesz. Most már nyugodt szívvel veszem le a várólistámról. Ismerős a szitu, amit Human leírt, és a Csúcshatással voltam így. Kitűnő alapötlet, pocsék megvalósítás, nem kiaknázott story. Ezek olyan filmek, amik ha mondjuk Christopher Nolan kezébe kerültek volna, beleremegett volna a világ.

  30. Nekem meg a Csúcshatás tetszett ez az időlopkodós meg nem. Ezzel az erővel “rosiczky” akár meg is nézhetnéd a filmet, neked lehet bejön.

  31. a 3/10 pontos lehúzás szerintem is túlzás, ez egy átlagos film, én 6/10-t adok neki. a Gattaca viszont máig a kedvenc filmem, a rendezőjétől többet vártam volna. az autók kivitelezéséről, a nyomozó karakteréről is a Gattaca ugrott be.

  32. A Fast 5 kritika után kicsit meglepődtem mert nálam szorosan követi ezt a filmet minőségben és élményben, de itt minden szavaddal egyetértek HUMAN :)

    Egyébként nem is értettem mi ez az istenítés ennél a 2 filmnél, azt hittem velem van a baj, de most megnyugodtam :)

  33. Nekem úgy jött le, hogy akaraterővel kell mozgatni az időt, ha sima fizetés van, akkor pl mindkettő ugyanazt akarja (egyik adni, másik kapni) és gond nélkül megtörténik. Párbajban meg ugye kötélhúzás van. A felül lévő kéz inkább csak designelemnek tűnt, nem azon múlt.

  34. Amúgy azt kiszámolta már valaki, hogy mekkora összeg is lenne az az 1 millió év? Hát ha nagyon leegyszerűsítve számolok, akkor:
    1 kávé az kb. 1 dollár, ami a filmben 4 perc volt, vagyis az 1 millió év az olyan 131 400 000 000 USD. Nem mondom, tudnék vele mit kezdeni, de azért egy USA gazdaságát annyira nem rendítené meg. Mondjuk a magyar államadósságot ki lehetne belőle pengetni és még maradna is sörre… :)

  35. Nekem tetszett a film, sőt a tavalyi felhozatalból nálam a top10em végén szerepel is.
    Moziban a zenéje nagyon adta, be is szereztem azóta.
    Egyedül az autós felborulás ami elég érdekes a filmben, a többivel szerintem nincs probléma.

  36. Nagyon gyenge , nem tudom mi tetszett az embereknek benne ez a film egy nagy nulla szó szerint!! A társadalomkritika?? inkább nem is irok semmit erre, a filmbéli társadalomkritika bemutatása nem itt kezdődik. Hatásvadász erőltetett szájbarágós! Tele kiaknázatlan lehetőségekkel.
    Én még 3 pontot is soknak tartom!

  37. Az ájult egyáltalán nem áll ellen, az pont a 2 másik eset között van. Adni nem akar, de nem is próbál elvenni, tehát a másik simán el tudja venni az akaratával. Kötélhúzás, ahol a kötél egyik végén nincs senki..

  38. A kocsis jeleneten felröhögtem, visszatekertem(khm..igen..nem mozi volt..hálisten),mert nem akartam elhinni,hogy tényleg benne van.A film többi része csak simán gyenge,én végig sem néztem,pedig justint is bírom,cillian meg nagy kedvenc

  39. Fl@sh: és ezt nem érzed hatalmas biztonsági résznek? pl valaki alszik és helló, leütik és helló… nevetséges.

  40. a gattaca-t imádom, ez meg három pont?! kár érte,
    de azért lehet megnézem egyszer megnézem majd

  41. Lehet, hogy filmnek nem a legjobb, de érdekes témát boncolgat és nekem pl. többet tett hozzá az életemhez, mint mondjuk a Fast Five, ami kétség kívül jobb filmélmény. Semmiképp se nevezném elvesztegetett időnek, amit rászántam.

