Kidumáló: Men in Black 3

Bár nem megyek rá hétvégén, de akit érdekel a film, az legalább a kommentekből majd hallhat első véleményeket. Egyelőre nem tűnik nagy durranásnak, nem sok jót olvastam a heti bemutatók posztnál.

A Sony valahol 350 millió körül jár a marketingköltségekkel együtt, így bizony a mostani hétvégén elég durván kéne nyitni ennek a folytatásnak. Amerikában is ünnep van, ez segítheti a filmet, és a Battleship már elbuktázott, az Avengers pedig elég ideje fut, hogy ne jelentsen akkora problémát. Majd kiderül, az biztos, hogy a Men In Black 2 nem volt akkora kedvence az embereknek, bár pénzt hozott rendesen, de imdb-n 6 pont alatt áll, így nehéz lehet követni.

A történet szerint J ügynök kénytelen visszautazni 1969-be, mert K ügynök eltűnt a jelenben. Természetesen nem olyan egyszerű a helyzet, hiszen az egész mögött Borisz, az állat lapul meg, akit a múltban K kapott el, ezzel megakadályozva Borisz fajának a Föld elleni invázióját.

Szóval, milyen lett? A Spoilereket jelöljétek megfelelően, de a nélkülük írt kommenteknek jobban örülünk eleinte, segíthet betájolni a MiB3 helyét.

35 hozzászólás a “Kidumáló: Men in Black 3” bejegyzéshez

  1. ma akartam megnézni, de végül győzött a lustaság és inkább a kertemben a teraszon sörözök… ha jókat olvasok itt, lehet hogy a jövőhéten rászánom magam:)

  2. Én jókat olvasok róla mindenütt, rottenen is fresh certified lett, imdb-n is 7.6 egyelőre.

  3. Hmm.. fél órám van elindulni a moziba megnézni. Nem tudom :D Segítsetek :D

    A kettes az mondjuk nagyon nem tetszett.

  4. Blődség, meg az időutazós szálba érezhetően nem fektettek sokat, de még így is illik a film hangulatához, szóval a kettes rész szintje, de nekem az is tetszett:)

  5. Áháá én már tegnap megnéztm 3D-ben. :DD
    Amúgy szerintem jó volt, mint az előrők, habár nem volt túl nagy hngulat a moziban, de szerintem ez jól sikerült. Voltak benne viccek, akció, meg minden, ami még kellhet. Én aztmondom, hogy egy próbát megér, elsőre gyengének tűnhet a sztori, de aztán kicsit komolyabb lesz!:D

  6. Röviden?
    Egy nagy rakás gőzőlgő kaki!

    Ez minden volt, csak nem MIB!

    Spoilereket is tartalmazhat.

    Kezdjük pl a történet keretével: nem volt meg a megszokott bevezető kis intró, illetve a végén nem volt a megszokott outro, ami mutatta, hogy milyen kis semmik vagyunk a világegyetemben.

    Az első két rész főcímét Smith énekelte, erre meg berakják ide Pitbull tinglitangliját, ami még a liftben is megy, amikor megérkezik a múltba.
    Remek.

    A Fordot lecserélték Mercire a 2ben, ezzel nem volt gond, de hogy ezek után most egy taurussal közlekednek több, mint nevetséges!

    A cgi vmi rettenet volt végig a filmben, és a előzőektől eltérően kb a film 65%-a zöld háttér előtt forgott, de vmi rettenet gagyin.
    A legrosszabb animálás akkor van, amikor J először ugrik az időgéppel.

    A sztori szerint ugyebár K kapta az egyik legnagyobb kitüntetést, mégis a főnök O lett, aki 40 évvel ezelőtt egy kis titkár volt.
    Logikus.

    Mégis mi volt az a nagy áldozat, amit K hozott a védelmi háló aktiválásakor amitől mogorva lett?
    Mert ez nem derült ki.

    Az új idősíkban ugye meghal J apja (bár szerintem ez nem az új idővonal, hanem az eredeti, ami jó kis paradoxot jelent), és?
    Ettől lett mogorva?
    Amikor visszatér J, akkor meg kicsit vidámabbnak tűnik K.
    Nagy mindegy.

    A vágási hibákról nem is beszélve.
    Mennek kocsival az elején, mutatják kívülről, hogy üres az egész utca, mögöttük is, átváltanak a kocsi belsejére, és máris tele van kocsi lámpákkal a háttér.

