Day of the Beast John Woo-tól

Ennyi, meg is vettek. Na jó, amikor megtudtam, hogy a jakuzák és az orosz maffia közötti harcról készít filmet, akkor vett meg. Még akkor is, ha a klasszikus Youth of the Beast remakeje lesz, végre egy Woohoz való téma, és az egész Tokyoban fog játszódni.

Poén nézni az amerikai híreket ilyesmiről, hiszen Woo ismert műveinek a Mission Impossible 2-t emelik ki és hasonló húzások.

6 hozzászólás a “Day of the Beast John Woo-tól” bejegyzéshez

  1. Mivel most ment a MI4, gondolom így volt egyszerűbb kampányt csinálni.

    Az amerikai filmjei közül persze egyértelműen az Ál/Arc viszi a prímet. Múltkor néztem a Tökéletes célpontot, ezer éve nem láttam, fogtam a fejem rendesen – pl. a motoron ÁLLVA lövöldözés, na az teljesen kiborított :D

    Ettől még Woo az akciókirály. Az egyik, legalábbis.

  2. Eredeti film egy nagyon komoly alkotás, gondolom Woo nem annak a vonalán fog haladni (nem is lehetne, mert ma már az a fajta japán világ nem létezik, legalábbis képi értelemben), bár ki tudja, van érzéke a sötétebb hangulathoz főleg a 80-as közepétől nem egy filmje már-már noir-ba hajlik.

    Az eredetiben valami hihetetlen képi világ van (fekete-fehér és színes részek váltakoznak), látványos pózolás, hangos zene, nagyon durva akció, szóval kötelező minden akciófannak.

    Kár remakelni..

    Ez kicsit levon már a Woo filmből, de azért számomra ő az egyik legjobb akciórendező, sokan szidják a Hard Target-et, de nekem top 20 akciófilmben benne van. Van Damme és Lance Henriksen egyik legjobb szerepe. (Persze messze nem olyan jó, mint a nyolcvanas években forgatott filmjei)

    Mindegy úgyis megnézem, gondolom a galambokat idomítják már :D

  3. Utálom a “szárnyas patkányokat” …de a MESTER megszerettette velem őket!!Woo a Király/ja és Elvis,ezt ő mondta../…:))

  4. Remake-elés ide vagy oda Woo számomra maga a nagybetűs akciórendező, az USA-ban készült munkái is kiválóak (MI2, Ál/arc, Tökéletes célpont) de, amiket Hongkongban 1986 és 92 között letett azok a műfaj megkerülhetetlen alapklasszikusai.
    Várom, de nagyon.

  5. a téma jónak tűnik, és Woo neve valamiféle garancia… szóval meg lesz nézve a film, addig várjuk a további híreket.

  6. #chris92 Bizony, Tequila máig a kedvencem.

    #all
    Amúgy ilyen témában van egy jó manga/animesorozat. Black Lagoon. A szerzője John Woo stílusában írta, ráadásul pont van benne agy orosz maffia/yakuza történet. Mindenkinek ajánlom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.