  42. Most komolyan egy sci-fi-nél azon vitatkoztok, hogy valami hogy lehetséges??? Akkor már miért nem azon, hogy hogy lehet egy foszforeszkáló kvarcóra mindenki kezén, ami, ha eléri a nullát, akkor meghal??

  43. Jah, szerintem se olyan fontos, hogy most lehetseges-e vagy nem elvenni egy ajulttol. Igy talaltak ki, veszelyes az elet, barmikor meghalhatsz. Elni benne biztos gaz lenne.. De mi csak neztuk. :) A filmet sztem nem ez rontotta el.

  44. “abban egyetértek veled, hogy a 3/10 erős… ennek a filmnek.
    valójában 2/10 inkább, abból is az egyik pont a főszereplő csajnak kijáró tisztelet miatt, hogy képes volt végig sprintelni a kb. 20 centis sarokkal rendelkező topánkájában (tényleg respect) a másik pont pedig a stílusos autók kiválasztása végett jár a filmnek.” ezen komolyan felsírtam, és tényleg milyen igaz.

  45. ez aztán kemény! tényleg ennyire elcseszték ezt a filmet? már csak azért is megnézem, mert kicsit ellentmondásos ez az egész.

  46. IMDB 43,5 E szavaz átlaga szerint 6,6/10…
    Szerintem ha Human élete legjobb (filmre gondolva)kritikáját írta volna, a kommentek 90 %-a akkor is azt boncolgatná, hogy mennyire egyetért vele…

  47. Az a baj, hogy nincs igény az ehhez hasonló filmekre ahol nem a látvány a lényeg hanem, kicsit godnolkodni is kell.
    Ez egy nagyszerü karikatúra a jelenlegi világrendünkröl és az azt mozgató pénzről, itt csak azért használják az időt hogy sokkal “kézenfoghatóbb” legyen. Am pedig ha jól tudom ez egy sci fi novella alapján készült film.
    Tehát ennek a filmnek az a lényege, hogy hogyan tört a kocsi, hanem az, hogy bemutassa a társadalmi szakadékot egy olyan eszközzel mint az, hogy az embereknek menyni idejük van, mert valóban a pénzed azt is megszablya.

  48. Shalafi: szerintem itt mindenki (de minimum a tobbseg) ertette a “nagyon rejtett” mondanivalojat a filmnek es nem azert nem arrol aradozik, hogy milyen melyenszanto a film mert nem jott at neki, hanem azert mert a mondando mellett a film semmi pozitivat nem mutat, a lolabak meg annyira kilognak, hogy meg 3d se kell megis az arcodban van.
    namost ez vagy azert van mert a mondandot a gonosz kormany vagy valami titkos tanacs el akarta bagatellizalni, hogy nehogy az atlag nezonek atjojjon a tarsadalomkritika vagy ezt a filmet siman osszecsaptak. mindenki dontse el szerinte melyik a valoszinubb…

  49. Nálam az alapötlet elvitte a hátán a filmet. Igaz, többet ki lehetett volna hozni belőle de ez van ezt kell szeretni- vagy nem szeretni :). Meg hát lehet lesz egy hosszabbra, tartalmasabbra, popcorntalanabbra vágott blu-ray kiadás. Nekem így is bejött kb 7 pontosra.

  50. Alapvetően a legtöbb előttem szólóval egyetértek, még human kritikájával is, kivéve a pontozással. Most megnéztem, korábban 6/10-re értékeltem, és ezt a véleményemet most is tartom, az alapötlet és a vendégszereplők miatt. A megvalósítás nem igazán tetszett (tényleg szörnyű, hogy nincs valami biztonsági mechanizmus, hogy ne lehessen csak így elvenni, egyszerűen hihetetlen hogy létezik az “örök élet” technológia, de ilyesmit nem tudnak vagy nem akarnak csinálni. Ez olyan mintha a mai bankkártyákhoz nem kellene pin.), történet meg nyomokban sincs, és hiába a társadalomkritika, ha emellett sokkal több lehetett volna a filmben.

    Ennyi.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.