    Vagy pl amikor J-t leállítják a lopott kocsival és rádumálja a rendőröket az ön neuralizálásra, akkor nincs rajta szemüveg, hip hop, utána már van rajta, pedig lefogva tartották a rendőrök.

    Meg minek a nagy befosatós neuralizer, amikor már akkor is volt kicsi zsebtasis (vibrátor kinézetű) is?

    Értem én, hogy Jones már öreg, de akkor forgatták volna le előbb a harmadik részt, és akkor talán még az alkotók is emlékeztek volna arra, hogy mi is az az MIB.

    Mert ez egy gyenge sci-fi volt, ahol a főszereplők öltönyben rohangáltak a zöld háttér előtt.
    Semmi izgalmas sztori vagy jelenet, semmi ütős és maradandó poén.

    Már kb bánom, hogy megnéztem moziba, illetve, hogy még egy gyerekkori emlékemet tönkretették.

    Bár lehet, hogy a modern generációnak tetszeni fog.

    Ami mókás volt, az a két kép Frankről (az egyik J falán a hálóban, a másik a táblán, amikor megállítják J-t a kocsival), bár ennyi erővel nyugodtan szerepelhetett volna is.

  7. Ja igen, az kimaradt, hogy a tegnapi megnézés után szívből kívánom, hogy bukta legyen és ne készüljön több ilyen siralmas folytatás.

  8. Én nagy rajongója vagyok a Men in Black filmeknek, ezért én is úgy ültem be a moziba, hogy lehet csalódni fogok. Szerencsére ez nem történt meg, mivel teljesen jól szórakoztam. Az én véleményem szerint teljesen illett a film a “sorozatba”. Vicces, pörgős (oké, nem 100%-ban) és teljesen élvezhető. A második résznél fényévekkel jobb, szerintem. Történetileg biztos.

    Zirowe: Nem értem a CGI problémádat. Én nekem nem nagyon tűnt fel semmilyen baj vele. Bár, ha én is úgy ülök be, hogy akkor ez szar és keressük a hibákat, lehet én is találok. Illetve amiket fölsoroltál, azoknak nagy része eléggé szőrszálhasogatás. Válaszolok párra. Mármint leírom, hogy szerintem miért volt az úgy.

    SPOILER

    “A sztori szerint ugyebár K kapta az egyik legnagyobb kitüntetést, mégis a főnök O lett, aki 40 évvel ezelőtt egy kis titkár volt.
    Logikus.”

    Az is lehet, hogy fölajánlották K-nak a pozíciót, csak nem fogadta el. Illetve nagyon sok helyen van olyan, hogy a kávéhordókból lesznek a fejesek.

    “Mégis mi volt az a nagy áldozat, amit K hozott a védelmi háló aktiválásakor amitől mogorva lett?
    Mert ez nem derült ki.”

    Ezt szerintem próbálták a múlt megváltoztatásával magyarázni. Mivel ebben az új síkban K nem tartóztatta le Borist, hanem megölte. Így más lett a végkifejlet. Láthattuk, hogy már az mekkora befolyással bírt a jövőre, ha K hagy-e borravalót vagy nem.

    SPOILER

    Aki szerette az előző két filmet, annak tetszeni fog. Akinek csak az első rész jött be, szerintem annak is. De ezek után akkor a kettőt biztosan ne nézze meg. :-D

  9. Szerintem totál ugyanolyan, mint az 1-2, talán az időutazás miatt sokkal több logikátlansággal, és egy idegesító Vincent nevű karakterrel, de egyébként ok.

    Azt viszont mondja már el nekem valaki, hogy az 1 miért zseniális, és a 2 miért szar? Szerintem totál egyszinten mozognak, ha van valami, amiben a 2 gyengébb, az az, hogy nem tesz hozzá semmi újat az 1-hez, ahogy most a 3 se.

    Az intrós rész meg egyébként megvan a mostani részben is, csak sokkal rövideebb. Azt viszont nem értem, hogy egy folytatás miért tenné tönkre a gyermekkori élményedet? Akkor már az is szar, vagy mi?

