A The Dark Knight Rises legjobb előzetese

Nem is kellett hétvégéig várnunk vele, már ma megkaptuk az új előzetest! OMFG! Na ez végre megvillantja, hogy mekkora állat lesz a film. A végső áldozat, JGL… egyelőre Catwoman volt furcsa csak ebben a trailerben.

Furcsa mód nem mesélték el az egész filmet, csak sejtették, mik vannak, akad még olyan akinek ez megy.

Hatalmas mozis nyár lesz ezzel és a Prometheusszal.

88 hozzászólás a “A The Dark Knight Rises legjobb előzetese” bejegyzéshez

  1. Tetszik a trailer. Bár a filmtől félek… a második rész szerintem nagyon uncsi volt. És a trailer alapján ez is olyasmi lesz, mint a 2.

  2. Catwoman: My mother warned me about getting into cars with strange men. Nem mondom, hogy nincs igaza! Ezek szerint mégis csak szövetségesek lesznek a film végére?
    Egyébként az előzetes nagyon király!

  3. Imádom a The Dark Knightot, de csalodtam ebben a trailerben. Mármint az látszik, hogy a film überjó lesz, de maga a trailer volt unalmas, semmit nem tesz hozzá az elöző trailerhez, kb olyan mintha az elöző trailert lebutitották volna. Nekem jobban tetszett az.

  4. Annyira nem estem hanyatt ettől az előzetestől, kicsit hatásvadász az a csend, amiket meg mutatnak az okééé, de…. Macskanő karaktere kissé furán hat ebben a Nolani realizmusban, bár baromi jól néz ki, meg biztos hogy jól fogja hozni . Na de miért pont Bane ? Ezek alapján kicsit sem tűnik izgalmas főgenyának. Szóval nem imádom egyértelműen.

  5. szerintem sem hatásvadász annyira ez a trailer, de szerintem nagyon igényes.
    ennyi… igényes… és ezért várom is. Anne tényleg fura, de szerintem nagyon működik minden. Bane-t én sem annyira pártolom, de itt már a hangja is k*rva jól ki van dolgozva.

  6. Nekem nem borsódzott.

    Viszont egy kicsit “zavar” a kontextus. Az Begins után megvoltak a karakterek, Batman alapjai le voltak rakva, innentől jöhetett a kihívás, tudtuk, hogy Joker lesz, de újratöltve, mélyebb indíttatásokkal. Batman félelmei után jöttek a korlátai és ez ettől volt izgalmas.

    Itt most abban mozgunk, hogy a TDK után kb. jézusi áldozatról beszélünk, mindenki szomorú, nyomasztó, de valahogy nem áll össze, fogalmam sincs miért akar valaki ezek után még belerúgni Gotham-be. Batman elbukott egy bohóc mellett, de jön egy pankrátor aki jól bele is rúg? Nem vágom.

    Nekem is hangulatosabb volt az előző trailer amúgy.

  7. fotomán, nézz utána a Knightfall című Batman-történetnek.

    Ez a trailer megnyugtatóan jó lett :)

  8. A zene nagyon jó benne, de ez a trailer valami katyvasz, a mutatott akciójelenetek is inkább izzadságszagúak mint érdekes-látványosak. Ez most nem lett valami jó.

  9. Human egy kicsit elrontotta a hír címét… mert ez nem a legjobb, hanem a legújabb előzetes. A legjobb az csak az ő szubjektiv véleménye, ami ahogy kiderül a hozzászolásokból is, sokan nem így gondolják, hogy ez a “legjobb”. Egy jó trailerben sokkal több hatásvadász jelenetnek és zenei effektnek kéne lennie.

  10. a rohadt életbe, 2012 végre az igazán jó blockbusterek éve lesz. mennyire vártam már ezt! Avangers pipa, TDKr pipa előre is, Prometheus két pipa, The Hobbit pipa.

    ez az egyik legjobb trailer, amit az utóbbi pár évben láttam, erről ennyit.

