24 hozzászólás a “Lizard bábú formában” bejegyzéshez

  1. szerintem az a gáz csak, hogy nem a trailerben mutatják meg és így kell csomó embernek látni akik kíváncsiak rá. Pedig tudják, hogy úgyis kikerül ez a kép is csomó helyre.

  2. Jeeperscreepers!! Atomszar! ennek véletlenül sincs gyík feje, ennél még az új pokember gyerek is gyíkabb. Idáig kb. semmi olyat nem tudott az előzetesek alapján felvonultatni ez az új spiderman, ami miatt késztetést éreznék rá ,hogy egyáltlán akármilyen formában is kíváncsi legyek rá, nemhogy mozi.

  3. Én még nem temetném a dolgot azért,igaz hogy itt még emberi feje van de a klasszikusban is így nézett ki, másodszor pedig az előzetes alapján én azt gondolom hogy nem ez lesz a végleges formája, ha megnézitek, mikor átalakul teljesen máshogy néz ki a szeme mint itt szóval tuti hogy van még itt valami..

  4. A trailerben mintha lett volna egy pillanat mikor mutatták (a körvonalát legalábbis). Mikor Pókember lelöki (vagy megrúgja?) valami tornyon/antennán nemtom min.

    És ott határozottan úgy láttam, hogy farka is van. Szóval ez szerintem sem a végleges forma, lehet csak valami stáció. :)

  5. És hol van a…. szóval a pisztolya?Mert igy nagyon tré,vagy ő is úgy fog mászkálni mint Hulk-szétszakadt trenyóban?

  6. hát ez LOL!

    troy: már megbocsáss, de rohadtul nem így nézett ki a klasszikusban…

    egyébként eleinte örömmel fogadtam, h lesz egy remake a pókemberből, mert az előzőek eléggé elcseszettek voltak…

    ám – így a hírmorzsák és a trailer után – egyre szomorúbb vagyok…

  7. Ennek a bábunak is van farka. Viszont a fogazat és a koponya alakja nagyon gagyi így még… gyaníthatóan köztes állapot.

  8. Nem vagyok benne biztos hogy az új pókember film jó lesz, de azért ne írjuk már le előre emiatt a két kép miatt.
    Ez csak egy ku… bábú :D

  9. ez nem lehet a végső állapot,sztem azt még mindig rejtegetik
    egyrészt az első képen a szem,az előzetesben van egy jelenet ahol már rendesen gyíkszemmel látjuk(akkor nekem kicsit úgy is néz ki mintha oldalt lenne a szeme,ergo hosszúkás koponya)
    másrészt meg egyszerűen ne legyen már ilyen gagyi a filmen :/

  10. Na most, ha bárki vet egy alaposabb pillantást akkor ezen is látszik h van farka, de azon támaszkodik, hogy ne dőljön el.

    Másrészt, úgy gondolom h az hogy most van e orr/száj nyúlvány, és úgy néz e ki mint egy krokodil, vagy mint egy gyíkba oltott ember vagy fordítva—tökéletesen mindegy!

    Ugyanis a speciális effektek hivatalból csak eszközök, segítenek elmesélni a történeteket.

    Magyarul, hogy a film jó e, az majd a forgatókönyvön, a rendezésen és a színészi játékon kell hogy múljon, mert hacsak a CGI számít akkor nem több a film a Transformers szériánál.

    Nem akarom kikapcsolni az agyam, mert én a moziba egy élményért akarok menni, és nem csak 2 óra kómát szeretnék.

    Szívem mélyén megértem a FANokat, h azt akarják látni, amit anno láttak, megszoktak, de igazából egy vérbeli rajongó azt is tudja, h az sokkal többet számít, hogy Pókember történetet kapunk e vagy sem.
    Csak ezután jön az, h mennyit és milyen szépen lengedezik a házak között hujjogva Peter Parker, és mennyire gyík a gyíkember.

  11. Tényleg igaz hogy nem ezen múlik a film lehet ettől még jó DE akkor is gáz hogy így néz ki és szerintem nem lesz itt semmilyen másik stádium az átváltozásának így néz ki sajnos…Ha belegondoltok miért adnának ki egy játékfigurát ha nem is így fog majd a végén kinézni… Az elején tényleg hasonló volt a feje a képregényben de aztán mégis nyújtott pofájú lett és jobban is néz úgy ki. Nekem az egyik kedvenc karakterem volt a képregényben és bánt hogy ezt csinálták belőle…

  12. Srácok, nyugi!!!! Sztem is lesz többfajta alakváltozás a filmben.
    Amúgy meg ki lehet kockázni a trailerben azt a jelenetet és meg lehet nézni hogy milyen ott az alakja, de ott még sztem csak az első formája van a gyíknak. Sztem jó lesz, nem kell egyból hurrogni. Amúgy július még odébb van, kapu nk ugyis még egy előzetes addig és abból mégjobban tudni fogjuk mi a helyzet. Az elején én is tartottam az új pókembertől, de az előzetes engem meggyőzött sokkal pókemberesebb lesz a film szerintem hűen fogja visszaadni a képregényt.

  13. Valamint felhívnám a figyelmeteket arra hogy az új előzetesekben az amerikai és a nemzetköziben is lehet látni hogy a gyík a farkával körbetekeri pókember nyakát. Ennyit arról hogy van farka vagy nincs… Sőt az amcsi előzetesben pókhálóból szőtt táska is van rajta, amikor doktor connors mondja hogy ha tudni akarod az igazat Peter gyere és vedd el.. Ott pókembert mutatják egy pillanatra és van rajta egy hálószerű öv a testén.
    Szóval sztem felesleges beijedni. Valamint a film nem attól lesz jó, hogy gyík hosszúkás fejű lesz vagy sem.. Sztem ügyelni fognak a kinézetére. Az első képregényekben egyébként nem volt hosszúkás feje. Ennyi!!

  14. spike0007:segítek…nem a gyík farokra gondoltunk, hanem a másikra ami jótékonyan visszahuzodott a hasfalába..vagy nem!

  15. “Ha gyíkká változnék és a péniszem leesne én is szétverném New Yorkot…” Blade78 ezen szakadtam xDDD Még régebben kikerült pár mobilos kép egy jelenetből amit egy comic conon vetítettek, ott látni hogy hosszúkás feje van. És lehet hogy ez a figura csak agy prototípus. De ha nem, nekem ez is tetszik. Megnézem, és ha mégse lesz jó film akkor meg mit veszítettem? Az időmet? Abból meg sok van… :))

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.