  10. A MIB-el pontosan úgy vagyok mint a PITE szériával. Van bennem egy nagy adag nosztalgikus érzés. 17-18 évesen láttam a MIB első részét. Szerintem teljesen megfelelt az akkori elvárásoknak, és azt vettem észre a 3-al kapcsolatban, hogy bár az elején nagyon látszott a forgatókönyv nélküli tanácstalanság, mégiscsak rakódott le rá 10 évnyi tapasztalat a történetmesélést illetően. A végére teljesen kerek kis történetté fejlődött. A rendezésben az fogott meg, hogy hangsúlyt fektettek a karakterekre, jobban odafigyeltek a részletekre és (többször pótlólagos magyarázatokat adva) a MIB világának müködésére is. Az “időugrás” marha nagy poén lett.:):):) A MIB három szerintem sikerrel őrizte meg ugyanazt az egyensúlyt a komoly és komolytalan között mint amiket a korábbiakban láttam/láttunk… És basszus elöttem pár 16-17 éves lányka nézte a filmet és a végén elcsípett beszélgetés foszlányból az derült ki, hogy még nem is látták a két első részt. De, hogy majd megnézik mert milyen jó volt már… Hm Sokat változott a világ.:D

  11. Az egész filmből csak Pitbull új száma maradandó, a többi gyorsan felejtős.

  12. Igazából nekem az volt a bajom vele,hogy hiányoltam az akciókat,volt benne talán 1 rövid lövöldözés, és ennyi. Egy nyári blockbusterben,ami ráadásul egy rakat pénzbe volt,többnek kellett volna lennie. A 2.rész szintjén van szerintem, az első közelében sincsen.A történet is elég semmilyen volt,igazán kitalálhattak volna valami eseménydúsabb,színvonalasabb cselekményt. Nálam csalódás volt.
    Olyan 6/10 max.

  13. SPOILER:

    Hát elvileg azért volt morcos mindig, mert viselnie kellett a titkot, hogy J apja kvázi azért halt meg, hogy őt megmentse. Ez akar lenni a nagy titok, de igazából szerintem semmi extra…

  14. 6-7 között mozog. Szerintem is tetszeni fog azoknak, akik szerették az előző kettőt. A CGI rendben volt, azt simán hozta, amit az elődök, sőt.
    A legnagyobb gyengèje a 3D volt nekünk. Alig tett hozzá valamit, vagyis még el is vett. Nem szeretem,mikor egy film még a sima vásznat sem tölti ki. Ez egyéni szocprob, tudom.
    A történet annyira volt bonyolult, mint az elődök. Human jól összefoglalta a lényeget.

    Spoiler

    Kár, hogy Frank nem kapott komoly szerepet. Továbbá akik látták, egy kérdés. Nem Jeebs volt az újságos a felhőkarcoló előtt, mikor J visszament a múltba?

  15. Doktor:

    Spoiler

    Elvileg nem ez volt a problémája, mert az eredeti idősíkban azt mondta O, hogy nagy áldozatot hozott K.

    Viszont az idősíkot elvileg megváltoztatták, J apjának nem ott kellett volna meghalnia, és K eleve nem tudhatta, hogy az a kis gyerek egykor majd J lesz.

    Viszont itt jön képbe az, hogy ez már eleve egy rohadt nagy paradox volt, amit az írok sem gondoltak végig, mert ahogy K ült a kezében az órával mielőtt eltűnt volna, úgy látszott, hogy megmondja a tutit, hogy mi lett J apjával, pedig akkor még nem került sor erre az egész hercehurcára.
    Stb.

    De ez akkor sem magyarázza meg azt, hogy vki miért lesz morcos egy életre, szóval nagy butaság, főleg, hogy az új idősíkban már nem annyira morcos.

    Nem gondolták ezt végig egyáltalán.

  16. Egynek jó volt, főleg a Deppes vámpíros rettenet után (nem emlékszem már a címére sem:) ). Voltak jobb részek, amiken lehetett röhögni, meg kevésbé jók (kb amikor a főgonosz szerepelt).

  17. Zirowe:

    SPOILER:

    Ezt csak egy elmétet, van még olyan is, hogy O-ba volt szerelmes, de az nem jött össze neki, bár szerintem elb*szták az írók ott, hogy ugye tudjuk az első részből, hogy K azért volt morcos, mert szerette a feleségét, de otthagyta az ügynökség miatt.

    Az időutazós rész meg mondom, már az első ponttól nem komolyan vehető, mert több rajta a logikai lyuk, mint egy sajton.
    Kezdve azzal, hogy, ha K nincs, akkor senki nem szervezi be J ügynököt. De ezen túllépünk, nyilván ő ott volt akkor 69-ben, így az univerzum korrigált. És ezért is emlékezett. Hülye magyarázat, de ez van.