  11. sztem hurka, főleg a TDK cuccaihoz képest, bár ott a film nem tetszett, remélem itt a film fog bejönni

  12. Tomi: Szerencsére nem lehet mindenki Michael Bay.
    Szerintem elég jól sikerült ez az előzetes. Viszont abban egyetértek, hogy egy kicsit jobban koncentrálhattak volna Bane karakterére, mert ő sokkal kevésbé ismert a nagyközönség számára, mint Joker!
    És a lényeg az, hogy szinte semmit sem árult el magáról a filmről!

  13. Szerintem is unalmas volt, az előző trailer sokkal jobban ütött. Csak képek egymás után. Most már inkább a film jöjjön.

  14. Dennis: “Csak képek egymás után.” Én nem nagyon láttam még olyan előzetest, ami nagyon másmilyen lett volna!
    Igazat adok HUMAN-nak, mert nekem is teljesen elég az, hogy csak sejtették a film hangulatát! Nem kellene beállni abba sorba, hogy már az előzetessel ellövik az összes puskaport. Még szerencse, hogy Nolan nem ilyen!

  15. Nagyon király lett ez az előzetes, és jól hozza a film várhatóan nagyon nyomasztó és sötét hangulatát. Méltó lezárása lesz a Sötét Lovag legendának! Egyben tuti hogy az év filmje is!

  16. Az utolsó párbeszéd azért nem rossz:
    – Anyukám figyelmeztetett arra, hogy ne szálljak be egy idegen autójába!
    – Ez nem egy autó!
    Ez nagyon emlékeztet a Csillagok háborújára:
    “Ez nem Hold, ez egy űrállomás”!

  17. Tök jó meg minden, de nem paráztam be a főgonosztól. Azért a TDK valószínűleg túlszárnyalhatatlan (nekem). Csajként mondom, hogy imádtam! :) Ez olyan finom közepesnek tűnik ahhoz képest. Persze: ne ítélj elsőre! :)

  18. Ha jól vettem ki, akkor ezt mondja:
    “I’m Gotham’s reckoning”
    “Your punishment must be more severe”
    Már csak annyi kellene, hogy legyen nálunk is IMAX-ben eredeti nyelven! Van már erről valami hír?

  19. nagyon jó lesz, csak nem bírtam ki trailer nélkül :D de nagyon hiányzik joker :(

  20. Még a több mint 2 óra is kevés lesz nekem. :)

    El tudnám ezt nézni 2 részben is.

  21. Ha hinni lehet a híreknek, akkor 160 perces lesz a film! Szerintem ez még böven elfogadható kategória. Mondjuk nekem egy i”gazi” film 2 óránál kezdődik!
    Már tényleg csak annyi hiányzik, hogy nálunk is leadják IMAX-ben!
    És még abban is bízok, hogy ne rontsák el a mostanában olyan színvonalas szinkronnal!
    Erről és a bemutató dátumáról van már valami hír?

  22. Mennyi nyavalygó van itt, szerintem igen is jó minden. Bane hangján változtattak a legutóbbi trailer óta, hogy jobban lehessen érteni.
    Bane arcáról lekerül a maszk, ott tiszta swarci feje van.

  23. Kicsit nyálas lett ez az előzetes, túl sokat nem tett hozzá a dologhoz, mondjuk nálam amúgy is hátránnyal indul a film, Az előző hihetetlenül túlértékelt volt, ha a narkós nem hal meg, a kutyát nem érdekelte volna. Megnézem, meg minden, de nem egy Tim Burton az biztos.

  24. Hála istennek, hogy ezt nem vetítették le itthon az Avengers előtt, különben megint az lett volna, hogy a várva várt filmet az utolsó pillanatban totál lesz@rom és elkezdek agyalni az új előzetesen :D
    A trailer űberbrutál, a zene pedig a jó öreg klasszikus Batman

  25. ööö..lehet még jó is belőle, bár trailerből nem annak tűnik.. télleg depressziós

  26. Ezen a macskanős marhaságon még mindig nem tudok túllépni…minek kellett???És mik ezek a képtelen repülő gépizék benne??? Nolan egyre inkább felrúgja a saját szabályait.Egyébként meg egy Batman filmhez ilyen előzetes kell.

  27. tony: ha a klasszikus alatt a Begins előttiekrre gondolsz, akkor tévedsz, mert ez kőkemény Hans Zimmer.

