Csempészek (Contraband)

A film aminek borzasztó trailere volt, ezért nem annyira érdekelt, erre meglepetés jó. De most tényleg, a vagy 7 számot tartalmazó baromi hosszúnak érződő bemutató alapján úgy élt a fejemben, hogy valami elnyújtott, 2,5 órás unalomról van szó, erre amikor körömreszelés helyett végül ezt választottam, akkor rögtön meglepett, hogy csak 100 perc, és hogy mennyire élvezetes.

Contraband képen a főszereplő Whalberg

Ezúttal a cím sem átverés, tényleg csempészésről van szó. Bár a trailer mutatott akciót, de ahhoz Mark Whalberg karakterének nem sok köze van, konkrétan csak végignézik az egészet. Akkor mi van a lövöldözés helyett? Viszonylag érdekes módon bemutatják miképp is kéne csempészni. Legalábbis élvezetes filmes szinten.

Rögtön ott kezdődik a buli, hogy a csempészéshez egy csapat kell, amolyan heist movie módra. A többségnek meg is van a helye a tervben. A másik, hogy azért a vámkommadó sem idiótának van bemutatva, szóval viszonylag ügyesen kell kicselezni őket. Ide már csak egy kis fennakadás kell az árú beszerzésébe, és kész is vagynk.

A családja fenyegetésével veszik rá a főszereplőt egy utolsó munkára – mondanom sem kell, hogy az asszony kedvéért akasztotta szögre a bűnös melót. Talán pont ez a film leggyengébb szála. Nem annyira éreztem erősnek a pisztollyal a nő előtt hadonászó senkit, azt hogy komolyan kéne vegye a főhős a dumáját: konkrétan csak le kellett volna nyomnia picsába.

A Contraband amúgy remake, Whalberg mostanában az északi filmekre kattant rá. Elvileg kicsit akciódúsabb, de az eredetihez hű lett. Mondjuk ezt akár el is hiszem, hiszen az első fél óra után átcsúszott a szórakozás zónába, addigra a sötét, realista fényképezés is megszoktam, így végül a 7/10 simán jár neki. Kicsit erősebb gonoszakkal, így erősebb családi szállal kúszhatott volna feljebb.

13 hozzászólás a “Csempészek (Contraband)” bejegyzéshez

  1. Ezt a véleményedet most nem osztom. Egyrészt nem bírom a remake-eket. Az eredeti filmhez képest ez egy hihetetlenül vontatott és erőltetett film volt – legalábbis számomra. Rengeteg ismert pattern – ami nem gond, minden akciófilm ezekből építkezik – rosszul összegyúrva. ( a vége akkora giga klisé, hogy csak emiatt nem engednék többet forgatókönyvet írni annak aki ezt csinálta). Marky Mark nem egy kifejezett színésztehetség, nem is a legrosszabb, de arca az csak egy van neki, és egy idő után unalmas.

    Az egész történet a forgatókönyvön bukik nálam, hihetetlenül színtelen és unalmas, nem tud újításokat hozni. Arról nem beszélve, hogy egy akciófilmben az ember azért akciókat várna, ebből összesen egy jutott a filmre (néhány kisebb hülyéskedéssel), a többi felesleges párbeszéd és pózolás. Persze ráhúzhatjuk, hogy ez igazából thriller, de akkor meg hiányzott belőle az a lendület és feszültség ami elvitte volna.

    A drámai szál túlerőltetett és felesleges. A volt (és jelenlegi bűnöző) és családja viszonya, ki kinek segít, mit miért tesz unalmas és ezerszer elcsépelt.

    Szóval a végeredmény egy kicsit zagyva akció-thriller-heist movie keverék, amiben egyik sem tud felülkerekedni, így együtt rántják a mélybe a filmet. Nem nézhetetlen, de közepes minden tekintetben. A rendező próbálkozik valami sötétet bemutatni, de sajnos a forgatókönyvírók sötétségén nem tud túljutni. Fél év múlva senki nem emlékszik majd erre a filmre.

    5/10

  2. A körömreszelés jobb.
    A behatolásig(másik országba való csen-csen),nem rossz,de utána elalszik a mozi.
    10/6

  3. Átlagos volt, és néha unalmas.
    Viszont szerintem nagyon gáz, hogy a legjobb akciós résznek… gyakorlatilag SEMMI KÖZE nem volt a történethez. Nélküle is meglettünk volna.

    5/10

  4. Ugy ültem le megnézni,h nem volt nagy elvárásom(Kate azért húzónév) azt hittem ismét egy gyenge akciót fogok nézni. Ez helyett az én véleményem szerint igencsak jó filmet kaptam.
    Marktól nem is vártam többet ö hozta a közepes szintjét ami most ide pont jó volt.
    Voltak gyengébb pillanatai a filmnek, van ahol leül egy picit de összeségében lehet izgulni a főhősért és élvezhető volt.

  5. human – Igen, de thriller sem, épp arra akartam célozni, hogy nem találta a középutat. Akció volt benne, meg a trailer is arra utalt, hogy ez valami olyasmi lesz, viszont thrillernek meg (szerintem) nem volt elég feszült és kidolgozott. Szerintem a rendező sem tudta eldönteni,hogy mit akar csinálni.

  6. Én is adtam rá egy hetest, de ebben biztos közrejátszott, hogy előtte a dupla-nulla Haywiret néztem meg. Viszont a vége a filmnek kifejezetten bosszantott, nagyon életszerűtlen volt és nagyon hálivúdi.

  7. Nekem nem jött be ez a film. A főellenség olyan kis nyikhaj, súlytalan senki, hogy az leírhatatlan. Két pofon neki, azétn beígérni a 3.-t, ha nem hagy békén.

    A filmet kicsit lassúnak találtam, ős egyáltaltalán nem szögezett a képernyő elé.

    Valahol 5 és 6 között mozog nekem 10-es skálán.

  8. Tegnap este én is megnéztem, nem volt rossz, de különösebben jó sem 5,5/10 -et kap tőlem.

  9. Simán jó volt. Nem az év filmje de azért kellően izgalmas ahhoz, hogy nem unatkozzam.
    Először is ez nem egy akció film, hanem egy amolyan Ocean’S thriller. Aki az ilyet nem bírja az ne is nézze.
    Kettő, a fő gonosz annyira nevetséges volt, hogy nem is értem, hogy miért nem nyomta már le hamarabb Marky Mark mikor simán felette volt súlycsoportban. Na mindegy ettől eltekintve nálam 8/10!

  10. Ha jól követtem a filmet, nem a gyíkfing piszollyal hadonászó kis gyökér volt itt a fő probléma, hanem az idősebb ír csóka, ő volt a háttérben.

  11. Nem volt rossz film! egy 7-es simán jár neki. főleg a mostani filmek mellett. fél éve 1 épkézláb film nem jött ki. de én se nagyon akartam megnézni , de kellemes csalódás volt!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.