    És nekem amúgy úgy jött át, hogy J minden egyes idősíkban ott volt. Szóval az első részben K már eleve azért veszi fel, mert tudja, hogy ő lesz a társa, és szemmel tartotta egész életében J-t.

  18. Hát én rég röhögtem vígjátékon moziban ilyen jókat, mint ezen. Tommy Lee és Will Smith teljesen jó páros és Josh Brolin is hozza a figurát.

    A fanyalgóktól kérdezném, hogy vajon melyik az az időutazós film, ami nincs tele paradoxonokkal, valamint mondjon már valaki egy valóban szórakoztató vígjátékot mondjuk az elmúlt három évből ami megpróbált egyáltalán nem altesti “poénokkal” operálni (vagy egyáltalán vicces volt…).

    Részemről simán újranézős.

  19. Doktor

    Spoiler

    Igen, az utolsóval egyetértek, viszont, mint írtam, ez eleve azt feltételezi, hogy már eredetileg is úgy történt meg minden, hogy J beavatkozott, hiszen csak így jön ki a lépés (K nem is tudta volna hova forduljon, mit csináljon, kit keressen a bűntények miatt), ezért értelmetlen kicsit az, hogy K-t kicsit megváltozottnak mutatják a végén, hiszen minden eleve úgy történt, ahogy meg kellett volna történnie.

    De ezt a “nagy áldozatot hozott” dolgot továbbra sem tudom értelmezni, hiszen nem volt itt semmilyen áldozat (én vmi olyasmire gondoltam, hogy a védőpajzs aktiválásához K-nak fel kell adnia a saját emberiességéből egy darabot, és ezért lett ilyen, amilyen, mert az a része onnantól hiányzik, okosabb megoldás lett volna).

    Csúnyán elrontották az írok, mert a morcosságra tették a hangsúlyt, aztán hagyták az egészet.

    De persze lehet, hogy csak fordítási hiba, egyszer azért megnézem majd eredetiben is, ha kijön bd-n (mint ahogy a trailereknél leadták a Dark Knight rises trailerét is magyarul, és a “a fire will rise” szöveget úgy fordították, hogy “egy új tűz lobban”, ami nem kicsit változtatja meg a jelentést).

  20. Novbert: FAQ about time travel.

    Vicces is, nincs altesti humor, illetve az időutazás is jól van kezelve.

    Még pont belecsúszik a 3 éves limitbe. :D

  21. Zirowe

    SPOILER:
    Nagyjából egyet értünk, bár igazából hagyhatták volna annyiban, hogy simán morcos, oszt csá:)

  22. Zirowe:

    SPOILER:

    Ha te megváltozottnak láttad a végén K-t, akkor lehet hogy megáll az elméletem: Én az egész film során úgy gondoltam, hogy a nagy titok az, hogy az eredeti idővonalon (ahol a film története kezdődik) J szintén visszautazik, hogy megmentse K-t és sikerrel jár, de közben meghal. K azért olyan amilyen, mert tudatában van ennek. Persze hogy mi történt valójában az eredeti idővonalon, azt nem tudhatjuk biztosan, hiszen az kizökkent Boris visszautazásakor – de ez a gondolatmenet asszem csak mindenféle paradoxonokhoz vezet. Mindenesetre J múltbeli halála az eredeti idővonalon magyarázat lehetne arra is, miért nem férhet hozzá egy olyan aktához, amihez jogosultságai alapján hozzá kéne férnie.

  23. Azt lehet tudni, miért a 16-os karika?
    pl. 12 éves lányommal mehetek megnézni?

  24. Mukkancs: Van pár lövöldözés, amiben az idegen a szokásos takonnyá robbannak szét, a főgonosz meg (spoilerféle) tüskéket lövöldöz, amivel alkalmasint falhoz szegez idegeneket (de csak amolyan PG-13-as módon, szóval semmi különösebb durvaság), szerintem csak ez utóbbi miatt. Szerintem ha úgy ítéled, hogy az első részt megmutatnád a lányodnak, erre is elviheted.

  25. Mukkancs, nyugodtan vidd el, ha látta a korábbiakat. Igazából nem is tudom miért 16-os…

  26. Novbert:

    Spoiler
    Szerintem mindenképpen volt egy kis változás, hiszen dúdolgatta és dobolta a New York számot a kávézóban, J is meglepődött.