  28. bane itt sokkal érthetőbb mint az előzőben, első hallásra meg lehet érteni. nem volt rossz, de a prometheust jobban várom.

  29. sajnos az előzővel ellentétben ennek nem sikerült megfognia, se a tempó se a zene, na mindegy ettől függetlenül még mindig rohadt mód várom :)

  30. Fantomas77, ez a film 10 évvel később játszódik, talán egy kis képtelen repülő izé belefér.

  31. megnéztem egyből utána a TDK trailert: attól még mindig feláll a szőr a hátamon, itt csak tudom hogy nem fogok csalódni

  32. engem meg kirazott a hideg, a sok fanyalgóval ellenben. erdekes egyebkent, hogy milyen magas piedesztálra emelik a Prometheust, meg mennyivel többen bíznak Ridley Scott-ban, mint Nolan-ben. nezzük már meg a két a rendező legutóbbi munkáit összehasonlításképp. csak nekem nem logikus ez az egész?

  33. Egyetértek az előttem szólóval, engem is kirázott a hideg, és szerintem sem véletlen, hogy a Prometheus trailerében, a gladiátor kiírás után nagy a csönd.

    TDKR-nél bátran bízom a sikerben, Prominál meg reménykedek :)

  34. Tv-n nézve már lehet rendesen érteni Banet, viszont nagyon elüt a hangja a környezettől, lehet hallani az újrakeverést sajnos.

    Remélem a filmben már jól lesz megcsinálva.

  35. Nincs ezzel a trailerrel semmi baj, szép, jó minőségi, csak a közönség egyrészt akarva akaratlanul is az előző kettőhöz hasonlítja, másrészt az elvárások a csillagos egekben. Talán még durvábban mint a TDK-nál ott is emlékszem mennyi nyafi övezte a várakozást.

  36. Már most utálom, hogy tuti vagy csak szinkronnal, vagy csak eredeti nyelven (felirat nélkül mert úgy a hipszter) lesz nálunk.
    A tréler, meg annak ellenére, hogy a 3. még mindig nem győzött meg, de ettől függetlenül a premier hetében nézem!

  37. Hát ez a trailer ezerszer inkább illik a filmhez mint a tdk action trailere a drámához, nem mintha az a trailer nem lett volna jó, csak mást sugallt. Bane hangja még mindig elég furcsa, de legyen…

    kameraman: Muszáj minden egyes batman posztnál a nyavalyád szajkózni? Nagyon unalmas már… na persze ha nincs jobb dolgod.

  38. Éjel négykor jól át is küldtem humannek ezt a trailert. Mert az előző bejegyzésben szó volt a képekről a trailerből, ami valójában egy viralmarketing volt, és össze lehetett szedni graffitikről a frameket az előzetesből, a film honlapján megjelölt helyeken, és a fényképekből összerakni a trailert, na ez éjjelre sikeresen befejeződött, azért van trailer.

  39. Csatlakozom azoknak a táborához, akiknek tetszett a trailer. Nekem pont hogy bejött az elején lévő csendes, minimál zenés rész. Régen láttam ennek alkalmazását trailer-ben (vagy csak elkerülte a figyelmem). A macskanő nekem is furcsa, de úgyis a filmélmény lesz a döntő, a trailer meg bőven felkelti az érdeklődést egy mozis megtekintéshez.

    Ami feltűnt: JGL-t elég sokat bevágták a trailer-ben… tuti lesz valami komolyabb szerepe valahol a filmben.

