Project X – A buli elszabadul

Nem fogok sokat tökölni, mint film a Project X eléggé közepes. Videóklipként, hangulatadagként viszont kurvajó. Simán 8/10 élmény kifelé a moziból. Kicsit vicces mennyi oltást kap a kritikusoktól, pedig baromi könnyű belőni kiknek tetszhet ez a film, az írók is tojtak a többiekre.

Project X képek

Komolyan, egyetlen egy dologban vállalták túl magukat: nem lett minden idők legjobb partifilmje. És tényleg könnyű belőni, hogy kiknek kerülendő, hiszen ha a következő két szám nem tetszik, akkor nem érdemes megnézned soha: Pursuit of Happiness (Steve Aoki Dance Remix), Heads Will Roll (A-Trak Remix). Ilyen hip-hop dancehall technos az egész, és szinte végig szól, közben pedig a fiatalok buliznak, csomószor lassítva. Jól érzik magukat meg mittomén, amit el tudtok képzelni az utóbbi évekből fennmaradt számokból remekül válogatott soundtrackre.

még egy Project X-kép

Ha komolyan vennénk az egészet, akkor el lehetne filozofálni a mélység hiányán, hiszen a főszereplők is papírmasék, és miért egy ilyen buli a vágyálom a fiataloknak, de ezt most hagyjuk a francba. Főleg mert a 2D karakterek arra is jók, hogy a néző könnyebben a helyükbe képzelje magát. Na meg táncoljanak csak amíg meghalnak.

első főszerepe

Történet nem nagyon van, mondtam, filmként eléggé közepes. Három középiskolás sneki szülinapi bulit rendez. Az ünnepelt fél, hogy nem jönnek elegen. Aztán szépen lassan feltűnik valami eszméletlen mennyiségű ember a háznál. Aztán a buli elszabadul, hogy a plakátot idézzem. Egy dolog volt aminél tökre örültem: van egy rész amikor azt hiszed, hogy a hullámvasútot lefelé vitték az írók, de ott hagyják a francba azt a klisét.

Project X – A buli elszabadul értékelés

Buta, de szórakoztató, rövid, a pontszámot már írtam. Nagyon nem bántam meg. Ami még biztos, hogy feministák ne nagyon menjenek el erre. A nőknek lányoknak semmi szerepe nincs azon kívül, hogy kellően időzítve villantsák hamvas kebleiket.

human
írta
2012. 03. 19. 03:45
megjelenés
14
hozzászolás


14 hozzászólás a “Project X – A buli elszabadul” bejegyzéshez

  1. cickók? hmm, lehet akkor mégis elmegyek!

    de lol, azt írja, haladj vissza az előző oldalra :P

  2. A két linkelt szám alapján nagyon nem én vagyok a célközönség, de egyszer valami unalmas estén egy ripet talán bepróbálok.

  3. Nekem nagyon jó kedvem lett a film után, nem láttam máris olyan borúsan a hosszú hétvégét :)

  4. “A két linkelt szám alapján nagyon nem én vagyok a célközönség, de egyszer valami unalmas estén egy ripet talán bepróbálok.”

    attól, hogy nem szereted a mai fiatalok által hallgatott zenét, ne a számokról ítéld meg, hogy célközönség vagy-e, hanem abból, hogy a film mai fiatalokról szól.

  5. Rendkívül gyenge film. Az előzetesben minden poént ellőttek!! :(
    Sokkal többet vártam. Nagyon-nagy csalódás. Pedig annyira beharangozták. Mint film nem állja meg a helyét egyátalán. Se sztori se se jó karakterek. Nem vártam világmegváltást de ez gyenge lett pedig benne vagyok a korosztályban (19 ). A tanulság meg az,hogy mindegy mennyi kárt és veszteséget okoztak legalább jó buli volt és így lehetsz “menő”? 10/5 ( a zenék nagyon jók voltak!!)

  6. Most egy kicsit megnyugodtam. Az amerikai premier után olvastam a kritikákat/kommenteket, de nagyon rosszak voltak. És ezt úgy értem, hogy kiábrándítóan rosszak. Kb 1 órán át kerestem, de nem találtam pozitív véleményt, még a célkorosztály is lehúzta.

  7. Hát ez nem jött át. Kegyetlen bulit vártam ökörséggel, ehelyett a trailerben benne volt megint minden. Bachelor Party még mindig a legnagyobb bulifilm, és ez sem tudta letaszítani, sőt megközelíteni sem.
    Marhára unalmas és zavaró volt, hogy kb 3 percenként olyan közel nyomták a szereplők arcához a kamerát, hogy láttam a dns láncukat.

    Mondjuk zenei célközösség sem én vagyok, életkoromnál fogva én még moziban néztem a Birodalom visszavágot és a The Terminator-t, szóval a nyolcvanas évek és 90-es évek eleje zenei világa számomra jobban bejön, de nem a zenén múlott, hogy nem azon, hogy én azt hittem ez egy vígjáték lesz, de közben egy moralizálós hülyeséggé fajul.

    Persze aki cickókat, meg pissantós csajokat akar látni az nézze ezerrel :)

  8. részemről is 8/10 a péntek estémet megalapozta rendesen!
    azért nem mindent lőnek le az előzetesben!
    a két “kidobó” srác a legjobb meg Costa!!! :D

  9. Fiatal vagyok még és nem vetem meg a jó bulikat stb. de ez most nagyon nem jött át. Hatásvadász hülyeség volt az egész.

  10. “ehelyett a trailerben benne volt megint minden. ”

    ez melyik világban negatívum? nem láttam a trailert, azt sem tudtam, miőrl fog szólni, tök jó volt felfedezni az egészet.

  11. Nekem nagyon bejött, fiatal vagyok és buli mindenekfelett.. azt hiszem aki ilyen kaliber, annak is fog tetszeni.
    A kutyás és a 2 secus jelenetek a legjobbak :D 10/8

  12. A legrosszabb film amit valaha láttam. 35 perc után kijöttünk a barátaimmal, pedig célközönség vagyok (17)

  13. Tegnap néztem és teljesen a hatása alá kerültem. Tökéletes kikapcsolódó film! Szerintem amúgy ne a zene alapján lőjétek be a célközönséget! Nem is értem, hogy (18+)-os filmnél, hogy lehetne a célközönség a középiskolások?! Simán egyetemistáknak való, főleg, akik voltak már kemény buliba (bár nem ennyire keménybe persze)!!!

    Zseniális másfélórás videóklipp amúgy!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.