    De azt nem hiszem, hogy eredetileg J halt meg, hiszen a kis lyukasfejű is mondta, hogy siessen vissza, nehogy lássa, ahogy meghal az apja.

  27. SPOILER

    A fiatal K paradoxont csinál amikor megöli boriszt, s másik hogy nem zárták le a filmet úgyhogy lehetne folytatni, jobb lett volna várjanak egy félévet jobban megcsinálják mert a film hemzseg a a bkiktól

  28. Tegnap néztük meg.
    Nem voltam eljulva a film végén. Én elsősorban Nicole Scherzinger alakítására voltam kíváncsi. De persze a film is érdekelt.

    A Nicole rajongóknak tuti nagy csalódás volt. Az introban szerepelt. Semmi extra, 3 mondat, cipő, mellvillogtatás, gusztustalan csókjelenet, és ennyi, elveszik az űrben. Hát ezután a sokk után, felocsúdva, néztem a filmet. Gondoltam biztosan nagyon király lesz.
    De nem volt az.
    Én az űrlényeket is keveselltem, némelyik olyan kinézetű volt mint egy 5 éves gyerek rajza a gonoszról.
    Nekem nem tetszett, és a társaságnak sem akivel mentem.
    Illetve páran ki is mentek menet közben (de nem bizonyos, hogy a film miatt)
    Egy két poént bedoptak (elment kategória). De szerintem az 1,2 rész sokkal jobb volt.
    A végén azért még bedobták, a szappanopera effektet, hogy J apját ismerte K, és bla bla.
    10es skálán jó indulattal 4 est adnék a filmre ha pontozni kellene.

  29. Tegnap elmentünk moziba , mert úgy éreztük most ez kell nekünk , MB3 tuti jó lesz , jókat kacagunk , 1,5-2 óra szórakozás ….. Ezért rohantunk 50km-t nyélgázon ……….

    A filmért szerintem még gyalogolni sem érdemes 50m -sem . Gyenge kacat , talán 2-3 jó poén volt amin őszintén tudtam nevetni , aztán ennyi.

    Nemnézős .

  30. Nem értem miért erőltetik ezt a “K ügynök nem nevet soha” dolgot a 2. rész óta. Az első részben éppen ő mesélt viccet J ügynöknek (amin csak ő röhögött:)) és a végén is derült azon, hogy a csótányt hogy mesélte neki a J ügynök.

  31. Tegnap este voltam rajta, de sajnos nem igazán tetszett. Kevés volt a poénosnak szánt jelenet, ebből még kevesebb volt ami poén is lett. Ezután az ember azt gondolná, hogy ha már megabüdzsé, akkor az akciók majd odacsapnak, de azokból is kevés volt, ráadásul teljesen ötlettelenek is voltak. 5/10

  32. Én tegnap néztem meg a párommal sima egyszerű 2d-ben és nagyon tetszett.

    Előtte nagyon féltem az időutazós száltól meg, hogy ennek hosszadalmas lesz a bevezetője, de az alkotók könnyedén oldották meg a dolgot.

    Nagyon sok kritikát olvastam, hogy nem MIB-es ez a rész. Ez részben igaz, de egyáltalán nem rónám fel a filmnek. Ha valaki teljesen olyan filmet akar nézni, mint a MIB1, akkor elég, ha újra megnézni. Jó volt, hogy újítottak, jót tett a filmnek.

    Azzal kapcsolatban, hogy Tommy Lee Jones szinte a háttérben maradt szintén egyet kell, hogy értsek. Viszont be kell látni, hogy már nem fiatal, így az egész film szerintem sok lett volna neki. Josh Brolin nagyon jól alakította a ’69-es énjét, így nem maradtunk K ügynök nélkül.

    Összességében csak ajánlani tudom mindenkinek, én még biztos, hogy többször is megnézem.

  33. Nálam a nyár legnagyobb pozitív meglepetése volt. Ez persze annak is köszönhető, hogy sok itt a negatív, az előzetesek se nagyon győztek meg, és persze a 3. filmek átka.:D
    2D-ben néztem meg és nálam veszettül bejött! Sok jó poén volt benn, kellemes kis időutazásos csavarral. Igazából volt legalább olyan jó mint az első film és még az sem tudott zavarni, hogy a végén benyomták a pitbull számot, még a mozi parkolónál is széles vigyor ült a számon. 8/10

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.