  40. A trailer király, de számomra Bane karaktere egyelőre hangsúlytalan (főleg Jokerhez képest).

  41. A TDK premier előtt rengeteg szapulást lehetett olvasni a szereplőkre, a realista ábrázolásra. Tele volt minden a “Nicholson az egy, igaz Joker” szövegekkel. Aztán premier. És hirtelen mindenki az egekbe magasztalta a filmet. Miért? Mert Nolan ismét előjött a barlangjából és úgy pofán vágta a világot, hogy nem tudtunk megszólalni. Én képregényeket olvastam gyerekkoromban és hittem a hősökben, mára már felnőttem, és nem egy Avengers féle látvány mozi hozza ezt vissza bennem, hanem egy olyan film amiben akkora karakter- és jellemformálás van, mint anno a TDK-ban. Nagyon várom a filmet, és nem azért mert divat lett (mert a TDK után biza az lett), hanem mert abban a 2 órában újra hinni fogok a hősökben.
    JGL meg jó Robin lesz :)

  42. szerintem nagyon eltalálták ezt a trailert…A TDK-ban(ami az egyik kedvenc filmem) Joker egy szofisztikált bűnöző volt, feszegetni akarta Batman határait és bebizonyítani, hogy az emberek alapvetően rosszak…Bane nem ilyen, ő sokkal nyersebb, kegyetlenebb lesz, számára a pusztítás, a totális megsemmisülés/megsemmisítés lesz a cél, és pont ezért lesz tökéletes nemesis az “eltunyult”, gyakorlatból kijött, megtépázott hírnevű bőregérnek.
    Az a jelenet pedig a trailerben pedig amikor JGL áll megdöbbenve, és nézi,ahogy robbannak fel a hidak,azzal a zenei aláfestéssel…hibátlan.Meg úgy az egész nagyon jól sejteti a film hangulatát,nekem végleg meghozta a ‘mikorleszmárabemutató’ hangulatot.

  43. Megtanulhatnátok már egyébként, hogy Nolan neve garancia a minőségre.
    Az, hogy ez az előzetes most milyen lett, teljesen mindegy.
    Lehet, hogy picit lassú, nem olyan pörgős és nem olyan izgalmas, mint mondjuk a Prometheus-é, de ez semmit nem jelent.
    Ebben legalább nincs ellőve az összes jelenet.
    Teljesen biztos vagyok benne, hogy überebrutaldurva lesz ez is, és valószínűleg még az előzőt is túlszárnyalja.
    Nolan érti a dolgát.
    Egyébként meg egy nagyon gagyi filmből is lehet durva előzetest csinálni, ne erre alapozzunk már.
    Nolan majd a filmjével fog sokkolni, nem az előzetessel.
    Felesleges összevágni egy ennél jobbat, úgyis mindenki meg fogja nézni. Moziban.

  44. Bane hangján változtattak, mert eddig egy mukkot nem értettem, most meg simán. Éljen!!! Remélem eredeti nyelven kerül a mozikba itthon.
    Kicsit unalmas volt ez, de még így is várós a filmet.

  45. Nem tom mit rinyálnak annyian Bane titokzatossága miatt. Még szép, h Nolan nem lő le semmit a trailerben, ahogy 1 csomó filmben szokták. Ő úgy van vele, hogy ha meg akarod tudni júli 20-án húzzál be az IMAX mozikba és nézzed.
    Egyébként istenkirálycsászár volt a trailer. Az elején az a sejtelmes drámai zene hihetetlenül belerakott minden érzést a filmből. VÁROM MÁR!!!!

  46. mennyire szép mikor bruce mászik felfelé, legutoljára csak segítséggel ment…

  47. Tény és való, hogy nagy hájpot kapott a Dark Knight, de egyesekkel ellentétben biztos vagyok benne, hogy nem Ledger halála hozta a sikert. Ő akkor is megkapta volna az Oscart Jokerért, ha megéri azt. És okkal, ráadásul.
    Nekem személy szerint tetszett az előző Batman film, abból a nagy hájpól én nem sokat érzékeltem. És úgy ültem neki egy esős délután, hogy elütöm vele az időt. Tehát, még csak nem is érdekelt kifejezetten. Kellemes csalódás volt.
    Kíváncsi leszek, ez az új eléri-e azt a szintet.

  48. Kétlem, hogy a film ne tetszene majd, mert olyat Nolan még nem csinált, de ettől a trailertől kicsit sem jött meg a kedvem megnézni. Se macskanő, se Bane nem igazán tetszik egyelőre, de ez majd úgyis csak a filmben derül ki.

  49. Eddig próbáltam ignorálni mindenféle anyagot, ami a TDKR-ből kiszivárgott, vagy közzétettek. Nem volt könnyű, de tényleg!
    Viszont nem bírtam tovább, ezt az előzetest megnéztem – pedig nagyon fogadkoztam, hogy nem fogok egyet sem.
    Direkt belőttem előtte a TDK régi előzeteseit is…
    Hát ettől is borsódzott a hátam. Te jó ég, ez tényleg az “epic conclusion” lesz. Elképesztően várom már ez a borongós akció-drámát.

  50. basszus hát pont arról van szó h ne lőjenek le semmit… akkor minek film ha egy 2 perces trailer mindent képes elmesélni.
    Nolan neve elég garancia, és uhh… épp hogy kihevertem az Avengers-t, jött ez a trailer… persze két film-két stílus, de érted ilyen hatás alatt menjen be az ember másnap suliba/munkahelyre…???

  51. Bane szerepében: Kenny. “Mmmf szmmmf Smmmftfm mmmfszt”

    Kérdés, meghal a film végéig.

  52. Maga a trailer egyébként, meg néhány mutatott jelenet annyira nem nyerte el a tetszésem. Az egész Macskanő dolgot nem tudom hova tenni.

    Jospeh Gordon-Levittről meg még kiderül a majd végén, hogy Batman halála után meg ő lesz Robin :)

  53. Robin biztos nem lesz, ezt Nolan mondta, aki pedig csak viccelt, attól elnézést a kötözködésért :D

    Maga a trailer amúgy nekem tetszett, amikor a híd leomlott, az engem teljesen meglepetésként ért, hatásos volt. A visszhangzó zongora az elején eszméletlen. Reméljük megüti a várakozási szintet.

  54. Hát én olyasmire is emlékszem még 2008 tájékán, hogy Nolan arról is fogadkozott, hogy semmiképpen nem veszi bele Catwoman-t a filmjeibe, erre tessék. Ezek után nem elképzelhetetlen számomra, hogy Robin karakterét is behozza, max más névvel.
    Megértem azokat is akiket annyira hoz lázba a Bane-Catwonan kombo, elvégre egy Two-Face Harvey-Joker páros után nem csoda, hogy kisebb a lelkesedés.

  55. Hhá, az a Jóbarátok epizód jut eszembe, amikor valami nagy eseményre mennek és bérelnek öltönyt. A zsebekben talált cetlikről kiderül, hogy amit Ross kölcsönzött, azt Val Kilmer hordta egyszer korábban, amit Chandler, azt meg Pierce Brosnan. Chandler meg marha nagy Batmam rajongó, és nem bírja megemészteni, hogy Rossé lett a “Batman-es” öltöny, Monica próbálja meggyőzni, milyen kúl is James Bond, valami ilyesmi volt:

    “James Bond csupa egzotikus helyekre jut el.”
    “De Batman-nek ott van Gotham City!”
    “James Bond menő kocsikkal jár.”
    “De Batman-nek van Batmobilja!!”
    “James Bond lábai előtt hevernek a nők, mindenki vele akar lefeküdni.”
    “DE BATMAN-NEK OTT VAN ROBIN!!!”

    :D

  56. Lehet, hogy hülye vagyok, de 1:26-nál nem Joker feje villan be egy pillanatra? :D

  57. LEHET HOGY SPOILER!

    Utána néztem a Knightfall című Batman képregénynek, abban valami ilyesmi történt:

    -Batman gerincét eltöri egy brutális, Bane nevű erőgép, és magáénak deklarálja Gotham városát. A tolószékbe kényszerült sötét lovag helyét pedig kénytelenek barátai átvenni a több mint egy évig futott történet első, Knightfall című felvonásában.

  58. Nekem tetszik a trailer, a repülő masina meg a macskanő kétségeket ébresztene bennem, de Nolan…szóval én úgy érzem megtalálják majd a helyüket a filmben

  59. chegue: erről már többször volt szó mióta kiderült, hogy Bane az ellenfél, kommentekben is.

  60. Olyan vicces mindig ilyet nézni, hogy egy függőhídnak a közepét kirobbantják a többi része meg állva marad. Nem kellet volna egy kicsit figyelni a statikaórán ?

  61. BobaFett: Te már láttad az egész filmet? Csak azért kérdezem, mert csak pár másodpercig látjuk a jelenetet, és a háttérben tisztán lehet látni, hogy a legtávolabbi híd teljesen leomlik! Persze simán lehet, hogy neked lesz igazad!

  62. Hogy lehet megítélni egy előzetesből, hogy milyen lesz magam a film?
    (költői kérdés, nem kell rá válaszolni…)

  63. béle: inkább troll kérdésnek hangzik. Amúgy x év után, sok-sok előzetessel és tényleges filmmel a háta mögött jó pár ember be tudja lőni kb.ra, hogy valamelyik film neki mennyire fog tetszeni.

  64. JGL lesz majd a Bruce Wayne-t pótló Batman akit majd faszán fel lehet áldozni az “epicness” oltárán.

  65. béle + human

    azért vannak kivételek, nekem pl. nagyon tetszett a Green Lantern trailer, és lehetett volna belőle jó filmet csinálni, de csúnyán elhasaltak

    persze Nolan bizonyított már, és ez a trailer is arra utal, hogy most is mindent megtesz a jó film érdekében

  66. Há’… izé.

    Srácok, én tényleg nem akarok fanyalogni, és nem is vagyok fanyalgó, Nolan a legkedvencebb kedvencem, a Tökéletes Trükktől az Incepción át a Sötét Lovagig a top 1 Christopher munkássága számomra…

    de ez?!

    Annyi Nolan volt ebben, mint a Transformers 3-ban kábé. Annyira volt Epic, mint egy Pókember vagy akármelyik egyszernézhetős képregénymozi. Annyira volt izgalmas, mint az 60. noname trailer, amit megnézek youtube-on.

    A teaser még egész jó volt. Aztán az első tralier nagyon erős túlzással még “elment”. (Nolanhez képest már az is gyengélkedett).
    Ezt meg már meg sem nézem többször, mert nem tetszik.

    Remélem a film majd azért még nézhető lesz. Az mondjuk már most látszik, hogy nem ez lesz Nolan legerősebb alkotása.

    Áhh…

    Csalódott vagyok. Súlyosan csalódott vagyok.

  67. Szerintem ez lesz a csúcsa a trilógiának. Nolan tökéletesen megalapozta az első két filmmel ezt a valszeg majd 3 órás tömény katarzis.
    Egyfajta jutalom-játéknak, rendezésnek hat a film, valóban a nagyívű történet nagyhatású konklúziója.
    Az előzetesben semmi kivetnivaló nincs. A macskanő első blikkre kicsit szokatlan, de látszik, hogy a színésznő nem amatőr és a szerep cse lesz éppen egy dimenziós ez biztos.

  68. foppa: a pár másodpercböl annyi látszik hogy a főtartókábelek elszakadnak, tehát abban a pillanatban elkellene kezdenie az egésznek öszeomlania, de igazad van várjuk meg a kész filmet, mert lehet hogy valamelyest korrekt lesz a végeredmény. A lényeg az lett volna a mondandómban, hogy nem egy filmben lehetett már ilyet látni (álltalában csak a végeredményt), és mindig tragikusan nézett ki, hogy csomo ideig megy egyenesen a hídpálya, majd a vége belebukik a vízbe. Holott kb. csak a pillérek kéne állva maradnia…

  69. érdekes a trailer, nem rossz, de szerintem nem érdemes túlzottan messzemenő következtetéseket levonni abból, 2 és fél perc nem tud helyettesíteni egy 160 perces alkotást, ami ráadásul egy trilógia záró fejezete. SPOILERES lehet. :)

    a begins Bruce Wayne Batmanné alakulását taglalta, illetve Gotham city megmentését R’as al Ghultól és Henri Ducardtól. a második részben Harvey, Gordon és Batman küzd a maffia maradékával, majd Jokerral, amire rámegy Harvey és Ratchel, illetve Batman beáldozza magát, hogy maradjon remény, illetve Harvey megítélése pozitív maradjon. ezzel Batman maga bukik ugyan, de Joker elmélete cáfolódni látszik… ezt követően felbukkan Bane, akinek motivációira csak ötleteink lehetnek, de eléggé úgy tűnik, hogy nem Joker művét folytatja, de nem káoszt akar, hanem le akarja igázni a várost, le akarja győzni annak védelmezőjét, vagyis Batman-t, ami szerintem sikerül is neki részben, vagy egészében. vélhetően ez az a pont, ahol Catwoman beavatozik Batman oldalán. JGL és Marion Cotillard egyelőre nagy kérdőjel.

    ami tök érdekes az az, hogy az imdb-n a szereplők listája Bane-nel indul (Tom Hardy), de Bruce Wayne/Batman csak a harmadik… a második helyen Liam Neeson szerepel mint R’as Al Ghul, és van még a szereplők között egy Young Talia Al Ghul is.

    ötletek? :)

    lehet Bane mögött R’as Al Ghul/Ducard áll? ő akar a korábbi kudarcért bosszút állni, Bane-ben találva meg a korai Bruce Wayne-be vetett remény pótlóját, Gotham City elpusztítóját?

    szerintem nem kis csavar lesz a történetben.

  70. dimitrij: imdb névlista alapján nehogy már elméletet gyártsatok, van olyan film ahol a főszereplő csak a “teljes cast” linkre kattinva van

  71. human: ok, ez magyarázat lehet Liam Neeson-ra… de mi a helyzet a Young Talia Al Ghul névvel? :)

  72. egyébként Ducard Ducard volt, nem R’as Al Ghul, szóval lehet ez tényleg vakvágány…

  73. Én azért 1:26-7 körül kikockáznám, amikor Batman hátrafordul a rács előtt, akkor ki van mögötte köpenyben…:)

  74. Nincs ott köpeny, az Bane. Valószínűleg annak a jelenetnek a végén veszi le róla Bane a maszkot, mert mikor mutatják, hogy eldobja Batman maszkját, ugyan az a “vizes helyszín”, talán a batbarlang.

  75. Ezen a traileren az elejétől a végéig érezni lehet Nolan keze munkáját. Epic ez is és a film még epicebb lesz ha szabad így kifejeznem magam. Csak az előre károgóknak…:)

  76. Tetszik a trailer, várom a filmet.
    SZülinapomra ezt fogom kérni az arénaplázában :D
    Remélem náélunk is júliusban lesz a premier, mert ha jól emlékszem, akkor a sötét lovag közel egy hónapot csúszott…
    Amúgy a Trailer nálunk is megy az Avengers előtt?
    Nem voltam még a filmen, vasárnapra terveztem csak kíváncsi vagyok, hogy számítsak-e rá, vagy ne is várjam. :D

  77. Minden trailer célja, hogy behúzzon a moziba. Én már az elsőnél eldöntöttem, hogy megnézem. A Knightfall képregénysztorija nagyon spoilerez, de Nolan szerintem tekert még párat rajta. Minden hős sztoriba kell egy bukás, egy mélypont -a Menyasszony Paula Schulz sírjából támad fel, Han Solo-t lefagyasztják stb.- hogy el lehessen mondani: innen szép nyerni. Bane a képregényben is eljut Bruce Wayne-hez és barlangjához. Hogy Batman mennyire robban le, átvitten vagy szó szerint törik derékba, és ki veszi át a helyét, az majd a filmből kiderül.
    Talán azért hagyja életben Bane, hogy Wayne tehetetlenül végignézhesse mindannak a pusztulását, amiért eddig élt.
    Viszont a Wayne Industries-től meg szinte elvárjuk, hogy felköhögjön egy repülő izé prototípust. Ann Hathaway meg már régen kinőtte magát és nem a Dawson és a haverokból csöppent be.
    Marion Cotillard pedig gyorsvonat képében fog áthúzni a filmen.

  78. “Marion Cotillard pedig gyorsvonat képében fog áthúzni a filmen”

    ezt kurva jó képzavar, tekintettel Nolan másik filmjére. :)

  79. port.hu-n megin fent van a bemutató időpontja. júli 26. és magyarul beszélő. ******** meg intercom. hogy rohadna ki a szemük. egy hét késés, és még szinkronizálják is? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.